Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)
2008-10-23 / 246. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. OKTÓBER 23. Régió 5 Megerősítették a főellenőr leváltásáról szóló határozatot, felkérték a polgármestert, írjon ki pályázatot Letette az esküt a két új képviselő Újratárgyalják a gazdálkodási ügyeket Simon Károly képviselő ez év júniusában az igazságügyi minisztériumhoz fordult annak megállapítására: a járási ügyészség törvényesen járt-e el akkor, amikor Komjáti Lászlónak és Knapp Teréz- nek, a kultúrház korábbi könyvelőjének a község vagyonával való gazdálkodását vizsgálta. A nyitrai kerületi ügyészség jogosnak ítélte a képviselő beadványát és a büntetőeljárás újbóli megkezdésére utasította a járási ügyészséget. „Egyetértek önnel abban, hogy az adott esetekben a polgármester a község érdekeit képviselte önmagával szemben” - áll a levélben. Az érdekütközés miatt a kerületi ügyészség gondnok kijelölését javasolja, aki Nemesócsa községet képviselné az ügyben, (vkm) Nemesócsa. Közel fél év után kiegészült a nemes- ócsai képviselő-testület: Szalay Zoltán és Soós Vince a hétfői rendkívüli testületi ülésen tette le az esküt. V. KRASZN1CA MELITTA Komjáti László polgármester viszont ezúttal sem jelent meg a Válek Janka megbízott képviselő által összehívott ülésen. „Az ön- kormányzati törvény nem szól arról, hogy kizárólag a polgármester előtt lehet letenni a képviselői esküt - mondta Válek Janka. - Arra hiába várunk, hogy a polgármester ülést hívjon össze, hiszen tavaly nyár óta nem volt hajlandó erre. Az új képviselők beiktatása sem volt elegendő ok számára, hogy ezt megtegye, ezért ügyvédek tanácsára folyamodtunk ehhez a nem szokványos megoldáshoz.” Új képviselők beiktatására azért volt szükség, mert idén júniusban ketten visszaadták mandátumukat. A polgármester egyébként Válek Jankának hétfőn délután eljuttatott levelében kifejtette: szerinte a rendkívüli ülés programja nem tartalmazott olyan aktuális problémakört, ami indokolta összehívását. Egyben ígéretet tett arra, hogy november folyamán összehívja a rendes ülést. A testületi tagok ezúttal is a községháza előtt gyülekeztek, amelyet - a korábbi gyakorlathoz hasonlóan - megint zárva találtak. Az új képviselők felháborítónak tartották a polgármester hozzáállását, hiszen, mint elmondták, ők is megérdemelték volna, hogy a községházán, méltó körülmények között tegyék le az esküt. Az ülést ugyanis - jobb híján - egy félig berendezett üzlet- helyiségben tartották meg. Az új képviselők beiktatását követően a testület megerősítette a legutóbbi ülésén hozott határozatokat. „Mivel a polgármester ignorálja üléseinket, az általunk hozott határozatokat nem úja alá, ezért kénytelenek vagyunk azokat a háromötödös többséggel újból elfogadni” - mondta Simon Károly képviselő. A testület tehát megerősítette a főellenőr leváltásáról szóló határozatot, felkérte a polgármestert, újon ki pályázatot erre a posztra és figyelmeztette a községi hivatal dolgozóit a gazdálkodási elv betartására. Szeptember végi ülésükön a képviselők a közérdek védelméről szóló törvény alapján hatáskörrel való visszaélés miatt kezdeményeztek eljárást a polgármester ellen, akinek 10 napon belül kellett volna állást foglalnia az ellene felhozott pontokkal kapcsolatban. Akkor arra is felkérték őt, jelenjen meg a következő ülésen. Egyebek között felrótták neki, hogy nem hajtotta be volt alkalmazottjától a bíróság által kiszabott büntetést. Továbbá meggátolta egy, a testület által még 2005 szeptemberében hozott határozat végrehajtását, amely egy vállalkozó által be nem fizetett bérleti díj bíróság általi behajtására vonatkozott. Válek Janka tájékoztatása szerint hétfő délután levelet kapott a polgármestertől, amelyben visszautasítja a vádakat. Komjáti László szerint olyan dolgokat hoznak fel ellene, amelyeket az igazságügyi hatóságok kivizsgáltak és már le is zárultak az ügyek. A bérleti díjjal kapcsolatban pedig kifejtette, a határozat teljesült, miután a Pozsonyi V. Járásbíróság 2007 októberében a jelzett ügyben fizetési meghagyást adott ki. A képviselők nem elégedtek meg a polgármester magyarázatával, amely ráadásul nem érkezett meg a törvényileg megszabott 10 napos határidőn belül. A testületi tagok és az érdeklődők ismét a községházán kívül rekedtek (Kis Kata felvétele) A bérleti díjakból befolyt összeget a zsidó temető karbantartására fordítják Többfunkciós épületet építtet a zsidó hitközség ÚJ SZÓ-HÍR Dunaszerdahely. Lebontották az egykori zsidó iskolát a Bartók Béla sétányon. Az épület helyére új többfunkciós házat tervez a dunaszerdahelyi zsidó hitközség. Kornfeld Tibor, a zsidó hitközség egyik vezetője tájékoztatta lapunkat terveikről. A kb. 2500 sírnak helyet adó zsidó temető állandó karbantartására szánják a sétányon létesülő új épület bérleti díjaiból befolyt összeget. „Dunaszerdahely Közép-Európa egyetlen városa volt, ahol a zsidók többségben éltek - mondta Kornfeld Tibor. - Két nagy templomunk volt, iskolánk és minden vallási és társadalmi intézmény a rendelkezésünkre állt.” Egyetlen, ami a háborút követően megmaradt, a talmud-tóra iskola volt, ahol rabbiképzés folyt. Ez az épület jelenleg imaházként szolgál a Bacsák utcában. A Bartók Béla sétányon álló iskolát a restitúció keretében kapták vissza több más ingatlannal együtt. Ezeket eladták és a bevétel teljes egészét az új többfunkciós ház felépítésére fordítják. A zsidó temető sok pénz felemészt, mert 2500 sír található ott, az ott nyugvók legtöbbjének nincs hozzátartozója. Évente 80-100 sír szorul felújításra. Napjainkban 50-60-an tartoznak a zsidó hitközséghez. (j°m) A párkányi csata 325. évfordulójára emlékeznek, felavatják 111. Sobieski János lengyel király lovasszobrát Emlékkonferencia és szoboravatás Párkányban GULYÁS ZSUZSANNA Párkány. A szabad Közép-Eu- rópa múltja és jövője című konferenciával, és a párkányi csata emlékművének felavatásával emlékezik meg a város pénteken és szombaton a párkányi csata 325. évfordulójáról. A Limes-Anavum Regionális Kulturális Társulás és Párkány önkormányzata szervezésében kerül sor erre a kétnapos rendezvényre, melynek fővédnöke Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere. A török kiűzését elindító párkányi csata emlékére állítandó szobor III. Sobieski János lengyel királyt ábrázolja, aki jelentős szerepet játszott a törökök Párkányból, Esztergomból ill. Európából való visszaszorításában. Az emlékmű Győrfi Lajos szobrászművész alkotása, fővédnökei Bauer Edit és Duka-Zólyo- mi Árpád európai parlamenti képviselők. „Hosszas tervezés, szervezés, adománygyűjtés előzte meg a szobor átadását, hiszen maga az ötlet már 1990-ben felmerült, de csak 2003-ban fogadtuk el azt a memorandumot, amelyben kifejeztük azt az óhajunkat, hogy egy olyan emlékművet szeretnénk állítani a párkányi csata emlékére, mely az európai eggyüvé tartozás és megbékélés szimbóluma lenne a Duna bal partján” - nyüatkozta Dániel Erzsébet, a 2004-ben alakult szoborbizottság elnöke. A lengyel király lovasszobrának ügyét jelentős összeggel, 500 000 koronával (16 597 c) támogatta Párkány önkormányzata, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma 10 000 euróval, Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes 500 000 koronával (16 597 €), a lengyel állam, Esztergom városa, a budapesti Képző- és Ipar- művészeti Lektorátus, a pozsonyi Visegrad Fund, a budapesti Szülőföld Alap, valamint a Közép-európai Alapítvány és a Slovnaft is hozzájárult az alkotás elkészítéséhez. Jelentős összeg gyűlt össze magyarországi pályázatokból is. „Ez a lovasszobor amellett, hogy egy jelentős történelmi eseménynek állít emléket, emeli a város és a régió szellemi és kulturális értékét is, hiszen eddig nem volt térségünkben olyan emlékmű, mely előtt az idelátogató több ezer turista megállhatott volna” - mondta Dániel Erzsébet. A 4,5 millió korona értékű emlékművet szombaton, a római katolikus templom és a plébánia közti parkban avatják fel. A holnapi történelmi konferencia előadói között szerepel Duka-Zólyomi Árpád mellett Sógor Csaba, az Európai Parlament romániai képviselője, Zénón Ko- siniak Kamysz lengyel miniszter- helyettes, Szakács Lajos és Vojtech Dangl hadtörténész, valamint a Magyar Országgyűlés Európai Uniós Főosztálya képviseletében Szesztay Ádám. A konferenciát Farkas Iván, a Magyar Koalíció Pártja parlamenti képviselője vezeti. A Városi Művelődési Közponban megrendezett, fél kettőkor kezdődő történelmi konferenciát Győrfi Lajos szobrászművész kiállításának megnyitója követi a Párkányi Városi Múzeumban. A 4,5 millió korona (1,5 millió €) értékű emlékművet szombaton, a római katolikus templom és plébánia közti parkban avatják fel. A délben kezdődő rendezvény főszónoka Andrzej Przewoznik, a varsói Nemzeti Műemlékvédelmi Tanács elnöke lesz. Beszédet mondanak a Szlovák Köztársaság Kormányának, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának és a Magyar Koalíció Pártjának képviselői, közreműködik Dráfi Mátyás színművész. Az ünnepség koszorúzással ér véget. Ötvenmillió korona a lefoglalt drog és alkohol értéke Újabb kábítószerfogás ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Udvard/Bátorkeszi. Néhány ezer adag marihuánát, 1043 liter szeszt és drog előállítására alkalmas műszereket talált a vámnyomozó hivatal és a rendőrség egy udvardi családi házban. Az üggyel kapcsolatban öt bátorkeszi férfit vettek őrizetbe, akik a marihuánát feldolgozták. A nyitrai kerületi rendőrparancsnokság szerint a lefoglalt drog feketepiaci értéke megközelítőleg harminchét miihó korona (1,23 millió euró). A rendőrség két bátorkeszi házkutatás során további negyven kilogramm marihuánát talált a házak padlásain: ennek az anyagnak az értéke tizenkét millió (398 ezer euró) korona. A lefoglalt szesz be nem fizetett jövedéki adója százhatvan ezer koronára (5311 euró) tehető. A húsz és harminc év közötti gyanúsítottak akár húsz év börtön- büntetésre is számíthatnak, (száz) Több milliót érő marihuánazsákok (SITA-felvétel’ AJÁNLÓ Október 25. (szombat) Deáki - 18.00: nótaestre hívja az érdeklődőket a Cse- madok Deáki Alapszervezete. Ahelyikultúrházban 16 énekes lép fel, közreműködik a helyi Nefelejcs asszonykórus. Kísér a vágai Bangó zenekar, (gl) Dunaszerdahely - 9.30: a dunaszerdahelyi sakkcsapat I. ligás mérkőzése a művelődési központban, (jóm) Somoija - 16.00: a Matica slovenská jubüeumi műsora a művelődési központban, (jóm) Garamsalló (Šálov) 13.00:1. Szüreti felvonulás - a tájház megtekintése, könyvvásár, igei bevezető a református templomban, fellép az Érsek- kétyi Református Gyülekezet Énekkara; 14.00: felvonulás borkóstolókkal a falu központjából a pincesoron át, közreműködik a zselízi Kincső Néptáncegyüttes, a Lekéri Hagyományőrzők, a helyi alapiskolások és Korcsek Sándor harmo- nikás; 15.30: kultúrműsor az Uradalmi Pince előtt felállított színpadon: a BEM Irodalmi Színpad összeállítása, polgár- mesteri köszöntő, ünnepi beszédet mond Nyustyin Ferenc, fellépnek a Lekéri Hagyományőrzők és a Kincső Nép- táncegyüttes;17.00-20.00: szüreti vigadalom, közreműködik Korcsok Sándor. (fm) Október 25-26. (szombat-vasárnap) Balassagyarmat. Ipoly Eu- rorégió Szabadegyetem - Balassagyarmati Tanulmányi Napok a Madách Imre Városi Könyvtárban és Irodalmi Turizmus az Ipoly Eurorégióban. Szombat - 8.30: bemutatkozik az Ipoly Eurorégió Határon Átnyúló Együttműködés, Cseh Marcellné előadása „Mi” az Ipeľ - Ipoly Eurorégió polgáraivá kívánunk válni rímmel; 9.00: Hardi Tamás és Mezei István beszél az Ipoly Eurorégió jelenéről és jövőjéről; 9.30: újjáépítendő Ipoly-hidak Fábry György tervei alapján, Kiss Károly, a Fömterv munkatársának előadása, Német Péter Mikola az Ipolyon található tájművészeti alkotásokról beszél, Bertine Bosch és Bert Meinen holland képzőművész Ipoly-híd land art terveinek, makettjeinek bemutatása; 10.15: nyelvhatárok a határok nélküli Európában, előadó Szarka László történész, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója; 11.00: Ipoly menti Palóc tájszótár - Palóc őseimre emlékezvén, előadó Tóth Imre nyelvész, irodalmár; 11.45: Koczó József az Alma Mater - Vámosmikola és térsége című helytörténeti tankönyvet, Végh József a Rétság és térsége településeiről szóló kiskönyvtári sorozatot mutatja be; 14.00: látogatás a Palóc Múzeumban, a Zsidó Múzeumban, a Városi Képtár megtekintése, a Civitas Fortissima, Madách és Mikszáth szobrának megkoszorúzása; 16.30: A térségfejlesztés és oktatása - Mik- lóssy Endre, a Corvinus Egyetem tanára és tanítványai adnak elő; 20.30: Ölelhető térség - Konczek József költői estje a Madách Kollégiumban. Vasárnap - 8.30: Csesztvén Andor Csaba Madách-kutató rendhagyó irodalomórája a Madách Emlékmúzeumban; 10.00: Mohorán Mikszáth Kálmánná Mauks Ilona emlékháza és a Tolnai Klári Emlékmúzeum meglátogatása; 11.30: a terényi Arttéka Istállógaléria és Hodály kiállításainak megtekintése, tárlatvezető Köpöczi Rózsa, az egyesületet bemutatja Lencsés Zsolt, közreműködik Kömyei Aliz énekes, majd Vers-etűdök déli harangszóra; 14.30: Heren- csényhen bemutatkozik a Palóc Álapítvány, hagyományőrzők fellépése, Bartus Józsefné Teri nene mesét mond. (fm) Október 26. (vasárnap) Dunaszerdahely - 8.00: a dunaszerdahelyi sakkcsapat I. ligás mérkőzése a művelődési központban, (jóm)