Új Szó, 2008. október (61. évfolyam, 227-253. szám)
2008-10-14 / 238. szám, kedd
r j SZINFOLK 2008. október 14., kedd 1. évfolyam 3. szám 16. oldal Az országos népművészeti fesztiválok ötven éve II. 1954-től kiépült az állami népművelési-népművészeti intézethálózat Novák Torta Mi, polgárgyerekek csak néztük őket, azt mondtuk: „hülyülnek" a székelyek 17. oldal (Volter Tibor felvételei) BEHARANGOZÓ Ez mind, mind folklór GRENDEL ÁGOTA Vannak valahol valakik, akik egyrészt ragaszkodnak a múlthoz, másrészt nem elégednek meg azzal, hogy ők maguk ismerik a múltat, ahhoz is ragaszkodnak, hogy ezt az ismeretet másokkal is megosszák, és azt, amit örökül hagytak ránk, aktívan ápolják - lehetőleg minél többen. Ezek a valakik nem kifejezetten megszállottak, de azért egy kicsit azok, egyébként nem tudnának esetenként tömegeket megmozgatni. Persze, a tömeg ebben az esetben nem olyan, mint egy május elsejei felvonuláson egykoron topor- gó, mosolygó, zászlólengető sokaság. Ez a tömeg az évek hosz- szú során alakul nagyobb egységgé. Vegyünk két példát, a párkányi Kisbojtárt és a zselízi Kincsőt. Mind a két gyerekegyüttesben számtalan táncos, zenész fordult meg az évek során, aki onnan kinőtt, felnőttek közt táncolt, aztán a saját gyerekét irányította úgy, hogy valamilyen módon kötődjön a népművészethez, lehetőleg minél aktívabban, annál jobb, annál többet kap ő maga is, és tud átadni másoknak. A kapcsolat többnyire vagy egy tornateremben, vagy egy művelődési ház színpadán kezdődik, hónapokig tartó, sok-sok próbával, amíg igazi színpadra, igazi közönség elé léphetnek. Az első közönség általában a helyi közösségből, azon belül is rokonokból, barátokból, ismerősökből verbuválódik, akiknek még mindegy, hogy egy kicsit feszélyezettek, egy kicsit szögletesek, egy kicsit eltévesztik a ritmust, az első élmény - legalábbis remélem - siker. Egy kicsit olyan ez, mint a jó iskolában, ahol az első években csak dicsérik a gyereket, nehogy letörjék az önbizalmát, nehogy kedvét szegjék, nehogy egyszer s mindenkorra megutáltassák vele a tanulást. Később jönnek a nagyobb megpróbáltatások, az első fellépés egy igazibb közönség előtt, az első fesztivál, az első külföldi fellépés, az első nemzetközi megmérettetés, amelyeken - a gyerek már csak ilyen fajta - nem az számít, hol lészen szállásuk, tornateremben, kollégiumban, családoknál, hanem az, elégedett-e a vezetőjük azzal, amit a színpadon nyújtottak. Meg az, hogy a tánctáborokban, a külföldi vendégeskedések táncházaiban mennyi újat tanultak. Nem biztos, hogy ezekből a gyerekekből profi néptáncos vagy akár néprajzkutató lesz, sőt inkább az a biztos, hogy más hivatást választanak. A folklór szeretete viszont kitörölhetetlen belőlük, egy életre nyomot hagy. Miként a közösségi élet, a tanuljunk, gyötrődjünk együtt, hogy közösen örülhessünk a sikernek.
