Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)
2008-09-25 / 222. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. SZEPTEMBER 25. Külföld 9 A terrorizmus elleni harcról szól az amerikai elnök hattyúdala - francia elképzelés: közös gazdasági tér Oroszországgal Szabályozott kapitalizmust akar Sarkozy Voltak, akik amerikai elnökválasztási kampánnyá változtatták a tüntetést (Reuters-felvétel) New York. George Bush búcsúzott, Nicolas Sarkozy ismét villogni akart, Mah- műd Ahmadinezsád megint felháborította a jóérzésű embereket. így jellemezhető az ENSZ- közgyűlés kedden megnyílt általános vitájának első napja. ÖSSZEFOGLALÓ Az amerikai elnök a terrorizmus elleni közös, megelőző jellegű fellépésre hívta fel a nemzetközi közösséget, egyúttal arról biztosította a világ vezetőit, hogy kormánya a leghatározottabban fellép a Wall Streetet megrázó pénzügyi zavarok megfékezése érdekében. Az általános vita kezdetén, utolsó alkalommal mondott beszédében hangsúlyozta: nem elegendő, hogy az ENSZ utólag elítéli a terrorcselekményeket. Az olyan országokat, mint Észak- Korea és Irán távol kell tartani az atomfegyverektől, s ehhez fontolóra kell venni újabb szankciók elfogadását. Bush bírálta Oroszországot a szomszédos Grúzia megszállása miatt; azt mondta, Moszkva megsértette az ENSZ alapokmányát, amely azonos jogokat biztosít a kis és nagy nemzeteknek egyaránt. Arra szólította fel a nemzetközi közösséget, fogjon össze az olyan ifjú demokráciák támogatásáért, mint Grúzia. Cion bölcseinek szelleme Bush szavait a közönség soraiban Mahmúd Ahmadinezsád is hallgatta, aki ugyancsak a nyitónapon szólalt fel, igaz, órákkal később. Az iráni elnök szavait Simon Peresz izraeli elnök egy múlt századi antiszemita röpirathoz, a Cion bölcseinek jegyzőkönyveihez hasonlította. Ahmadinezsád ugyanis csak cionista gyilkosokként emlegette az izraelieket, és többek között azt fejtegette, hogy néhány álnok cionista manipulálja az amerikaiakat és az európaiakat, és ellenőrzése alatt tartja a világ pénzrendszereit. világszervezet történetében most először fordult elő, hogy egy államfő nyíltan a Cion bölcseinek jegyzőkönyveiben olvasható rút és sötét vádaskodásokkal hozakodik elő” - fogalmazott az izraeli államfő. (Arra az 1900-as évek elején kiadott antiszemita irományra utalt, amelyet - mint történészek azóta megállapították - az orosz cári titkosrendőrség agyait ki.) Ahmadinezsád, akinek botrányos kijelentéseit sokan elítélték, az USA-t is bírálva ismét védelmébe vette az iráni atomprogramot. Pénzügyi válságcsúcs? Nicolas Sarkozy francia államfő az EU soros elnökeként azt szorgalmazta, hogy a világ vezetői idén novemberben egy csúcstalálkozón vitassák meg a globális pénzügyi válság következményeit, a lehetséges új szabályozási formákat a krízis megismétlődésének elkerülésére. Mint kifejtette, a vezető ipari országok G8-as csoportja köré kell szervezni a csúcstalálkozót, amely néhány gyorsan fejlődő ország előtt is nyitva volna. „Építsünk együtt egy rendes, szabályozott kapitalizmust” - hangoztatta Sarkozy, aki szerint új elveket és szabályokat kell kidolgozni a pénzügyi rendszer működéséhez, amelyben, nagyon fontos szerepet kell juttatni a hitelminősítő intézeteknek. Szerinte a szabályozott kapitalizmusban nem lehet egy sor pénzügyi tevékenységet a piaci szereplők ítéletére bízni. Leszögezte: az Európai Uniónak egy olyan, az egész földrészre kiterjedő „közös gazdasági teret” kell létrehoznia, amely magában foglalná Európát és Oroszországot. Tüntetések pro és kontra New York-i megfigyelők szerint az ENSZ-közgyűlés idei, 63. ülésszakának e heti általános vitáján az egyik fő téma éppen az amerikai pénzügyi válság lesz. Ennek egyik új fejleménye, hogy Steny Hoyer, a képviselőház többségi, demokrata frakciójának vezetője arra biztatta Busht, televíziós beszédben forduljon az ország népéhez, magyarázza meg a kormánya által kezdeményezett példa nélküli, 700 milliárd dolláros bankmentő csomag szükségességét. Szerinte ugyanis a kongresszus tagjai „kényelmetlenül érzik magukat” a hatalmas összeg sürgetett jóváhagyásával kapcsolatban. Egyébként az ENSZ-székház előtt kisebb-nagyobb tüntetések is voltak, amelyet zsidó csoportok szerveztek, annak a résztvevői izraeli és amerikai zászlókat lengettek és elítélték Iránt. Mások Bush háborús politikáját bírálták, a csapatok hazarendelését sürgetve Irakból. (MTI, ú) A múlt legsúlyosabb bűnei nem évülhetnek el Klaus nem adott kegyelmet KOKES JÁNOS A Nyugat és Oroszország diplomáciai csatája Teherán a markába nevet Prága. Nem adott kegyelmet a cseh államfő Ludmila-Brožová-Po- lednová volt csehszlovák államügyésznek, akit az ötvenes évekbeli koncepciós perekben való részvételéért szeptemberben 6 évi börtön- büntetésre ítéltek Pilsenben. „Az ügyben független bíróság döntött, s a kegyelem megadása bíróságunk ezen, a tragikus múltunkkal kapcsolatos súlyos lépésének az elutasítását jelentette volna” - indokolta döntését Václav Klaus. A ma 86 esztendős Brožová-Po- lednová 1950-ben - hivatalával visszaélve - közreműködött Milada Horáková korabeli polgári demokrata politikus halálra ítélésében. A prágai városi bíróság ezért gyilkosság elkövetésében találta őt bűnösnek. A szeptemberi fellebbviteli tárgyalásra a nyugat-csehországi Pilsenben került sor, hogy a rossz egészségi állapotban lévő vádlott is résztvehessen. A volt csehszlovák államügyészt, aki végig tagadta bűnösségét, eredetileg 8 évi szabadságvesztésre ítélték az ügyben még tavaly novemberben, a fellebbviteli perben viszont felmentették őt a bűntett elévülésére hivatkozva. A cseh legfelsőbb bíróság azonban megsemmisítette a felmentő ítéletet, és elrendelte az ügy újratárgyalását. Csehországban az ügyet jelképesnek és precedensértékűnek tekintik, mint annak bizonyítékát, hogy a múlt legsúlyosabb bűnei nem évülhetnek el. Az ötvenes évek elején Csehszlovákiában lezajlott koncepciós pereknek összesen mintegy 250 áldozata volt. Horáková volt az akkori kirakatperek egyetlen női halálra ítéltje. A politikus asszony az 1948-as kommunista hatalomátvételig az élesen náciellenes cseh nemzeti szocialista párt elismert és aktív személyisége volt. 1950. június 27-én kivégezték őt, annak ellenére, hogy a világ számos ismert személyisége, köztük Albert Einstein fizikus is felemelte aszavátvédelmében. Megfigyelők Grúziába Elfogtak egy orosz kamiont Tbiliszi. Az EU grúziai megfigyelői minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy az elmenekült emberek visszatérhessenek otthonukba - jelentette ki Hansjörg Haber, a misszió német vezetője tegnap a grúziai Goriban. Az unió megfigyelői fegyvertelenek lesznek, és szorosan együtt kell működniük a helyi hatóságokkal. Az orosz csapatoknak október 10-ig el kell hagyniuk a grúz területeket. Szeptember 30-ig pedig 200 EU-megfigyelő érkezik Grúziába, és Tbilisziben, Goriban, Poriban meg Zugdidiben létesítenek megfigyelői irodákat. Eközben a grúz rendőrség közölte, Dél- Oszétia közelében elfogtak egy orosz kamiont, amelynek rakte- rében grúz katonai egyenruhákra és 100 kilogrammnyi robbanóanyagra bukkantak. A járművet megmutatták a sajtó képviselőinek Mcheta városának a rendőr- kapitánysága előtt. (MTI) ÖSSZEFOGLALÓ New York. Elmarad az iráni atomprogram körüli válságról tárgyaló hat ország erre a hétre tervezett külügyminiszteri szintű találkozója. Ezt az amerikai külügyminisztérium közölte. Az ülést vélhetően azért nem tartják meg, mert Szergej Lavrov orosz külügyminiszter távol maradt volna róla. Az ENSZ BT öt állandó tagállama és Németország ma New Yorkban tartott volna külügyminiszteri szintű megbeszélést. Az orosz külügy azonban bejelentette, Moszkva nem lát olyan sürgős okot, ami indokolná, hogy az ENSZ-közgyűlés miatt amúgy is zsúfolt héten más ügyeket félretéve az iráni nukleáris dossziéról tartsanak tárgyalást. Névtelenül nyilatkozó diplomaták azt mondták, az orosz távolmaradás válasz arra, hogy az USA korábban lemondta a G8 országcsoport szintén New Yorkba tervezett külügyminiszteri találkozóját. Washington Oroszország grúziai politikája elleni tiltakozásul maradt távol az ülésről. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter azt mondta, ha a hatok találkozója valóban elmarad, az megnehezítené, hogy a nemzetközi közösség hatékonyan nyomást gyakoroljon Iránra. A mára tervezett hatoldalú egyeztetés napirendjén az Iránra kivetendő szankciók új abb - immár negyedik - csomagja szerepelt. Oroszország - amely jó kapcsolatokat ápol Iránnal, atomerőművet is épít az ázsiai országban - támogatta enyhe büntetőintézkedések bevezetését Teheránnal szemben, a szigorúbb fellépést azonban elvetette. Dmitrij Medvegyev orosz elnök a múlt héten úgy nyilatkozott, „időszerűtlen” újabb szankciókat bevezetni Iránnal szemben. A hatok legutóbbi, múlt pénteki washingtoni találkozóján sem a tervezett büntetőintézkedések konkrét tartalmáról, sem pedig kivetésük időpontjáról nem született megállapodás. A brit kormányfő önkritikus beszéde - nagyszabású, tízéves szociális programot ismertetett Brownnak sikerült lecsendesítenie a bírálóit ÖSSZEFOGLALÓ London. Megfigyelők szerint egy időre elhallgattatta kritikusait Gordon Brown brit kormányfő a Munkáspárt éves konferenciáján mondott beszédével, amely nem nélkülözte az önkritikus elemeket sem. Arról próbálta meggyőzni a küldötteket és választópolgárokat, hogy ő a legalkalmasabb ember a gazdasági válság leküzdésére. A Brown-beszéd Londonban szokatlan stílusban kezdődött: a felesége, Sarah felvezetőjével. Elődjére, Tony Blairre és az ellenzék vezérére, David Cameronra utalt, amikor hangsúlyozta: Nem azért lett politikus, hogy celebstá- tust élvezzen vagy mindig népszerű próbáljon lenni. A helyzet súlyossága komoly fellépést igényel és ő Erős támasza a felesége (Reuters) nem akar másnak látszani, mint ami. Az írott és elektronikus sajtó napok óta ismételgette, hogy a kormányfő létfontosságú beszédre készül a manchesteri pártkongresszuson azután, hogy múlt héten 13 munkáspárti képviselő, köztük egy államtitkár foglalt állást a vezetőváltás szükségessége mellett. Bár a Munkáspárt 27 százalékával változatlanul messze le van maradva a Konzervatív Párt (46 százalék) mögött, a kormányfővel szembeni ellenséges hangulaton enyhített a pénzügyi pánik. Kevesen gondolnák, hogy a gazdasági nehézségek közepette segítene, ha a Labour élén változás következne be. A kormányfő a következő tíz év terveit vázolta fel az oktatás, egészségügy és a közbiztonság színvonalának javítása érdekében. A célkitűzések közé tartozik, hogy 3 éven belül, 300 millió fontos befektetéssel minden iskolás gyermeknek legyen számítógépe és hozzáférése a világhálóhoz. Az egészségbiztosítás reformjának keretében minden daganatos beteg térítésmentesen kapja meg gyógyszerét, a 40 éven felüliek pedig költségmentesen teljes átvüágításban részesülnek. Tíz éven belül az állam minden kétéves gyermeknek ingyen bölcsődei férőhelyet biztosít. Minden eddiginél keményebb hangot ütött meg az ellenzékkel kapcsolatban. Amikor azt mondta, most nincs itt az újoncok ideje, hivatalosan a kormányzati tapasztalattal nem rendelkező David Cameronra utalt, de magára vehette a célzást 43 éves külügyminisztere, David Miliband is. (m, ú) Lesz új gázszerződés? Orosz-ukrán flottavita Kijev. Az ukrán kormányfő kizártnak nevezte, hogy meghosszabbítsák az orosz fekete-tengeri flotta ukrajnai állomásoztatá- sát az erről szóló szerződés 2017-es lejárta után. „Fenn kell tartani a szerződést 2017-ig, hiszen azt aláírta a két ország, azután pedig (külföldi) katonai támaszpontoktól mentes övezetté kell tenni Ukrajnát” - mondta Julija Timosenko kijevi sajtóértekezletén. Az orosz védelmi miniszter előzőleg azt mondta: Moszkva kész kölcsönösen előnyös javaslatokat tenni Kijevnek annak érdekében, hogy a feketetengeri flotta 2017 után is Szevasz- topolban maradhasson. Viktor Jus- csenko ukrán elnök pedig arról beszélt, hogy a két országnak új gáz- szerzódéstkellene kötnie, (m, ú) RÖVIDEN Alacsony szintű egyeztetés New York. Az eredeti tervekkel ellentétben nem miniszteri, csak szakértői szintű EU-orosz tanácskozást tartanak a kaukázusi helyzetről a jövő hónapban a svájci Géniben. Ezt a francia külügyminiszter jelentette be New Yorkban. A felek eltérően értelmezik az orosz-grúz fegyverszüneti megállapodást - mondta Bemard Kouchner az uniós külügyminiszterek és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter New York-i tárgyalása után. „Ezen kívül nem értünk egyet Moszkvával a két szakadár grúziai régió, Dél- Oszétia és Abházia függetlensége elismerésének a kérdésében sem” - fűzte hozzá Kouchner. Karl Schwarzenberg, a cseh diplomácia vezetője szerint Lavrov nagyon kemény álláspontot képviselt az EU-külügyminiszterekkel szemben. (MTI) Phenjan tovább kakaskodik Bécs/Tokió. Észak-Korea leszedette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) pecsétjeit és megfigyelő kameráit legnagyobb nukleáris létesítményéről - közölte az ENSZ szakosított intézményének szóvivője tegnap Bécsben. „így sem pecsétek, sem megfigyelő kamerák nincsenek már a jongbjoni nukleáris újrafeldolgozó üzemben.” Melissa Fleming szerint Észak-Korea arról is értesítette a NAÜ-t, hogy egy héten belül ismét nukleáris fűtőanyagot fog használni a jongbjoni atomreaktor egyik újrafeldolgozó egységében, és az ellenőröket mostantól nem engedik be a létesítménybe. (MTI) Aszó Taro a kormányfő Tokió. A konzervatív Aszó Tarót, a kormányzó jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) elnökét választotta meg Japán új miniszterelnökének tegnap a tokiói parlament. A lakosság körében nagy népszerűségnek örvendő volt külügyminiszter 337 szavazatot kapott az alsóházban az ellenzék jelöltjével, Odzavalcsiróval szemben, aki 117 voksot szerzett. A felsőház, ahol az ellenzék van többségben, Odzavát, a centrista Japán Demokrata Párt elnökét szavazta meg kormányfőnek, de az alkotmány szerint az alsóház döntése a mérvadó. (MTI) Új radikális szerb párt Belgrád. Szerb Haladó Párt (Srpska Napredna Stranka - SNS) lesz a neve annak a pártnak, amelyet a szélsőségesen nacionalista Szerb Radikális Pártból kizárt Tomiszlav Ni- kolics volt főtitkár és parlamenti frakcióvezető alakít. A szerbiai belpolitikai színteret megfigyelők szerint alaposan átrendező új politikai erő alakuló gyűlését október 21-én tartják. Nikolicsot állítólag a Hágában raboskodó Vojiszlav Seselj ebrudaltatta ki a Radikális Pártból. (MTI)