Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)
2008-09-24 / 221. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. SZEPTEMBER 24. Régió 5 Szinte az utolsó pillanatban alakult meg a Hont-lpoly helyi akciócsoport, pályázni október 10-ig lehet A cél a vállalkozások bővítése és az infrastruktúra fejlesztése Vállalkozó vezeti az akciócsoportot A Hont-lpoly helyi akciócsoport elnöke Mária Murínová ipolysá- gi vállalkozó lett. Wollent József Leader-szakértő szerint ez pozitív fejlemény, hiszen a program a széleskörű partnerségen alapul. Az önkormányzatokat a vezetőségben Kuczman István, Lontó, Korčok László, Palást, Maťó István, Ipolyvisk, Kiss György, Egeg polgármestere és Bélik György, Ipolyság alpolgármestere képviseli. A testületbe öt helyi magánvállalkozó került be, az elnökön kívül a százdi Kürthy Rózsa, az ipolyszakállosi Németh Árpád, a szalatnyai Balia Sándor, az ipolyviski Gyurovics József. A civil szervezetek közül az Ipoly Unió kapott helyet az elnökségben. Az akciócsoportban egyébként szülői munkaközösség, úrbéri társulás, két sportegyesület és egy Csemadok alapszervezet is képviselteti magát. Három érintett község: Alsószemeréd, Ipolypásztó és Gyerk egyelőre kimaradt. Természetesen utólag még lehet csatlakozni, (fin) Palást/lpolyság. Szinte az utolsó pillanatban alakult meg Paláston, a Lévai járás északkeleti csücskében a Hont-lpoly helyi akciócsoport. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A szervezet az EU vidékfejlesztési operatív programjának egy szeletét képviselő Leader program kistérségi végrehajtó szerve, tehát létrejötte feltétele annak, hogy támogatásért folyamodhasson egy adott régió. Alig néhány nap maradt a pályázathoz szükséges integrált fejlesztési program kidolgozására. Október 3-ig el kell készülnie ennek a dokumentumnak, hogy október 10-ig leadhassák a folyamatot megyei szinten koordináló Nyitra Megyei Vidéki Parlament Egyesületnek. A szakemberek még november hatodikáig finomíthatnak a szövegen, ezután a megyei önkormányzatnak is jóvá kell hagynia az anyagot. December 18-ig be kell nyújtani a mezőgazdasági minisztériumba, ezután lezajlik a versenytárgyalás, melynek során kiválasztják a támogatandó kistérségeket. Valószínűleg két körben, összesen 25 régió jut majd hozzá a maximálisan hatvanmillió koronás (1 991 635 €) dotációhoz. Tizenöt ön- kormányzat, tizenkét magánvállalkozó és hét civil szervezet vett részt az egyesület létrehívásában. Ezzel megfeleltek annak az előírásnak, mely szerint az akciócsoportban az önkormányzatok legfeljebb ötven százalékban, a civil szféra és a vállalkozók viszont legalább ötven százalékban képviseltethetik magukat. A szervezet 11 tagú elnökségében is ugyanez az elv érvényesül. Az egyesületet augusztus utolsó napjaiban hívták életre, és szeptember első hetében már bejegyezték a belügyminisztériumban. Wollent József, az ipolyhonti projektet felügyelő szakember, az Ipoly Unió elnöke és a Garam-Ipoly Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója úgy gondolja, szükség van a gyorsaságra, hiszen kilenchónapos lemaradásban van a térség Nyitra megye más régióihoz képest. Nyitra megye önkormányzata 11 kistérséget támogatott a program létrehozásában. Ipolyságon az első fázis 2007 decemberéig zajlott le. Felmérték a térség helyzetét, feltárták, mi az, ami rendelkezésre áll, hová akar a térség eljutni, milyen stratégiát választ. A helyi akciócsoport kijelölte a térség számára legfontosabb két célkitűzést: az egyik a műszaki és közúti infrastruktúra-hálózat javítása, fejlesztése, a másik a helyi lehetőségeket kihasználó vállalkozások bővítése. Wollent szerint ezen a két területen a legelmaradottabb a régió. A térség teljes lefedettsége a szakember szerint biztosított, kompromisszumképes érdekképviselet állt fel. Ami gondot okozhat, hogy kevés idő van tüzetesen, részletekbe menően felkészülni, felmérni a valós igényeket, (fm) AJÁNLÓ Szeptember 24. (szerda) Rozsnyó - 17.00: Gyüre Zoltán nyugalmazott lelkipásztor előadást tart a szenvedés kérdéséről Jób könyve alapján. Helyszín a Csemadok nagyterme. (kov) Léva - 12.50: 100 nappal az euró bevezetése előtt címmel Zsiga Magdolna, a lévai OTP Bank igazgatója tart előadást a Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium dísztermében. (fm) Léva -17.00: Hevesi Sándor Léva és vidéke című filmjének vetítése a Történelmi előadás- sorozat keretében a Reviczky Házban, (fm) Szeptember 25. (csütörtök) Léva - 18.00: Gondolatpárhuzamok egy dokumentumregény toposzaiban - beszélgetés Csáky Pállal Harmatos reggelek álmai című kötetéről, a kötetet bemutatja és a beszélgetést vezeti Hajtman Béla. Helyszín a Reviczky Ház. (fm) A roskadozó tetőt mindenképpen meg kell javítani a tél beállta előtt (Zoller Viktória felvétele) Tizenöt éve zárták be a csoportot a közös igazgatású alapiskolában, idén 24-ből 16 gyerek jelentkezett Újra van magyar napközi otthon Nagykéren (Csuport István felvétele) Új játékokat kaptak a gyerekek ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nagykér. Háromezer korona értékű felszerelést és külön osztálytermet kaptak tegnap a nagy- kéri közös igazgatású alapiskola azon alsó tagozatos magyar tanulói, akiket a szüleik beírattak az újonnan megnyitott napközi otthonba. Tizenöt évvel ezelőtt zárták be a magyar napközi otthont az iskolában, azóta a magyar és a szlovák tagozaton tanuló gyerekek délutánonként vegyes csoportban készültek fel a másnapi órákra. Ide azonban csaknégymagyar tagozatos tanulót írattak be a szülők. He- lana Dojčánová, az iskola igazgatója elárulta: az elmúlt években jelentősen csökkent a magyar szülők érdeklődése a napközi otthon iránt. „Aztjavasoltam, nyissukmegúj- ra a magyar napközit, hátha tizenöt év alatt változott a helyzet, és több lesz az érdeklődő. így is pró- báljuklevenni a terhet a szülők és a nagyszülők válláról. A gyerekek a délutáni közös foglalkozásokon felkészülnek a másnapi tanórákra és barátaikkal közösen vesznek részt a foglalkozásokon. A napközit természetesen szakképzett, alsó tagozatos magyar pedagógus vezeti” - tette hozzá Dojčánová. Kecskeméti Margit, az iskola pedagógusa örömmel vállalta a feladatot, évekkel korábban ő állította össze a magyar alsó tagozatos gyerekek délutáni programját. „A magyarországi testvériskolák gazdag könyvajándékát is itt helyeztük el, hamarosan bábkört szeretnék indítani a gyerekeknek. A magyar alsó tagozaton az elsős és harmadikos gyerekek összevont osztályban, a másodikos és negyedikes tanulók szintén közös osztályban tanulnak, nekik nem okoz gondot a közös délutáni felkészülés sem” - teszi hozzá Kecskeméti Margit. A falu 3190 lakosából 2051 magyar nemzetiségű, az alapiskolában jelenleg 244 gyerek tanul, ebből 61 a magyar tagozaton. A 24 magyar alsó tagozatos gyerekből idén 16 jelentkezett a napközi otthonba. Zuzana Ballayová, a szlovák tagozat nevelőnője elmondta, amikor a hetvenes években dolgozni kezdett az iskolában, még három délutáni csoportjuk volt: két szlovák és egy magyar, alig győzték a munkát. Most a szlovák napközibe mindössze 17 gyerek jár. (száz) A neves építész nyílt levelében azt írja, elhatárolódik a komáromi telekeladásoktól Visszaéltek Makovecz Imre nevével ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom. Makovecz Imre Kossuth-díjas építész nyílt levélben reagált az egyik regionális lapban múlt héten megjelent írásra, amelyben nevét összefüggésbe hozták az Angol parkban lévő telkek tervezett eladásával. Az ominózus írásban egyebek között ez áll: „Egyelőre lekerült a napirendről a komáromi önkormányzat legutóbbi ülésén az a javaslat, amelynek értelmében az Angol park egy részét beépítenék. Néhány képviselő már a szakbizottsági ülésen hevesen érvelt az eladás mellett, mivel egy korábbi városfejlesztési terv alapján (állítólag Makovecz Imre terveinek megfelelően) a vár környéke amúgy is beépítésre kerül.” Az építész a lapunkhoz is eljuttatott levelében leszögezi: „Komárom városával kötött szerződés alapján elkészítettem az Öregvár, valamint az Újvár beépítésének tanulmánytervét. Megbeszéléseink során szóba került egyebek között az is, hogy szükség van a vár és a város között fekvő terület rendezésének tanulmánytervére, de Komárom városa ezt nem rendelte meg nálam, így ilyen nem is készült. Felháborítónak tartom azt, hogy néhány egyén a nevem fel- használásával szeretne a komáromi Angol parkban telekhez jutni. Ezektől a telekspekulációs ügyektől ezúton is elhatárolódom.” Makovecz Imre nevét nem először használják fel a városban: a legutóbbi, 2006-os önkormányzati választások előtti kampányban az MKP hivatalos polgármester-jelöltje szórólapján az érintett megkérdezése nélkül támogatóként tüntette fel Makovecz Imrét. Az építész akkor ugyancsak elhatárolódott ettől. A Kossuth-tér eladása óta - az adásvételi szerződést egyébként a mai napig nem írta alá a város és a befektető - az Angol park egy részének esetleges értékesítése a komáromi polgárokat leginkább foglalkoztató közügy a városban. A befektető kérvényéről, aki egy multifunkcionális központot szeretne építeni az Angol parkba, a legutóbbi testületi ülésen kellett volna dönteniük a képviselőknek, ám a kérvényt visszautalták az illetékes szakbizottsághoz. Várhatóan a legközelebbi ülésen tárgyalnak róla ismét, (vkm) 700 ezerbe kerülne a zsinagóga helyreállítása Felújítani drága, eladni kár ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ * 790 Ipolyság. Egyre nagyobb gondot okoz az önkormányzatnak a régi ortodox zsinagóga épülete, mely a rendszerváltás után Casablanca diszkóként vált ismertté a környéken. Az épület legszükségesebb javítása jelenleg legalább 700 ezer koronába (23 236 €) kerülne, hiszen elengedhetetlen a tető helyrehozása és a tönkrement csatornavezetékek kijavítása. Ha a teljes tetőszerkezetet renoválni akarná az önkormányzat, az hozzávetőleg 1,5 millió koronás (49 790 €) beruházást jelentene. Külön költséget és gondot jelent a jelenlegi palaborítás helyes tárolása, elszállítása is, hiszen az veszélyes hulladéknak minősül. A pénzügyi osztály a 2008-as költségvetést módosító indítványában ezt az ingatlant is megnevezte azok között, melyek eladására szükség van a költségvetés egyensúlyának megtartásához. Turek Ágnes, az osztályvezetője kifejtette, idén eddig hat alkalommal is olyan határozatot hoztak a képviselők, melynek értelmében nem várt kiadásokra kellett forrásokat találni. A városatyák főként a közterület-fenntartó vállalat fejlesztésére fordították a betervezetten összegeket. Az ez évre szóló költségvetés év elején elfogadott 9,4 millió koronás (312 023 €) kiadási tétele az év közepéig 11,649 millió koronára (386 676 €) kúszott fel. A városnak emellett a közvilágítás rekonstrukciója, a város fűtési rendszerének korszerűsítése és a hiteltörlesztések miatt évente közel hétmillió koronát kell kifizetnie a részletfizetési megállapodás értelmében, ez tulajdonképpen megfelel a lakosságtól befolyó adóbevétel összegének. Ezért a város által kihasználatlan ingatlanok értékesítése az egyetlen tehetőség, hogy a mindennapi működés mellett fejlesztésekre is fussa. Az eladásból legalább 1,5 millió koronás bevételre számítanak. Felvetődött, hogy az önkormányzat pályázna EU-s forrásokból a zsinagóga felújítására. Egyrészt viszont akár ötven százalékos önrészt is jelenthet egy ilyen projekt, másrészt több képviselő szerint értelmetlen dolog tenne egy újabb, sok pénzből, kevés embert kiszolgáló, kulturális célú épületet fenntartani. A városi hivatal egyelőre nem döntött árverés vagy versenypályázat kiírásáról, jelenleg keresik az állagmegóvó munkálatokhoz szükséges összeg forrásait. A képviselők úgy döntöttek, egyelőre nem adják el a régi poliklinika melletti 1100 négyzetméteres beépítetten telket, melynek értékesítése az előzetes becslés szerint 2 millió koronával (66 388 €) segített volna a költségvetésen. Ehelyett az autóbusz-pályaudvar épületét adták volna el, ez 3,7 millió koronás bevételt jelentett volna. Lőwy János polgármester viszont ez ügyben élt a vétójogával, (fin) Se diszkó, se kulturális központ Öt évvel ezelőtt, főként a lakossági panaszok hatására szerződést bontott a város a Casablanca diszkó üzemeltetőivel, azóta az épület üresen áll. Állaga évről évre romlik, a tető nagyon rossz állapotban van. A szakértők szerint ha nem végzik el mihamarabb a minimális állagmegóvó munkálatokat, jövőre katasztrofálissá válhat a helyzet. Hunčík Péter ipolysági származású pszichiáter és közéleti személyiség 2005-ben hosszú távra bérbe vette a zsinagóga épületét, mert tartott az esedeges eladástól, mely akár az objektum lebontásához is vezethetne. Az eredetileg 12 millió koronás (398 327 €) költségvetésű, nagyszabású elképzelés szerint többfunkciós kulturális központ, valamint szabadtéri színpad és szoborpark létesült volna a területen. 2007-ben Hunčík kénytelen volt visszalépni a szerződéstől, mert a betervezett összegnek csak a töredékére kapott ígéretet gyűjtőkörútjai során, (fm)