Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)
2008-09-23 / 220. szám, kedd
2 Közélet ÚJ SZÓ 2008. SZEPTEMBER 23. www.ujszo.com RÖVIDEN Újra olcsóbb a motorbenzin Pozsony. Mától 50 fillérrel (0,016 euró) olcsóbban tankolhatjuk a motorbenzin literjét, a gázolaj ára ezúttal nem változik - derül ki a Natankuj üzemanyagár-összehasonlító portál legfrissebb elemzéséből. A 95-ös oktánszámú benzin literjéhez így átlagosan 39,40 koronáért (1,31 euró) juthatunk hozzá, a gázolaj átlagára 43 korona (1,43 euró) körül mozog. Magyarországon holnaptól változnak az üzemanyagárak. Nyolc forinttal lesz olcsóbb a benzin, négy forinttal pedig a gázolaj. Az előbbi átlagára így várhatóan újra 300 forintra esik, a gázolajért pedig 308 forintot kémek. (Nt, Ht) Elnapolva a legnagyobb maffiaper Bazin. Négy védőügyvéd és egy vádlott távolmaradása miatt kellett tegnap októberre elnapolni a Speciális Bíróságon Róbert O. bűnbandájának perét. A fővádlott nem egyezett bele, hogy a testület a védőügyvédek nélkül hallgasson meg két szakértőt. Napjaink egyik legnagyobb bírósági perében 16 vádlott ellen folyik eljárás, éspedig 16 bűncselekmény elkövetése miatt. Állítólag öt embert gyilkoltak meg, néhány gyilkossági kísérlet is a banda rovásán van, továbbá zsarolással és illegális fegyverkereskedelemmel is vádolják a csoport tagjait, (s) Nem küzdünk a diszkrimináció ellen Besztercebánya. A polgárok nem ismerik jogaikat, és sokszor azt sem tudják pontosan, mi a hátrányos megkülönböztetés - véli Šarlota Pufflerová, a Polgár és Demokrácia nevű polgári társulás elnöke. A tegnap Besztercebányán, Szlovákia diszkrimináció nélkül címmel tartott konferencián több szervezet vezetője is felszólalt a témában. „A diszkrimináció országunk egyik legnagyobb problémája, s ami még rosszabb, ezt nem is tudatosítjuk” - mondta Janka Debrecéniová, a Polgár és Demokrácia társulás jogásza, aki szerint ez a probléma mindenkit érint. Az IVÓ társadalomkutató intézet egyik felmérése alapján a polgárok 17 százaléka szerint a hátrányos megkülönböztetés bizonyos esetekben elnézhető. (SITA) Fair Play: kedvező bérleti díjakat kaptak ajándékba Másnak is van „szatyros” ügye ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Felfelé bukik az előd, Miloslav Sebek: környezetvédelmi államtitkár lesz Miroslav Mihalík a földalap élére Pozsony. A KDH és a HZDS után a Smerről és az SDKÚ-ról is kiderült, hogy törvénytelenül fogadott el ajándékokat. A Fair Play Szövetség információi szerint ez a két párt sem könyvelte el a törvényben meghatározott módon a Ružinovi Körzeti Hivatal által felajánlott irodák bérleti díját. A hivatal jóvoltából a pártok különösen kedvező, a piacinál mintegy tízszer olcsóbb áron bérelhettek helyiségeket, s 4,925 millió koronát (160 480 euró) spórolhattak meg. A különbözettél a politikai pártokról szóló törvény értelmében adományként, ajándékként kellett volna elszámolniuk, ám ezt nem tették meg. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a pártoknak tilos olyan szubjektumoktól ajándékot elfogadniuk, amelyeket a község hozott létre, esetleg a községnek tulajdonrésze van bennük. A városrész, illetve az 1. Ružinovi Társaság és a Cultus Ružinov, amely bérbe adta a pártoknak a helyiségeket, ilyennek számít. Zuzana Wienk, a polgári társulás alapítója szerint az SDKÚ 3,4 millió koronát (112 860 euró) spórolhatott meg, a Smer becsült haszna másfél millió korona (49 791 euró). A Smer esetében 373 négyzetméterről van szó, az SDKÚ 367 négyzetmétert bérel, éspedig mindkét párt 250 koronáért (8,3 euró), holott a piaci ár ebben a városrészben ennek mintegy tízszerese. A büntetés a törvény értelmében az ajándék összegének kétszerese. Ez azonban már csak az SD- KÚ-t érinti komolyabban. Ugyanis szankcionálni csak három évre visszamenőleg lehet, a Smer a ružinovi irodákat 2001-2003-ban bérelte, majd megvásárolta őket. A Fair Play Szövetség szerint azonban még mindig bérel a városrészben egy kis helyiséget, (70 négyzetméter), amelynek a piaci és „pártbérleti” díja közti különbség 70 ezer korona (2323,6 euró) - tehát 140 ezer koronát (4647,15 eurró) kellene fizetnie büntetésként. Az SDKÚ 2004-től bérli a helyiségeket, ha sor kerülne a szankcionálásra, büntetésként több mint négymillió koronát kellene fizetnie. Mindkét párt elutasítja a Fair Play állításait. Katarína Kližanová Rýsová, a Smer szóvivője szerint a szövetség, „ha korrekt lenne”, akkor nyilvánosságra hozná, hogy a politikai pártokról szóló 1991-es és 2005-ös törvény a szokásos árról rendelkezik. „A Smer azt kérdezi a szövetségtől, milyen volt a szokásos ár 2001 és 2003 között” - fejtette ki a legnagyobb kormánypárt szóvivője. Rýsová hozzátette, a szóban forgó objektum eredetileg hőcserélő állomásként működött, ezért a helyiségeket rekonstruálni kellett. „A Smer kezdettől fogva végeztetett könyvvizsgálatot, s egyszer sem figyelmeztette senki arra, amire most a Fair Play. Le kell tehát szögeznünk, hogy a szövetség alaposan melléfogott” - fejtette ki a Smer szóvivője. Az SDKÚ hangsúlyozza: semmi esetre sem lehet arról beszélni, hogy a párt ajándékot kapott volna Ružinov városrésztől vagy a Cultustól. „Az SDKÚ szerződés alapján bérli a Cultus Kft.-től a Ružinovi Művelődési Házban a helyiségeket. A bérleti díjat az első emeleten lévő helyiségekért fizeti, amelyeket az akkori folyosó rekonstrukciójával és hozzáépítésével alakítottak ki a párt költségein” - áll az SDKÚ reagálásában. A párt kifejti, hogy ezekért a helyiségekért fizet 250 koronát négyzetméterenként, s a bérleti díjat a városrész helyi tanácsának döntése alapján állapították meg 1998. január 13-án, éspedig a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjáról szóló pénzügyminisztériumi rendelet alapján. „Ezeket az összegeket akkor határozták meg, amikor az SDKÚ még nem is létezett” - szögezi le az ellenzéki párt állásfoglalása. (sán, akt) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Miroslav Mihalíkot jelöli a Smer a Szlovák Földalap élére, a kormány várhatóan holnap leváltja elődjét, Miloslav Sebeket. A párt azonban Šebek eddigi munkájával sem elégedetlen, hiszen a környezetvédelmi minisztérium államtitkára lesz: a Szociális Biztosító élére távozó Dušan Muňko megüresedett posztját kapja. Mihalík korábban már dolgozott a Szlovák Földalapnál, a felügyelőtanács tagja volt, ahonnan 2008 januárjában váltotta le a kormány: Helyettese Adrian Sándoréin, a HZDS jelöltje lesz. Ó kerül Branislav Bríza helyére, akinek ugyancsak idén januárban kellett távoznia posztjáról. Bríza volt az, aki megbízott igazgatóként aláírta azokat a Pozsony. Robert Fico miniszterelnök a magánnyugdíjpénztárak alacsony hozamával és a rendszer megbízhatatlanságával indokolja a második nyugdíjpillér megnyitását. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS „Egyre gyakrabban bizonyosodhatunk meg a rendszer biztonságának hibáiról” - jelentette ki Robert Fico. A kormányfő továbbra is az első, állami pillért, és az egypilléres rendszert népszerűsíti a második pillér kárára. Elemzők szerint azonban éppen a második pillér van nagyobb bajban, legalábbis a hosszú távú előrejelzéseket tekintve. „Az egypilléres rendszer esetében elkerülhetetlen lesz a nyugdíjkorhatár emelése és a járadékok értékének csökkentése. Ezenkívül várhatóan a járulékokat is emelni kell” - véli Radovan Ďurana, az INESS gazdaságkutató intézet elemzője. Ennek az az oka, hogy egyre kevesebb aktív korú biztosított járulékából kell fizetni az egyre több nyugdíjas járadékát. „Az első pillért is befolyásolja a pénzügyi válság, hiszen az hatással van az állam gazdaságának fejlődésére, de ennél sokkal nagyobb veszélyt jelent a demográfiai előrejelzés, vagyis a társadalom várható elöregedése” - mondta Ďurana. Jose Pinera, a szlovák nyugdíj- rendszernek is mintául szolgáló ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ján Mikolaj oktatási miniszter tegnap arra szólította fel a levelező tagozatos egyetemistákat: ha ajándékozási szerződések révén „póttandíj” befizetésére kényszerítik őket, jelezzék ezt a minisztériumnak! Akár név nélkül is. „Ha megtudjuk, hogy ilyesmi zajlik, úgy vélem, anonim bejelentés alapján is ellenőrzést küldünk az adott intézménybe” - jelentette ki tegnap Mikolaj. A miniszter szerint a felsőoktatási törvény másfél évvel ezelőtti módosításának köszönhetően gyakorlatilag megszűnt a korábbi törvénytelen „pénzbehajtó” gyakorlat. „Nem tudok róla, szerződéseket, melyek alapján nagy értékű, tátrai földek jutottak olcsón vállalkozók kezébe. Emiatt előbb Miroslav Jureňa agrárminiszter (HZDS) veszítette el posztját, majd a földalap teljes vezetőségének távoznia kellett. Bríza ügyében tovább nyomoz a rendőrség. „Még nem ért véget a rendőrségi vizsgálat Branislav Brízának, a Szlovák Földalap egykori igazgatóhelyettesének ügyében” - árulta el érdeklődésünkre Andrea Polačiková, az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának munkatársa. Azzal gyanúsítják, hogy zsarolt, és visszaélt hivatali jogkörével. A földalap egykori igazgatóhelyettese állítólag 2007. március végétől április 10-éig legkevesebb 19 pontatlan adatot tartalmazó szerződést írt alá, aminek Fico az egypilleres rendszernek tapsol chilei rendszer megalkotója szerint az első pillér a piramisjátékhoz hasonló. ,„Amikor Bismark a 19. században létrehozta, az emberek csak egy-két évig kaphattak nyugdíjat, ha ezt a jövőben is ugyanúgy akarnánk működtetni, akkor legalább 70 év fölé kellene emelni a nyugdíjkorhatárt” - jehogy gondok lennének” - mondta Mikolaj. „Ezt a problémát már az előző tárcavezetők is orvosolni kívánták, egyiknek sem sikerült eddig, legyünk óvatosak e téren” - véli Viktor Smieško, a Felsőoktatási Tanács elnöke (ebbe a testületbe minden hazai egyetemi kar egy személyt delegál). Az érvényes jogszabály alapján a minisztérium akár 15 millió koronás (500 ezer euró) bírságot is kiszabhat arra az intézményre, amely a törvényben előírtakkal ellentétben adomá- .nyok formájában pluszpénzt szed. A diákok szerint viszont már nem ez a fizetéssel kapcsolatos legnagyobb probléma: több egyetemen nem tartották be a tandíj-bejelentési határidőket. A vonatkozó jogkövetkeztében az igénylőknek nagyobb földterületet adtak vissza annál, mint amekkorára jogosultak voltak. Bríza a szerződéseket abban az időben írta alá, amikor az alap igazgatóját, Hi- deghéty Ferencet helyettesítette, aki szabadságon volt. Bríza állítólag arra kényszerítette a földalap regionális irodavezetőit, hogy segítsenek neki a törvénytelen földátutalások intézésében - ha ezt elutasították, akkor felmondással fenyegette meg őket. Nyilvánosságra került értesülések szerint az igazgatóhelyettes több szerződésben szándékosan hamisított meg adatokat. „A nyomozás tovább tart. Befejezéséig nem hozunk nyilvánosságra több információt az ügyről” - szögezte le az Új Szónak Polačiková. (lpj, dem) lentette ki a szakember. Ďurana kiemeli: a második pillér esetében az embereknek meg kell szokniuk, hogy a részvénypiacokon a válság ismétlődő jelenség. A hosszú távú hozamok azonban azt mutatják, hogy ez a legkifizetődőbb, viszonylag biztonságos befektetés. dpj) szabályok értelmében a felsőoktatási intézménynek legkésőbb fél évvel az akadémiai év kezdete előtt be kell jelentenie, kíván-e az adott szakon tanuló levelező tagozatos diákoktól tandíjat szedni, és ha igen, mennyit. Ezt információink szerint több helyen is figyelmen kívül hagyták, s az elmúlt hónapokban több kisebb tiltakozó akciót is szerveztek az érintett diákok. Ján Mikolaj tegnap a Pozsonyi Műszaki Egyetemen rendezett hivatalos tanévnyitón vett részt, s egyebek között azt is kijelentette: jövőre 1,8 milliárd koronával kaphat többet az oktatásügy a tervezettnél - a rektorok szerint viszont legalább 4 milliárddal kellene bővíteni a büdzsét. (MSz) Már tíz százalék alatt Októbertől vízum nélkül Amerikába Pozsony. Október végétől vízum nélkül utazhatunk az Amerikai Egyesült Államokba, jelentette be Vincent Obsitnik, az USA pozsonyi nagykövete. Szerinte a vízumkényszer még a jelenlegi amerikai elnök, George W. Bush kormányzása idején megszűnik. Szlovákia ugyanis már teljesíti az egyik legfőbb feltételt: az ÜSA pozsonyi nagykövetsége jelenleg csak a szlovákiai vízumkérvények kevesebb mint 10 százalékát kénytelen elutasítani. A nagykövet a napokban írja alá Robert Kaliňák belügyminiszterrel a vízummentes utazáshoz szükséges utolsó megállapodásokat. Belátható időn belül szorosabb együttműködésbe kezd Szlovákia az USA-val a terrorizmus elleni harcban - derül ki abból a kétoldalú szerződésből, amelyet a belügyminisztérium tegnap bocsátott tárcaközi egyeztetésre. Az együttműködés lényege, hogy a két ország hatóságai kicserélhetik egymás között a terrorizmussal gyanúsított személyek adatait, (ú) Gyermeknevelés Hivatásos szülő kerestetik Pozsony. Szlovákiában jelenleg csaknem 14 ezer gyermek nevelkedik családon kívül - mintegy 5200-an intézetben (gyermekotthonokban, javító-nevelő intézetekben). A Munka-, Szociális és Családügyi Központ adatai alapján csaknem 8200 gyermekről gondoskodnak pótcsaládok (tehát nem a gyermek vér szerinti szülei). Úgynevezett hivatásos szülők 520 gyermeket nevelnek. Az ilyen szülők az adott gyermek- otthon alkalmazottai, s a kicsi általában két-három évig marad a családnál, aztán rendszerint egy másik család örökbe fogadja - a professzionális szülők az általuk nevelt kisgyermekkel ezt nem tehetik meg. Augusztus végén 318 ilyen szülő volt az országban. Eddig egyévesnél fiatalabb csecsemők kerülhettek professzionális szülőkhöz, a gyermekjogvédelmi törvény feltehetően januárban életbe lépő módosítása alapján már két- és hároméves kicsiket is magukhoz vehetnek ideiglenes nevelésre. 2005-től a jogszabály értelmében a gyermekotthoni helyett a professzionális szülői nevelést kell előtérbe helyezni. Szakemberek, pszichológusok szerint ez a gyermek szempontjából előnyösebb. Bár már a gyermekotthonok többsége - berendezésében, napi teendők beosztásában, a gyerekek önállóságra nevelésében - igyekszik a valódi otthon érzetét kelteni, a család szerepét nem tudja pótolni. Ezért szorgalmazza a törvény azt, hogy a gyermek mielőbb családba, hivatásos szülőkhöz kerüljön, s később más család örökbe fogadja őt, vagy egyéb módon, de családban nevelkedjen. Mária Marcinová, a Munka-, Szociális- és Családügyi Központ munkatársa kifejtette, professzionális szülővé az válhat, aki legalább érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik, s elvégez egy 40-60 órás felkészítő tanfolyamot. Aki úgy érzi, szeretne gyermekotthonban nevelkedő gyermeket magához venni, az a területileg illetékes családügyi hivatalhoz, esetleg a gyermekotthonhoz fordulhat. Jozef Mikloško, a Mosoly Mint Ajándék polgári társulás elnöke szerint jelenleg egy tanácsadó-hálózat kiépítésével foglalkoznak. (-sán) Gazdasági szakértők a szlovák állami és magán-nyugdíjbiztosítás kockázatairól Fico egyig szeret számolni (SITA-felvétel) Több pénzt kérnek az egyetemek: a rektorok szerint kevés a plusz 1,8 milliárd Mikolaj névtelen feljelentést is elfogad