Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-27 / 200. szám, szerda
www.ujszo.com UJSZO 2008. AUGUSZTUS 27. Sport 19 Edzőt váltott a Dukla Banská Bystrica Horný helyett Jánoš ÖSSZEÁLLÍTÁS Besztercebánya. Hat forduló után már a harmadik edzőcserére került sor a labdarúgó Corgoň Ligában: a Dubnica és a DAC után a Dukla Banská Bystrica trénere is távozik posztjáról. A leköszönő Štefan Horný helyét az ötven esztendős Anton János vette át, aki már kétszer megfordult a közép-szlovákiai gárda EDZÔCSERČK Az új évadban már a harmadik vezetőedzőt váltották le a Corgoň Ligában. Az eddigi változások: Dubnica: Juraj Bútora helyett Peter Gergely DAC: Milan Djuricic helyett Michal Kuruc Banská Bystrica: Štefan Horný helyett Anton Jánoš kispadján. Horný tavaly szeptemberben Rudolf Rehákot váltotta a katonáknál, és a nyolcadik helyet szerezte meg a csapattal, de az idei bajnokságot csapnivalóan kezdték, jelenleg a táblázat legalján tanyáznak. A régi-új vezetőedző természetesen ezen szeretne változtatni, és ha kell, pár játékostól is megválik: „Ezek a fiúk képesek arra, hogy akár az ötödik helyet is megszerezzék, és ezt szeretném kihozni belőlük. El kell fogadniuk az én filozófiámat, aki nem teszi, attól búcsút veszek” - közölte Anton János. A klub Ján Kováčik elnök távollétében mutatta be az új szakvezetőt, szerződése még nincs aláírva, viszont az időtartamban már megegyeztek: „A Dukla vezetősége a szezon végéig számít rámt ha elégedettek lesznek velem, hosz- szabbításról is szó lehet” - mondta a visszatérő vezetőedző, aki legutóbb a Podbrezová együttesét vezette, (s, hp) Morten Olsen 15 nevet hozott nyilvánosságra Erwin Koeman bő kerete MTl-JELENTÉS Budapest/Koppenhága. Kijelölte bő keretét Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Dánia elleni hazai (szeptember 6.) és a Svédország elleni idegenbeli (szeptember 10.) világbajnoki selejtezőre. A magyar szövetség tájékoztatása szerint a szakvezető pénteken szűkíti a jelenleg 24 fős névsort, a csapat tagjai hétfőn találkoznak és hatnapos edzőtáborozással készülnek az első tétmeccsre. KOEMAN KERETE - kapusok: Babos Gábor (NEC Nijmegen), Fülöp Márton (Sunderland), Köteles László (Diósgyőri VTK); védők: Szélesi Zoltán (Racing Strasbourg), Bodnár László (Red Bull Salzburg), Juhász Roland (RSC Anderlecht), Vaskó Tamás (Avellino), Lőw Zsolt (1899 Hof- fenheim), Vanczák Vilmos (FC Sion), Tímár Krisztián (Plymouth Argyle), Csizmadia Csaba (SV Mattersburg), Bodor Boldizsár (Roda JC Kerkrade); középpályások: Hajnal Tamás (Borussia Dortmund), Gera Zoltán (Fulham FC), Vadócz Krisztián (NEC Nijmegen), Dárdai Pál (Hertha BSC), Halmosi Péter (Hull City), Vass Ádám (Brescia), Tóth Balázs (Racing Genk), Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven), Huszti Szabolcs (Hannover 96); csatárok: Orosz Péter (OFI Kréta), Priskin Tamás (Watford FC), Rudolf Gergely (DVSC-TEVA). Morten Olsen, a dán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya egyelőre 15 nevet hozott nyilvánosságra a Magyarország (szeptember 6.) és Portugália (szeptember 10.) elleni világbajnoki selejtezőkre készülő keretből. A szakember elmondta, hogy a keret még nyolc futballistával bővül, az ő neveiket a hétvégi bajnoki fordulók után hozza nyilvánosságra. Az alapemberek közül sérülés miatt Thomas Kahlenberg, Martin Jörgensen és Jesper Grönkjaer nem áll a szakember rendelkezésére. (SomogyiTiborfelvétele Gera visszakerülhet Koeman csapatába (Somogyi Tibor felvétele) Nedved beívelése után egyenlített a Juventus Döntetlennnel búcsúzott az Artmedia a Bajnokok Ligájától és Weisstől Békés remi, bombagóllal LABDARÚGÓ BL-SELEJTEZÖK EREDMÉNYEK: Panathinaikosz-Sparta Praha l:0(0:0),g.: Sousa (90.) - első meccs: 2:1, tj.: Panathinaikosz, Wisla Krakow- FC Barcelona 1:0 (0:0), g.: Cleber (52.) -0:4), tj.: Barcelona. A MAI MŰSOR - 18.00: Bori- szov-Levszki Szófia (első meccsen 1:0); 19.00: Kanuas- Aalborg (0:2); 19.45: Dinamo Kijev-Szpartak Moszkva (4:1), Steaua-Galatasaray (2:2); 20.00: Fenerbahce-Partizan Beograd (2:2); 20.15: Pireusz- Famaguszta (0:3), Basel- Gui- mares (0:0); 20.45: Dinamo Zagreb-Sahtar Doneck (0:2), Slavia Praha- Fiorentina (0:2), Marseille-Bergen (1:0), Atleti- co Madrid-Schalke (0:1); 21.05: Arsenal-Twente (0:2), Liverpool-Liége (0:0). (ú) Pozsony. A ligeti Artmedia 1:1-es döntetlent ért el a Juventus ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójának visszavágóján. Ez volt Vladimír Weiss utolsó mérkőzése Artmedia-edzőként, Fodrek csodaszép góljának köszönhetően szépre sikeredett a búcsú. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A továbbjutás sorsa már a torinói meccsen eldőlt (a Juventus 4:0-ra nyert), ám a Petržalka szerette volna szépen búcsúztatni Vladimír Weiss edzőt, akinek ez volt az utolsó meccse a ligeti kispadon, szeptembertől már főállásban vár rá a szövetségi kapitányi poszt. Hazai szempontból kiválóan indult a mérkőzés: a 12. percben a Petržalka bombagólt lőtt, Obžera beadása után Fodrek ollózva küldte a labdát a hálóba. A Juventus Del Piero és Trezeguet nélkül is veszélyes volt, főleg úgy, hogy Kamen- áron rendkívül látszott, milyen mély nyomot hagyott benne a négy torinói gól, és egyetlen lövést sem tudott tisztességesen megfogni. A 14. percben egy ilyen megingás után Amauri fejelhetett tisztán - a kapufára. A 25. percben viszont már tökéletesen helyezte a labdát (bár a kapufa ebben is benne volt), és Nedvéd beadása után fejjel egyenlített. A Petržalka leginkább pontrúgásokból veszélyeztetett, némely szabadrúgás-figurájuk rendkívül ötletes volt, de a lövések nem sikerültek. Az 57. percben Čišovský lódult meg, szép szólója után Pospéch fejelt pontatlanul. A meccs elején óriási üdvrivalgással fogadott Pavel Nedvéd is lőhetett volna egy gólt, de a 60. percben jó helyzetben hibázott. Nem sokkal később Kozák szabadrúgása után Velickýlôtt a kapu mellé. A Juventus nem nagyon erőltette meg magát, a ligetiek próbálkoztak, próbálkoztak, de egy-két szép átadásnál vagy ígéretes sprintnél többet nem tudtak felmutatni. Egészen a 88. percig, amikor Cleber kicsit megtáncoltatta a Juve védőit, jól is adott középre, ám Buffon is megmutatta, miért ő a világ legjobb kapusa, és Halenár lövését megfogta. Az Artmedia így is vastaps közepette búcsúzott a Bajnokok Ligájától - folytatás már Weiss nélkül az UEFA-kupában. (bt) FC Artmedia-Juventus 1:1 (1:1) Góllövők: Fodrek (13), ill. Amauri (25.). Játékvezető: Medina Cantalejo (spanyol), 13 451 néző. ARTMEDIA: Kamenár-Čišovský, Saláta, Pavol Farkas, Burák-Velický, Pedro Anderson (83. Halenár)-Obžera (65. Piroska), J. Kozák, Fodrek-Zb. Pospéch (80. Cléber Nascimento). JUVENTUS: Buffon-Grygera, Legrottaglie (83. Ariaudo), Mellberg, Molinaro-Camoranesi (70. Sissoko), Poulsen, Marchisio, Nedvéd (70. Giovinco)-Iaquinta, Amauri. US Open: Rybáriková bravúros továbbjutása, Hrbatý korai búcsúja Szávay folytatja, Hantuchová nem ÖSSZEÁLLÍTÁS New York. Szávay Ágnes a vártnál valamivel nehezebben, az első szettben játszmalabdát hárítva, de legyőzte a US Open első fordulójában az amerikai Gail Brodskyt. Bravúros Magdaléna Rybáriková sikere: a 19 éves pös- tyéni lány két játszmában búcsúztatta az argentin Dulkót. Váratlanul gyorsan kiesett Hantuchová, aki két játszmában nem bírt a német Grönefelddel, és kiesett Dominik Hrbatý is, akit a spanyol Guillarmo Garcia-López vert ki. SZÁVAY (13.)-BRODSKY 7:5, 6:3. Szávay könnyű mérkőzésre számíthatott a első körben, hiszen ellenfele, a 17 esztendős Brodsky szabadkártyával indulhatott a versenyen, korábban egyszer sem játszott WTA-toma főtábláján, a világranglistán pedig mindössze a 382. helyen áll. Mégis izgalmasan alakult az első játszma, de a folytatás már könnyebben ment. RYBÁRIKOVÁ-DULKO 6:4,6:0. Nem akármilyen ellenfele volt Ry- bárikovának az első fordulóban, hiszen Gisela Dulko, a vüágrang- lista 45. játékosa korábban már WTA-tomán is diadalmaskodott. Most azonban nem sok esélye maradt a sikerre. GRÖNEFELD-HANTUCHOVÁ 6:4,6:2. Meglepő a szlovák játékos sima veresége. GARCIA-LÓPEZ-HRBATÝ4:6, 6:3,6:4,6:4. A szlovák teniszező sorrendben a hatodik Grand Slam-tomán esett ki az első fordulóban. (mti, sita) Szávay elsősége 66-szoros pénzt érne London. A tekintélyes brit William Hill fogadóiroda 66-szoros pénzt ígér arra az esetre, ha Szávay Ágnes, a viadal 13. kiemeltje megnyeri az amerikai nyílt teniszbajnokságot. A legesélyesebbnek az eddig összesen négyszer diadalmaskodó amerikai Wüliams nővéreket, Serenát és Venust tartják a bukmékerek, előbbi diadalát 10 a 3-hoz, míg utóbbiét 4/1 arányban adják. A legnagyobb meglepetést a thaiföldi Tamarine Tanasugarn tomagyőzelme okozná, amennyiben ez bekövetkezne - és persze valaki fogad is rá - az megháromszázszorozza feltett pénzét, (mti) EGY MONDATBAN ♦ A Hamburger SV bejelentkezett a Portsmouth FC horvát középpályásáért, Ni- ko Kranjcarért. ♦ A görög AEK Athén kosárlabdacsapatánál folytatja pályafutását Németh István, a magyar válogatott csapatkapitánya, olvasható a görög klub honlapján. + Egy évre szóló eltiltást kapott Csang Taj-san tajvani baseballjátékos, aki még a pekingi olimpia előtt, július 24-én akadt fenn a vizsgálaton. UEFA-KUPA-SELEJTEZŐ 2. forduló, visszavágók: Lokomotív Szófia (bol- gár)-Borac Csacsak (szerb) 1:1 (1:1), első meccs 0:1, tj.: Csacsak; FC Nordsjylland (dán)-Queen of the South (skót) 2:1 (0:1) - 2:1, tj.: Nordsjylland. sporthírapó ♦ Labdarúgó Premier League, 2. forduló: Portsmouth- Manchester United 0:1, g.: Fletcher (32.). SPORT A KÉPERNYŐN EUROSPORT - 17.30: Northern Ireland Trophy snoo- kerverseny (élő) 18.15,1.00, 3.00: US Open, amerikai nyílt teniszbajnokság (élő) SPORT 1 - 20.45: Nottingham Forest-Sunderland, Carling-kupa, 2. forduló (élő) NIKÉ Szerda, augusztus 27. Labdarúgó Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, visszavágók: 1015. BATE Boriszov-Levsz- ki Szófia (első meccs: 1:0) 2,4 5-3,1-2,55-1,32-1,35-1,27; 1016. FBK Kaunas- Aalborg (0:2) 2,45-3,1-2,55-1,32-1,3 5-1,27; 1017. Steaua Bucu- resti-Galatasaray (2:2) 2,4- 3-2,7-1,3-1,35-1,29; 1018. Dinamo KijevSzpartak Moszkva (4:1) 1,8-3,2-3,81.2- 1,7-1,25; 1019. Fener- bahce- Part. Beograd (2:2) 1,27-4,6-7,85-1-2,9-1,12; 1020. FCBasel-V. Guimaraes (0:0) 1,85- 3,2-3,6-1,2-1,65- 1,25; 1021. Marseüle-Brann Bergen (1:0) 1,22-5-8,9-13.2- 1,1; 1022. Slavia Praha- AC Fiorentina (0:2) 2,8-32.3- 1,4-1,3-1,29; 1023. Olymp. Pireusz-Anort. Famagusta (0:3) 1,18-5,6-9,45- 1-3,5-1,07; 1024. Ad. Madrid-Schalke (0:1) 1,8-3,2- 3,8-1,2-1,7- 1,25; 1025. Dinamo Zagreb- Sahtar Doneck (0:2) 2,45-3,1-2,55-1,32-1,3 5-1,27; 1026. FC Liverpool- St. Liege (0:0) 1,18-5,69.45- 1-3,5-1,07; 1027. Ar- senal-Twente (2:0) 1,18-5,69.45- 1-3,5-1,07. SPORTFOGADÁS A KENO 10 tegnapi nyerőszámai: 1, 6, 13, 14, 16, 26, 27,29,32,37,41,43,58,60, 61, 65, 66, 70, 74, 77. Kenő Plusz-szám: 41.