Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-18 / 192. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. AUGUSZTUS 18. Vélemény És háttér 5 Fico mesterei közt Marx és Lenin bizonyára előkelő helyet foglal el Államosítás FIGYELŐ ______ SCIENCE ET VIE A Hold porának felhasználásával lehetne egy hatalmas távcsövet építeni földünk kísérőjén - erre az ötletre jutott az amerikai űrügynökség, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának egyik tudóscsoportja. A Science et Vie című francia tudományos havilap augusztusi számában közölt beszámoló szerint az egyértelmű, hogy a Hold, amely nagyon stabil égitest, s ráadásul nincs a sugárzást elnyelő atmoszférája, ideális helyszín lenne egy olyan hatalmas teleszkóp létrehozásához, amellyel például más csillagrendszerek Földhöz hasonló bolygóinak (azaz az élet nyomainak) kutatását végezhetnék - a jelenleginél sokkal jobb hatásfokkal. A tudósok 50 méter átmérőjű távcsőről beszélnek: ám a szállítási költség - ha ehhez mindent a Földről kellene odavinni - óriási, sőt valószínűleg megfizethetetlen lenne. A Goddard Űrrepülési Központ kutatóinak, Peter Chen vezetésével azonban az a zseniális ödetük támadt, hogy az összezúzott, szemcsékre őrölt holdkőzetet fel lehetne majd használni a teleszkóp építéséhez. Ha ezt nagyon finom szénszálakkal vegyítik, s ragasztóanyagként az epoxigyantához hasonló vegyületet használnak, akkor egy betonszerű, rendkívül kemény anyagot kapnak, amit ha alumíniumbe- vonattal látnak el, már kész is a tökéletesen működő tükör, a távcső lelke. Ráadásul az így kapott holdbéli „betonból” akár különböző épületeket is fel lehet majd húzni. PER SPIEGEL A legnagyobb titoktartás közepette épül Macedóniában az új amerikai nagykövetség; a kiteijedt épület- együttesről az a hír jáija, hogy nem egyszerű külképviselet lesz, hanem az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) regionális központja - írta friss számában a Der Spiegel című német hetilap. Hírek szerint a komplexum ezen kívül a koszovói, bulgáriai és romániai amerikai katonai támaszpontok logisztikai központjaként fog funkcionálni. Tény, hogy a kétmilliós országban 11 hektáros területen százmillió dolláros költségvetéssel épülő - széles biztonsági övezettel körülvett - épületegyüttes lesz a legnagyobb amerikai diplomáciai képviselet az egész Balkánon. A macedón sajtó tudni véli, hogy az épület legalább tíz emelet mélyen le fog nyúlni a föld alá. Az építkezésre az amerikai Brown and Root cégen kívül csak annak a Grant nevű macedóniai vállalatnak van bejárása, amely a 80-as években közreműködött Szaddám Húszéin néhai iraki diktátor föld alatti bunkeréinek a megépítésében. Öt évvel ezelőtt, az Irak elleni amerikai invázió előtt a cég Washington rendelkezésére bocsátotta a tervrajzokat. Macedónia különösen hűséges szövetségese az Egyesült Államoknak - jegyezte meg a Der Spiegel. Kibújt a szög a zsákból, az önmagát szociáldemokrataként megfogalmazó kormánypárt s egyben a kormány elnöke kijelentette: akár a monopóliumok kisajátításával is meggátolja, hogy kis hazánkban növekedjék az energia ára. LOVÁSZ ATTILA Azok után, hogy az autópályaépítés okán kisajátítandó parcellák kapcsán már igazolta, igazi mesterei közt Marx és Lenin bizonyára előkelő helyet foglal el, most ékes bizonyítékát adta - szerencsére még csak deklaráció formájában - igazi bolsevik gondolkodásának. Az energia drága. A megállapítás bizonyára nem bír a felfedezés erejével. Az 1989-ben már egyszer elutasított bolsevik állammodell egyik premisszája volt, hogy ha a boltok ürességtől konganak is, az élelmiszer és az energia olcsó és mindenki számára hozzáférhető legyen. Ez a teljes mértékben téves premissza okozta, hogy a keleti blokk országaiban - s ebben Szlovákia valóban nincs egyedül - megtanultunk pazarolni. Pedig, bárrmlyen furcsa, az energiaárak úgy igazából csak a nyolcvanas évek elejétől kezdtek pazarlásra buzdítani. Akkor, amikor az ország jelentős részében megtörtént a gázosítás, és a nagy hőszolgáltatók is folyamatosan tértek át szénről földgázra. Egy kis összehasonlítás: a nyolcKOKES JÁNOS Nem igazán hízelgő képet festett Alexander Dubcekről, arról a politikusról, akit ma is a prágai tavasz jelképének tartanak a Týden című cseh hetilap Šaša partizán története című írásában. ,Alexander Dubček csaknem egész gyermekkorát a Szovjetunióban töltötte. így aztán teljesen átláttak rajta az oroszok. A csehek viszont elhitték, hogy ez a nyűt szlovák, aki annyira más volt, mint a merev apparatcsikok, elhozza nekik a szabadságot... Paradox módon egy kommunista funkcionárius lett egy egész nemzedék bálványa, amelynek annyi rossz tapasztalata volt a rezsimmel. Elég volt vanas évek elején a csehszlovák nemzetgazdasági átlagbér 2300 korona körül mozgott, a villany kilowattórája egy korona, a gáz köbmétere hetven fillér volt. Ma a szlovákiai átlagbér nagyon leegyszerűsítve a 25 évvel ezelőttinek nagyjából tízszerese, az energiaárak (bár végre van kettőnél több tarifa) nagy átlagban ugyancsak a negyedszázadnyi szint tízszeresét érték el. (Margóra jegyezném meg, a benzin ugyanakkor 5, majd 7 korona lett, csak később emelték kilencre, azért ugye ma még mindig nem ötven). Az összehasonlítható, de az emberek emlékezetében oly alacsony energiaárak ideje óta viszont az energiahordozók világpiaci ára sorra döntötte meg minden elképzelhetetlen rekordot, legutóbb, ugye, a kőolaj. Tehát az állítás, mely szerint energiaáraink kizsákmányolóan magasak, azért mégsem áll annyira szilárd alapokon, mint amilyenek érthetővé tennék a kormányfő kisajátítási elgondolását. Ami magát a kisajátítást illeti, arról az alkotmány csak annyit mond, hogy közérdekből és törvény alapján lehet elvégezni, ellentételezéssel - tehát pénzért. Törvényt hozni a mai kormányzati felállás mellett nem kunszt, az a garnitúra, amelyik Jánošíkot in memoriam őrnaggyá képes előléptetni, bármüyen gazemberségre képes. De azért csak kérdezzük meg, hol itt a közérdek. Abban, hogy az ország 80 százalékát gázzal fűtjük, miközben az ország feehhez egy emberi, mosolygó arc, a korábbi komor arcokkal szemben” -olvasható a cikkbevezetőjében. Dubček rajongói azt hitték, és sokan ma is azt hiszik, hogy „őszinte ember volt, aki az ország humanista hagyományaihoz kötődött és aki a lehetőségekhez mérten, igyekezett jobbítani a világot. Mások szerint viszont tragikus figura volt, szomorú lovag, partizán, aki előkészítette a terepet Gustáv Husák- nak, egy olyan bolseviknak, aki a saját árnyékától is fél..., de vannak olyanok, akik egyenesen Moszkva trójai falovának tekintik” - fogalmazott a szerző. Mi történt volna, ha az oroszok nem vonulnak be? Meddig ment volna el Dubček, elfogadta volna-e lében évente 250 a napsütéses napok száma, és az ország területének felét erdők borítják? Vagy abban van a közérdek, hogy az energia olcsó legyen mindenkinek, bankigazgatónak, miniszternek, főosztályvezetőnek, segédmunkásnak, pedagógusnak, nyugdíjasnak, rokkantnak egyaránt? Esetleg abban keressünk-e közérdeket, hogy a kisajátításra szánt összegeket most már végképp nem az energiatakarékos technológiákra, a korszerű építkezésekre, és az alternatív energiaforrásokra szánjuk, hanem odaadjuk az eddigi tulajnak? Robert Fico megint mondott egy nagyot. Bár Európa nagyon gazdag országaiban az energetikai monopóliumok vagy hálózatok állami tulajdonrésze nagy, az Unióban a partnerek nem nyelik le oly könnyen a pirulát, a gázművek vagy villamosművek kisajátítása akkora botrány lesz, hogy az a híres szlovák gazdasági csodát alapjaiban rengetheti meg. Hagyjuk mi csak az államosítást a történelemkönyvek lapjain. S ne feledjük: minden energetikai monopóliumban jelentős állami részvételünk van. Egyrészt a társasági adóból, másrészt pedig az államnak jutó osztalékból vígan lehet támogatni a magas energiaárak miatt szenvedő szegényeket, személyre szólóan. Az országnak semmi szüksége arra, hogy újratermelje azokat a közgazdákat, akik csodálatosan gazdálkodtak felelősség nélkül - a másén. a politikai pluralizmust? A lap megszólaltatta Stanislav Sikora történészt: „Kommunista meggyőződése túlságosan mély volt. Nem fogadott volna el más utat, Dubček már 1968 májusában kijelentette: azok, akik ellenzik a szocialista demokráciát, nem méltóka demokráciára.” Hívei persze - vélekedik a lap - azt állítják, hogy az ilyen kijelentésekkel csak az oroszokat próbálta megtéveszteni. A Týden felidézi, hogy Dubček és társai, a bátor katonatiszt, František Kriegel kivételével, aláírták a „moszkvai megállapodásokat”, amelyek zöld utat adtak a szovjet csapatok ideiglenes csehszlovákiai állomásoztatásának, és az or- szág„normalizálásának”. Paradox módon egy kommunista funkcionárius lett egy nemzedék bálványa Sasa partizán története KOMMENTÁR Életművész vagy kígyó...? BARAK LÁSZLÓ Nyilván mindenki ismer akár szűkebb vagy tágabb környezetében olyan embereket, akik életükben nem tettek még keresztbe egyetlen szalmaszálat sem. Korántsem az ágrólszakadt gatyarohasztók- ról, az idült munkakerülőkről van szó, hanem azokról az életművészekről, akikről az átlagember némi keserédes ámulattal állapítja meg, lám, ezek azok, akik ajég hátán is megélnek... Már, ha vastag a bőr a pofájukon... Szabó Zoltánból annak idején alsó tagozatos tanító bácsiként (sic!) valahogy így lett nulla perc alatt iskolaalapító, elitképző tudor, egyetemi kollégiumi és alapítványi (jószág)igazgató, majd mindezt megkoronázva, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett ügyeletes szlovákiai magyar, aki számít. Azaz, a szlovákiai magyar értelmiségi mintapéldánya...! Előfordulhat persze ilyesmi teljesen normális módon és körülmények között is, hiszen zsenik is teremnek a világon, nemdebár... Ha viszont csak egy kicsit is belegondolt az ember, eleve gyanúsnak tűnhetett a szóban forgó karriertörténet. Kivált annak a ténynek a tudatában, hogy miként tengődik kénytelen-kelletlen a szlovákiai magyar oktatási intézményekben Szabó „pedagóguskollégáinak” többsége. De mindegy, lovagunk szerencsés csillagzat alatt született és kész. Jó időben általában jó helyeken tartózkodott. Aki pedig irigyli, csinálja utána... Akár azt is, ami e hasábokon szombaton derült ki róla. Nevezetesen, hogy érvényesülésének leghatékonyabb „keresztapját”, a magyar államot úgy vezette meg, mint egy velejéig romlott fogadott gyerek, aki szemrebbenés nélkül meglopja jótevőit... Másnak ugyanis nem minősíthető Szabó cselekménye, amelynek lényege, hogy magánvállalkozó szolgáltatóként magyarországi vállalkozásoknak segít megkerülni az otthoni adózást. Vagyis a magyar állam Selye Egyetemnek adományozott százmilliós adományait kezelő „nonprofit” alap igazgatójaként tulajdonképpen nyereség- vágyból nyújt segédkezet a magyar adórendszer megkerüléséhez úgy, hogy magyarországi cégek autóira intéz szlovák rendszámokat. Közvetetten bár, de így rövidíti meg a magyar állami költség- vetést ő is! Holott nem bűncselekmény a szóban forgó spekuláció, Szabó részéről enyhén szólva, nem elegáns a dolog... Szigorúbban minősítve pedig kijelenthető, Szabó semmi mást nem tesz, mint azt, hogy abba a tányérba piszkít, amiből gazdái eleddig etették... Amit pedig a leleplezését követően művelt - mármint, hogy az inkriminált vállalkozását firtató újságírói kérdésekre úgy hadováit keresztbe-kulcsba, mint egy rajtakapott áruházi szarka, mi több, akár egy hétpróbás szélhámos -, melegen ajánlható azoknak a politikusoknak a szíves figyelmébe, akik ez idáig oly nagy lelkesedéssel a keblükön melengették őt... JEGYZET Egy szigetlakó blogja JUHÁSZ KATALIN; Mi mással is foglalkozhatnék ezen a szép, augusztusi hétfőn, mint azzal a hellyel, amely otthonom volt az elmúlt héten? Aki még nem járt a Sziget Fesztiválon, ne is olvasson tovább, mert semmit sem érthet, és nincs kedvem a kályhától indulni a magyarázattal. Annyi azért idekívánkozik, hogy ez a Sziámi-táborból kinövő fesztivál az utóbbi két évtized magyar kultúrájának legnagyobb sikertörténete. Mára egy 75 hektáros város lett a városban, egy markáns pont Európa fesztiváltérképén, és igazi ország- imázs. Egy hétre kiszakadhatunk a világból, úgy tehetünk, mintha normális volna, hogy kétszáz méterenként más-más attrakció vár minket a nap szinte minden órájában. És csak megyünk, megyünk... Mert a Sziget központi motívuma maga a menés. Az emberek vonulnak, keresgélnek, menet közben esznek-isznak, ordíva „holvagyoznak” a mobiljukba, keresik a haverokat, akik persze egész máshová akarnak menni. Ilyen fegyel- mezeden hozzáállással viszont tényleg csak csippenteni lehet a programokból, a többi idő az A-ból B-be való haladással, ü- letve a sörért való sorbanállás- sal telik el. A tapasztaltabbak viszont nem rohangálnak ész nélkül a helyszínek között, hanem veszik a fáradságot és ka- rikázgatnak a műsorfüzetben. Lehetőleg piros filctollal. A fellépők zöme, már akik nem rutinból zavaiják le a műsort, igyekszik tetszeni, élményt adni, nyomot hagyni a szívben, sőt akár az agyban is. Egy fesztivál erről is szól: a fanatikus rajongók mellett a véletlenül odavetődők becserkészéséről, megfertőzéséről. Ezek a legszebb győzelmek. Szombat este például kihallgattam két tizenéves fiút, akik lelkesen elemezték a számukra eddig teljesen ismeretien örmény Deti Picasso zenekar koncertjét, egymás szájából kapkodva ki a dicsérő jelzőket. Ilyesféle, katarzisközeli élményben nekem volt részem néhányszor a szigetelős évek alatt, sőt idén is, de erről majd a megfelelő időben a megfelelő rovatban értekezem. És a fejlődés megállíthatatlan: ilyen lenyűgöző vécék, zuhanyozók, vizesblokkok tán sosem voltak még a szigeten. A főutcán fél óránként járt a takarítóbrigád, mindig volt vécépapír, összességében nem kellett annyit foglalkoznia az embernek a túléléssel, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt, amikor fél délelőtt a zuhanyozó előtt állt sorba, majd kávéért, később reggeliért, aztán a mosdó előtt. Ma már annyira kényelmes és túlszervezetett a fesztivál, hogy valóságos luxusüdülésnek tekinthető. Talán ez az egyik épkézláb magyarázat arra, mit keresek még mindig itt.
