Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-02 / 179. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. AUGUSZTUS 2. Szalon 11 Gian Paolo Barbieri képei A test égető tüze Gyorsan megtalálta a helyét a világban: kivonult belőle. Egészen pontosan: keresett egy másikat. Egy igazibbat. Távol az ittenitől. Tahitin, Ecuadorban, Madagaszkáron. SZABÓ G. LÁSZLÓ végeláthatatlan kulija. Csábító orchideák egy halott farönkön. Napon száradó halak. Tüzelőt cipelő gyerek a kalózok temetőjében. Szétkorhadt koporsók a pálmák sűrűjében. Barbieri nem a turista szemével fényképez. Kiköltözik szállodai szobájából, hogy az éjszakáit is azok között tölthesse, akikhez tott polipok csápjaiban is meglátja a szépet. Akárcsak egy csónak orrában. Vagy egy kettészelt mangó színeiben. Egy cet álkapcsában, amely már nyakba akasztható. Egy szigonyban, amelyet izmos karok szorítanak. Az erő, a test tüze, a karok pazar játéka amúgy is központi téma nála. Tízéves fiút fotóz nála súlyoNagy művészeknek van üyen jól csengő nevük: Gian Paolo'Barbieri. Angolul, röviden: dzsí-pí-bí. Csakhogy mi egy olasz művésszel állunk szemben. Méghozzá egy jeles olasz fotóművésszel. Milánóban született 1938-ban. Milánó a divat fővárosa. Ez Barbieri életét is meghatározta. Stílusban is, nemcsak választásban. 1961-ben, hátat fordítva Róma álomgyárának, a Cine- cittának, amelynek kulisszái mögött Viscontitól Pasoliniig, Felli- nitől Antonioniig belebotlott pár Maestroba, elvégre ott tanon- coskodott. Később Tom Küblin asz- szisztense lett, és francia ruhakollekciókat fotózott. 1965-ben már a Vogue Italia munkatársa, és e rangos divatmagazin német, francia és amerikai változata is gyakran foglalkoztatja. A kor legnagyobb divattervezői ugyancsak megtalálják. Valentino, Versace, Armani, Yves Saint-Laurent, Gianfranco Ferré, később Dolce és Gabbana, Vivienne Westwood, Issey Miyake. 1978-ban a német Stern magazin megállapítása szerint a vüág legjobb 14 divatfotósainak egyike. Sztárokkal is dolgozik. Audrey Hepbumtől Sophia Lorenig, An- jelica Hustontól Monica Belucciig a filmvüág legnevesebb díváival. Pályája a nyolcvanas évek végén vesz jókora fordulatot. Megelégelve (egy kicsit) a kifutók és a divatkampányok egyre behatároltabb vüágát, megunva (bár nem észrevehetően) sok hóbortos, elvarázsolt figurát, belefáradva (szemmel alig láthatóan) mindenbe, ami művi, ami mesterségesen előhívott, tehát sok esetben maníros, s ha nem is szokványos, de már előre „lekottázható”, Rousseau példáját követve elindul „vissza a természethez”. Előbb Tahiti tetovált őslakosai közé, aztán Madagaszkár szigetére, majd Ecuador csendes-óceáni partvidékére. Három vüág, három album a Taschen gondozásában. Tahiti „testfestett” halászainak érzéki világa. Szilaj, ágyékkötős férfiak soha véget nem érő naptánca, a tengerrel „takarózok” mámorító násza. Távoli ősöktől örökül hagyott, lenyűgöző motívumok arcon, karon, mellkason és hasfalon, combon, háton, fenéken és lábfejen. Harci eszközök a vadon sűrűjében és a mélységes vizekben. Virágkoszorúk, ékszerek, páratlan bőrdíszművek. Ősi gesztusok, a pillanat formálta mozdulatok, a természet elemi ereje minden fában, minden sziromban. Francia Polinézia Barbieri számára a földi paradicsom. A tetovált testű szigetlakok ugyanúgy elkápráztatják, mint a hely különleges növény- és állatvilága. És ezért indul el Madagaszkárra, majd Dél-Amerikába, Ecuador partjaira. Erő és szépség, a test diadala és a természet pompája, poétikája szólal meg minden képen. Totemek és fétisek a homokszőnyegen. A nyak gödréből futó izzadságcsepp egy leonardói testen. Agavéültetvény a hegyek lábánál. Birkózó fiúk a part fövenyén. Síró csecsemő egy mezítelen sámán kezében. Fehér festékkel telepingáit halász gyolcsba tekert „pakkja”. Ifjú grafitbányász a nappalai kötik. Elfogadtatja magát. Megszeretik. Távoli rokonként kezelik. Bensőséges pillanatok szemtanúja lehet. Közelről fényképezhet akkor is, amikor mások távoli szemlélők sem lehetnek. Ecuadorban is elsőként a halászokkal köt barátságot. Madarakat les meg és teknősöket követ. Gyilkolászó rákokkal bratyizik. Banánfürtökben gyönyörködik. Női ölek fölé hajol. Meztelen kebleket csodál. Férfitestek vonalait hozza párhuzamba trópusi gyümölcsök formáival. Elkapja, amikor egy vi- rágkehely szétpattan. Botra akaszsabb portékájával. Fénylő testű, fekete férfiakat magukra öltött, kibelezett cetekkel. Szarvasmarhák levágott fejével. Itt az egész ágyékot „ellopja”, ott csak az elfojtott gyönyört, amott az éhes vágyat. Férfiakból és nőkből mindig a legszebbet mutatja. Vagy az ifjúság édes madarát. Nem leplez, nem takargat, és mégsem lép át bizonyos határokat. Olyan ő is, mint egyik képén a rájával küzdő férfi. Annyit mutat, amennyire a képnek szüksége van. Többet egy fokkal sem. A többit úgyis sejteni lehet. Vagy ami még több: érezni.
