Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-13 / 188. szám, szerda
22 Sport - pekingi olimpia ÚJ SZÓ 2008. AUGUSZTUS 13. www.ujszo.com Michal Martikán Pekingben 1,96 másodperccel előzte meg a brit David Florence-t (ČTK-felvételek) A dobogón már mert mosolyogni (ČTK-felvétel) Martikán szerezte az első szlovák aranyat - a célban még nem mert örülni, a dobogón már mosolygott Atlanta után Pekingben is győzött Már háromszoros olimpiai bajnok lehetne - de nem az, mert négy éve Athénban a zsűri utólagos döntésével Tony Estanguet-é lett az aranyérem. Estan- guet is lehetne már háromszoros olimpiai bajnok - de nem az, mert Pekingben még csak a döntőbe sem jutott. Michal Martikán visszavágott. ÖSSZEÁLLÍTÁS Az egy nappal korábban ezüstérmes Zuzana Štefečeková zászlót lengetve ugrált a parton, az edzők diadalittasan összeölelkeztek, de Martikán csak visszafogottan mosolygott. Hiába világított neve mellett az egyes szám, hiába hirdette az eredményjelző, hogy 1,96 másodperccel gyorsabb volt a brit David Florence-nél, nem emelte mámorosán magasba a lapátját. Athénban is pont így volt, Athénban is azt hitte, győzött, aztán végül mégsem az ő nyakába akasztották az aranyérmet. „Biztos, ami biztos, az ünnepléssel inkább vártam az eredményhirdetésig - nyilatkozta később Michal Martikán, aki tegnap vízi szlalomban a kenu egyesek között rendkívül szuverén versenyzéssel olimpiai bajnok lett. - Athénban elengedtem magam a célban, és nem hozott szerencsét, a zsűri utólag még két büntetőmásodperccel sújtott, és csak ezüstérmes lettem. Most csak akkor szakadt rám a nagy boldogság, amikor már a nyakamba akasztották az aranyérmet.” Martikán már az elődöntőben óriási lépést tett az arany felé, hiszen szédületes tempóban száguldott át a kapukon, és mindössze egyszer hibázott. A 2 büntetőmásodperc ellenére is magabiztosan vezetett a második helyen álló cseh Ježek előtt. A nagy rivális Estanguet (akinek Athénban az ölébe hullott az aranyérem) már itt elbúcsú□ Születési idö/hely: 1979. május 18., Liptószentmiklós □ Klubja: KTK Dukla Liptovský Mikuláš □ Edzője: Jozef Martikán □ Olimpiai helyezései: aranyérmes (1996, 2008), ezüstérmes (2000, 2004) zott - a legjobb nyolc közé sem került be. „Szerintem Michal- nak nagyobb volt a motivációja, mint nekem” - indokolta bukását a francia. Lehet filozofálni - mi motiválja jobban az embert: ha zsinórban harmadszor olimNégy olimpia - két elsőség Amikor Athénban elvették tőle az olimpiai aranyat, szomorúan azt mondta: „Pekingben majd nyerek egy másikat helyette.” Tegnap megtörtént. Michal Martikán kenuzott a legjobban a CL-es mezőnyben, és a vízi szlalom ötkarikás történetében ő lett az első négyszeres érmes. A 29 éves liptó- szentmiklósi sportoló tizenkét éve Atlantában győzött először, Sydneyben és Athénban a francia Estanguet mögött lett ezüstérmes. Négy éve is Martikán volt a leggyorsabb a pályán, de utólag kapott büntetőpontokkal leszorult a dobogó tetejéről. Tegnap a Sunji pálya vizén a pontlevonással együtt is megverte ellenfeleit, (ú) piai bajnok lehet (lásd Estanguet), vagy ha egy igazságtalanul elvett aranyért szeretne na- gyon-nagyon visszavágni (lásd Martikán). Martikán a döntőben sem adott esélyt az ellenfeleknek, annyira gyors volt, hogy egy kis hiba (azaz két büntetőmásodperc) sem vetette vissza. Ježek megijedt a siker kapujában, végül érmet sem szerzett, a második helyre a brit Florence jött fel. A szlovák sportoló egyébként negyedik olimpiáján zsinórban negyedik érmét szerezte, s ezzel a játékok történetének legeredményesebb vízi szlalomozója lett - első aranyát (amely az önálló Szlovákia legelső olimpiai bajnoki címe volt) Atlantában nyerte (17 évesen!), Sydneyben és Athénban második lett, Pekingben ismét győzött. A visszavonuláson pedig még egyáltalán nem gondolkodik: ,A londoni olimpia idején még csak 33 éves leszek. A pekingi pálya az egyik legnehezebb a világon, bár a kapuk elrendezése ezúttal viszonylag egyszerű volt. Az edzéseken ennél sokkalta nehezebb pályákon is mentünk. Első győzelmem, Atlanta óta sokat változtak a szabályok, a pályák, a hajók. Szerintem a londoni pálya még a pekinginél is nagyobb kihívás lesz, és én készen állok erre a kihívásra.” (bt, s) i»s«i»g«sgasMr SBMS8SB8BSiSS8sa ......V.U-L ■ . úföHAA- - • - m' A NAP KEPEI A sportolók élete nem csak játék és mese. Akár lengyel dzsúdós az ember, akár francia kézilabdakapus, akár venezuelai súlyemelő néha nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy előzetesen elterveztük. (CTK-és Reuters-felvételek)