Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2008-07-02 / 153. szám, szerda
10 Kultúra ÚJ SZÓ 2008. JÚLIUS 2. www.ujszo.com Pro cultura 2008 - a reneszánsz jegyében Tízéves a Vámbéry Kávéház A bor és a Hogyan ettem kutyát hatalmas sikert arattak a Határon Túli Magyar Színházak XX. Fesztiválján Kisvárdára figyelt a színházi világ A Sepsziszentgyörgyi Tamási Áron Színház Gombrowitz: Yvonne, burgundi hercegnő című darabját mutatta be (Havasi Péter felvétele) NAGY ERIKA Dunaszerdahely. A Reneszánsz Év jegyében igazi reneszánsz fogadtatásban és vendéglátásban volt részük a vendégeknek a Vámbéry Irodalmi Kávéházban a minap megrendezett Pro cultura 2008 című esten, melyet Hodossy Gyula, a szervező Vámbéry Polgári Társulás elnöke nyitott meg. Jeles napja volt a szlovákiai magyar kultúrának 1998. július 9-e, ezen a napon nyílt meg ugyanis a Vámbéry Irodalmi Kávéház, az a sziget, amely az írók, könyvkiadók, olvasók kedvenc törzshelyévé vált Dunaszerdahelyen az eltelt tíz év alatt. Az esten a jubileum alkalmából megjelentetett Vámbéry Antológia 2008 című kötetet mutatta be Szakolczay Lajos irodalomtörténész, kritikus. Az évtizedes folyamat részének tekinthető antológia harminc szerző írását foglalja magába. „A dunaszerda- hejyi Vámbéry Polgári Társulás sokadik antológiája, híven a korábbiakhoz, ekletikus sűrítmény. Anélkül, hogy hasonlítanám báty- jaihoz - egyikben-másikban sűrűbb volt a merítés őszintén mondom: ilyesféle, mindenre kiterjedő gyűjteményt olvasni jó. Jó, mert a szépirodalom mellett a tudományosságnak százféle formája jelenik meg (irodalomtörténeti, néprajzi tanulmány, elemző kritika és helytörténeti beszámoló stb.), s az ember tág képet kaphat, még ha az évi »bontás« esetlegességében is, a társaság köré gyűlt, megszólított alkotók szellemi - Szabó Zoltánra gondolván csaknem azt írtam: szerelmes-földrajzáról” - mondta Szakolczay. A „kevertségből” származó összkép kevésbé jó oldalának látja viszont, hogy az egyik műfaj szinte kibillenti helyéből a másikat. Ennek ellenére azzal zárta a kötet bemutatását, hogy az összeállító Hodossy Gyula előtt le a kalappal, még akkor is, ha a nyomdahibákat kiköszörülő szerkesztői munka javára vált volna az antológiának. Színvonalas kultúrműsorról Kollár Katalin, Németh Imre és az Alistáli Művészeti Iskola diákjai gondoskodtak, akik örökzöld slágereket, reneszánsz zenét és táncot adtak elő. Régen értett annyira egyet hivatásos néző zsűrivel, mint idén Kisvárdán, a díjkiosztáskor. Szinte minden díj méltó kezekbe került. A döntés persze azért sem lehetett meglepő, mert az elmúlt évek gyakorlatától eltérően a zsűritagok szinte valamennyi szakmai megbeszélésen jelen voltak, s azokon részletesen is kifejtették a véleményüket. JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Sokszor nem is finomkodtak, ám harag nem volt, hiszen ahogy Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója megjegyezte, ebben a szakmában a hosszas sebnyaloga- tásnak semmi helye. Nem véletlen, hogy beszámolómat a szakmai megbeszélésekkel kezdem. E délelőtti rendezvények az idén szinte minden alkalommal tömegeket vonzottak. Nemcsak a zsűritagok vettek részt rajtuk szinte teljes létszámban, hanem a társulatok is, amelyek sokszor szorongással érkeztek, főleg egy kevésbé sikerült előadás után, de többnyire reménykedve távoztak, holott se Eszenyi Enikő, se Alföldi Róbert, se Ascher Tamás nem fukarkodott a bírálatokkal. Ezért is szomorú, hogy a kassai Thália Színház társulata az igazgató és a rendező kivételével nem képviseltette magát ezeken a megbeszéléseken, holott lett volna mit hallaniuk. Darvay Nagy Adrienne most megjelent könyvében részletesen összefoglalja a fesztivál elmúlt húsz évének eseményeit. Tanulmányából kiderül, Kisvárda hatalmas változáson ment keresztül még akkor is, ha sok minden maradt a régiben. Varrnak, akik szerint a fesztivál kinőtte a várost, s nagyon sokan panaszkodtak a nem megfelelő színházi térre. Főleg a tornateremből átalakított Rákóczi-stúdiótermet kifogásolták idén is sokan. Ám ezekre a véleményekre rácáfoltak azok az előadások, amelyek abban a térben is remekül megállták a helyüket. Az azonban kétségtelen, hogy az eleve sikerületlen előadásokon ez a tér nem segített. Ez viszont már a fesztivál húszéves történetének egyik legégetőbb gondját veti fel, a válogatás mikéntjét. A fesztivál története során több lehetőséget is kipróbáltak már. Abban azonban szinte az összes válogató egyetértett, hogy minden társulatnak lehetőséget kell biztosítani a megmutatkozásra, s ez vezetett a színvonal rendkívüli hullámzásához. Idén sem volt ez másképp, hisz igen magas színvonalú előadások mellett botrányosan rosszakat is szép számmal láthattunk. Igaz, ezek zömét a délutáni szieszták alatt csendesen végigbóbiskolta a több mint harminc előadást megnézni kénytelen szakmai közönség. E válogatási elvnek az elkerülhetetlen velejárója a túl sok előadás is. A gyerekelőadásokkal és a pódiumműsorokkal együtt közel ötven előadást tartottak a tíz nap alatt, s néha már követhetetlenné vált, mi is történik egy-egy adott időpontban. Nagyon érdekes trend volt ezen a fesztiválon, hogy igen sok ún. „egyfelvonásost” láthattunk, vagyis az alkotók talán nem bízva önmagukban (esetleg a közönségben), há- romfelvonásos darabokat húztak meg radikálisan, s játszottak el egy óra harminc percben. Ennek a koncepciónak esett áldozatul a Figaro házassága, a Nóra, a Bernarda Alba háza vagy az Egerek és emberek. Idén először külön kategóriába sorolva értékelték és díjazták a zenés előadásokat is, amelyek az elmúlt években a kis- várdai nagyközönség szórakoztatását tűzték ki elsődleges célul. Azét a közönségét, amely az idei fesztivál első felében (talán, mert a labdarúgó Eb-re koncentrált) gyérebben jött, mint ahogy azt megszoktuk, ám az utolsó napokban már színültig megtöltötte a Művészetek Háza és a Várszínház nézőterét ugyanúgy. Idén is folytatódtak az ún. workshopok, amelyek főleg a főiskolások és a fiatal színészek számára jelentettek hasznos nyári szakmai gyakorlatot. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a zsűri az idei előadások zöméből hiányolta az idősebb generációk jelenlétét. Sokszor az idősebb szerepekben is huszonéveseket láthattunk. Ezért is volt üdítő a komáromiak A bor című előadása, amelyben a fiatalok az idősebbekkel példaértékűen dolgoztak együtt, és találtak közös színpadi nyelvet.) Sáry László (ő a zsűri munkájában is szerepet vállalt) vezette az egyik workshopot, amelynek a végtermékét, egy Weöres Sándor- versből alkotott zenei kompozíciót a gálaműsoron is láthattuk. A másikban Gyarmati Kata - Puskás Zoltán vezetésével, nyolc színésszel - egy olyan darabot tett színpadra, mely egy társasház lakóinak mindennapi konfliktusait mutatja be. Sajnos egyik előadásban sem találkozhattunk felvidéki színészekkel. Nem véletlen az sem, hogy Alföldi Róbert tizenhárom fiatal színészt hívott meg egy közös produkcióra a Nemzeti Színházba, de ezek között nincs szlovákiai magyar. Ezt leszámítva a felvidéki jelenlét erősebbnek tűnt, mint az elmúlt években; az előadások minősége azonban nagyon egyenetlen volt. A bor és a Hogyan ettem kutyát című előadások hatalmas szakmai és közönségsikert arattak, a többi produkció értéke viszont több mint vitatható. A kassai társulat két előadásáról is igen lesújtóan vélekedett a szakma, de ezt az elmúlt évekből már megszokhattuk. Kár, hogy a társulat az idén is csak jött, de nem látott semmit sem, ugyanis lenne miből építkezni. De nem biztos, hogy a haknizásra szakosodott társaság kíváncsi arra, merre is halad a magyar színjátszás. Húsz év nagy idő egy fesztivál életében, számadásra is késztet. Mivel a politikai helyzet is sokat változott az elmúlt években, s ma már a Kisvárdán fellépő társulatok egy része az Európai Unió tagországából érkezik, a szervezők a névváltoztatás mellett döntöttek. De hogy merre halad majd a kisvárdai fesztivál, amely mára a magyar nyelvterület második legnagyobb színházi fesztiváljává nőtte ki magát, s amelyre a magyarországi szakma is egyre intenzívebben figyel, a jövő dönti el. Az mindenesetre biztos, hogy lesz mire építkezni. A trencsénteplici Artfilm fesztiválon Omar Sharif egyiptomi színész, valamint Chiara Caselli olasz színésznő vehették át a Színészmisszió díjat, s táblájuk felkerült a Hírességek hídjára. A szemle hétfő esti vendége Jirí Menzel (képünkön) Oscar-díjas cseh rendező volt. (ČTK-felvétel) Igényes darabválasztás, új arcok, jól bevált rendezők az új évadban a kassai Thália Színházban - ősszel nemzetközi színházi fesztivált szeretnének rendezni Cyrano, Süni, az ördög és a többiek KOZSÁR ZSUZSÁN NA A Hyppolit, mely a dramaturgiai terv megváltoztatása folytán került a repertoárba, nagy siker lett (Gabriel Bodnár felvétele) Kassa. Ősztől minden bizonnyal érdekes új évadnak nézünk elébe a kassai Thália Színházban. Dráma, tragikomédia, musical, vígjáték mellett egy új műfaj is szerepel majd a repertoárban: a rögzített improvizáció. A színház első premierje október elején Edmond Rostand legismertebb műve, a Cyrano de Bergerac lesz. Ám ne számítson senki „klasszikus” darabra. Az eredeti, negyvennyolc szereplős mű széles gárdája és sok helyszínváltása miatt egyaránt megoldhatatlan lenne a Thália színpadán. Ezért egy modem, „szűkített” verzióval találkozhatunk egy díszletmentes színpadon. A boldogtalanul szerelmes, nagyorrú hős szerepét Bo- csárszky Attila kapta meg, szíve hölgyét pedig a társulat egyik új tagja, Šafafik Katalin játssza. Még október végén kerül sor a második bemutatóra is, Peter Shaffer Equus című darabja kerül színre. A lélektani dráma egy pszichológus története, aki egy fiatal fiút próbál kigyógyítani beteges fantáziáiból. Ezt a művet az elmúlt harminc év legjelentősebb angol drámájának tartják. A főszerepben Madarász Máté-csillanthatja meg tehetségét. Ugyanebben az időszakban már formálódik a stúdiódarab is: Martin McDonagh tragikomédiája, a Leenane szépe. A négyszereplős darab elsősorban Kövesdi Szabó Máriának és Nagy Kornéliának nyújt kibontakozási lehetőséget. A művet 1996-ban mutatták be Írországban, Magyar- országon 1997 óta játsszák. Egyes kritikák szerint „egyszerre mulatságos és mélyen megrázó groteszk haláltánc, ritka jó dialógusokkal és eredeti fekete humorral”. Egy csúnyácska vénlány története ez, a nagy szerelem elérésének lehetőségével és számos konfliktushelyzettel. A bemutatót november közepére tervezik. A három premier után nagyobb szünet következik a színházi bemutatók sorában, a társulat ugyanis a remélhetőleg megvalósuló nemzetközi színházi fesztiválban lesz érdekelt. Ez a fesztivál az elképzelések szerint november közepétől december első harmadáig tart, és Zakopane, Beregszász, Szatmárnémeti és Komárom részvétele mellett feltehetőleg prágai társulattal is lehet szá.molni. A könnyedebb műfajok így tavaszra maradnak, akkor egy musical és egy vígjáték várható. Az előbbi a többször is tervezett, sokáig halogatott Padlás, Presser Gábor musicalje, melyben Tóbisz Titusz, Cs. Tóth Erzsébet és Nagy Kornélia remek énekhangja mellett az új társulati tagok is bizonyíthatják zenei képzettségüket. Az utolsó nagyszínpadi produkció Molnár Ferenc Az ördög című vígjátéka lesz, melynek cselekménye egy szerelmi háromszög körül bonyolódik a megszokott molnári könnyedséggel. A Tháliában főként Varga Lívián, Petrik Szilárdon, Korognai Károlyon múlik majd, hogy a darabot sikerre vigye. A szezon legutolsó, stúdiós darabja a Graffity című játék lesz, melyről még nem tudható semmi. Csupán annyi, hogy a társulat fiataljainak több rendezővel végzett, egész éves munkája lesz benne, és improvizációik rögzítéseképpen alakul majd ki a színpadi mű. A rendezők közül a jövő szezonban Halasi Imrét, Valló Pétert, Csiszár Imrét várja a színház egy-egy vendégrendezésre. A most zárult évad kezdetét Korognai Károly főrendező szerint a kétkedés jellemezte, mely a társulat alapvető tulajdonsága. A kételyek azonban jogosak voltak, hiszen a társulat a múltban erősen megfogyatkozott. Ennek ellenére sikeres évadot zártak, bár hét vendégszereplőt is foglalkoztatniuk kellett. A mérleg: 150 előadás egy év alatt, mely kevesebb az előző évadnál. A bevétel viszont töbfe lett. Az előadások számának csökkenése elsősorban a gyerekeknek szóló bemutatókkal van összefüggésben. Ezeknél a bevétel alatta marad a többi előadásnak. A színház nem vállalhatja fel, hogy helyettesítse az évtizedek óta igényelt, ám még mindig hiányzó szlovákiai magyar gyermekszínházat. Sőt az új évadban a Thália egyáltalán nem tervez gyermekbemutatót, ha nem számítjuk A padlást, mely egyaránt szól kicsikhez és nagyokhoz.
