Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2008-07-10 / 159. szám, csütörtök
2 Közélet ÚJ SZÓ 2008. JÚLIUS 10. www.ujszo.com RÖVIDEN Eurókopók a rendőrségen Pozsony. Speciális nyomozócsoport foglalkozik az euró bevezetésével összefüggő várható csalásokkal - tájékoztatott tegnap Martin Korch, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség szoros együttműködésbe kezd a Nemzeti Bankkal és más kereskedelmi bankokkal is, amelyek elsősorban gyanús pénz- átutalásokról tájékoztatják a hatóságokat, (s) Lekéren lesznek a pedofilok Pozsony. Jövő év végéig kell megnyitni azt az intézetet, ahol a különösen veszélyes, pszichikailag sérült személyeket lehetne kényszerkezelés alá helyezni - döntött tegnap a kormány. Az egészségügyi minisztérium erre a célra 127 millió koronát (4 215 628 €) kap, az osztály a lévai járásbeli Lekér pszichiátriai intézetében fog működni. Az igazságügyi minisztérium szerint Antonín Novák szlovák pedofil azért erőszakolhatta és gyilkolhatta meg Csehországban a 9 éves Jakub Šimáneket, mert Szlovákiában nem tudták ilyen intézetben kényszerkezelés alá helyezni, így szabadlábon maradt. Egy ilyen intézet létrehozásában még Daniel Lipšic volt igazságügyi és Rudolf Zajac akkori egészségügyi miniszter egyezett meg 2006 februáijában. A szigorúan őrzött intézetet Szucsányban (Sučany) kellett volna megnyitni, de erre nem került sor. (dem, s) Kiadjuk a glasgow-i szlovák rémet Kassa. Kiadják a skót hatóságoknak azt a szlovák férfit, aki május 29-én Glasgow-ban megerőszakolt majd meggyilkolt egy 40 éves nőt - tájékoztatott a Kassai Kerületi Ügyészség szóvivője, Milan Filičko. Marek H.-t nemzetközi elfogatóparancs alapján júniusban tartóztatták le Szlovákiában; mivel a gyanúsított beleegyezett kiadatásába, nem volt szükség bírósági határozatra. A döntés már jogerős, a bűnözőt az Interpol ügynökei kísérik Skóciába. Marek H. évek óta alkalmi munkákból élt Skóciában; az országban szociális segélyt is kapott. Közveden azután utazott haza, hogy megtudta, keresi a skót rendőrség, (dem) Büntetés Harry Potter miatt Pozsony. 50 000 koronás (1660 €) bírságot kell fizetnie az Ikar Könyvkiadónak, amiért meg akarta határozni, hogy mennyiért árulják a Harry Potter és a Halál ereklyéi című könyvet - döntött tegnap a versenyhivatal, mely szerint kétség nem fér hozzá, hogy a kiadó megsértette a gazdasági versenyt szabályait. Miután kinyomtatták a varázslótanonc utolsó történetének szlovák fordítását, az Ikar szerződést küldött szét az érdeklődő könyvesboltoknak, s meghatározta, hogy csakis 499 koronás (16,56 €) egységáron lehet értékesíteni. A kiadó gyakorlatilag nem akarta engedélyezni a boltoknak, hogy szabadon határozzák meg az árakat, (dp, s) Feljelentik Harabint? Pozsony. Vélhetőleg feljelentést tesznek a főügyészségen a parlament alkotmányjogi bizottságának tagjai, akik szerint nem kizárt, hogy Štefan Harabin igazságügyi miniszter visszaélt jogkörével, amikor volt StB-ügynököt nevezett ki végrehajtónak. A képviselők a tegnapi minisztériumi ellenőrzés után kijelentették: az ügyről külön bizottsági ülésen tárgyalnak, a feljelentésről azután születik döntés. Dániel Lipšic volt igazságügyi miniszter szerint kétség nem fér hozzá, hogy az esetet a hatóságoknak ki kell vizsgálniuk. Ján Ondáš végrehajtó ugyanis azon túl, hogy StB-ügynök volt, a kommunista rendőrtiszti főiskola jogi karán végzett, és egy 2003-ban elfogadott törvény szerint ilyen múlttal nem lehet végrehajtónak kinevezni. Harabin a tegnapi kormányülés miatt nem volt jelen a képviselői ellenőrzés alatt, azt viszont már korábban megüzente Lipšicnek, hogy a hatályos törvények szerint nem volt más lehetősége, ki kellett neveznie Ondášt. Csak néhány hét múlva derül ki, hogy az ügyészség vizsgálatot indít-e az ügyben, (dp, s) A bankok duális árjegyzéke A hazai bankok ügyfelei legkésőbb augusztus 8-tól koronában és euróbán feltüntetett kivonatokat, áljegyzékeket kapnak. A Szlovák Bankszövetség (SBA) ígérete szerint a duális árlisták nemcsak a banki produktumokra vonatkoznak, hanem az összes, a pénzintézetek által terjesztett marketingtermékre. A kliensek leginkább a havi számlakivonatok postázásakor találkozhatnak a kettős ármegjelöléssel, de ez nem vonatkozik minden egyes tételre. Az euróbán és koronában feltüntetett összeg a kiinduló és zárótétel esetében fontos, augusztusi számlák kor az ügyfelek megkapják a folyószámla vezetésével kapcsolatos minden egyes tétel euróbán is feltüntetett áljegyzékét” - mondta Martina Slodičková, a bank- szövetség menedzsere. A duális árakkal a pénzkiadó automaták használatakor is találkozunk egészen 2009 végéig. Az összképhez hozzátartozik, hogy néhány banki szolgáltatás esetében nem lesz kettős ármegjelenítés: ebbe a kategóriába tartozik az ATM terminállal folytatott pénzügyi művelet, az SMS-ben küldött banki visszajelzés, a számla állásáról küldött információ, a már kinyomtatott űrlapok, a fizetési meghagyások, az interneten, intranetén közzétett információk. (sxc.hu-felvétel) 28 milliárd koronát fizetett a lakosság tavaly az egészségügyi ellátásra Nem lett olcsóbb az egészségügy Pozsony. Abetegeknem fizettek kevesebbet az egészség- ügyi ellátásért a 2007-es évben, pedig a kormány 2006-ban megszüntette a vizit- és az ágydíjat, csökkentette a receptdíjat, és 2007 januárjától 19-ről 10 százalékra csökkentette a gyógyszerek áfáját. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A lakosság tavaly 28 milliárd koronával (929 millió euró) járult hozzá az egészségügy költségvetéséhez, ami 5,1 milliárd koronával (169 millió euró) több, mint 2006-ban; akkor az első kilenc hónapban még fizetni kellett a 20, illetve 50 koronás díjakat. A kormány tegnap vitatta meg az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal jelentését az egészségbiztosítás helyzetéről a 2007-es évben. Az egészségügy bevétele a biztosítási járulékból 2007-ben 10 százalékkal, több mint 8 milliárd koronával nőtt, és megközelítette a 90 milliárdot. Mintegy felére csökkent tavaly az egészségbiztosítók nyeresége. 2006-ban a már hosszabb ideje működő 5 egészségbiztosító több mint 1,9 milliárd koronás nyereséget mutatott ki, de 2007-ben már csak 900 mülió korona volt a hasznuk. A legnagyobb hasznot - 466,945 millió koronát - a Dôvera érte el, 2006-ban azonban az akkor még önálló Sideriával együtt közel 967 millió koronás nyereséget mutattak ki. Felére esett vissza tavaly az Apollo haszna is: 228,16 millió koronára. Az állami egészségbiztosítók közül a Közös Egészségbiztosító gazdálkodott jobban, 174 millió koronáról 2007-ben 206,2 millióra növelte nyereségét. Az Általános Egészségbiztosító a 2006-os 201 millió korona helyett csak 1,8 millió korona hasznot termelt. A tavalyi nyereséget még szabadon felhasználhatják a biztosítók. A Dôvera részvényesei úgy döntöttek, hogy osztalék formájában kifizetik, az Apollo részvényesei a biztosítóban hagyták a nyereséget. Az idei nyereséget 2009-ben már kötelesek a gyógykezelés költségeire fordítani. A két új egészségbiztosító - az Európai és az Union -, melyek csak tavaly kezdték működésüket, sok millió koronás veszteséget könyveltek el, az Európai Egészségbiztosító tulajdonosa idén fel is számolta a biztosítót. A Dôvera részvényesei már pert indítottak nemzetközi bíróságon a szlovák állam ellen, és az elmaradt haszon miatt 15 milliárd koronás kártérítést követelnek. Ugyancsak pereli az államot az Union Egészségbiztosító tulajdonosa is. (lpj, s) Első munkahelynek számít az is, ha egyetemi tanulmányai alatt vállalkozik vagy alkalmazottként dolgozik A pályakezdő fél évig választhatja a II. pillért ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. A második pillér június 30-án bezárult, az első pillérbe való ádépés lehetősége is megszűnt, a pályakezdők azonban továbbra is választhatnak az egy- és a kétpilléres rendszer között. Á döntésre 6 hónapjuk van attól a naptól kezdve, amikor először munkába állnak, vagy vállalkozni kezdenek. Ha a fél év alatt nem döntenek, akkor automatikusan az egypilléres, teljesen állami rendszerben maradnak életük végéig - hacsak egy következő kormány nem nyitja meg újra a nyugdíjrendszert. Ügyelniük kell azonban arra, hogy első munkahelynek számít az is, ha egyetemi tanulmányai alatt vállalkozik vagy alkalmazottként dolgozik. A pályakezdők tavaly még kötelezően a kétpilléres rendszerbe kerültek, a tőkefedezeti elven működő második pillér januártól vált önkéntessé számukra. Akik tehát január elsején indultak először munkába, és az elmúlt fél évben nem kötöttek szerződést valamelyik nyugdíjpénztárral, azok előtt valóban bezárult a második pillér. Gazdasági elemzők szerint a kétpilléres rendszer mindenképpen előnyös a pályakezdő fiatalok számára. Ezt nem vitatja a szociális ügyi minisztérium sem, elemzése 30-35 évre teszi azt a kort, amikor még megéri a kétpilléres rendszer. ,Az első pillér szabályozását mindenképpen módosítani kell, mivel a lakosság elöregedése miatt tarthatatlan lesz a jelenlegi rendszer” - véli Ivan Švejna, a Hayek Alapítvány igazgatótanácsának elnöke. 100 ezer felett a kilépők száma Összesen 103 500 személy lépett ki január elsejétől a nyugdíjrendszer második pilléréből, 21249-en pedig beléptek. A legtöbben a 45 év felettiek közül távoztak, számukra azáltal, hogy a kormány 10-ről 15 évre emelte a kötelező nyugdíjbiztosítás időtartamát, előnytelenné vált a rendszer. Viktor Kouril, a VÚB Generali nyugdíjbiztosító elnökségi tagja lapunknak elmondta, a kilépő bő 100 ezer személy nem jelent nagy kárt a magán-nyugdíjtársaságoknak. A nyugdíjpénztáraknakjelenleg 1.476.373 ügyfelük van. (sán) Öllös: Ilyesmit a választások után szokás bejelenteni, most csak a népszerűséghajhászást szolgálja Fico azt mondja, már nem akar két széken ülni ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Robert Fico miniszterelnök a következő választási időszakban már nem akarja egyszerre betölteni a kormányfői és a pártelnöki posztot. „Ha ilyen sok energiát fordítok a kormányzati munkára, és én valóban teljes mértékben a kormányban végzett munkámra összpontosítok, akkor természetesen elhanyagolom a pártbeli feladataimat” - jelentette ki Fico, hozzátéve: ha a következő választásokat követően a Smer újra kormányzati szerephez jut, már nem egy személy fogja betölteni a kormányfői és pártelnöki tisztséget. Azt nem közölte, hogy a miniszterelnöki vagy a pártelnöki teendőket látná el szívesebben. Megjegyezte, hogy négy év miniszterelnöki munka sok energiát felemészt. Visszautasította azokat a feltevéseket, hogy jövőre indulna a köztársaságielnök-vá- lasztáson. „Egy olyan Smert akarok vezetni a 2010-es választásokon, amely nemzetközileg teljesen elfogadott, és biztosítja Szlovákia jó előmenetelét” - szögezte le a kormányfő. Öllös László politológus szerint az ilyen kijelentésekkel a kormányfő a népszerűségét akarja növelni. „Két év van még a választásokig, az ilyen kijelentések inkább csak a népszerűséghajhászást szolgálják, nem tartalmaznak valós információkat. Ha komolyan gondolja, akkor ilyesmit a választások után szokás bejelenteni és megtenni. Most csak azt szolgálja, hogy jelzéseket adjon, ő nem olyan ember, aki minden hatalmat a kezében akar tartani. Nyár van, az emberek figyelmét nehéz a politikára irányítani, nagyokat kell tehát mondani”- véli Öllös László. (sán, s) Az intézmények szakképzett ellátószemélyzetének bővítése elképzelhetetlen állami támogatás nélkül Jövőre drágább lesz a nyugdíjasotthon, ha elfogadják a minisztérium javaslatát (SITA-felvétel ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Ógyalla/Nádszeg/Párkány. A nyugdíjasotthonok túl szigorúnak tartják a szakképzett ellátószemélyzet emelésére vonatkozó minisztériumi elképzeléseket, és állami támogatás nélkül nem is tudják megvalósítani. Az ógyallai nyugdíjasotthon igazgatója szerint az alkalmazottak számát nem kellene ilyen szigorúan meghatározni, ugyanis a kliensek állapotától függ, milyen mértékű felügyeletre van szükség. A nyugdíjasotthonok lakóinak többsége nem szorul olyan intenzív felügyeletre, mint a fekvőbetegek. Juhos Ferenc, a nádszegi Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Központ igazgatója szerint természetesen emelkedne az ellátás színvonala, ha maximum négy kliensre jutna egy alkalmazott, de ez az állami támogatás emelése nélkül elképzelhetetlen. „Év elején általában késve utalja a támogatást a megye, ilyenkor nem könnyű a helyzet, és ha növelnénk az ápolók és a nővérek számát, tarthatatlanná válna” - fejtette ki Juhos. Szerinte ha életbe lép a javaslat, és nem emelik az állami támogatásokat, akkor sajnos a klienstől kell többet kérni. Viszont a minisztérium álláspontja szerint az alkalmazottak számának növelését nem szabad megéreznie a kliensek pénztárcájának. „A szociális szolgáltatások a magas árak miatt nem válhatnak elérhetetlenné, továbbra is törvény szabályozza, hogy ne kérjenek aránytalanul magas díjakat az intézmények” - magyarázta Michal Stuška, a minisztérium szóvivője. A szociális tárca tárgyalni fog a pénzügyminisztériummal a támogatás emeléséről, de konkrétumot nem tudni arról, honnan lesz pénz az újonnan felvett alkalmazottak bérére, és egyáltalán honnan lesz elegendő nővér. Marta Frániková, a párkányi nyugdíjas- és szociális szolgáltatásokat nyújtó otthon igazgatója szerint is jobb lenne, ha háromnégy beteg jutna egy nővérre, de a kormány támogatása nélkül ez megvalósíthatatlan., Annyi nővért nem is tudnánk biztosítani, hiszen az egészségügyi dolgozók is inkább külföldön keresnek állást, ahol kevesebb munkáért magasabb fizetést kapnak” - nyüatkozta lapunknak a 40 férőhelyes párkányi intézmény igazgatója. (jéem)