Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-28 / 150. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 28. Szalon 15 Július 20-áig az egykori Vármegyeháza dísztermében kialakított bemutatótermekben várja a látogatókat a Munkácsy-képek Esztergomban című kiállítás Sötét nyomorból a legfényesebb szalonokba Munkácsy Mihály műveiből sem életében, sem 1900- ban bekövetkezett halála óta nem rendeztek kiállítást Esztergomban. Most azonban a bazilikájával fenséges, Dunára épült városban állomásozik a Munkácsy- univerzum. TALLÓSl BÉLA Július 20-áig az egykori Vármegyeháza (Deák Ferenc utca 4.) dísztermében kialakított kiállító- termekben várja a látogatókat a Munkácsy-képek Esztergomban című kiállítás, amelynek alapját a Pákh Imre gyűjteményéből válogatott kollekció alkotja. Ezt a gazdag összeállítást egészítik ki a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria anyagából kölcsönzött műtárgyak és relikviák. Kivételes, egyedülálló alkalom ilyen előnyös „együttállásban” meglesni a ragyogón sugárzó Mun- kácsy-galaxist. Ahogy az intézményes oktatás tervezett koncepciója az irodalmi hagyományból követendő „világítótoronyként” emelte ki József Attila proletár szellemiségű líráját, a nemzeti vizuális örökségből Munkácsy Mihály festészetével lehetett diktált igazságokat veretessé tenni. A proletárstrófák olvasatának illusztrálásaképpen Munkácsy egyes festményeivel nyomatékosítani lehetett a nyomort, be-be- csempészve egy-egy vásznának reprodukcióját az olvasókönyvekbe. Jól lehetett vele geijeszteni a szegénységből való kitörés vágyát, valamint demonstrálni azt, hogy jogosultak vagyunk a munkás-paraszt uralomra, a kitörésre, a kiemelkedésre a legalsóbb rétegekből is - ahogy azt annak idején elhitették, legalábbis az erre (az elhite- tésre) tett kísérlet véghezvittnek (kivitelezettnek, megvalósított- nak) látszott. De volt Munkácsynak egy másik (és még több) festői énje is, amelye(ke)t a múlt rendszerben nemzedékek sora nem ismerhetett meg olyan szabadon, hiszen nem állt-állhatott mögötte (mögöttük) olyan erős eszmei népszerűsítés, mint a kritikai realista életképei hátterében. Ellenkezőleg, a szalonképeket és a vallási tematikájú tablókat inkább az elhallgatás béklyói sújtották. Séta a múltban Ám Munkácsynak a nyomor bugyraiból merített alkotásai kritikai realista élükkel éppen az ideológia húzó vitorlájába hajtották a szelet - lehetett velük a vasfüggöny mögötti világ elmarasztalását klasszikussá érett esztétika révén magas művészi szférákba transzformáit valóval bizonygatni. Ilyenek voltak komor, nyomasztó munkái, köztük az Ásító inas, a Röpülő nő, a Rőzsehordó, a Siralomház, a Tépéscsinálók. Általuk (virtuális löketűkkel) át lehetett érezni a művészi látványként tárgyiasult tömény nyomor lehúzó erejét. Munkácsy a minimállét megtartó energiáit a beleélés olyan festői gesztusával, valamint oíyan mesterségbeli zsenialitással égette tömör sötétbe mártott ecsetje vonalaiból a vászonalapba, hogy a reprodukciókról is átszűrődött (kisugárzott) a szűkölködésnek a létezéshatárról elkapott és megfogott esszenciális töltete. Ezeken az emberi lealacso- nyítás, kizsigerelés, a legalacsonyabb szinten vergődés tűrésének pattanásig feszítését, mégis az emberi mivolt méltósággal viselését rögzítette. Kortól, társadalmi berendezkedéstől, helytől függeden régiókba emelte mintegy festői- művészi diagnózisfelállítással készült lédádeleteit, ezért szólítanak meg ma is a látvány mögötteseivel, s nemcsak esztétikai rétegekből kibontakozó értékként hatnak ránk. Idillikus, oldottabb szalonképeit és a szenvedés viselésének másik jelképeit, a vallási tematikájú munkáit a múlt rendszerben nem volt szokás kirakatba tenni, nem nyomtatták olvasókönyvekbe. Azok, akiknek azóta se volt lehetőségük, hogy felfedezzék Munkácsy óriási vizuális világokat átfogó művészetét (talán ne is beszéljünk a teljesség mércéjével, illetve igényével), nem rándultak ki „vászon” négyzetméterekből kockázott birodalmába a Magyar Nemzeti Galériába, azok jó eséllyel kalandozhattak el a Pákh Imre-gyűjtemény alapján rendezett kiállításmegállókon Magyarország nagyobb városaiban, hogy megszerezzék magunknak a fogódzókat e festői univerzum bejárhatóságához. Olyan vizuális sétával lehet be- le-belekapaszkodni ennek a világ- nak az építőelemeibe, amely Munkácsy romantikus-realista festményeit, parasztokkal, halászokkal, mosónőkkel benépesített tájképeit, jellemábrázoló portréit, fennkolt szalonképeit, valamint kegyedenül kemény realizmusának gyöngyszemeit, népéletképeit sorakoztatja elénk - e munkáit a fiatalon átélt gyöt- relmes élmények, a nyomor és a szenvedés ihlették. A szalonképei a már említett vonzatok, továbbá amiatt is alig ismertek a nagyközönség és a kutatók előtt is, mivel annak idején magángyűjtőkhöz kerültek, s nem váltak közkinccsé. Sok közülük kiállításon sem szerepelt, mint az 1888- ban készült Ballada - amelyet (vándortárlat során) először mutatná be magyarországi kiállításon. Ilyen szempontból kuriózum a Sétány a Pare Monceau-ban (1882) című festmény is, amely 1923-tól - akkor került az Egyesült Államokba - csak fekete-fehér reprodukcióról volt ismert a magyarországi Mun- kácsy-kutatók előtt. Ugyanilyen sors írható a Cigányok az erdőszélen című vászon mögé is. Elképzelhetjük, micsoda kuriózum - milyen lehetőség most látni -, ha felfedjük vele kapcsolatban, hogy festői értékeiről Végvári Lajos művészettörténész, aki hosszú kutatómunka után 1958-ban megjelentetett Munkácsy Mihály élete és művei című monográfiájában csak fekete-fehér reprodukció alapján, sejtéseire hagyatkozva írhatott. Séta a weben és a kiállítótérben Az esztergomi kiállítás szervezői megkönnyítik a tárlatnézést. Múzeumpedagógiai segédletként olyan szövegvázlatot helyeztek el a kiállítás weboldalán (www.munkacsy- esztergomban.hu) a múzeumpedagógia menüpont alatt, amely a helyszíni élő tárlatvezetést helyettesítve igazít el a három teremben elhelyezett anyagban. Induljunk el most ennek nyomán. Munkácsy Mihály a Hans Temple által festett portrén maga köszönti az érkezőt, aki az első teremben a kritikai realista képektől a látványos szalonképekig, a párizsi szalonok csillogó, idillikus világáig kísérheti nyomon a festői kibontakozást. A kiállítás a még késő biedermeier szellemben készült kislányportréval, Munkácsy Emil leányának arcképével indul, majd a realizmus jegyében készült alkotások és portrék következnek, elsőként a bizonyára mindenki, a művészet iránt csak kicsit is érdeklődő ember által ismert Ásító inassal. A második Talán nem véletlen, hogy Pákh Imre gyűjtőszenvedélyét Munkácsy Mihály is megbolygatta. Ö is Munkácsról származik. Arab szakos egyetemi hallgatóként Szentpétervárott fordult a figyelme a műkincsek felé: régi orosz ikonokat kezdett gyűjteni. Később a 16-18. századi holland festészet ejtette bűvöletébe, mígnem egyre nagyobb vonzalmat érzett a klasszikus magyar festészet iránt. Elhatározta, felkutatja Munkácsy külföldön maradt képeit, hogy minél többet össze- gyűjthessen belőlük. A megszerzett alkotásokból eredő örömét a magyarországi közönséggel is szerette volna megosztani. E gesztusnak köszönhető a vándortárlat, mely éppen Esztergomban állomásozik. egységben a kritikai realizmust felváltó új korszak, a szalonképek világa tárul fel a látogató előtt. Ezek - például az Apa születésnapja, a Két család a szalonban és a Merengő nő kutyával - az arisztokrácia és a nagypolgárság mindennapjainak gondtalanságát sugallják. Munkácsy tájképei közül többet is láthatunk a kiállítás anyagában. E táblákon jól megfigyelhető, hogy menynyire szerette a tájképeit figurákkal benépesíteni, olykor paraszti munkát végzőkkel, máskor elegáns hölgyekkel, a szalonképek bájos nőalakjaival. A második teremben Munkácsy Mihály személyét önarcképével és késői tanítványa, Rippl-Rónai József egy munkájával idézik fel. Alakját a békéscsabai múzeum relikviaanyagából válogatott emlékekkel is előhívja a kiállítás. A legkorábbi tárgyi emlékek között szerepel a festő egészen fiatal korából származó vázlatfüzete, valamint egy jegyzetfüzet. A későbbi korszakhoz, a festőfejedelmi gazdag életmódhoz tartoznak olyan használati tárgyak, mint az aranyozott szemüveg, a monogramos esernyő és ezüst monogramjával ellátott ébenfa kefe. Külön egységet képeznek az alkotómunka eszközei, a fanyelű szőrecsetek. A harmadik teremben a három képből álló műegységhez, a Krisztus Pilátus előtt, az Ecce homo és a Golgota című táblákhoz készült vázlatok és redukciók „bűvkörébe” léphet be a látogató. A Magyar Nemzeti Galéria tulajdonát képező két redukció mellett a békéscsabai töviskoronás Krisztusfej és a Pákh- gyűjtemény három, a témához kapcsolódó műtárgya került, az Ordító suhanc, a Krisztus mellképe és a Hóhér lajtoijával. Azáltal, hogy ezek a művek egy térben láthatók, egymásra épülésük betekintést enged az alkotás folyamatába is. Ezt szolgálja az Inas a szalonban című, Munkácsy Mihály életét és munkásságát feldolgozó film is, mely ugyancsak magas művészi szférákba emel. (Somogyi Tibor felvételei
