Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-28 / 150. szám, szombat
14 Szalon ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 28. www.ujszo.com Varga Frici tizenegy dalos instrumentális CD-t adott ki Dreamland címmel - s közben a legkisebbek „elvarázsolásán" ügyködik a Kisvarázs nevű duó tagjaként „Ha húszéves volnék, törtetnék, mint az állat!” éves volnék és független, egy percig sem gondolkodnék. Ezzel a hanghordozóval mit szeretnél elérni? Haazember valamit elkészít, ráadásul meg is jelenteti, szeretné, hogy eljusson minél több emberhez, és örömüket leljék benne. A fellépéseken sokan kértek hanganyagot, nem tudtam adni, nem volt ütőképes album a kezemben. Most már van, és remélem, eljut a célközönséghez. Bizonyára nem elképzelhetetlen egy hasonló folytatás, hiszen - ahogy mondtad - többórányi anyagot rögzítettél. Erre megint azt tudom válaszolni, hogy a hangulatomtól függ. Ha jönne olyan szerződés, mint a tavalyi kaszinós, kellő inspirációt adna, és biztosan belevágnék. A repertoárom nagy része abban az időszakban született. Elkapott a gépszíj. Beszélgessünk egy másik projektedről is! Ismét megcéloztad a legkisebbeket: az ovisokat, kisiskolásokat. Ez sem új keletű, vagy négy éve tart. Véletlenül csöppentem bele ismét: a Három kalap örökségeként felkértek, lépjek fel gyerekműsorral egy kulturális rendezvényen. Beleástam magam, de a felkészülés során mindvégig azt éreztem, hogy nem megy. Nem a dalok okoztak nehézséget, egyedül kevés voltam hozzá. Rátaláltam Raffay Adrian- na óvó nénire. Látni kell, müyen nagyszerűen ért a gyerekek nyelvén, és kiválóan énekel. Kisvarázs néven duót alapítottunk. Óvodai és iskolai rendezvényekre, ünnepségekre járunk. A hírünk száj- hagyomány útján terjed, és egyre jobban fut a szekerünk. Tavaly decemberben már jó pár meghívást vissza kellett utasítanunk, egyszerűen nem győztük. Az idő múlásával több saját szerzemény is született, bár még mindig átvett dalok képezik műsoraink gerincét. Négy év után úgy döntöttünk, önálló lemezt is készítünk. A szerzemények zenéjét és szövegét én írtam. Most zajlik a stúdiómunka utolsó fázisa. Müyen a gyerekközönség? Ha egy szóval kellene jellemezni, azt mondanám: különös. Nehéz lekötni a gyerekek figyelmét. Ez javarészt a felgyorsult és megváltozott világunk számlájára írható. Sokáig tartott, amíg rájöttünk, mivel tudjuk megszólítani őket. Ez tájegység, sőt falu szerint változik. És a közeg is fontos. Ha szüleikkel jönnek az előadásra, nehezebb dolgunk van. Ha a szülők nincsenek jelen, fel- szabadultabbak. A zene az élete, bár az utóbbi időben kicsit kiábrándult belőle. Pontosabban a körülötte lévő dolgokból, az úgynevezett zenei bizniszből. Azt mondja, ha az idei éve olyan volna, mint a tavalyi, az inspiráció is nagyobb lenne. PUHA JÓZSEF De Varga Frici még így is folyamatosan zenél: a Gravis és a Last Blues Band egykori basszusgitárosa, a Sétálni ment három kalap című kultikus gyereklemez szereplője két hanghordozót tervezett be 2008-ra. A Dreamland című már kapható, a másikon pedig - mellyel a legkisebbeket célozza meg - az utolsósimításokatvégzi. Először szóljunk a Dream- landről! A lemez nagyjából hároméves folyamat végeredménye. Miután kiváltam a Last Blues Bandből, eldöntöttem, többé nem dolgozom zenekarban, a magam ura leszek. Egyre nehezebben ment az alkalmazkodás. A kiválással válaszút elé kerültem. Komoly elvárásokat fogalmaztam meg magammal szemben. A basszusgitárt szólógitárra cseréltem, folyamatosan tanultam, fejlődtem, mert a két gitár között van némi különbség. A nyugisabb bárokat céloztam meg, ahol a vendégek vacsoráznak, kávéznak, beszélgetnek, én pedig, szigorúan a háttérből, biztosítom a zenei aláfestést. Az évek során három-négyórányi zenei anyagot rögzítettem a házi stúdiómban: saját szerzeményeket és átdolgozásokat, fele-fele arányban. Carlos Santanától szívesen játszok. Van néhány Joe Satria- ni-dal is a repertoáromban, a könnyedebbek közül persze, mert ó őrülten virgonc fickó. Néhány klasszikust is játszok, például a Keresztapa című film zenéjét, meg spanyolos, latinos stílusú felvételeket. A lemez nagy részét nylonhú- ros akusztikus gitárral játszottam fel, ez adja az alaphangzást - ez a hangszer látható a CD-borítón is. Tizenegy szerzemény hallható az albumon, közöttük csak egy átdolgozásvan, a Monti-csárdás. Szabad hozzányúlni a Monti- csárdáshoz, egy klasszikushoz? Meglepődtem, amikor megláttam a borítón feltüntetve. Én megtettem. Él bennem egy kép a gyerekkoromból: egy cigány- prímás játszotta, borzasztóan megfogott. Sokszor felmerült, hogy megpróbálkozom vele, új köntösbe öltöztetem. Basszusgitáros koromban ezt nem lehetett. Vagyis érdekes volna átírni arra a hangszerre, lehet, egyszer megpróbálom. Az én változatom latinosán indul. A saját szerzeményeid hogyan születnek? Zeneüeg hangulatember vagyok. A hangulatom hozza az ötleteket, napszaktól függetlenül: hajnalban, nappal, éjszaka, bármikor. Szerencsés helyzetben vagyok, van házi stúdióm, ha megszületik az ötlet, azonnal rögzítem. Azután arra építek. Említetted, hogy az együttesből való kiválás után komoly elvárásokat fogalmaztál meg magaddal szemben, magyarán: magasabbra tetted a lécet. Gondolom, ezáltal nehezebb lett az érvényesülés. Kiábrándultam már a zenei bizniszből. Nem azért zenélek, hogy nemzetközi szintre törjek fel. Egyrészt ezt már nem akarom, másrészt ahhoz jobban kellene gitároznom. Ha húszéves volnék, törtetnék, mint az állat! De megállapodott ember vagyok, családom, váüalkozásom van. Ezt már csak hobbiszinten űzöm. Való igaz, nehéz az érvényesülés, sokszor falakba ütközik az ember. Ez a szint, ahol tartok, a környékbeli szórakozóhelyeknek - ahol egyáltalán van élőzene - túlságosan igényes. Mulatós zenét várnak, én pedig abból, köszönöm szépen, nem kérek. A fiam tizennyolc éves. Alapítottunk egy akusztikus duót. Tavaly közel kilenc hónapig játszottunk egy hazai kaszinóhálózatban, háttérzenéltünk. Csodás időszak volt, azt játszottuk, amit szeretünk, s úgy érzetük, szükség van ránk. Megbecsültek, és jól megfizették a munkánkat. Nyáron egy szálloda teraszán is zenéltem, a szezonnal azonban ennek is vége lett. Félreértés ne essék, nem vagyok megkeseredve, csak már unom a körítést. Fellépsz, a közönség visszajelzése pozitív, és ezzel vége a történetnek. Nem tudsz továbblépni. Gyakran hívnak ugyan külföldre, nagyon érdekes felkérések is vannak: mehetnék hajóra, akár évekre is. Mondom, ha húszVarga Frigyes és Raffay Adrianna A gyerekek a műsor szereplőivé válnak? Ez testközelben zajló interaktív műsor. Bevonjuk őket, különböző játékok segítségével. Adrika egyéniség, akire oda kell figyelni. Azért választottuk a Kisvarázs nevet, mert amint feltűnik a színpadon, varázslat történik, a gyerekek figyelme egyből rá irányul, s azon vagyunk, hogy ez végig kitartson. A gyerekeket megcélzó előadók, dalszerzők szerint rendkívül nehéz gyereklemezt készíteni. Pontosan abból kifolyólag, amit már érintettél, hogy nem könnyű eltalálni, mire vágynak. Ők még őszinték. Ha valami nem tetszik nekik, nincs álca, hátat fordítanak, miközben a felnőttekben már van bizonyos fokú gátlás, bár hovatovább ez sem jellemző. Sok helyről kapják az információkat, sok a tévécsatorna, nem egy, mint a mi korunkban. Könyvet egyre ritkábban vesznek a kezükbe. Az internet térhódítása jó dolog, de nem biztos, hogy gyermekeinknek azon kellene felnőniük. Tényleg nem könnyű. Elemeben a Kisvarazs: színpadon, gyerekek közt A lemezre kerülő tíz dalt ugyan három hét alatt megírtam, de kellett hozzá legalább négyévnyi tapasztalat és egy belevaló óvó néni. Bízom benne, hogy sikerült varázslatosan kivitelezni. Vagy stílusosan kifejezve: kisvarázsosan. Összefüggő album lesz, vagy tíz különálló felvétel? Gondolkodtunk azon, hogy egész történetet dolgozzunk-e fel. Végül a különálló felvételek mellett döntöttünk. Lesz dal a házi kedvencről - Hörcsödön a címe -, két kisbékáról, a kutyaházépítésről, a mai sietős világról, hogy mindenki rohan, semmire sincs időnk. Lesz egy szerzemény a nagyiról - abból indultam ki, hogy régen mennyire szerettek a gyerekek a nagyinál. Nem tudom, léteznek-e még ilyen nagymamák. Akihez el lehet menni, és jól érezzük magunkat nála, mert a nagyi elkényezteti az unokát. Mikorra várható a CD? Júniusra terveztük, azután a lemezcég javaslatára úgy döntöttünk, megvárjuk vele az új tanévet. f HANGINGEK Elfuserált lehetőség... Fontosak a belső tulajdonságok, azt azonban már régen megtanultam, hogy sok esetben kizárólag a külső jegyek számítanak. Engem például még egyetlen zenei menedzser sem szemelt ki magának, és hovatovább, túl a harmincon erre egyre kisebb az esély. Meg el is múltak már a zeneileg oly sokat, s nem is jogtalanul szidott kilencvenes évek, amikor minden tizennyolc körüli széplány és szépítő megvethette lábát a zeneiparban - ami persze csak az eszeveszett tinikből álló célcsoport és a felületes szemlélő előtt tűnt mesebeli karriernek. Magyarországi újságíró kollégám, Zoli is „sztárrá” válhatott volna - nyilván nemezena néven. A történtek idején, 1997-ben a húszas évei legelején járt, sármos srác volt. Egy fiúcsapattal készített beszélgetést. A formációra ma már kevesen emlékeznek, Zoli is csak azért, mert másnap olyan ajánlatot kapott a fiúk menedzserétől, aminek hallatán tátva maradt a szája. Azzal állt elő, hogy beválogatja a következő csapatába. Zoli hiába mondta, hogy nincs énekhangja, az általánosban hármasa volt zenei nevelésből, a menedzser ennek nem tulajdonított jelentőséget. Végül azért nem bólintott rá, mert le kellett volna mondania az újságírásról. Hát nagyjából így jöttek létre az évtized ,jeles” formációi, amelyekből a menedzserek és egyéb háttéremberek szépen megtollasodtak, az érintettek viszont, akik vásárra vitték a bőrüket, nem igazán - legalábbis a kis piacokon így történt. A minap összefutottam a kaptafánál maradó, időközben pocakot eresztő Zolival. Ma már bánja, hogy visszautasította a visszautasíthatatlant. Olykor eljátszik a gondolattal, ma mi lenne, ha akkor igent mond. Erre adott a válasz. Egy közelmúltban készült, egykori nyugat-európai csapatokra kiterjedő tanulmány szerint vagy „rendes, civil foglalkozása” volna, vagy beteg emberként: kábítószer- függőként, jobb esetben depressziósán tengene. Az első csoportba azok kerültek, akik el tudták fogadni, hogy a sztárság nem örök, a másik csoportba azok, akik nem, és ebből eredően képtelenek voltak továbblépni a csillogás megszűnésével. Az évtized műsztáijai közül mindenki eltűnt a süllyesztőben, a rádiók csak nagyritkán játsszák dalaikat. Az ő életükből ma már a bulvársajtó sem tud profitálni, halálhírükkel is csak akkor kerülnének címlapra, ha életük „szenzációsan” érne véget. Manapság is valami hasonló zajlik a zeneiparban, a különböző zenei tehetségkutató műsorok pillanatok alatt egekbe emelik a fiatalokat, akik ráadásul a kilencvenes évek műsztárjaival ellentétben még tehetségesek is, és a legtöbbjük képzeletbeli trónjára, még mielőtt eljutnának a lemezszerződésig, új felfedezettek törnek. Egyvalami azonban megváltozott. Amíg a kilencvenes években még sokan éltek a zeneiparból, ma már csak töredékük. A CD-kalózko- dást felváltó illegális zeneletöltés, és az ebből adódó jelentős hanghor- dozóforgalom-csökkenés miatt a kiadókban egyre kevesebben dolgoznak, s a mai zenészek többsége már nem illúziókkal telve vág neki a slágerlisták meghódításának. Tudják, mert látják, hogy ebből csak a legjobbak, vagyis a legszerencsésebbek élnek meg, s a mai rohanó (zenei) világunkban az ő tündöklésük - amikor a közönség egyfolytában új arcokra vágyik - is csak tiszavirágéletű. így azután, mivel a zenélés a legtöbb esetben mellékállás, hobbi, a vég után is vannak lehetőségek, amik ritkán kapcsolatosak a zenével. Zoli is látja, hogy a zeneipar súlyos beteg, a mostani „sztárok” a beszélgetések során általában tanúbizonyságot adnak róla. Mondom, azért olykor megfordul a fejében, hogy neki islehetősége volt jsztárrá” válni. Külsejének köszönhetően ugyan egyéb felkérés is adódott fiatalabb korában, a szexipar is meg- kömyékezte, de arról majd máskor, másutt, az a történet ugyanis már nem szalonképes, (puha)
