Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-21 / 144. szám, szombat
10 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 21. www.ujszo.com « I Monori Lili: „Asszony vagyok, annak minden teendőjével, s ez összefolyik a színészettel. Egyben van az életem, és örülnék, ha ez sokáig így maradna. Nincs nála eszköztelenebb színésznő a magyar filmben Három filmben játszott az idei szemlén Monori Lili. Mundruczó Kornél alkotásával, a Deltával a cannes-i fesztiválra is eljutott. A Frankenstein-terv című színházi produkció is hozzá köti, amellyel pár nappal ezelőtt, a Pécsi Országos Színházi Találkozón a legjobb női főszereplő díját nyerte el. SZABÓ G. LÁSZLÓ Monori Lili tehát van, dolgozik, és a legjobb formáját hozza most is. Sokak szemében ugyanis az „eltűnt színészek listáján” szerepel, hiszen az elmúlt években ritkán vagy egyáltalán nem látták. Pedig folyamatosan elfoglalja magát, szünet nélkül a hivatásának él. Csak nem kőszínházakban, hanem stúdiókban, pincékben, vagy éppen most, Mundruczó rendezésében, egy konténerben, vagy ha a helyzet úgy hozza, mint Pécsett, akkor egy bezárt, kietlen zálogházban. Évekkel ezelőtt a fővárost is elhagyta. Páljával, Székely B. Miklóssal Kisorosziba költözött, ahol diófa lombja legyezi a házukat, júdásfa virágzik az udvaron, és két oldalról kapják a dunai szelet. Volt idő, amikor kannában hordták a vizet, a falusi idillt azonban most a lágy harangszó jelzi. „Az eszköztelen színésznő”, ahogy pályakezdése első éveiben írták róla, Bacsó Péter legendás filmjével, A tanúval kezdett, ezt követte a Maár Gyulával forgatott Végül, a Gazdag Gyulával készített Bástyasétány 74, majd Lugossy László alkotása, az Azonosítás. Soha nem játszott, ő már akkor is „élt”, önmagát adta a vásznon, s ezen azóta sem változtatott. Kuko- relly Endre írta róla nemrég, a Frankenstein-terv láttán, hogy „annyira borzalmasan ő maga, hogy behalsz tőle”. Mészáros Márta filmjeiben (Kilenc hónap, Ők ketten, Örökség) is a legtermészetesebb módon formálta meg szerepeit. Eleinte lumpenproletár lányokat, sivár, lepusztult közegből indult nőket játszott, alkatától idegen figurát talán csak az Örökségben kapott. A munkáslányból időközben munkásasszony lett, a leggyakrabban egyhangú életet élő, lompos, elhanyagolt külsejű feleség, köznapi szörny vagy kétes egzisztencia. Olcsó kérdés, tudom, hogy Lili bárónőt eljátszaná-e, hiszen énekelni nem is hallottam még, de ami a társadalmi ranglétrát illeti, színészi sorsa meddig engedte, milyen magasságokba? Az Örökség volt a csúcs, Mészáros Mártával. Az egyébként valós történet volt a harmincas évekből. Egy bankár dédelgetett kislánya voltam a filmben, a leggazdagabb nő. Azt mondták, „nem neked kell eljátszanod, hogy mennyire jómódú vagy, hogy Rolls Royce-ból esel ki, azt majd a környezeted mutatja meg”. Magas sarkú cipőt kaptam, majd elestem benne. Olyat én nem is hordtam soha. Van egyáltalán magas sarkú cipője? Valami van. De nem olyan, mint az volt. Felvettem, és úgy éreztem, a sarkam egy hegyen áll, a cipő orra meg a völgyben. Üppike, Isabelle Huppert, a jeles francia színésznő volt a partnerem, vagy én az övé, mindegy, meg az is, hogy francia, hiszen az ősei magyarok voltak, a nagyszülei Pozsonyban éltek... olyan kis nácika volt az Üppike. Nem volt hajlandó eljátszani ezt a szerepet, a gazdag nőt, neki a kis varrólány kellett. Az lettem volna én, aztán csere lett. Én meg bele se gondoltam, hogy ilyen nő, vagy olyan nő, nekem elég volt, hogy meddő is, meg leszbikus is, utána pedig, már az utószinkronnál, rátettünk egy feminista szöveget is. Attól aztán keményebb lett a történet, külföldön jobban tudták forgalmazni. Én nem láttam a filmet, sosem nézem meg azt, amiben játszom. Csak idegesítene. Hosszú szünet után a Kisvil- mában, vagyis Az utolsó naplóban tűnt fel újra Mészáros Mártánál. A kirgiz történetben. Egész nyarat kint töltöttük 98-ban. Kemény volt. Márta az édesanyja síiját kereste ott kint. Egy óriási Lenin-szo- bor állt a főtéren, alatta volt a régi temető, ami az édesapjával történt, annak pontos jegyzőkönyvét akkor kapta meg... nem volt könnyű ott közlekedni, rendőrautók jöttek- mentek, sok fekete szemüveges pasit láttam, szegénységet is, valódit. Az út két szélén ültek az emberek, cserélgettek nem tudom, mit, újságpapírt terítettek maguk elé a földre, arra tették az árut. Rozsdás szöget, csavarhúzót... hozzájuk képest mi Amerika voltunk. A kirgiz film is teljesen le volt nullázva. Előtte két évvel Cannes-ban nyertek, akkor meg, amikor mi ott forgattunk, már semmilyen munkájuk nem volt. A piac is fekete volt a kosztól, egy darab lekvárt árultak. Mészáros Márta most készülő filmjében, a Kéthly Anna történetben is játszik? Nem. Nincs benne szerepem. De hiszen olyan szoros kapcsolatban voltak Mártával! Voltunk. Már nem vagyunk. Van pár közös filmünk és kész. Kirgizia után... ...szakítottak? Még azt sem mondhatom, hogy rosszul váltunk el. Egyszer találkoztunk, és nem köszöntünk egymásnak. Legalábbis úgy rémlik. Szerintem Márta megharagudott rám. Nem mentem el a Kisvilma bemutatójára. Nyitófilm volt a szemlén. Csakhogy nekem volt egy fogadalmam A rejtőzködő után, amelyet Kézdi-Kovács Zsolttal forgattunk. Kifütyültek ugyanis a szemlén. Ez még a nyolcvanas évek második felében volt. Mentünk előre meghajolni, és elkezdtek fütyülni, bekiabálni. Ott ült a nézőtéren a fiam édesapja, Horváth Péter, ő mondta, hogy „sajnos a legrosz- szabb beszólásokat te kaptad”. Én! De mi a nyavalyára? Nem is én voltam a főszereplő! Egy alternatív, güzü kis őrültet adtam valahogy. Szerintem mindent a rendezőnek címeztek, aki a MAFILM igazgatója volt, csak én kaptam el ezt a rossz hullámot. S akkor azt mondtam: ennyi, ide én többet nem jövök meghajolni. Nem fontos. Márta filmjére sem mentem el. Ezért. Emiatt. Ő meg zokon vette. Ott volt Göncz Árpád, ő intézte el a kirgíziai forgatást, de annyian meghajoltak a film után, hogy azt gondoltam, úgysem hiányzóm. Nem is értem, miért kellett ebből ekkora ügyet csinálni? Emlékszem, a Kilenc hónap után Jan Nowicki meg nem hajolt volna. Abból nem lett baj. Most mégis meghajolt a szemlén. A Delta után. Igen, elmentem. Pedig influenzás voltam. Mundruczó Kornél már egy másik generáció. Hasonló korú, mint a fiam, aki a Küenc hónapban született. Rozi a Székely B. Miklóssal közös lányunk. Kaposvárra jár, a színházi egyetemre. Sa- nyika nem akart színész lenni soha. Iszonyodott a színészettől. Újságíró főiskolára járt, aztán francia szakra ment, el is végezte, tanítga- tott, most pedig egy cégnél dolgozik. Igazgató. Franciákkal van kapcsolata. Anyai örökség, elvégre... .. .én csak tanulgattam franciául. Párizsban. Régi történet, de megér egy misét. Francia sztárt akartak faragni a magyar szülésznőből. Zsűrielnök volt az Üppike, Isabelle Huppert egy franciaországi fesztiválon, megtetszett neki a Ha megjön József, és díjat kapott a film. Utána jött a meghívás, hogy menjek ki a párizsi bemutatóra. Kijött hozzánk a Kézdi-Kovács, én éppen festettem, fehér volt a festéktől a hajam. „Te őszülsz, vagy mi van veled? - kérdezte. - Fel kell öltözni, és ki kell menni Párizsba, várnak rád!” Engem ugyan várhatnak, én nem megyek sehova, mondtam. „Jól van, akkor ez az utolsó szavad?” Nem! Gondolkoztam. Saját pénzem arra, hogy egyszer is kimenjek, nem lesz. Rendben, megyek, feleltem. De ruhám az nincs. Kaptam. És kiutaztam szépen Párizsba. Ösztöndíjjal, amit nem fizettek ki. Egy ír származású filmrendezőnél laktam, feljött Otar Joszeliani, a világhírű, grúz származású francia filmrendező, azt kérdezi: „Eljön velem sétálni a Luxembourg kertbe?” Mondom, igen. „De vigyázzon, én en- tellektüel vagyok!” Tényleg? Én meg nem. Ott ült a tojás fejével, és jó nagyot nevetett. Persze, hogy nem mentem sehova. Én ott reménydús leányka voltam. Reggel héttől éjfélig tanultam a franciát. A sok magolástól már úgy néztem ki, mint a halálra etetett madár. Oldalra hajtottam a fejemet. Amikor aztán a fiam eltörte a kulcscsontját, hazajöttem. Otthagyva csapot-papot, francia tanárt és ír rendezőt. Az isteni jelenet volt. Kint állok az Orlyn, a repülőre várva, egyszer csak megjelenik Mészáros Márta. Pont akkor érkezett meg Párizsba. Az Üppike meg akkor ment Amerikába, forgatni. „Hát te, hová mész?” - kérdezte Márta, miután belefutottam a kaijaiba. Haza, megyek haza. „Most, amikor az éjjel majdnem bevonultunk Lengyelországba?”- ámuldozott. - „És menynyi pénzt kaptál?” - érdeklődött. Nem fizették ki az ösztöndíjamat, mondtam. „Éheztél?” Nem. „Hát akkor?” Annyit kaptam, hogy croissant-t vehessek. Gyarmatosítsák egymást, ne engem! A kinti producemő is azt kérdezte tőlem pár nappal azelőtt, hogy „Miért kellene pénz neked? Válassz a ruháimból!” - és kitárta előttem a szekrénye ajtaját. De nekem nem kellenek a te ruháid, bazdmeg! És elkezdtem rugdosni a szekrényt. Ó meg élvezte. A francia kommunista párt prominens tagja és a Liberation főszerkesztője volt a férje. Mindegy! Nem lettem francia sztár. Három hónap után hazajöttem. A kezemből cibálták ki a bőröndöt, hogy maradjak, miközben indulásra készen állt a gép, mindenki fent ült, csak én nem. Megaláztatok, megaláztatok, kiabáltam, mert dühömben csak ez az egy szó jutott az eszembe. Mészáros Márta pedig... ... rohangált lé-föl. Én azt hallottam akkoriban, hogy sokat ivott, és hazaebrudal- ták a franciák. Nem tudom, ki találta ki ezt a hülyeséget, hiszen a franciák any- nyit isznak, hogy nem lehet túlinni őket. Nem. Én már előtte is minden héten mondtam, hogy hazajövök. „Terminer, terminer - hajtogatták. - Végig kell csinálni!” Azt hitték, frusztrál, hogy nem tudom a nyelvet. A francokat! Nem akartam én francia színésznő lenni. Még színésznő sem, nemhogy francia! Ha akarnék, sem tudnék az lenni soha. Ez már így marad. Belső érzés. Nem is próbálták aztán visszacsalogatni? Dehogyis nem! Eljöttek értem Budapestre. Kérték, hogy mondjam el, mi volt a probléma. Mondtam nekik, hogy még levesre sem volt pénzem, hagyjanak már békén! Isabelle Huppert-ről azonban nincsenek rossz emlékeim. Nagyon jó színésznő. Inna Csurikovát szeretem még. Üppike megmutatta, hogyan kell sírni, hol van az a pont a szeme mellett, amit ha megnyom, elered a könnye. Technika. Ez egy képesség. Van, akinek megy. Én nem tartom nagyobb vagy jobb színésznőnek azt, aki ezt tudja. Zavarba is jövök, ha látom, hogy valakinek vizes az arca. Megnézett Rozika, a lányom a Frankenstein-terv- ben. Mitől szörny a szörny? Honnanjönnek belőle azok az iszonyú hangok? Rozi nem mondta, hogy jó vagyok, vagy rossz vagyok, hanem azt, hogy „Anyu, én nem tudtam, hogy ilyen vagy!” De én nem üyen vagyok, Rozika, mondtam, ez a szerepem. Érdekes: Kornél is megjegyezte, hogy jöjjön el mindig a Rozi, mert akkor voltam a legjobb, amikor ő is látott. Szegény kislányom! Még kisiskolás volt, de az utcán már rákiabáltak, hogy „Anyád kurva!” Jött haza az iskolából, levette a hátizsákját, odament a fiúhoz, és jól megverte. Kilenc hónap! Én négyezer forintot kaptam érte, plusz kétszáztízet, mert kamera előtt szültem meg a fiamat, pan Nowicki pedig 120 ezret vett fel. A fogamat viszont a filmgyár csináltatta meg, az is az igazsághoz tartozik. De leltárba is vették! A fogát? Leltári tárgy lett. Hat évig volt a számban. Hogy is mondta tegnap a telefonba? Hogy Tarr Bélából van a kémény meg a fűtés? Meg az aljzatolás. Mind a Bélából van. Az ő filmjeiből. A Deltával eljutott Cannes-ba, a Frankenstein-terwel megy majd Párizsba, New Yorkba, jön Nyitrára. Szeretek Kornéllal dolgozni. Emlékszem, a Delta nyitójelenetét vettük fel, bele kellett dobnom a répát a fazékba, valami nem tetszett neki. „Istenem, mit csináltál? - kérdezte -, most lép be a fiad!” Mit csináltam? Nem szeretem én az ilyen konyhásdit, ilyet már annyiszor láttunk! És állati rugalmas volt a Kornél, nem ragaszkodott ahhoz, amit kitalált, azonnal új helyzetet teremtett. Tóth Orsi meg nagyon jó színésznő. Kornél az előbbi jelenetnél sem azt mondta neki, hogy mit csináljon, hanem, hogy legyen ott. Hallatlanul hisz benne. Kisoroszi ugyan nem a világ vége, de úgy látom, eléggé elzárkózva élnek itt a páljával. Nálunk tartjuk a próbákat, bent a házban. A Kilimandzsáró hava és a Karamazov nővérek is itt született. Vagy elindulunk Virginia Woolftól és lesz belőle Borisz Godunov. A kész előadást a MU Színházban játsszuk Pesten. Egyébként pedig úgy élek, ahogy egy korombeli nő élhet. Asszony vagyok, annak minden teendőjével, s ez ösz- szefolyik a színészettel. Egyben van az életem, és örülnék, ha ez sokáig így maradna. Pestre, ha csak nem szükséges, nem megyek be. Egyre idegenebb a város. Megváltozott. Itthon jobban tetszik a diófa, azt este is elnézegetem. Kisorosziban az a jó, hogy itt van időnk, és nem fecséreljük fölösleges dolgokra. Bódy Gáborral a Cselédeket annak idején három évig csináltuk. Nem számított az idő. Csak ezek a számlák ne lennének! Mindent emelnek, viszik a pénzt. Nem tudom, mi jön? Vissza a lavórhoz? Amúgy optimista vagyok, hiszen optimista tragédia az életem. De legalább itt vannak a gyerekek. Vagy ott, ahol éppen most. Biológia. A termés rendben van, oda pottyant a mag, ahova kellett. Kár, hogy Bódy elment. Én meg, vén tyúk, csak mesélek.
