Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-03 / 128. szám, kedd
12 Kultúra ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 3. www.ujszo.com ZENEZÓNA Unalom szülte szerzemények Nagy-Britanniában a június második legjobban várt hanghordozója (a Coldplay után) a skót The Fratellis második nagylemeze, amely Here We Stand címmel jövő hétfőn kerül a boltokba. A glasgow-i zenekar a 2006 szeptemberében megjelent Costello Music című albumával nagy rajongótábort verbuvált - a korongnak a szigetország eladási listáján a második, az amerikain a 48. hely volt a csúcspozíciója. A frontember, Jón Fratelli énekes-gitáros a napokban arról beszélt, hogy az új lemezhez kapcsolódó koncertsorozat után szólóalbumot ad ki. „Az elmúlt időszakban túl sok szabadidőm volt, és elkezdtem dalokat írni saját magamnak. S ha már elkészültek, úgy döntöttem, kiadom őket. A következő hetekben azonban biztosan nem tudok a szólóterveimmel foglalkozni, az új lemez turnéja után visszatérek rájuk” - nyilatkozta, (p, nme) Jón Fratelli szólóalbumot tervez (Képarchívum) Újra együtt az ősfelállás A Simple Minds pályafutása harminc évvel ezelőtt, 1978- ban indult, de a klasszikus felállás csak a nyolcvanas évek legelejéig volt együtt. Az ötös fogat az idei jubüeumra eredetileg egy koncertturné erejéig összeállt, s most úgy döntött, új szerzemények komponálásába is belevág. A glasgow-i együttes a tervek szerint hamarosan két új felvételt rögzít, és a folytatás sem elképzelhetetlen. „Mindenki izgatott. Utoljára 1981-ben zenéltünk együtt, és kétségkívül akkoriban születtek karrierünk legjobb dalai. Hatalmasok az elvárások, amelyeknek meg kell felelnünk, de remélhetőleg ettől függetlenül jó móka lesz a közös munka” - nyilatkozta Jim Kerr énekesfrontember. (p, nme) A lelkes Jim Kerr (Képarchívum) Biztos, hogy az új album minden jelentős zenepiacon az eladási lista élére kerül Coldplayre várva Jövő csütörtökön kerül a boltokba 2008 legjobban várt hanghordozója, a Coldplay negyedik stúdióalbuma (Képarchívum) Javában tart a visszaszámlálás. A Coldplay várva várt, negyedik stúdiólemeze Viva La Vida Or Death And All His Friends címmel szokatlan időpontban, nem hétfőn (a tengerentúlon kedden), hanem jövő hét csütörtökén kerül a boltokba. Az együttes - értelemszerűen - napok óta a zenei híradások élén szerepel. Csokorba kötöttük a róla szóló híreket. ÖSSZEÁLLÍTÁS Két kontinens - két dal Chris Martin zenekara a megjelenés előtt álló album Violet Hill című beharangozó felvételét április 29-én 12:15-től egy héten keresztül ingyen kínálta a honlapján, letölthető formátumban. Huszonnégy óra leforgása alatt több mint 600 ezren szerezték be. A zenészek az Egyesült Államokban a Viva La Vida című dalt másolták ki maxi CD-re - a szerzemény a héten az amerikai Billboard magazin kislemezlistáján a 41. helyről a tizedikre lépett elő, és a letöltéseknek köszönhetően a Violet Hill is felkerült az összesítésre. Egy dal - két videoklip A fiúk a Violet Hill című felvételhez két videoklipet forgattak. Az elsőt Szicíliában, az Etna vulkánnál és egy palota maradványainál, az amerikai Asa Mader rendezésében. A másik klip a Dancing Politicans (Táncoló politikusok) címet kapta. A trükkösen összevágott videóban George W. Bush táncol, Tony Blair gitározik, Fidel Castro hasra esik, s közben a háborús jelenetek arra hívják fel figyelmünket, hogy ezek a bohóckodó fickók korántsem ártalmatlanok... Szeretik a nagyszülőket... Martinék dicsérő szavakkal illették az újításokkal próbálkozó együtteseket, ők azonban egyelőre maradnak a hagyományos lemezkiadásnál és az EMI kiadónál. „Nagy lemezcégnél lenni olyan, mintha felnőttként a nagyszüleid házában laknál. Mindenki tudja, hogy előbb- utóbb el kell költöznöd, de a nagyszülőket szereti az ember, és nehezen válik meg tőlük. Mi is nagyon szeretjük azokat az embereket, akikkel a kiadó berkeiben együtt dolgozunk. Minden tiszteletem azoké, akik a saját fejük után mennek, mint például a Radiohead, bennünket azonban a szerződés is köt. Ebből a helyzetből próbáljuk meg kihozni a legtöbbet, és élvezzük a munkát a profi szakemberekkel” - nyilatkozta Chris Martin. Két ingyenes koncert A Coldplay két ingyenes lemez- bemutató koncertet tart. Az első június 16-án a londoni Brixton Academyben, a másik 23-án a New York-i Madison Square Gar- denben lesz. A belépőjegyeket a zenekar weboldalán meghirdetett versenyben szerezhetik meg a rajongók. Budapesti koncert, pénzért Az együttes 2005-ös fellépése elmaradt a magyar fővárosban, idén viszont megvalósul a koncert. Napjaink első számú sztárzenekara szeptember 23-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. (péjé) Neil Diamond új nagylemeze az Atlanti-óceán mindkét partján listavezető lett Veterán zenész a listák csúcsán ÖSSZEFOGLALÓ Az 1941. január 24-én született New York-i Neil Diamond első albuma 1966-ban jelent meg The Feel Of Neil Diamond címmel. Bizonyára maga sem gondolta volna, hogy több mint negyven év múlva sikerül csak elfoglalnia hazája lemezeladási listájának csúcsát. 57. albuma (ebből 29 a stúdiólemez, a többi koncert- és válogatáskiadvány), a Home Before Dark két héttel ezelőtt a Billboard magazin eladási összesítésének élére iratkozott fel. A zenész tengerentúli sikere a kilencvenes években alábbhagyott - ebben az évtizedben mindössze az 1992-es karácsonyi albumával szerepelt a TOP 10-ben, a negyedik helyen. Á Home Before Dark című korong Nagy-Britanniában is rajt-cél- győzelmet aratott. A szigetországban ez Neil második listavezetője, korábban az 1992-ben kiadott Greatest Hits 1966-1992 című nagylemezével szerepelt a legmagasabb pozícióban. Az előadó a héten további két gyűjteményes albummal szerepel a brit eladási rangsor negyvenes mezőnyében: a The Best Of a kilencedik, a The Essential című válogatása a 22. helyen található. Neil Diamond kettős sikeréhez természetesen hozzájárult a hanghordozók iránti folyamatosan csökkenő kereslet - ebből eredően azok, akiknek rajongótábora nem nagy, de satbil, könnyebben elfoglalják a trónt, mint régebben, (pj) A brit tehetség az USA-ban is befutott - Diddy szeretné, ha új albumán szerepelne Leonéra fáj a foga a hiphopsztárnak ZENEI HÍR Diddy elárulta, hogy készülő nagylemezére szeretné közreműködőnek megnyerni az elmúlt hónapok legnagyobb világsztárját, a brit The X Factor című zenei tehetségkutató műsor 2006 decemberében véget ért harmadik sorozatának győztesét, Leona Lewist. „Akarom ezt a lányt a következő albumomra. Hihetetlenül nagy tehetség. A legjobb hangú énekesnő, akit valaha is hallottam* - áradozott róla. A rapper a labdarúgó David Beck- hammel is szeretne együtt dolgozni, méghozzá a textiliparban. „Egy új kollekciót akarok David- del. Fantasztikusak lennénk együtt” - mondta a kicsit sem beképzelt sztár, (p, z) LISTAMUSTRA Az elmúlt időszak legtitokzatosabb zenekara a Foxboro Hot Tubs volt. Tavaly decemberben hallatott magáról először: az interneten pár napig ingyen kínálta a Stop Drop And Roll!!! című hatdalos EP-jét. Azután újabb hat felvételt töltött fel a világhálóra, azokat már a kezdetektől pénzért adta. A tizenkét szerzemény egy újjal kiegészítve május közepén fizikai formátumban is napvilágot látott a Stop Drop And Roll!!! című nagylemezen. Időközben kiderült, a név mögött a Green Day tagjai állnak - a trió és további három zenész alkotja a formációt. Az album az USA-ban a héten érkezett meg az eladási lista 21. helyére. Listavezető kislemezek Egyesült Államok Lll Wayne Featuring Static Major Lollipop Nagy-Britannia Rihanna Take A Bow Németország Mark Medlock Summer Love Magyarország Ákos Negyven Az új idol rekordja: tizenegy újdonság A kislemezlisták csúcsa változatlan: az USA-ban összességében harmadik hete Lil Wayne és Static Major, Nagy-Britanniában második hete Rihanna, Németországban harmadik hete Mark Med- lock, Magyarországon hetedik hete Ákos trónol. Május 21-én ért véget az American Idol című zenei tehetségkutató tévéműsor hetedik sorozata. A győztes, David'Cook hat dallal debütált az amerikai kislemezlista ötvenes mezőnyében: a The Time Of My Life a harmadik, a Dream Big a 15., az I Still Haven’t Found What I’m Looking For a 22., a The World I Know a 28., az I Don’t Want To Miss A Thing a 42., a Billie Jean a 47. helyen kezdett. Az 1982. december 20-án született texasi fiatalember a másik ötvenben további öt felvétellel debütált, tehát tizenegy újdonsága található a százas mezőnyben. Ezzel természetesen rekordot állított fel - az eddigi csúcsot Miley Cyrus tartotta David Cook zenetörténelmet írt az hat egyszerre debütáló USA-ban (Képarchívum) dallal. Listavezető nagylemezek Egyesült Államok 3 Doors Down 3 Doors Down Nagy-Britannia Usher Here 1 Stand Németország BAP Radio Pandora Magyarország Deák Bill Gyula Hatvan csapás Zenei élet a Barátok közt után Az albumösszesítések élén mind a négy piacon új listavezető szerepel. Az USA-ban a 3 Doors Down ötödik stúdiólemezéből értékesítették a legtöbbet - az eredmény nem meglepő, az 1996-ban megalakult, Mississippi államból származó rockegyüttes előző albuma, a 2005-ös Seventeen Days is a rangsor első helyén nyitott. Érdekesség, hogy a zenekar Európában egyelőre csak Németországban népszerű, új lemeze - akárcsak az előző - a német eladási lista hatodik helyére iratkozott fel. Az amerikai TOP 10-ben további két újdonság található: a második helyre az 1988 és 2001 között működött, majd 2006-ban újjáalakult, és tavaly egy tragikus esemény miatt megszűnt UGK (Underground Kingz) nevű duó tagjaként megismert Bun B érkezett meg a második, II Trill című szólóalbumával. Zenésztársa, Pimp C december 4-én hunyt el: alvás közben légzészavar lépett fel nála, javarészt a vérében nagy arányban talált köhögéscsillapító gyógyszerek miatt. (A duó kihagyásának oka Pimp C börtönbüntetése volt.) A harmadik új belépő a bronzérmes pozícióban kezdő, huszadik életévében járó Julianne Hough countryénekesnő első lemeze. Nagy-Britanniában az utóbbi hetek legjobban várt amerikai hanghordozója, Usher hatodik albuma volt a legkelendőbb. A Tennessee államból származó r&b-énekes előző, 2004-es Confessions című lemezéből közel tizennégymilliót értékesítettek világszerte, ebből kilenc és fél millió az USA-ban kelt el. Usher brit rajt-cél- győzelmére számítani lehetett, a Confessions és a 2001-es 8701 című albuma is a csúcson debütált. A brit tízes mezőny másik újdonsága az ötödik helyen kezdő, tavaly ismertté vált öttagú leedsi The Pigeon Detectives második lemeze, az Emergency. A német eladási összesítés élmezőnyében három újdonság szerepel: a már említett 3 Doors Down mellett új belépő az első helyen az 1976-tól működő német BAP nevű rockegyüttes 21. albuma és a kilencedik pozícióban a Cha- kuza nevű német hiphopelőadó Unter der Sonne című újdonsága. Magyarországon öt hét után trónfosztott lett Bereczki Zoltán és Szi- netár Dóra Musical Duett című nagylemezének második része. Ezúttal az ugyancsak hetedik hete listán tartózkodó Deák Bili Gyula albumából értékesítették a legtöbbet. A negyvenes mezőny három újdonságának egyike a 27. helyen startoló Dósa Matyi, vagyis a Barátok közt egykori Tónijának Búcsúzz szépen el című nagylemeze. Matyi a crystalos Kasza Tibor januárban kiadott szólóalbumán is hallható, az Úgy szeretném meghálálni című slágert éneklik közösen, (puha) (Képarchívum) Diddy a nagy terveiről beszélt