Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-31 / 126. szám, szombat
14 Szalon ÚJ SZÓ 2008. MÁJUS 31. www.ujszo.com Már az alapszabály értelmezésén csapnak össze a felek, ami a pártok történetében biztos jele, hogy a célokat felváltották az eszközök Ki mit mond, és mi lesz a vége? Az első dilemma úgy hangzik, hogy vajon sor került-e titkos találkozóra... (REUTERS/Jamil Bittar) Indulatos vita borzolja a Magyar Koalíció Pártja tagjainak és szimpatizánsainak kedélyét, sőt már az ország közvéleményének figyelmét is magára vonta. ÖLLÖS LÁSZLÓ A vitában a valóság megállapítására törekvő érveléstől az indulatok felkorbácsolását és előítéletek terjesztését célzó trágár írásokig terjedő skálán ki-ki jelleme, műveltsége, érték- vagy éppen érdekorientációja szerint szólalt meg. Az érintett politikusok nyilatkozataival indult az összetűzés, s a nyilatkozatháború mindmáig tart. Emellett sem független forrásból származó információ, sem pedig elegendő evidens tény nem áll az igazságot kideríteni óhajtók rendelkezésére. Éppen ezért az egyedül helyes igaz kép megrajzolására ez az írás sem vállalkozhat. De abból a szempontból megvizsgálhatjuk a közzétett politikusi álláspontokat, hogy egyenként és együttesen miképpen hatnak az MKP egészének megítélésére és pozíciójára. Valamint persze abból az aspektusból, hogy mi mindent jelenthetnek az egyes nyilatkozatok. Közben pedig nem szabad szem elől tévesztenünk a helyzet két sajátosságát. Az egyik, hogy csak politikusi „érdekbeszédre” támaszkodhatunk elemzésünk során, azaz olyan információkra, ahol a vitatkozó feleknek elsőrendű céljuk volt, hogy az általuk megfestett képet tartsa helyesnek és egyedül igaznak a közvélemény, különösképpen pedig az MKP tagsága. Ugyanis nemcsak vita, hanem hatalmi harc is folyik köztük. A helyzet másik sajátossága pedig abban áll, hogy minden bizonnyal sok mindent nem tudunk. A politikai érdekbeszéd elsődleges célja nem az igazság kiderítése, hanem a politikai cél elérése. Részben hasonlatos a gazdasági beszédmódhoz, ahol az igazság nemritkán másodlagossá válik a profithoz képest. Most is számolnunk kell vele, hogy a cél, esetünkben a hatalmi cél az első helyre csúszhat, megelőzve a közvélemény korrekt informálását. Meg kell hát próbálnunk áttekinteni ennek az ágas-bogas vitának legalább a legfontosabb állításait. A konfliktus kirobbanása előtt az MKP tudvalevőleg megszavazza a Lisszaboni Szerződést. A szerződés már okozott gondot az MKP képviselőcsoportjában, a mostani vezetés belső ellenzéke már a korábbi kivonulást is rosszaiba, azt állítva, hogy feltétlenül meg kell szavazni a szerződést. Most pedig egyes tagjai jelezték, hogy esetleg nem vesznek részt a közös ellenzéki kivonulásban. A szavazáson való részvételük kettészakította volna az MKP képviselőcsoportját, és minden engedmény nélkül adott volna esélyt a kormánynak a szerződés elfogadtatására. Ehhez nagy külföldi nyomás is járult, valamint a szlovákiai magyarok EU-pártisá- gával is számolnia kellett az MKP vezetésének. Mint tudjuk, a képviselőcsoport végül megszavazta a szerződést, és ezzel magára vonta az ellenzék két pártjának haragját. Az SDKÚ és a KDH leszögezte, hogy a továbbiakban az ellenzéki együttműködés keretében nem kívánnak együttműködni az MKP-val. Az MKP-n belüli konfliktus tudvalevőleg úgy robbant ki, hogy korábbi elnöke, Bugár Béla megvádolta a mostani elnököt, Csáky Pált, hogy a Lisszaboni Szerződés megszavazása előtt a miniszterelnökkel tartott titkos találkozón egy borítékba zárt levelet adott át Robert Ficónak. Ebben a Madách- Posonium Kft. számára kért egymillió koronás támogatást, s éppen ez a könyvkiadó jelentette meg Csáky Pál könyvét. Bugár nem a tárgyalást követően nyilatkozik, hanem jóval később azzal az indokkal, hogy nem akarta megzavarni a Lisszaboni Szerződésről tartott parlamenti szavazást. A vád nyilvános elhangzása után az alábbi nyilatkozatok láttak napvilágot: Csáky tagadja a találkozó megtörténtét, így minden vele kapcsolatos egyéb állítást is. Bugár viszont azt állítja, hogy látta, mivel maga is részt vett a titkos találkozón. Majd a felek kölcsönösen hazugsággal vádolják egymást. Bugár kijelenti, hogy a levélnek politikai következménnyel kell járnia, ugyanakkor nem tisztázza, milyennel. Közben a miniszterelnök, Robert Fico is tagadja a találkozót. Az MKP vezetésének néhány Csákyhoz közel álló tagjának nyilatkozata viszont azt jelzi, hogy valamiféle találkozóra sort került, de nem közlik, hogy ennek során mi történt. A sajtó Bugár Bélától is megkérdezi, mi történt a találkozón, hiszen tudhatja, ha saját állítása szerint jelen vojt. Bugár szerint Csáky átadott egy levelet, valamint tárgyaltak az oktatási törvényről, de a Lisszaboni Szerződésről nem. Amikor ennek kapcsán felvetik, hogy eszerint mostanáig ő sem mondott igazat, úgy válaszol, hogy ha egy titkos találkozó lelepleződik, akkor be kell ismerni megtörténtét, noha magának is nagy szerepe volt a titok kipattanásában. Közben keményebb álláspontok is megjelentek: Simon Zsolt és Mede Vencel lemondásra szólítják fel Csákyt. Sőt, Mede azt is leszögezi, hogy ha erre nem hajlandó, akkor úgymond segíteni kell neki. Szóba kerül egy esetleges rendkívüli közgyűlés elnökválasztással. Simon szerint Bugárnak kellene átmenetileg vállalnia az elnökséget, de Bugár nem áll rá. Sőt, Bugár szerint Csákynak nem kellene távoznia az elnöki székből, mivel nem világos, mi történne utána. Ezalatt a legkülönfélébb spekulációk terjednek. Például, hogy Csákynak lemondania ugyan nem kellene, de nem lehetne az MKP listavezetője a soron következő választásokon. Persze az ellenvádak is megjelentek. Csáky szerint az ügynek egy rossz oktatási törvény lehet a következménye. De elhangzott az is, hogy Bugár mások befolyása alatt tette, amit tett. Ami pedig annyit jelent, hogy a korábbi pártelnök jelenlegi érdekviszonyaival befolyásolható, sőt akár zsarolható. Hát akkor lássuk, miféle helyzet következhet az egyes állításokból! Az első dilemma úgy hangzik, hogy vajon sor került-e titkos találkozóra. Amennyiben nem, akkor minden vádaskodás alaptalan. Ha viszont igen, akkor több lehetőséget kell számba vennünk. Először is, hogy az MKP és a Smer jelen lévő képviselői mindenekelőtt a feltétlen titoktartásban állapodtak meg a találkozójuk megtörténtével kapcsolatban. Bírálóik nyilvánvalóan vádolni fogják őket valamiféle titkos megegyezéssel, a Lisszaboni Szerződés és az oktatási törvény összekapcsolásával, de egyértelmű bizonyíték nem lesz kezükben. Világos volt, hogy mindkét pártnak súlyos kára származna a találkozó nyilvánosságra kerüléséből. (A felek egyébként így is viselkedtek egy ideig.) Ezt a feltételezett titoktartást Bugár Béla Csákyval kapcsolatos vádjai felborították. Azaz a vádak nemcsak azt közölték a nyilvánossággal, hogy Csáky egy állítólagos levelet adott át, hanem a többi politikai pártnak azt is üzenték, hogy az MKP-n belüli hatalmi harc okán titkos találkozókat és megegyezéseket a nyilvánosság tudomására hoz a magyar párt. A jövőben jó lesz hát velük vigyázni. A találkozón történtek részletezésekor több mint lódításnak, egyenesen nevetségesnek hatott, hogy állítólag tárgyaltak az oktatási törvényről, Fico egy levelet is kapott, de a Lisszaboni Szerződésről nem volt szó. Folytatva az elemzést, ameny- nyiben azt feltételezzük, hogy volt titkos találkozó, akkor ismét két lehetőséget kell számba vennünk. Az egyik, hogy Csáky átadott egy levelet, a másik, hogy nem. Ha nem, akkor puszta vádaskodásról van szó. Ha igen, akkor további kérdések vetődnek fel. Egyrészről, miféle levelet, milyen tartalommal? Ezzel kapcsolatban állítások megfogalmazódtak ugyan, de bizonyítékot senki sem tárt a közvélemény elé. De tételezzük fel, bizonyíték nélkül is, hogy a levélben a Madách-Po- sonium Kft. kér egymilliós támogatást. Ha Csáky Pál valóban ilyen levelet adott át a miniszterelnöknek, az valóban nem a legszebb cselekedet. Egyrészt mert a vád szerint nem egyeztetett. Egy ilyen találkozó előtt az adott párt résztvevőinek valóban minden fontos lépést egyeztetniük kellene. Vagyis magánügyet intézett. A különféle magyar intézmények ügyeinek informális intézése a korábbi elnök idején sem volt idegen a szlovákiai magyar politikai képviselettől. Sőt mi több, részben éppen ezért voltak ott, ahol voltak, s elvárható volt tőlük, hogy a szlovákiai magyar intézmények, szervezetek számára támogatásokat intézzenek, lehetőségeket teremtsenek, döntéseket kedvező irányban befolyásoljanak az önkormányzatoktól kezdve az oktatásügyön keresztül a társadalmi szervezetekig. Ellenzékben nyilvánvalóan nehezebb mindez. De ha alkalom nyílik rá, azzal élni lehet. Ennek ellenére sem elegáns az olyan intézkedés, ahol a politikus annak a kiadónak szerez támogatást, amelyik a saját könyvét is kiadja. Sokkal különbül nézne ki, ha például az összes magyar kiadónak szerez támogatást. Egyébként Csáky éppen a kedvezményezettől, a Madách igazgatójától, Dobos Lászlótól kapta a legnagyobb pofont, aki nem sokkal a botrány kirobbantása után elejtette a sajtónak, hogy hagyott Csáky irodájában egy ilyen levelet, erősítve a gyanút az esettel kapcsolatban. Ugyanakkor az előző kormány alatti íratlan „kijárási” rendet figyelembe véve az efféle intézkedés nem számított halálos bűnek, tehát olyannak, amiért a politikusnak távoznia kellene posztjáról, hiszen az MKP-ban korábban sokan tették ugyanezt. Kivételt egy eshetőség képez: ha a kormánytámogatás részben vagy egészben a politikus zsebébe vándorol. Ez durva visszaélés volna a közügyek intézése során szerzett befolyásával. Ilyen célzások meg is jelentek Csákyval kapcsolatban. Csakhogy semmiféle bizonyítékot nem mutattak fel a pártbeli ellenfelek. Persze az érem másik oldalán az áll, hogy Csáky is hasonlóan érvelt saját elnökválasztási kampányában. Olyan gazdagodási folyamatokról beszélt, amelyek pártbeli és kormányfunkciókhoz vagy befolyáshoz kapcsolódtak. Ám állításához kézzelfogható bizonyítékokat ő sem mellékelt. Sőt, ellentámadásában most is hasonlóan argumentált, nevezetesen, hogy egyes ellenlábasai mögött mások is állnak, azaz a mostani lemondatási kísérlet „mögöttese” túlnyúlik a pártvezetésen, sőt akár az MKP-n is. Egy gazdasági lobbi szítja az ellentétet, vezetővel és végrehajtókkal, mivel szeretne visszakerülni a hatalomba, amiből az MKP utolsó kongresszusán szorult ki. Eddigi módszerünket alkalmazva ezt sem lehet kizárni, ugyanakkor egyértelmű bizonyítékok híján egyértelműen állítani sem lehet. A vádat azonban most is meg lehet vizsgálni, hogy elgondolkodhassunk felőle. Környékünkön a politikával összefonódott gazdasági lobbik szerkezete általában a következőképpen néz ki: A lobbi legfelsőbb vezetői, esetleg vezetője a többiektől nagyobb gazdasági erejével többféleképpen köti magához a számára hasznosnak tűnő politikusokat. A leglazább kötődést egy kedvező üzleti ajánlat jelenti, amelynek az is része, hogy a megszólított politikus az ajánlattevő érdekeinek megfelelően befolyásolja a megjelölt politikai döntéseket. Ez a kötődés azonban csak addig tart, ameddig teljesül az üzleti ajánlat. Egyébként szokás ezt korrupciónak és félkorrupciőnak nevezni, még ha nem közvetlenül pénzátadással fizetik is le a döntéshozót, hanem üzleti ajánlattal. Tartó- sabb kötődést jelent az olyan üzleti kapcsolat, ahol a politikus gazdasági érdekeltsége hosszú távú megrendelést kap a lobbi mozgatójától, s nem kis mértékben függőviszonyba kerül a megrendelőtől. A legszorosabb kötődést pedig az olyan állapot jelenti, ahol a politikus kisebbségi részvénycsomagot, tulajdonrészt kap egy olyan vállalkozásban, amelyben a lobbi vezetője a többségi tulajdonos. A továbbiakban nem kis mértékben tőle függ a politikus egzisztenciája, aki politikai döntéseit a többségi tulajdonos érdekeinek rendeli alá. Ha a lobbi vezetőinek, vezetőjének sikerül a második és a harmadik övezetbe vonni egy párt országos és regionális vezetőinek számottevő részét, egyeseket pedig eseti üzleti ajánlatokkal megnyernie, akkor úgy is befolyása alá vonhat egy pártot vagy annak egy részét, ha maga formálisan nem foglal el vezető tisztséget benne. Aki már megtapasztalta az ilyesmit, tudhatja, milyen következményekkel jár ez: a párt döntéshozó szerveiben a közérdekre támaszkodó érvek súlytalanná válásával. A szavazások ugyanis teljes lobbifegyelemmel folynak, és a lobbicsoport s főként a vezetőjének érdekeihez igazított törekvések számíthatnak támogatásukra. Érdekeikhez, elsősorban gazdasági törekvéseikhez képest minden egyéb cél másodrendűvé válik, tehát feláldozható, amennyiben konfliktusba kerül velük. Ha pedig nyomásgyakorlási súlya a gazdasági célok szélesítésére már alkalmatlannak tűnik, rendszerint fel is áldozzák. A politikai pártot is emberek alkotják... (AP Photo/Jorge Saenz)
