Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-31 / 126. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2008. MÁJUS 31. www.ujszo.com Hogy a lap jelen legyen a fórumokon, találkozókon, az irodalmi közéletben... Ebből nem kérdést, hanem lapot kell csinálni Nem gyakori, hogy szlovákiai magyar írót neveznek ki magyarországi folyóirat élére. Sőt: erre most került sor először. Mizser Attilát, a Palócföld új főszerkesztőjét ennek apropóján szólítottuk meg. CSANDA GÁBOR Hogyan lesz az emberből a Palócföld főszerkesztője? Úgy, hogy kap egy telefont a Nógrád Megyei Közgyűléstől (ez csak később derül ki), hogy küldje el a szakmai életrajzát ismételten, mert az előzőben, amit leadott korábban, mintha lett volna olyan ráutaló magatartás, mozzanat, hogy volt már szerkesztéshez, irodalomhoz köze. Ez egyrészt épp jókor jött, mivel akkor fejeztem, fejeztük be, K. Kábái Lóránt- tal a JÁK-füzetek szerkesztését, a kétéves megbízatásunk ugyanis lejárt. Másrészt hirtelen történt, az idő, ami a telefonhívás és az első lapszám megjelenése között eltelt, rendkívül kevés. Laptervet kellett készíteni, bizottsági meghallgatásokon részt venni stb. És a márciusi kinevezés épp a pályázatok leadásának idejére esett, így rengeteg fronton kellett egyszerre nyitni. Belevágni. Azt írod, csütörtökön leszel bent a „szerkesztőségben”: mi értendő az idézőjelek közé? Miért kell idézőjelbe tenni: a lakásod a munkahelyed? A szerkesztőség szép lassan szerkesztőség lesz tényleg. A Balassi Bálint Megyei Könyvtár olvasótermének egy szekrényekkel leválasztott részében dolgozunk szerkesztőtársammal, Handó Péterrel. A kor technikai vívmányait nem igazán birtokoljuk még, de ez is áthidalható. Semmiképp nem panaszkodnék, akkor nem vállaltam volna. Ezt inkább kihívásnak tekintem. Remélem, lassan kialakul egy olyan közeg, mindenfajta értelemben, ahol megbízható színvonalú lapot lehet szerkeszteni, készíteni. Handó Péterről mit kell tudnunk, s hogyan oszlik meg a munka kettőtök közt? Handó Péter kulturális antropológiát végzett, írásai ’87-től jelennek meg. Eddig publikált esszéiben a kultúra egy-egy aspektusát igyekezett körüljárni, két verseskötete jelent meg. 2005-ben kapcsolódott be a Palócföld szerkesztésébe. Fontos, hogy Nógrád irodalmi élete folyamatosanjelen legyen a lapban, ebben - kapcsolatai, ismertsége, gyakorlata révén - Péternek hatékony szerepe van. Aztán ebből közösen válogatunk. Én inkább a „történelmi Nógrádot” és a Palócföldet próbálom játékba hozni, illetve az egyes műfajok országosan ismert képviselőit. Milyen lapot örököltél? Mik a hagyományai, eredményei, szlovákiai magyar vonatkozásai? Erről, azt gondolom, nem nekem kell beszélnem. Erről a lap beszél, vagy nem. De a tényekről beszámolhatok, mert azok nyilvánvalóak, ha kinyitunk egy lapszámot. Elismerésként a folyóirat megkapta 2004-ben Nógrád megye Madách-díját, 2005-ben Salgótarján Pro Urbe-díját. A Palócföldnek van két, már hagyományosnak mondható pályázata, ezt továbbra is folytatjuk. Vagyis idén is kiírtuk a Madách-pályázatot, ahol esszével, tanulmánnyal, szociográfiával és riporttal lehet pályázni, és a Mikszáth-pályázatot, ahol szépirodalommal. A szlovákiai magyar vonatkozás tekintetében pedig elég az első lapszámot a kezedbe venni, mely április 11-én, József Attila születésnapján jelent meg: Csehy Zoltán, Polgár Anikó, Németh Zoltán. Erről, azt hiszem, nem kell többet mondanom. Az Új Szó egyik hét évvel ezelőtti februári számában olvasom, hogy kiváló elődöd, Praz- novszky Mihály irodalomtörténész újraindítja a lapot, melyből országos terjesztésű, havonta kézbe vehető folyóiratot kíván teremteni. Amiből annyi mindenképp kiolvasható, hogy a Palócföld 2001-ben agóniából ébredt. Mi volt a gond: a megfelelő szerkesztők hiánya, a jó szerzők hiánya, vagy egyszerűen pénzhiány? Most, 2008 áprilisában mire ébredt a Palócföld? A lapot kéthavi periodikaként vettem át. Ez, azt gondolom, marad is. Ahogy utaltam már rá, nem akarok, hisz nem tisztem a régebbi lapszámokról beszélni. Egy munkát szeretnék folytatni úgy, hogy ezek a kérdések ne vetődjenek fel, hogy a lap jelen legyen a különböző irodalmi fórumokon, találkozókon, az irodalmi közéletben. Interaktívan. Az olvasóknál. És a szerzők se tegyék fel azt a fura kérdést: Na és ki lesz még majd benne? Elődöd palóc kötődésű. Kinevezésedkor követelmény volt a hovatartozásod, a lakhelyed? Nem tudom, hogy követelmény volt-e, de én Füleken élek. És ennél „palócabb”, gondolom, nem lehetek. Mindig ide jöttem vissza. Harminchárom éve itt élek. Remélem, a város is észreveszi, hogy egy fórummal gazdagabb lett, hogy megmutathassa magát. És ebből nem kérdést, hanem lapot kell csinálni. Költőként, prózaíróként és kritikusként te milyen lapot szeretnél, milyet képzelsz el? Mire helyeznéd a hangsúlyt? Mi mindenre szeretnél hangsúlyokat helyezni? Tudom, hogy meglehetősen közhelyszerűen hat, de a minőség nagyon fontos lenne például a vers, a próza és a tanulmányok szempontjából. Eddig igazán a kritika sem szerepelt a folyóirat oldalain, de a lap megjelenése, külleme szintén lényeges lesz. Mivel irodalmi, művészeti, közéleti periodika vagyunk, ennek a hármasnak az aránya ugyanúgy meghatározó. És hogy hasonlóan otthon érezze magát benne a régióban élő szerző, olvasó, mint az, aki épp az írók Boltjában emeli le az épp aktuális lapszámot. Elképzeléseid és terveid szerint mi az, amit a Palócföld minden számának képviselnie kellene, és mi (mi minden) adná az egyes számok közti állandó váltakozás és változás lehetőségeit? A kérdés egy részére, azt gondolom, már válaszoltam az előbbiekben. Meglehetősen jó időszakát éli most a magyar irodalom. Pezsgés van. így lesz mire reagálni, készülnek majd tematikus blokkok. Tervezzük például az SZMÍT által Komáromban szervezett 100 éves a Nyugat konferencia szerkesztett anyagának közlését, ahol nagyon izgalmas felvetések és kérdések is elhangzottak a kortárs folyóirat-kultúra kapcsán. Örülök, hogy sikerült rögzítenünk és engedélyt is kaptunk közzétételére. Mikorra várható a lap következő száma, s ebből milyen szövegekre hívnád fel a figyelmet? Május végén jelenik meg az idei második lapszám. Többek között Kukorelly Endre, Turczi István, Pollágh Péter verseivel, N. Tóth Anikó és Tétényi Csaba prózájával. Egy remek szöveget olvashatunk Bedecs Lászlótól, aki a digitális korszak költészetét vizsgálja. Néhány, már az előző számban is megjelent rovat jelentkezik. Természetesen az utolsó oldalakon a recenziók és kritikák sem maradhatnak el. Mizser Attila: „Belevágni." (Somogyi Tibor felvétele) F0LY0IRAT-AJANL0 A Palócföld lapjainak forgatása KENÉZ BORBÁLA Sok vers, néhány próza, három tanulmány, egy inteijú, számos kritika - mértéket és műfajt tekintve nagy vonalakban így lehetne jellemezni a Palócföld idei első számát, melyet belül Orbán György János alkotásai illusztrálnak; a borító Cene gál István Nem én kiáltok című művének felhasználásával készült. A lap Mizser Attilának a bevezetőjével indul, egy rövid, sanszokat latolgató szöveggel. „Tudom, minden újban ott van a gyanú, amire ha rákérdezünk, meg sem fogalmazható, hogy mi az, csak az újtól való berzenkedés megmagyarázhatatlan ösztöne” - olvasom, s arrajutok, ilyet csak a leginkább érintett gondolhat - az olvasó, kivált a folyóirat-olvasó nemigen szokott az újtól berzenkedni. Itt és most különben semmi oka erre, jó ez az új Palócföld, amint sok jó korábbi száma is emlékezetes. A Palócföld alaphangját László- ffy Csaba adja meg, az ő hat versével indul a lap, hogy aztán úgy középtájt ismét az ő költészete kerüljön középpontba a vele készült terjedelmes beszélgetés (Csog Szidóniáé) révén. Átgondolt szerkesztői koncepcióra vall, hogy az ismerős című (Ami marad) kritikarovat is visszakanyarodik Lászlóffy Csabához: A maszk mögötti ájulat című kötetét Debreceni Boglárka ismerteti (aki a szerzőt Lukianosz szellemi örökösének nevezi). A „kávéházi szegleten... ” rovatban Kiscseri Mihály, Lapis József, Polgár Anikó, Csehy Zoltán, Oláh András, Dukay Nagy Ádám, Jász Attila, Szőllősi Miklós, Kupcsulik Ágnes és Menyhért Anna versei kaptakhelyet. A próza (a Próza és vidéke rovatban) Sopotnik Zoltán regényrészletét hozza, Merényi Krisztián két tárcanovelláját, Zsibói Gergely elbeszélését és az Új Szó Szalon melléklete olvasói számára nagyon is ismerős Szávai Attila kisprózáját. A Kutatóterület alá sorolt három tanulmány (Nagy Csilláé, Németh Zoltáné és Nagy Balázsé) egymástól távol eső területeket és korokat vizsgál, így, egymást követve mégis kiolvasható belőlük néhány közös szempont. Nagy Balázsé (Értékszembesítés az elektronikus irodalomban) az internetes szépirodalommal és hatástörténeti kérdéseivel foglalkozik, Nagy Csilláé (A tér és a táj poétikája a harmincas évek lírájában) a választott tárgyat és időszakot József Attila- és Szabó Lőrinc-verseken keresztül vizsgálja. Németh Zoltán dolgozata (A kortárs magyar költészet alternatív paradigmájának változata) három verseskötet (Borbély Szilárd: Halotti Pompa, Lövétei Lázár László: Két szék között és Kemény István: Élőbeszéd) elemzésével jelöl ki egy újabb posztmodem versbeszédmódot, ez szerinte mindenekelőtt két jellemzőjében különbözik a múlt század végi, vagyis az előző líraparadigmáktól: egyrészt az életrajzi szerző önéletrajzi és kulturális identitásának előtérbe kerülésében, másrészt az ironikus-paro- disztikus megszólalásmód háttérbe szomlásában. A tanulmány egyes kitételei eszünkbe juttathatják Németh Zoltánnak az itt vizsgált három művel egy időben született verseskönyvét (Á haláljátékle- küzdhetetlen vágya. Verses halálnapló). ,A halálélménnyel (...) szembesítve az identitás elveszíti játékos szimulációs természetét, visszatér reprezentációs bázisához, a sokkoló, megrázó élmény eltörli a játékos-parodisztikus, maszkos költői imitációk felelőtlenül szabad költői játékát” - úja Németh Borbély Szüárd kapcsán, s ez maximálisan igaz az ő verses halálnap- lós kórház- és India-verseire, „az eltérő kulturális formációk halál- élményé”-re nézvést pedig jó (egyedi) példa Az ország című Németh Zoltán-vers: „éjszaka kinyitják a halottakat, / hogy kimászhassanak belőlük / a halottak // ha az ország összes lakosát / kibelezed, akkor elkezd lélegezni / a föld // mégiscsak szép egy élő folyó / hullaszaga, amikor a vér / gőzölög // más ágyában fekszel hetekig, / és elszíneződika nyelved/ országa”. A kritikák sorát G. Komoróczy Emőkéé kezdi (Koppány Zsolt Morbuszéshungarikum esszékötetéről) . Németh Péter MikolaMyste- rium camale című interaktív verseskönyvét ketten is értelmezik: Fekete J. József és Hubay Miklós. Halmi Nikolett Tandori Dezső Ördöglakat című képes-szöveges könyvét ismerteti, Róna Z. Péter pedig az Egy vers ára című Gáspár István Sándor-könyvet (Jecsmenik Andor meghurcoltatásáról), melyet dokumentumgyűjteménynek nevez. Oláh András Gyalogáldozat című könyvét Handó Péter elemzi, ciklusonként és bőségesen idézve versszövegeit. S a könyvet értékelő záró sorait („lapjainak forgatása nem hiábavaló”) akár a Palócföld e számának ajánlásaként is idézhetném, de azért a lap idei első száma ennél, a nem hiábavalóságnál mindenképp többet nyújt: lapjainak forgatása nem izgalom nélküli.
