Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-28 / 123. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. MÁJUS 28. Külföld 9 Csehország, Franciaország és Svédország összefogása Közös uniós elnökségi terv KOKES JÁNOS Prága. Közös másfél éves európai uniós elnökségi tervet készített és írt alá Csehország, Franciaország és Svédország - jelentette be Alexandr Vondra, az európai ügyekért felelős cseh kormányfő- helyettes Prágában. A mintegy 60 oldalas dokumentum szélesebb keretekben kitűzi azt az útvonalat, amelyen a három ország elképzelése szerint az Európai Unió haladni fog idén júliustól jövő év végéig. A közös program célja meghatározni és bebiztosítani a három uniós elnökségi szakasz témáinak egymáshoz való kapcsolódását, egyfajta kontinuitását, s egyben a nemzeti prioritások teljesítését. A program egyes fejezetei meghatározzák az Európai Unió legfőbb feladatait a globális világban való konkurenciaharc, az energiapolitika, a környezetvédelem és a klímaváltozások terén. A három ország elnöksége idején szeretne kiemelt figyelmet szentelni az európai intézmények stabilizációjának, a balkáni államokkal való kommunikációnak és az új amerikai elnökkel való intenzív kapcsolat- felvételnek. A másfél éves programot, amelyet Alexandr Vondrán kívül Cecüie Mahnström és Jean- Pierre Jouyet, az európai ügyekért felelős svéd miniszter, illetve francia államtitkár látott el névjegyével, az Európai Unió külügyminiszteri tanácsának is meg kell vitatnia és jóvá kell hagynia. A 27 külügyminiszter találkozóját június 16-ra Brüsszelbe hívták össze. Franciaország az idei év második felében, Csehország a jövő év első, Svédország pedig a jövő év második felében tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztségét. Vallott Óimért korrupciós ügyének koronatanúja Nem várt ellenszolgáltatást MTl-HÍR Jeruzsálem. Ehud Óimért izraeli kormányfő korrupciós ügyének koronatanúja tegnap azt vallotta, hogy borítékban adott át készpénzt több ízben az izraeli vezetőnek - összesen több mint 150 ezer, dollárt, de nem várt ellenszolgáltatást cserébe. Morris Talansky amerikai üzletembert Mose Lador államügyész kérdezte ki az ügyben, amely kérdésessé teszi Óimért politikai jövőjét, miközben ő béketárgyalásokat folytat a palesztinokkal, illetve török közvetítéssel Szíriával is. „Nem vártam semmit a miniszterelnöktől, és nem is kaptam semmit” - idézték Talansky szavait az ülésterembe korlátozott számban beengedett újságírók. Az elmúlt hetekben kétszer is kihallgatott miniszterelnök korábban azt mondta, a jeruzsá- lemi polgármesteri székért folytatott két sikeres kampányához fogadott el Talanskytól pénzt 1993-ban és 1998-ban, illetve a jobboldali Likud párt vezetésének megszerzésére tett sikertelen kísérletéhez 1999-ben és egy 2002-es Likudbeli választáshoz. Óimért és Talansky egyaránt tagadják, hogy bármi törvénybe ütközőt elkövettek volna. A miniszterelnök ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy lemond, ha vádat emelnek ellene. Jogi szakértők szerint a nyomozók azt akarják kideríteni, a kapott adományt a kormányfő bejelentette-e az erre illetékes hatóságoknál, s hogy nyújtott-e bármilyen ellenszolgáltatást a pénzért cserébe. Az izraeli választási törvény szigorúan tiltja a néhány száz dollárnál nagyobb politikai adományokat. Bírósági források szerint ugyanakkor Óimért ügyében összesen több százezer dollárról van szó. Meghallgatásán Talansky azt mondta, alkalmanként 3-8 ezer dollárt adott át Izraelben vagy azoknak a látogatásoknak az alkalmával, amelyeket Óimért New Yorkban tett még miniszterelnökké választása előtt. „Azt kérdeztem tőle, miért ne írhatnék neki egy csekket, erre ő azt felelte, hogy a pénz további útja miatt. Úgyhogy készpénzt adtam neki a saját pénzemből” - vallotta az üzletember a helyszíni tudósítások szerint. Adományait azzal indokolta, hogy csodálta Olmertet, mivel olyan politikusnak tartotta, aki képes hidat építeni a világi és vallásos zsidók között. Talanskyt, aki a családjához látogatott Izraelbe, a bíróság utasította, hogy hosszabbítsa még tartózkodását, és halassza el visszatérését az USA-ba. Izraeli közvélekedés szerint a vizsgálat - amely már az ötödik Óimért hivatalba lépése óta - könnyen véget vethet politikai karrierjének. Lador államügyész a jeruzsálemi bíróságon felhívta az újságírók figyelmét arra, hogy igyekezzenek visszafogottan tálalni az eseményt, mivel korai lenne még megmondani, vádat emelnek-e Óimért ellen. Csupán előzetes vizsgálatról van szó - mondta. Hozzátette, a miniszter- elnököt jelenleg csalással, valamint „bizalommal való visszaéléssel” gyanúsítják. Magyarország: több születés, kevesebb haláleset 38 ezerrel a 10 millió felett MTl-HÍR Budapest. Magyarországon több gyermek született és kevesebben haltak meg az év első három hónapjában, mint tavaly ilyenkor; a népesség becsült lélekszáma március végén 10 millió 38 ezer volt - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összegzésében. A születések száma az év első három hónapjában egyenetlenül alakult. Január-februárban mintegy 500-zal több, márciusban 100-zal kevesebb gyermek született, mint az előző évben. Összességében az év első három hónapjában mintegy 24 ezer gyermek jött világra, 400-zal több, mint egy évvel korábban. A három hónapban naponta átlagosan 264 gyermek született, szemben az előző évi 262-vel. A halálozások száma az év mindhárom hónapjában elmaradt az előző évitől, összességében mintegy 34 ezren hunytak el, 770-nel kevesebben, mint egy évvel korábban. 2008 első negyedévében naponta ádagosan 378 lakos halt meg, szemben az előző évi 390-nel. A házasságkötések száma továbbra is csökken; az év mindhárom hónapjában kevesebb házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban. Idén az első negyedévben 4827 házasságkötés történt, ez 252-vel (kevesebb, mint az előző év azonos időszakában). A természetes fogyás 10 363 fő volt, míg tavaly ugyanebben az időszakban 11 527. A nemzetközi vándorlás miatt azonban az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 7000 fővel csökkent; március végén 10 millió 38 ezer fő volt. Vona Gábor bocsánatkérést vár Orbán Viktortól pofozkodós üzenete miatt A Fidesz és a Magyar Gárda Budapest. AFidesz vidékivezetői, tagjai és szimpatizánsai titokban pártoljáka Magyar Gárdát, és többen be is léptek a mozgalomba. Az alapító Jobbik elnök pofozkodós üzenete miatt bocsánatkérésre szólítja fel Orbán Viktort. STOP-HÍR „Ne az Önt körülsutyorgó haszonlesőkre hallgasson, hanem kérdezze meg a saját pártját! A Fidesz azon vidéki vezetőit, tagjait és szimpatizánsait, akik titokban bátorítják és pártolják a Gárda és a Jobbik munkáját. Azokat, akik közül többen beléptek a Gárdába, vagy lettek rendezvényeink rendszeres résztvevői, segítői” - ezt állítja Orbán Viktornak írt nyílt levelében a Jobbik elnöke. A korábban szövetséges Vona Gábor arra az információra reagál, amely szerint a Fidesz elnöke egy hónappal ezelőtt egy zárkörű fórumon - Kéri László politológus meghívására - azt mondta, hogy ha kormányra került a Magyar Gárdával úgy fog eljárni, mint Horthy a nyilasokkal: ad nekik-két pofont, és haza- zavaija őket. A szélsőjobboldali mozgalmat alapító egyesületet ugyancsak elnöklő Vona szerint ez „nem csupán a gárdistákra, a pártolókra vagy a több százezer szimpatizánsra, hanem a Gárda mellett kiálló, közismert személyekre nézve is súlyos sértés volt”. Néhányat föl is sorol, köztük Wittner Mária Fideszes képviselőt („a Gárda zászlóanyája”), Morvái Krisztina jogászt, Für Lajost, az Antall-kormány honvédelmi miniszterét (Orbán kabinetfőnökének, Deutsch-Für Tamásnak az apósát), Hegedűs Lóránt református püspököt (akinek szintén református lelkész fia korábban a MIÉP országgyűlési képviselője volt) valamint - meg nem nevezve - a Fidesz vidéki embereit említi. Vona az idők változásának elfogadására szólítja fel Orbánt: „szokjon hozzá, ha tetszik, ha nem, hogy több lesz a zászló. A Jobbik is az Országgyűlésbe készül, a Gárda pedig élni és erősödni fog.” A Jobbik- és Gárda-elnök 2002-ben még Orbán meghívására volt tagja a volt miniszterelnök részvételével alakult Szövetség a Nemzetért nevű polgári körnek. Aung San Suu Kyi (SITA/AP-felvétel) Szerzetesek tiltakoznak a junta legújabb intézkedése miatt Megerősítették a mianmari ellenzék vezetőjének háza körül az őrizetet További fél év rabság MTl-HÍR Rangun. A mianmari katonai hatóságok újabb hat hónappal meghosszabbították Aung Szán Szú Kji ellenzéki vezető házi őrizetét. Az asszonyt egy hivatalos küldöttség kereste fel tegnap otthonában, hogy ismertessék vele a végzést. A látogatás mindössze tíz percig tartott. A Nobel-békedíjas ellenzéki politikus 2003 óta él megszakítás nélkül házi őrizetben Rangunban. Ezzel egy időben szemtanúk elmondása szerint rendőrök, civil ruhás nyomozók és milicisták tucatjai vették körül a düledező házat Rangunban az egyetemi sugárúton. Ugyanez történt a politikus által vezetett párt, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NDL) székháza körül. Szemtanúk és ellenzéki források szerint őrizetbe vették, és teherautón elvitték az ellenzéki párt mintegy húsz tagját. Az NDL tegnap délutánra tervezett egy szertartást, amelyen arról akartak megemlékezni, hogy 18 évvel ezelőtt, 1990. május 27-én tartották a párt győzelmét eredményező parlamenti választást. Az országot irányító katonai vezetés soha nem ismerte el ezt az eredményt. A 62 éves Aung Szán Szú Kji az utóbbi 18 évből tizenkettőt töltött el házi őrizetben. Egyes értesülések szerint a Than Sve tábornok vezette junta arra készül, hogy enyhítsen a politikust sújtó előírásokon. A katonai kormányzat hétfőn jelentette be, hogy az általa támogatott új alkotmány 92,4 százalékos támogatást kapott a májusi referendumon. A junta propagandája szerint az új alkotmány megnyitja az utat a 2010-ben tartandó „többpárti választások” előtt. Az ellenzék csalásnak minősítette a népszavazást, szerinte az új alaptörvény inkább az 1962 óta hatalmon lévő hadsereg vezető szerepének megerősítését szolgálja. Az új alkotmány emellett meg- fosztjaÁung Szán Szú Kjit a választásokon való indulás jogától. Befejeződtek a tüntetések a Nápoly külvárosába tervezett szeméttelep ellen Félidőben a szemétválság MTl-HÍR Róma. Befejezték a tervezett szeméttelep elleni tüntetéseket Nápoly Chiaiano külvárosának lakói. Az olasz média beszámolója szerint a lakosság felszámolta a barikádokat, így a hatóságok megkezdhették a terület felmérését. Egy nápolyi rendőrségi illetékes szerint a ,józan ész diadalmaskodott”, de figyelmeztetett: újabb tiltakozások várhatók, ha a szakértői felmérések megerősítik, hogy a terület alkalmas a szeméttelep kialakítására. Közben az II Mattino című nápolyi lap arról írt, hogy vizsgálatot indítottak Alessandro Pansa, a város prefektusa ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2007-ben hatósági különmegbí- zottként szabálytalanságokat követett el a szemétválság kezelése során. A nápolyi ügyészség további 25 személy ügyében kezdett nyomozást, valamennyiük házi őrizetbe helyezését elrendelték. Köztük van Marta di Gennero polgári védelmi illetékes, aki korábban az egy hete a szemétválság ügyében illetékes államtitkárnak kinevezett Guido Bertolaso mellett dolgozott. A szemétválság kezelésének szabálytalanságai ügyében már lassan három hónapja folyik vizsgálat Nápolyban: a gyanúsítottak között van Antonio Basso- lino, Campania tartomány elnöke és 27 tartományi tisztviselő. RÖVIDEN Gyurcsány megy, Kiss jön? Budapest. A szocialisták teljes gőzzel készülnek az őszi kormányfőváltásra, az MSZP meghatározó érdek- csoportjai Kiss Péter kancelláriaminisztert tudnák elképzelni a kisebbségi kormány élén - írta a Magyar Hírlap. Gráf József földművelésügyi minisztert nem sorolják az esélyesek közé. A korábbi hírekkel ellentétben Bajnai Gordon gazdasági csúcsminisztemek sem olyan jók az esélyei, mint ahogy arról több hazai és külföldi orgánum is beszámolt. Az újság szerint erősödnek a pártban azok a hangok is, amelyek szerint a váltással meg kellene várni a jövő tavaszi európai parlamenti választásokat. (MTI) Brzezinski az USA-t bírálja Washington. Elhibázott- nak ítéli Washington Irán- politikáját Zbigniew Brzezinski volt amerikai nemzet- biztonsági tanácsadó; a The Washington Postban megjelent cikkében arról írt, hogy a jutalmat és büntetést kombináló, látszólag bölcs diplomácia szinte bizonyosan egy atomfegyverrel rendelkező Iránhoz fog vezetni. (MTI) Érvénytelen a dumaválasztás? Moszkva. A decemberben tartott dumaválasztások eredményének érvénytelenítésére vonatkozó keresetet nyújtott be a legfelső bírósághoz az orosz kommunista párt (KPRF), s a bíróság befogadta azt. Maga a kereset 110 oldal terjedelmű, de ehhez még mintegy 2500 oldalnyi iratanyagot mellékeltek a kereset ďátámasztására. (MTI) Orosz-grúz szócsata Moszkva. Szergej Lavrov szerint a pilóta nélküli grúz kémrepülőgép Abházia felett, április 20-án történt lelövését mutató felvétel számos kérdést vet fel, amelyekre nincs válasz. Az orosz külügyminiszter arról a videofelvételről beszélt, amelynek alapján az ENSZ szakértői arra jutottak, hogy a pilóta nélküli gépet egy orosz vadászrepülőgép lőtte le. (MTI) 67 ezer áldozat Peking. Kínában már 67 183 halálos áldozata van hivatalosan a május 12-i földrengésnek, míg az eltűnteké 20 790 - jelentette be a kínai kormányszóvivő. A kormányfő korábban azt vetítette előre, hogy a halálos áldozatok száma eléri a 80 ezret. A Richter-skála szerint 8-as erősségű katasztrófának több mint 350 ezer sérültje is volt. Közben a kínai hatóságok a legrosszabbtól tartva mintegy 1,3 millió ember kitelepítését készítik elő a Pejcsuan járásban kialakult Tangcsia- san földrengéstó alatti folyószakaszon. (MTI)