Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-26 / 121. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. MÁJUS 26. Régió 3 A legfrisebb adatok szerint csak minden ötödik szlovákiai magyarnak van magyar igazolványa, pedig továbbra is felhasználhatóak az általa nyújtott előnyök Alacsony az érdeklődés a magyar igazolvány iránt Ritkán használjuk ki a magyar igazolvány nyújtotta kedvezményeket. Pedig szinte ingyen utazhatnánk évi négy alkalommal, hacsak éppen nem sztrájkolnak a vasutasok. (ČTK-felvétel) Pozsony. A státustörvényt 2007-ben módosította a magyar Országgyűlés - a változtatás következtében minden magyar igazolvány és magyar hozzátartozói igazolvány érvényességi ideje határozatlan időre módosult. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A múlt évi törvénymódosítás azt jelenti, hogy az igazolványok korlátlan ideig érvényesek, füg­getlenül attól, hogy a 2002 és 2007 között kiadott igazolvá­nyokban milyen érvényességi ha­táridő szerepel. Másik fontos vál­tozás, hogy úgynevezett Pótfüze­tet igényelhet az, akinek az iga­zolványában a kedvezményekre jogosító oldalak beteltek. Szlová­kiában a Szövetség a Közös Célo­kért (SZAKC) társulás munkatár­sai nyújtanak tájékoztatást a stá­tustörvényből adódó lehetősé­gekről, kedvezményekről. A szer­vezet 11 szlovákiai városban működtet tájékoztató irodát, bő­vebb eligazítást a www.szakc.sk honlapon lehet kapni. A legújabb adatok szerint Szlo­vákiában összesen 116 499 ma­gyar igazolvánnyal rendelkező polgár van. Pótfüzetet eddig 616-an igényeltek. Ez is azt iga­zolja, hogy a szlovákiai magyarok nagyon elenyésző számban élnek a kedvezményekkel, az igazol­ványra elsősorban mint nemzeti összetartozásunk jelképére tekin­tenek. A státustörvény módosítá­sa érintette az úgynevezett járu­lékos igazolványokat is. A határon túli pedagógusoknak és diákok­nak már nem kell külön igazol­ványt igényelniük, hanem a ma­gyar igazolványba történő be­jegyzéssel vehetik igénybe a nekik járó kedvezményeket - ezt min­den tanévben újra kell kérvé­nyezni. Szlovákiában 914 diák rendelkezik érvényes diákigazol­vánnyal, oktatói kedvezményt 13 egyetemi oktató igényelt, a peda­gógusok közül 540 tanár kért kedvezményre jogosító bejegy­zést a 2007/2008-as tanévben. Ki kaphat igazolványt? Magyar igazolványt minden nem magyar állampolgárságú, magát magyar nemzetiségűnek valló személy kérhet, akinek la­kóhelye van valamelyik Magyar- országgal szomszédos államban - kivételt Ausztria képez. A kérelem benyújtásához szükséges adatlap Szlovákiában a SZAKC irodáiban igényelhető, ahol segítséget is nyújtanak az adatlap kitöltésében és továbbításában. Az igazolvány megszerzéséhez egy darab 3,2 x 4,5 cm méretű igazolványkép szükséges és egy személyazonosí­tó okmány. Az igazolványt a SZAKC irodáiban, a konzulátuso­kon, és a megyei hivatalokban ve­hetik át az igénylők. A diák és pe­dagógus kedvezmények igénylé­sére feljogosító matricához a kére­lemhez mellékelni kell az iskola igazolását arról, hogy a kérelme­ző magyar tanítási nyelvű iskolá­ban tanul vagy tanít. Az egyetemi oktatóknak nem magyar egyete­mek részéről kiállított igazolás mellékelhető. Törvénymódosítás után A magyar igazolványok 2007. június 20-tól korlátlan ideig érvé­nyesek. Azoknak a személyeknek, akiknek az igazolványukban a kedvezmények bejegyzésére szol­gáló oldalak beteltek (utazási kedvezmény, diák, pedagógus, oktatói kedvezmény bejegyzésére szolgáló oldalak), pótfüzetet kell kérvényezniük, amely csak a ma­gyar igazolvánnyal együtt érvé­nyes. Pótfüzetet a SZAKC irodák­ban, valamint a kassai és a pozso­nyi konzulátuson igényelhetnek az érdeklődők. A pótfüzet kiadá­sához szükség van a magyar iga­zolványra is. (ú) Mire jó az igazolvány? Évente négy alkalommal 90%-os menettérti utazási kedvezményt vehetünk igénybe a belföldi helyközi tömegközlekedési eszközön. Korlátlan számú díjmentes utazásra jogosultak a hato­dik életévüket be nem töltött gyermekek, és a 65. életévü­ket betöltött személyek. Azok a diákok, akiknem ma­gyar igazolványában érvé­nyes matrica van, 50%-os utazási kedvezményt vehet­nek igénybe korlátlan számú belföldi utazáshoz. A kultu­rális életben a magyar ál­lampolgárokkal azonos jo­gokat élveznek az igazolvány tulajdonosai, (ú) EZ ITT A KÉRDÉS Mi a véleménye a magyar igazolványról? Borsányi János szakmun­kás, Pered: Nincs magyar igazolványom, és ki sem használnám, nagyon ritkán járok Magyarországra. Ha meg nincs annyi odajárás, akkor felesleges az igazolvány. Azt gondolom, hogy a fiatalok nem használják ki úgy, mint az idősek. A nagyapámnak van, ő nyugdíjas, neki ott az igazol­vánnyal ingyenes a busz meg a villamos. A papa ki is használja, mert gyakran jár Kaposvárra a rokonokhoz. Engem is rá akart beszélni, hogy váltsam ki, és meg is akartam tenni, de eddig valahogy nem került rá sor. Misák Éva pedagógus, Komárom: Én is és a családom is maxi­málisan kihasználjuk a magyar igazolvány nyújtotta előnyö­ket. Nemrégiben például Sze­geden jártunk, ahol volt olyan kiállítás, amelyet ingyen néz­hettünk meg, máshol pedig ki- sebb-nagyobb kedvezményt kaptunk a jegy árából. Ópusz­taszert szintén ingyenesen jár­hattuk végig. Mivel általában személyautóval közlekedünk, az utazási kedvezményt nem vesszük annyira igénybe, de előfordult már, hogy csak úgy, cél nélkül vonatoztunk a gye­rekekkel, mert ritkán van ré­szük ilyen élményben. Jóma­gam pedagógusigazolvánnyal is rendelkezem, a gyerekeknek pedig kiváltottuk a diákigazol­ványt is. Korábban a pedagó­gusigazolvánnyal kedvezmé­nyes könyvvásárlás járt, sajnos, ez a lehetőség már megszűnt, pedig nagyon örültünk neki. Sok lexikont, szótárat így tud­tunk megvásárolni. Összessé­gében tehát számunkra komoly anyagi segítséget jelent a ma­gyar igazolvány. Pálinkás Tibor muzeológus, Ipolyság: Két területen veszem nagy hasznát, az utazásnál és a mú­zeumi belépőknél. Szakmai út­jaimon is nagyon nagy segít­ség. Azonnal kiváltottam és munkámból is kifolyólag elég sokszor kihasználtam. Maga az igazolvány számomra főleg eszmei értéket képvisel, először nem is tudtam, hogy gyakorlati előnyökkel is jár. A jelentése volt a lényeges. Az igazolványt úgy fogtam fel, hogy Magyar- ország részéről az együvétarto- zás kinyilvánítása, annak a jele, hogy próbálnak gondoskodni rólunk. Később persze ellenpó­lusként lezajlott a december ötödiki népszavazás is, annak elkeserítő volt az üzenete, a magyar igazolványnak viszont számomra akkor is megmaradt az eszmei mondanivalója, szimpatikus gesztusa. Nagyon sok múzeumban enged­ménnyel vehetem meg a belép­tidíjat, voltak olyan helyek is, ahol nem is tudtak róla, hogy nekünk kisebbségieknek emiatt járna valamilyen kedvezmé­nyek, soha nem hallottak erről, de megörültek annak, hogy magyar igazolványunk van és becsületszóra, önként adtak engedmény és nagyon kedve­sek voltak. Mit tagadjam, azért a család havi bevételei is olya­nok, hogy egy szlovákiai ma­gyar értelmiségnek jól jön az ilyen anyagi segítség is. (gl, vkm, fm) Idén Szlovákiába is ellátogat a csehországi attrakció Léván a Mozivonat ÚJ SZÓ-HÍR Léva. Kassa, Epeijes és Besz­tercebánya után ma reggel nyolc órakor a városba érkezik a Mozi­vonat (Kinematovlak). Már ötö­dik évadját kezdte meg idén ápri­lis elsején ez az egyedülálló moz­gó vetítőterem, mely Csehor­szágban 2004-től minden ta­vasszal elindul, hogy népszerű rajz- és mesefilmekkel szórakoz­tassa a gyerekeket. Most Szlová­kiába is ellátogatott a rendhagyó filmszínház, amely digitális vetí­tőgéppel és légkondicionálóval van felszerelve. A reggel 8 órás kezdéstől egé­szen 13 óráig szervezett csopor­tokban vehetnek részt a félórás vetítéseken az óvodások és alap­iskolások, ezután pedig a nagykö­zönséget várják a különleges vas­úti kocsiba egészen 16.30-ig. Egy­szerre hatvanan fémek az egykori csomagszállító vagonba, s ezért előzetesen be kell jelentkezni a 055/623180-as telefonszámon, a vetítések viszont ingyenesek. Az ezévi vasúti kinematográfiái ván­dorlás a csehországi Hradec Krá- lovéban kezdődött, huszonegy cseh és morva település után má­jus 5-én lépte át a mozivá vará­zsolt vonatszerelvény a határt, és 31-ig időzik az országban. A szlo­vákiai „túra” Puhóban kezdődött, a lévai a Mozivonat tizenkettedik állomása. Holnap Érsekújvárra érkezik, majd május 28-án és 29-én Pozsonyban várja az érdek­lődőket. A szerelvény utolsó ál­lomása a 48. Zlíni Gyermek- és If­júsági Filmek Fesztiválja lesz, melynek beharangozó és kedvcsi­náló eseménye a mozgóképes vo­natozás. Négy év alatt eddig hoz­závetőleg 80 ezer néző - zömében gyerek - látta a filmeket, jelenleg a kínálatban több mint húsz is­mert rajz- és játékfilm található, többek között Rumcájsz, a kis va­kond és más közkedvelt figurák várják a nézőket, (fin) Hétfő Közép-Európa fölött továbbra is váltakozó légköri áramlat terül el. Ma jobbára derült égbolt várható, a reggeli órákban köd is előfordulhat. Az orvosmeteorológia t Panorósa oldalon olvasható. A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük fel. 20725° Kedd 16710° Étákon és keleten felMt égbolt, helyenként záporral. VÁROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony felhős Idő 15” 24” kis felhőzet 16” 26" felhős idő 15" 27” Nyitra felhős idő 14" 23" kis felhőzet 15” 27" kis felhőzet 13" 27" Dunaszerdahely kis felhőzet 15” 24” kis felhőzet 15” 20" kis felhőzet 14“ 27” Komárom kis felhőzet 15” 25” kis felhőzet 16” 29" telhősldő 15" 27” Ipolyság telhősldő 14” 24* kis felhőzet 14” 20“ kis felhőzet 14’ 26" Rimaszombat kis felhőzet ír 22“ zápor 12“ 26’ kis felhőzet 12’ 25’ Kassa kis felhőzet 10” 21“ zápor 13” 24" kis felhőzet 12’ 22* Klrályhelmec kis felhőzet ír 22" zápor 14" 26’ kis felhőzet 10’ 23” Besztercebánya kis felhőzet r 24” zápor 12" 26" kis felhőzet 10’ 23* Poprád L!a rnIUn„n( KIS TcWOZBl 0” 20" j zápor 11” 26“| kis felhőzet 0” 19" IDŐJÁRÁS A HEGYEKBEN A vb és a levegő hőmérséklete egyes BdBUfhslyekea Többnyire derült égbolt, nyugaton felhősödét. Szél: BK, 5-20 km/h Almsria 19721' Málta 19724' Antalya 18725° Nápoly 19° ÍZT Costa Brava 18718° Rimlnl 19727' Kanérl-szlgetek 21722° Szalonikl 17727' Kréta 18724° Velence 17722' A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva T szél m. melegfront e ciklon hidegfront - - okklúzMs front v anticiklon Készíti az SHMÚ ä levegu numerceweie ____ÍLL .........f_____ULL__ 15* ___»• 30 * 35 * Pozsony 05.00 Pozsony 20.35 € Május 12. 3 Május 28. Besztercebánya 04.51 Besztercebánya 20.29 O Május 20. • Május 5. Kassa 04.42 Kassa 20.21

Next

/
Thumbnails
Contents