Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-12 / 109. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. MÁJUS 12. Vélemény és háttér 5 TALLÓZÓ RODONG SZÍNMŰN Észak-Korea arra buzdítja éhező lakosságát, hogy erő­feszítéseit megduplázva nö­velje a gabonatermelést, mi­vel ez a legsürgetőbb feladat az élelmiszerhiány leküzdé­se érdekében. A felhívás a központi napilapban jelent meg, az is szerepel benne, hogy Kim Dzsong II pártveze­tő „mezőgazdasági forrada­lomra” szólított fel. Észak- Korea 1990 óta külföldi se­gélyszervezetek támogatásá­ra szorul, hogy élelmezni tudja 23 milliós lakosságát. Egy szöuli székhelyű segély- szervezet azt közölte, hogy Észak-Korea vidéki területe­in emberek halnak éhen, és csupán idő kérdése, hogy az éhhalál tömeges méreteket öltsön, (mti) Nem lesz nagy változás, az orvosom már hónapok óta csakis euróbán hajlandó elfogadni a hálapénzt. (Peter Gossónyi karikatúrója) A Koalíciós Tanács a vagyoneredet helyett gyorsan kreált két álproblémát Pénz és Szent István Pénz? Ugyan, arról mindig csak első sorban van szó. Legalábbis Václav Klaus ki­lencvenes évek eleji híres mondása szerint. Most, hogy egyik egymilliót érő becsületű pártelnökünk simán lebohócozta Szent István, akár fel is háborod­hatnánk, bár inkább egy­millióra perelném az urat a két szerző helyében, de felháborodásnak helye nincs. LOVÁSZ ATTILA Mert semmi köze Szent István­hoz és semmi köze Zsolna egykori első emberéhez (akinek felelős­ségteljes városi gazdálkodására is fény derül - túl lassan). Az egész a pénzről szól. Történt ugyanis, hogy népün­ket hőn szerető kormányfőnk egy hete még az asztalt verte a vagyo- nosodási törvény kapcsán, mond­ván, itt az idő, a Smer legfonto­sabb szent ügye a gazdagok kör­mére koppintani, s vagyonosodási törvény lesz a koalíciós partnerek ellenében is, legfeljebb megsza­vazzuk az ellenzékkel. Eltelt egy hét, és most már Alkotmánybíró­ságra adná inkább a cikkelyes vál­tozatban még nem is létező jog­szabályt a kormány első embere. Mondhat bármit, nyilván szépen elmagyarázza, mennyi benne az alkotmányos kétely (szerintünk is, csak ezt már Fico első választá­si kampányánál, úgy hat éve sej­tettük). S mi nyilván bevesszük, pedig csak időhúzásról van szó. Egy hét alatt pl. kiderült, szá­mot kellene adni az Elektráról, s Mečiar néhány kedves figurájá­nak slusszkulcsairól, mint ahogy nehéz lenne elmagyarázni, vajon kié az a sok szép álomautó, amivel egy 16 éven át polgármesterkedő Slota rohangál. Tudjuk, nem az övé a vagyon, hiszen arra nem tel­lett, még ha felvette volna mind­két fizetését is. Valakié, s az a va­laki akár felebaráti szeretetből, akár pénzért, de üzemelteti a né- hánymüliós kocsicsodákat, ami pedig, köztudottan, érdekütkö­zés. Annak iskolapéldája. Aztán azt is el kellene magya­rázni, milyen kocsmahálózat az, amelynek a tiszta (megadózott) jövedelméből százmilliós villára telik, s mindezt azoknak a tisztelt polgároknak kellene elmagyaráz­ni, akik adót üzemek, meg járulé­kot, és harminc évekre eladósod- nak, hogy lakjanak, már akinek van miből (eladósödnia). S mind­ezt akkor, amikor az egész politi­kai elit arról papol, miként lehet elejét venni az euró bevezetését követő áremeléseknek - egyéb­ként sehogyan. így hát a koalíciós tanácson gyorsan összedobtak egy Szlová­kiában még mindig kiváló álprob­lémát, mégpedig azt, hogy az ed­dig egyik legjobban megírt törté­nelemkönyv sérti néhány nacio­nalista barátunk érzékenységét. Jó téma, akár címlapsztori is le­het, csak minek. Egyrészt, ki le nem sajnálja, mit gondol egy könyvről az az ember, aki része­gen vizel áz erkélyről, s abból még erényt kovácsol. Másrészt, ha már a múltban turkálunk, talán arra várna néhány adófizető komoly magyarázatot, hogyan is volt azokkal a kocsilopásokkal, betö­résekkel, Nyugatra szökéssel és hazatéréssel. Nem vesszük be, kedves pártel­nök úr. Nem a magyar korona gondjaival kell törődnie, arra má­sok hivatottak. Volna néhány egyéb apróság, amire az adófizető kíváncsi. Sorolnánk: nyugdíjbiz­tosítás veszélyeztetése, a DOXX nevű vállalat komoly közbeszer­zési sikerei, legutóbb az oktatási tárcánál, a Porsche tulajdonvi­szonyai, az adriai jachté nemkü­lönben, Zsolna város adósságál­lománya, a zsolnai főtér eladása (Štúr szobrával együtt), és né­hány alázatra utaló szó saját ko­rábbi, bűncselekményekhez köze­li dolgairól. Aztán elbeszélgethetünk Szent István viselt dolgairól. De nem a kamerák előtt. Blair feleségének önéletrajzi könyve Brownnal való legendás és kölcsönös ellenszenvére összpontosít Cherie Blair: én megmondtam Tonynak, hogy ne adja át a hatalmat Brownnak MTl-HÁTTÉR Cherie Blair, a tíz év után tavaly leköszönt előző brit miniszterel­nök felesége volt a fő hajtóereje Tony Blair politikai karrieijének, és ő buzdította férjét arra, hogy in­duljon a Munkáspárt vezéri poszt­jáért akár Gordon Brown, a mos­tani kormányfő ellenében is. Mindez abból a régSta feszült fi­gyelemmel várt, önéletrajzi ihletésű könyvből derül ki, ame­lyet Cherie írt a hatalom felé veze­tő útról és a hatalom csúcsán töl­tött évtizedről. A Speaking for My­self - körülbelül: Ä magam nevé­ben szólva - című, 400 oldalas kö­tettől már előzetesen mindenki azt várta, hogy az elsősorban Blair és egykori szövetségese, majd pénz­ügyminisztere és örök hatalmi ri­válisa, Gordon Brown párharcára, valamint Cherie Blair és Brown le­gendás és kölcsönös ellenszenvére összpontosít. Az ebben bízók nem fognak csalódni, amikor az írás a héten csütörtökön megjelenik, bár a könyv eloszlat egy régóta élő mí­toszt is arról, miképp dőlt el a La­bour vezéri tisztségének sorsa. A szombati The Times - és a The Sun - által előzetesen ismer­tetett részletekből kiderül: ami­kor a Munkáspárt nagy tekin­télyű vezére és miniszterelnök-je­löltje, az általános megbecsülés­nek örvendő John Smith 1994-ben hirtelen meghalt, Che­rie volt az, aki közölte Tony Bla- irrel, hogy „eljött az ő pillanata”, amit „meg kell ragadni”, mert „aki mer, az nyer”. Mindez a csa­ládi autóban történt. Cherie Blair leírása szerint férje megadóan, „az utasülésbe süppedve” csak annyit válaszolt: „tudom”. A fér­jénél sokszorta jobban kereső sztárügyvéd kertelés nélkül fel­fedi: attól tartott, hogy „Gordon csak úgy befut, és kész tények elé leszünk állítva ... tudtam, hogy Tony a megfelelő személy a posztra ... Tony mindig is von­zóbb volt az átlagember szemé­ben, mint Gordon”. A fő gond az volt, hogy mind Blair, mind Brown a régi vágású Munkáspártot alapos korszerű­sítésnek alávető politikai csoport tagja volt. Blair attól tartott, hogy ha mindketten indulnak a vezéri posztért, a modernizáló szárny veszíteni fog a belső vita miatt. Cherie azonban a maga részéről azt tanácsolta férjének, hogy ha kell, induljon akár Brown ellené­ben is. „Úgyis te győzöl, ne menj bele semmilyen alkuba, ... hagyd, hogy veszítsen” - idézi saját magát a volt kormányfő felesége. Blair azonban erre nem volt haj­landó. A két politikus Cherie nővé­rének, Lindseynek a lakásán ütötte nyélbe a politikai egyezséget, amelynek értelmében Blair egye­dül indulhat a Labour pártvezéri és miniszterelnök-jelöltségi posztjá­ért, és a majdani munkáspárti kormányban - amely a három év­vel későbbi, földcsuszamlásszerű győzelem után hatalomra is került - Brown kapja a második legfonto­sabb kabinettisztséget, a pénz­ügyminiszterit. Ennek fejében Blair egyér­telműen vállalta, hogy nem akar „örökké” pártvezető maradni, és amikor távozik, Brownt fogja ter­mészetes utódjaként támogatni. Az nem derül ki, hogy ennek időpontját is kitűzték-e, minden­esetre Cherie Blair a megbeszélés előtt „tréfásan”, de egyértelműen tudatta álláspontját férjével. „Ha abban állapodsz meg Gordonnal, hogy csak egy ciklust vállalsz, haza se gyere” - mondta rétjének saját elbeszélése szerint. Mindez eloszlatja az úgyneve­zett Granita-paktum mítoszát. A Granita az észak-londoni Isling­ton kerület egyik olasz étterme volt, és a brit politikai folklórban eddig tényként szerepelt, hogy Blair és Brown itt kötötte politikai alkuját. Cherie Blair szerint félje és Brown találkozott is a Granitá- ban, de ott már csak az egyezség­ről szóló bejelentésről beszéltek. „Nem ez volt a fóruma azoknak a viharos tárgyalásoknak, amelyek mindezt megelőzték” - utal Che­rie arra, hogy nem lehetett könnyű Brown meggyőzése. A szombati The Sunnak adott interjúban Cherie felfedi: amikor II. Erzsébet királynő először fogad­ta Tony Blairt, felidézte, hogy első miniszterelnöke Churchill volt. „Azt mondtam (Tonynak), hogy (a királynő) tizedik miniszterelnöke is lesz olyan jó, mint Churchill”. KOMMENTÁR Három kiskirályok BARAK LÁSZLÓ Látszólag visszazökken minden a régi szlovák kerékvágásba. Leg­alábbis a kormánypártok háza táján. Összeültek a három kiskirá­lyok, meghányták-vetették a világ, s benne Szlovákia dolgait, és megint arra a következtetésre jutottak, hogy az újságírók húzzanak el a jó édesanyjukba. T ermészetesen csak azok, akik nem hajlandók a három kiskirályok talpát, esetleg egyéb testrészét akkordban nyalni... Ugyanez, vagyis az anyázás vonatkozik a magyarokra is, határon innen és túl. Vélhetően csak azért, mert előbb volt nekik lo­vas szobruk, mint a dicső szlovák nemzet honfiainak és honleánya­inak. Sőt, nemsokára itt lehet az Orbán bejövetele, aki, mint a Hor­thy Miklós, vágtat fehér lován... Ennyi hát az annyi, vagyis a felszí­nen semmi más, mint lófax és esti fény. Nem hallgat azonban oly nagyon a mély sem. Annál kevésbé, mivel a fent idézett „kötelező nemzeti gyakorlatokon” túl az volt a koalíciós egyeztetés lényege, hogy nem lesz itten semmilyen kötelező vagyoneredet-vizsgálat. Az úgymond alkotmányos tényezőkre vonatkozólag sem. Mert az épp olyan veszélyes dolog lenne, mint az alkotmányos tényezők immu­nitástól való megfosztása. Vagy például a havi fizetésük szabályo­zása. Attól függően, hogy a rendszeres levegővételen kívül mennyi szalmaszálat tesznek keresztbe a nemzet, azaz az ország oltárára. Egyébként valóban nincsen azzal semmi gond, hogy visszatáncolni látszanak Ficóék is ettől a vagyoneredet-vizsgálati agyrémtől. Az ef­féle vagyonellenőrzési procedúrákat ugyanis eleve kizárja az összes vonatkozó nemzetközi, vagyis EU-s dokumentum. Amelyek fölülír­ják a tagországok analóg jogszabályait. E tény persze korántsem je­lenti azt, hogy most már mindenki lophat és lopjon is, mint állat. Kü­lönös tekintettel az alkotmányos tényezőkre. Inkább arról van szó, hogy a lopás köztörvényes bűncselekményként történő kezelésére és megtorlására Szlovákiában is rendelkezésre állnak olyan közis­mert mechanizmusok, mint a rendőrség, nem utolsósorban az ál­lamhatalomtól független bíróságok. Tehát, ha valaki a vagyonát gyaníthatóan bűncselekményekből szerezte, tessék a törvény ere­jével üldözőbe venni majd lecsukni. Ha a szomszéd Józsi ő, ha al­kotmányos tényező - punktum. A koalíciós légyotton abban is meg­egyezést született, hogy nem kell megszüntetni a Nemzeti Emléke­zet Intézetét. Csak azért, mert egy bugris politikusról - Ján Slota - kiderült, hogy bűncselekményektől foltos a múltja. Ez persze így nem deklaráltatott, ám a „kormányellenes újságírók” ilyen követ­keztetésre jutottaka hír hallatán. Még egy fontos dolog kiderült. Mégpedig az, hogy némelyik politikus mind egyforma. Hazudik mind, mint a vízfolyás... Csáky Pálnak semkell hát kétségbeesnie, hiszen a hazudozó politikus etalonjához, Mečiarhoz képest ő csak egyjelentéktelen füllentő. Mečiar például legutóbb ez év elején, amikor aduásza, a Jureňa nevű földművelési miniszter ki lett rúgva, azt üzente Ficónak: Ne várd a májust! Ehhez képest, mi van? Már- már lovas szobrot állíttatnának egymásnak a három kiskirályok. JEGYZET Az írás elszáll... JUHÁSZ KATALIN Hivatalnokok, üzletemberek, írók, figyelem: itt a százszor használható papír! Egy multi­cég piacra dobta ezt a talál­mányt, méghozzá környezet­kímélő megfontolásból. Első ránézésre teljesen átlagos, fe­hér papír, ám a rányomtatott szöveg csupán huszonnégy órán keresztül olvasható, aztán fokozatosan eltűnik. A papír végül ugyanolyan fehér lesz, mint újkorában, és akár száz al­kalommal is felhasználható. A láthatatlan tintát már ismeijük a kémfilmekből. A tejjel írt tit­kos üzenetek előcsalogatásá- nak módját is megtanultuk, a tévéhíradóban pedig arra a vic­ces tényre is figyelmeztettek, hogy a bolti blokkok néhány hónap elteltével kifakulnak, ezért nagyobb értékű árucikkek számláját saját érdekünkben fénymásoljuk. Ilyesmit azon­ban a legkreatívabb forgató­könyvíró sem tudna kitalálni. Bolygónk megmentése ugyan fontos feladat, ám az „öntörlő” papír szerintem nem megoldás. Gondoljunk csak bele. Mit nyomtatnak ki manapság egy hivatalban? Csakis azt, amit a szabályok értelmében nem ele­gendő elektronikus formában tárolni. Az emberiség nagy ta­lálmánya, a számítógép pár év alatt jelentősen csökkentette a papírhasználatot, és saját mik- rokömyezetemben tett megfi­gyeléseimre hivatkozva bizton állíthatom, nincs akkora papír­pazarlás, mint mondjuk az elő­ző rendszerben volt. Ráadásul az unatkozó hivatalnokok ma­napság már nem rajzolgatással ütik el az időt, hanem számító­gépesjátékokkal. És bizony üz­let is van a dologban: a cég arra is felhívja a figyelmet, hogy ez a különleges papír csak egy kü­lönleges nyomtatóval együtt működik, amelyet természete­sen tőlük kell megvásárolni. Sajtóközleményükben az áll, hogy becslések szerint a külön­böző hivatalok világszerte éven­te 15 200 milliárd oldalnyi pa­pírt produkálnak, és ezek 44,5 százalékát egyetlen olvasás után a szemétbe dobják. Hát, hi­szem is, meg nem is. És nem tu­dom nem továbbgondolni a dolgot. Hamarosan felbukkan­nak azok a spekulánsok, akik ilyen papírra nyomtatják az adásvételi szerződéseket, meg­állapodásokat, végrendelete­ket. Kezemben a hivatalosnak tűnő papír, másnap viszont már csak egy üres lapot lobogtatha­tok a rendőrségen, a nyomozók pedig elnézően csóválják a fejü­ket, vagy rosszabb esetben el­meszakértőt hívnak. Ha pedig véletlenül egy ilyen papírra írok egy ilyen jegyzetet, hiába kül­döm el a szerkesztőségbe, mert üres hasábok mégsem jelenhet­nek meg. Akinek hozzám hason­lóan az írott szó a kenyere, le­gyen résen: mostantól jól nézze meg, mire nyomtatja ki a szöve­get. Vagy még jobb, ha gyorsan vásárol egy számítógépet. Nyil­ván olcsóbb, mint az a bizonyos különleges nyomtató...

Next

/
Thumbnails
Contents