Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-30 / 101. szám, szerda
26 Oszt-Veszt ÚJ SZÓ 2008. ÁPRILIS 30. www.ujszo.com ALULNÉZET A tehén esete Sztálinnal GAÁL LÁSZLÓ Mindig az orgonavirág jut eszembe gyerekkorom május 1-jei ünnepségeiről. Az udvarunk tele volt orgonával, és rendszerint orgonacsokorral mentünk a május elsejei felvonulásra. Igaz, az utóbbi tíz évben már nemcsak az orgonát, hanem a házassági évfordulómat is eszembe juttatja ez a dátum. Meggyőződésem, hogy leendő feleségem előre megfontolt szándékkal tűzte ilyen nevezetes napra az esküvőnket, mert annyira már akkor is ismert, hogy ami nincs piros betűvel a naptárba írva, arról elfeledkezem. De visszatérve a gyerekkori május elsejékhez: ha napos volt az idő, akkor nem is volt az olyan rossz buli. Főleg azért, mert nem kellett iskolába menni. Jobban mondva, tanulni nem kellett, de az iskolába el kellett menni, hiszen onnan indult az autóbusz, amelyik a szomszédos városba, Vág- sellyére szállította a diáksereget. Mindenki kapott valamilyen papírzászlót, lufit, vagy kis botra kötött színes papírszalagocskákat, amivel a tribün előtt lehetett integetni az onnan letekintő kommunista tó- tumfaktumoknak. Hogy az említett orgonacsokor sorsa mi lett a felvonulás után, arra már nem emlékszem, de a papírzászlókat meg integetőket hazavittük, és még napokig mindenfélét játszottunk velük. Emlékszem, hogy a csehszlovák mellett mindig akadt magyar nemzeti zászlócska is. Na nem mintha a nemzettudatot akarták volna bennünk erősíteni. A magyar trikolór a KGST meg a Varsói Szerződés tagállamának a zászlajaként volt kötelezőenjelen a menetben. A felnőttek persze nem papírzászlócskával integettek, hanem hatalmas lobogókat cipeltek. Meg transzparenseket. Mindenféle, a béke és a szocializmus megőrzésére meg élmunkára biztató feliratokkal. És persze a szocializmus nagyjainak az arcképeivel. Apámtól hallottam, hogy a háború utáni években ezeket a portrékat minden május elsejei készülődéskor a párt illetékese szelektálta: kinek a képével lehet még felvonulni, és ki az, aki már „nem aktuális”. Például Slánský az egyik évben még követendő jelkép volt, a másikban már koncepciós perben elítélt áruló. Persze voltak örök jelképek, Marx, Engels és Lenin portréja mindig az élenjárt, de a legnagyobb méretű képekről akkoriban Joszif Visszariono- vics Sztálin elvtárs mosolygott a felvonulókra. Erről is apámtól hallottam egy történetet. Akkoriban az Erdőháton dolgozott, és a munkatársaival együtt Malackán vett részt a munka ünnepén. Nagy divat volt akkor az allegorikus kocsi: az egyes üzemek, termelőszövetkezetek az ünneplők között haladó, feldíszített teherautón vagy traktor vontatta pótkocsin mutatták be az üzemük büszkeségeit. Az egyik mezőgazdasági szövetkezet büszkesége egy kitűnően tejelő tehén volt. Ezt a szegény állatot kötötték ki a pótkocsira, majd végighurcolták a városon. A „szekér” persze illően fel volt díszítve: az elejére egy hatalmas Sztálin-portrét erősítettek. A traktor egyszer csak hirtelen lefékezett, amitől a szegény tehén meglódult. A fejével átütötte a transzparenst, úgyhogy Sztálin elvtárs izmos nyakán hirtelen egy marhafej ült... Apám máig sajnálja, hogy nem fotózta le. Pedig a kezében volt a fényképezőgép, csakhogy éppen a párttitkár állt mellette, aki halálsápadtan szörnyülkö- dött a szerencsétlenségen. Azokban az időkben nem lett volna szerencsés egy ilyen eseményt megörökíteni, főleg nem a párttitkár jelenlétében. Akkoriban csak úgy fényképezni sem lehetett a május elsejei felvonulást, arra a Nemzeti Fronttól kellett külön engedélyt kérni. Apámnak mint szenvedélyes amatőr fotósnak volt ugyan engedélye, de Sztálin elvtárs „megcsúfolása” könnyen szabotázsnak és büntetendő cselekedetnek minősülhetett volna, így aztán a régi fényképgyűjteményében a marhafejű generalisszimusz helyett csak a zászlóvivő élmunkások maradtak meg. A fotókon ugyan nem látszik, de ők sem szocialista lelkesedésből cipelték a zászlót. A felvonulók tíz csehszlovák koronát kaptak - sült kolbászra meg sörre lehetett beváltani az első kanyar után. Régi fényképalbumunkban a marhafejű generalisszimusz helyett csak a zászlóvivő élmunkások maradtak meg (id. Gaól József felvételei) HÚSZ ÉVE ÍRTUK . , ' ' ........................................................................ SZ LOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA — .............. ——— .................. ........................................................... i.., ........ ................. V ASÁRNAPI I KIADÁS 1988. április 29. XXI. évfolyam 17. szám Ára 1 korona Nagy József rajza Május fényei Fényesednek a napok. Egyre több a világosság, s kurtul az éjszaka. Tavasz közelget a nyárhoz, elfelejtjük egy időre a telet. Bár a történelem nem ismeri a véletleneket, mert társadalmi mozgások törvényszerűségei működtetik, mégis a véletlennek tudható be, hogy a tavasz kinyíló virágai ünnepeket köszöntenek. A munka és a béke ünnepnapjai követik egymást. Természet és történelmi megújulások ilyetén való találkozásai metaforákká változnak versekben, majd példabeszédekké szónoklatokban. Mit írhat az újságíró, aki olykor, látszatra eredeti ötlettől vezettetve szándékozik ünnepi jegyzetet írni? Szemben a költővel, gyakorlatilag ö mindig a mának ír. Az a gondolatsor ötlik fel bennem, amelyet kezdetben önmagámon átvetítve, majd a szűkebb és tágabb közösségi kapcsolatok rendszerében fogalmaztam meg. Sokan elmondták, leírták (ezt látszik alátámasztani a szocialista társadalom mostanában változó fejlődési iránya is), hogy a „kicsi“ visszanyeri létjogosultságát. A gazdaság átépítése is ezt látszik igazolni. Ha ez az emberi közösségek esetében is előtérbe kerül majd, akkor talán ismét lehet építeni az erős családi alapokra, amely nélkül meginog a társadalom egyensúlya. Az önállósuló vállalatok, az ebből adódó önigazgatás feltehetően fokozatosan megszüli a dolgozók tulajdonosi viszonyát. Nyílt véleménymondás, őszinte tájékoztatás és az ebből születő üzemi demokrácia visszaállítja a munkahelyi közösségek oly sokszor hiányolt összetartó erejét is. Lesz mit félteni. A kollektíva hírnevét, a gyártmányok minőségét, no meg a biztosabb megélhetést, a nagyobb jövedelmet. Olyan motiváló erők hatnak majd az emberekre, amelyeknek tényleges hatásáról, felhajtóerejéről egyelőre csak feltevések vannak. Szükségünk van erre, mert szükségem, szükséged, szüksége van erre nekünk, nekem, neked és neki. Egyenként mindannyiunknak. Hát, éppen ez! A kicsiben a nagy egész, s nagyban az alkotóelemek kicsinysége izgat mostanában leginkább. De maradjunk az ünnepeknél. Nem kevés helyen beszűkültek a családok érdekszférájába. Persze, ha tudományos alapossággal megvizsgálnánk, kiderülne: sokszor a családi ünnepek sem igazán ünnepiek. Érzelmek helyett a fogyasztói szemlélet motivál, gondolatok helyett az alkalmak kényszere. Sokáig éltünk magunknak, s hittük, hogy a viszonylag tisztes életszínvonal, a biztos munkahely nyugalma elegendő. Valahogyan úgy voltunk ezzel, mint a levegővel: természetesnek tartottuk, hogy van. (Ma már ez sem olyan természetes.) Sajnos, azt is természetes következményként vettük tudomásul, hogy a jó munka többlete sem elegendő ok az egyén jövedelmének növekedéséhez, mert az átlagos bérszínvonalat sok vezető azonosította az egyenlősdivel. Élt és tenyészett a szürke középszer, a megszokása kényelmesség. Amikor ünnepeink fényudvarát kerülöm, nem véletlenül taglalom a „nagy” és a „kicsi", az „egész” és a „rész” kapcsolat- rendszerét. Május elseje olyan közösségi ünnep, amelynek számom a megmaradt valamifajta modellszerűsége. Jó együtt lenni a munkatársakkal, a családdal, elvegyülni az ünnepi forgatagban. A munkába, a munkánk értelmébe vetett hittel ünnepiek mindig. Magamról is csak azért beszélek, mert gondolataim általános érvényességét bizonytalannak látom, s így köny- nyebb elkerülni a közösségről írt gondolatok kinyilatkoztatásszerűségét. Meg aztán, a magánélményeim közösségi kapcsolat- rendszerét többen is felfedezik. A munka és az ebből teremtődő jövő - saját, gyermekem, családom, hazám, népem, világom jövője - foglalkoztat. Valahogyan úgy, ahogyan apámat foglalkoztatta, amikor a háborús hányattatásokat túlélve fogadalmat tett: a háború végét minden évben megünnepli. Ebben az ünnepben vannak benne gyermekei és unokái. Közel van egymáshoz a két ünnep. Május elseje és május kilencediké. Míg az előbbi felnőtt eszmélésem óta a jövőé, amit a munka adhat, addig az utóbbi a múlté, a történelemé, amelynek értelmét az emlékezés adja. Május közelget - tavasz, s a szívbe fény költözik. Fteményke- dem, hogy az ilyen emelkedett szavak nem vesztették el belső erejüket. Ki-ki maga érzi, mennyire maradt meg mindennek a lényegi jelentése. A természet független tőlünk. Most éppen a tavaszát éljük. Telek, tavaszok, nyarak, őszök és bennük az emberiség társadalmi életében létrehozott ünnepek. A mostani a munkáé, amely megújítja életünket. Ez már nem független tőlünk. Dusza István Nagygyűlések, felvonulások világszerte (ČSTK) Moszkva - A Vörös téren mintegy 130 ezren vonultak fel, támogatva az SZKP és a szovjet állam politikáját, a szabadságért és a demokráciáért a világ dolgozói által vívott harcot. A Lenin Mauzóleum mellvédjén foglaltak helyet a pártós állami vezetők, élükön Mihail Gorbacsowal, az SZKP KB főtitkárával. A felvonulás jól érzékeltette, hogy az egész szovjet társadalom a 19. országos pártkonferencia előkészületeinek jegyében él. Budapest - Kádár János, az MSZMP főtitkára a tömegtájékoztató eszközöknek adott nyilatkozatában rámutatott, az idei ünnepségek a közelgő országos pártkonferencia jegyében zajlottak le. A tanácskozásnak ki kell tűznie a szocializmus építésének további útját Magyarországon. A teljesítésnek két garanciája van - mondotta Kádár János. - Az első a párt- és a magyar munkásosztály története, ugyanis a magyar dolgozók a múltban már jóval nehezebb és bonyolultabb feladatokat is megoldottak. Másik garancia az összetartás, az egység és a szolidaritás, amelyről a május elsejei felvonulás is tanúskodott. (Új Szó, 1988. május 2.)
