Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-25 / 97. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. ÁPRILIS 25. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ PER STANDARD Az OMV osztrák olaj- és gázipari konszern felsült a Mól közgyűlésén - summázta véleményét a Der Standard. A liberális lap kiemelte, a magyar cég igazgatósága minden javaslatát keresztülvitte a közgyűlésen, és elvetette a Mól felvásárlására törekvő OMV kezdeményezéseit. A szavazatok 82 százalékával öt évre újraválasztották a Hemádi- Mosonyi vezetópárost, sót a közgyűlés hozzájárult ahhoz is, hogy a jegyzett tőke 25%-os határáig az igazgatóság visszavásárolhassa a saját részvényeket - mutatott rá a lap. Hozzátette, az OMV, mely keményen bírálta mind az igazgatóság vállalatvezetését, mind a sajátrészvény-felvásárlásokat, csalódott volt, és kétségbe vonta a határoza- toktörvényességét. (mti) Látom, úgy féltek a sertéspestistől, mint néhány politikus a branyiszkói alagútügy kivizsgálásától. (Peter Gossányi karikatúrája) A makedóniai szlávok azt várták a kommunisták győzelmétől, hogy autonómiát kapnak A láthatatlan kisebbség A NATO bukaresti csúcstalálkozóján Görögország elérte, hogy az egykori jugoszláv tagköztársaság - a mai független Macedónia - csak akkor lehet az észak-atlanti szövetség tagja, ha előbb rendezi a vele fennálló „névvitáját”, amely lényégét tekintve inkább Athén névdiktátuma - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. MT1-ELE/MZÉS Athén nem hajlandó elfogadni a valamivel több mint kétmillió lakosú ország hivatalos elnevezését - Macedón Köztársaság-, és így az a világszervezetnek is csak Macedónia, Volt Jugoszláv Köztársaság (angol rövidítése: FYROM) néven lehetett tagja. A nyugati média ezt a vitát bizarr vagy abszurd jelzővel illeti, sót még a Kathimerini című konzervatív athéni lap munkatársa is „a görög diplomácia tragikomikus fejezetéről” értekezett. De még a bizarr dolgoknak is okuk van - mutatott rá Michael Martens, a FÁZ balkáni szakértője. Mint azt Alexander Josszifidisz „Makedónja szláv ajkú görögjei” című alapos és tárgyszerű könyvében feltárta, az okokat Görögország II. világháború utáni történetében, azon belül is elsősorban az 1949-ben befejeződött görög polgárháborúban kell keresni. A könyv olyan témát feszeget, amely a hivatalos Athén számára mind a mai napig tabu: azzal a szláv nyelvű népcsoporttal foglalkozik, amely az észak-görögországi Makedónia tartományban, Fiorina városa környékén él, és amelynek legalább egy része macedón nemzetiségűként határozza meg magát. Görögországban máig tagadják egy üyen kisebbség létezését. Athén annyit hajlandó elismerni, hogy a körzetben beszélnek egy délszláv nyelvjárást, amelynek azonban a macedónhoz vagy bolgárhoz semmi köze. De nem kell nyelvésznek lennünk ahhoz, hogy észrevegyük a hasonlóságokat ezen nyelvjárás és a bolgár vagy macedón nyelv között. A görög polgárháborúban a makedóniai szláv népcsoport a legyőzött kommunisták oldalán állt, ami csak részben magyarázható vüág- nézeti beállítottságukkal. Ezek a makedóniai szlávok azt várták a kommunisták győzelmétől, hogy autonómiát kapnak, vagy csatlakozhatnak az akkor Jugoszláviához tartozó Macedón Köztársasághoz vagy Bulgáriához. A húszas évek, majd az 1936-ban puccsal hatalomra került görög tábornok, Io- annisz Metaxa diktatúrája óta nem láttak jövőt maguk előtt Görögországban, amely elnyomta és erőszakkal asszimilálta őket. A történelmi Makedónia területének hozzá tartozó részét Görögország 1912-ben, az első Balkánháború eredményeként szerezte meg. Josszifidisz adatai szerint a szóban forgó területen az idő tájt még mintegy 250 ezer „szláv makedón” élt. Athén - nem is indokolatlanul - megbízhatatlannak tekintette ezt a Bulgáriával, majd később Jugoszláviával határos térségben élő népcsoportot. „A görög propaganda főként ott erősödött fel, ahol a szláv-make- dón lakosság továbbra is többséget alkotott. Ez különösen Fiorina körzetére volt jellemző, ahol mindmáig domináns a szláv lakosság” - írja Josszifidisz. A helyi lakosság nyelvét - akkor ők bolgároknak nevezték magukat - elnyomták. A népcsoport tagjainak görög nevet kellett felvenniük, templomaikat, iskoláikat bezárták, a földrajzi neveiket megváltoztatták. A Metaxa-diktatúra idején betiltották a szláv nyelvjárás nyilvános használatát. A kommunisták polgárháborús veresége után, 1949-ben több tízezer szláv lakos menekült el a görög Makedónia tartományból, szellemfalvakat hagyva maguk után. A győztesek előtt a kettészakadt görög társadalom egyesítésének feladata állt, ezt szolgálta az az új keletű mítosz is, amelyet Josszifidisz úgy jellemez, hogy „egyenlőségjelet tett a kommunizmus és a szlávság közé”. Ez a teória oda vezetett, hogy „a kommunizmus görög változatát a szláv szomszédok, Bulgária és Jugoszlávia ideológiai köntösbe bújtatott expanzionizmusaként” értelmezték. A polgárháború veszteseit „Belgrad, illetve Szófia készséges kiszolgálóiként” állították be. Az 1951. évi görögországi nép- számláláskor már csak 41 ezren merték magukat „szláv ajkúnak” vallani, ami nem maradt következmények nélkül. Egész falvaknak kellett nyilvános esküt tenniük, hogy soha többé nem beszélnek „szlávul”. A térségben megfordult utazók később arról számolta be, hogy ezeket az „esküket” persze nem tartották meg, az állam pedig volt annyira bölcs, hogy nem avatkozott be, ha a parasztok a piacokon anyanyelvükön társalogtak. Az állam azzal próbálta a helyi szláv nyelvjárást kihalásra ítélni, hogy egész napos óvodákat létesített, ahol görögül kellett beszélni. Azok a határtérségben élő lakosok, akik ragaszkodtak szláv-ma- cedón identitásukhoz, csak a kilencvenes években merészeltek ismét a nyilvánosság elé lépni. Josszifidisz szerint, aki alapos ku- tatóutakat tett a térségben, a görög Makedónia tartomány „szláv ajkú lakossága” ma 100 ezer és 200 ezer közé tehető. Nicolas Sarkozy kemény fellépést helyezett kilátásba az illegális bevándorlókkal szemben Francia szállodások szerint katasztrófa fenyegeti az ország idegenforgalmi iparát MT1-1SAAERTETÉS A francia szállodások és étterem-tulajdonosok szerint az ország idegenforgalmi iparát „katasztrófa fenyegeti” ha nem teszik lehetővé a munkavállalás törvényesítését azoknak az illegális bevándorlóknak, akik jelentős szerepet töltenek be az ágazat olajozott működésében. A múlt héten több mint ötszáz különböző helyen dolgozó illegális bevándorló lépett sztrájkba azzal a követeléssel, hogy a kormány enyhítsen azoknak a törvényeknek a szigorán, amelyek abban az esetben is megakadályozzák a franciaországi letelepedésüket, ha van állandó munkahelyük. A példátlan sztrájkot több szakszervezet is támogatta, kifejtve, hogy mintegy 150 különböző szakmában szükség van a külföldi munkaerőre, mert franciák nem akadnak a feladat elvégzésére. Különösen érvényes ez az idegenforgalomban az olyan rosszul fizetett munkákra, mint a tányérmosás és a takarítás. „Ha ezeknek az embereknek a helyzetét nem törvényesítik, el kell bocsátanunk őket és ez totális káoszhoz fog vezetni a párizsi éttermekben” - jelentette ki André Daguin, a francia szállodások szövetségének vezetője. Az üzletember szerint a kormánynak akár 50-100 ezer bevándorló számára is meg kellene adni a letelepedési engedélyt, mert ha ez elmarad, „a turizmus egy része meghal”. „Legalizálnunk kell azoknak a nekünk dolgozó embereknek a helyzetét, akik befizetik az adót és a társadalombiztosítási járulékot, akik jól végzik munkájukat, soha nem támadtak meg senkit és normális életet élnek” - tette hozzá Daguin. Az ellenzéki szocialista párt és különböző emberjogi csoportok ugyancsak arra szólították fel a kormányt, hogy legyen rugalmas a munkavállalási engedélyek kiadásában. Nicolas Sarkozy francia köz- társasági elnök kemény fellépést helyezett kilátásba az illegális bevándorlókkal szemben és arra szólította fel a hatóságot, hogy azokat az illegális bevándorlókat, akiknek nincsenek megfelelő papírjaik, azonnal utasítsák ki. A munkaadókat is felszólították: győződjenek meg arról, hogy alkalmazottaiknak meg- vannak-e a szükséges okmányai. Ezzel a munkaadók feladatává tették a hamis okmányok kiszűrését, ami egyes vállalkozókat már alkalmazottaik elbocsátására kényszerített. Szlovák paprikajancsi MOLNÁR IVÁN A szlovák sztrádák építése körüli huzavona leginkább egy szövevényes brazil szappanopera forgatókönyvére emlékeztet. A közlekedési tárca előbb bírósághoz fordult a Közbeszerzési Hivatal azon döntése ellen, amely szerint a sztrádára kiírt versenypályázatba vissza kellett volna venni a minisztérium által korábban kiiktatott jelentkezőket. Robert Fico kormányfő ugyanekkor szabotőmek nevezte a hivatal MKP által jelölt elnökét, Angyal Bélát, csak azért, mert nem hunyt szemet a közlekedési tárca dorbézolása fölött. Heteken át a „magyarok által bitorolt” hivatal volt az ország legfőbb ellensége, amelynek a Smer szerint csak egy célja volt, hogy „fékezze az autópályák zökkenőmentes kivitelezését”. A háromhetes hecckampány után a közlekedési tárca a lakosság többsége számára váratlanul, a beavatottak szerint ugyanakkor előre megfontoltan visszavonta a feljelentését, egyetértve a Közbeszerzési Hivatal döntésével. A minisztérium teljesítette a Közbeszerzési Hivatal követelését, újra versenyhelyzetbe juttatva a korábban kizárt osztrák-német konzorciumot, a következő lépése azonban az volt, hogy ezt újra kizárta a pályázatból. Az Alpine Bau, Hochtief PPP Solutions és a Western Carpathians Motorway Investors alkotta konzorcium újra versenyen kívül van. A kecskék is jóllaktak, a káposzta is megmaradt. Ficónak a magyarokba is sikerült belerúgnia, ugyanakkor a visszavont feljelentésnek köszönhetően az autópályák felépítése is közelebb került. Az egész hercehurcának azonban van egy nagy tanulsága. Robert Fico - amellett, hogy a Smer vezetője, kormányfő és az „elesett, egyszerű szlovák nép megmentője” - kiváló bábjátékos. A lexikon meghatározása alapján a bábjáték a színjátéknak az a formája, melyben az élő embereket bábuk helyettesítik. Az európai bábjáték virágkora a 17-18. századra esett. Ekkoriban alakultak ki az állandó komikus bábfigurák, a nápolyi Pulcinella, az orosz Petruska, az osztrák-német Kasperle... Kormányfőnk ez utóbbiak szerepét szánja a leghűségesebb minisztereinek. Az aktuális szlovák sztárbábu Lubko, teljes nevén Ľubomír Vážny közlekedési miniszter. A szlovák paprikajancsi úgy mozog, ahogy a kormányfő szeszélyei mozgatják, arra sem ügyelve, hogy közben lejáratja magát. A kormány ugyanis már korábban jelezte, hogy a Turócszent- márton és Eperjes közötti 75 kilométeres sztrádaszakasz építését 2010-ig szeretnék befejezni. Vážny is tisztában volt azzal, hogy ha kitart a per mellett, az építkezés több évet késik, a jelenlegi kormánynak így a következő parlamenti választások előtt nem lett volna mit átadnia. Márpedig Szlovákiában elképzelhetetlen, hogy a választási kampányban a kormánypártok miniszterei ne pózoljanak a legalább félig kész sztrádaszakaszok előtt. Fico így a lehető legjobb forgatókönyvet vette igénybe. Fanatikus nemzeti választói előtt újra sikerült egyet-kettőt rúgnia a magyarokba, elhitetve velük, hogy az autópálya-program késéséért is mi magyarok vagyunk a felelősek, miközben végig sikerült a háttérben maradnia, így csak az általa mozgatott közlekedési miniszteréből csinált hülyét. Gratulálunk! JEGYZET BŰVÖS évszámok JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Nem is olyan régen több felelős szlovák politikus is jó ómennek minősítette a nyolcassal végződő éveket, mondván, a szlovák nemzet életében az utóbbi évtizedekben csupa jót és szépet hoztak. Persze, embere válogatja. Mivel alapvetően kíváncsi ember vagyok, bár nem szeretek a múltban kutakodni, gondolatban mégis visszalapoztam az általam megélt nyolcassal végződő esztendőkre. Nem mondhatnám, hogy nagy örömöm telt benne, bizony sok jóval nem találkoztam. 1978 volt az első nyolcasra végződő év az életemben - 1968-ban ugyanis, amely egyébként egyáltalán nem tartozott az ország sikeres esztendői közé, még csak szüleim nem is oly távoli terveiben létezhettem. Ami a harminc évvel ezelőtti eseményekben megmaradt az emlékeimben, az egy szörnyű vonatbaleset volt. Szeptember másodikén a déli gyorsvonat két ötödikes fiatalembert gázolt halálra, akik első napjukat töltötték a várgedei iskolában, s úgy döntöttek, gyalog mennek haza, mivel a legközelebbi autóbusz csak két óra múlva indult. A vonat azonban, sajnos, nem késett, s a halálkanyarban két gyerek életét oltotta ki. Egyikük a legjobb barátom volt akkoriban, akivel délutánonként nemcsak fociztunk, hanem a világ dolgait is egyeztettük. Tíz évvel később viszont kis híján múlt, hogy én nem hagytam ott a fogam egy munkabalesetben Füleken. De a sors közbeszólt, s mindössze figyelmeztetett. Mindenesetre 1988. február 29-én újjászü- lettem, s azóta is csodálkozom azon, hogy túléltem. Újabb tíz év telt el, s 1998 februárjában ismét összehozott a sors a halállal. Budapesten két nagyon jó vajdasági barátom halt meg egy közúti balesetben, miután nem tudtak bevenni egy hajtűkanyart, s autójuk frontálisan ütközött egy villanyoszloppal. Hónapokig nem tudtam feldolgozni a történteket. Akkor tanultam meg - Kulcsár Tibort idézve -, az már meglett ember, aki szembenézett a halállal. Eltelt újabb tíz esztendő. Mit mondjak? Tartok ettől az évtől is, hiszen ez is nyolcasra végződik.
