Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-24 / 96. szám, csütörtök

1 A i ISKOLA UTCA 2008. április 24., csütörtök 5. évfolyam 17. szám A környezetvédelem volt a téma Pozsonyban Egészségvédelmi napok ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Ötödik alkalommal rendezték meg ezen a héten a pozsonyi Duna utcai gimnáziumban a környezet­és egészségvédelmi napokat. Hét­főn értékelték a márciusban meg­hirdetett poszter- és irodalmi pá­lyázatok eredményeit, a beérkezett művekből tárlat is nyűt az oktatási intézmény kiállítótermében. A pla­kátpályázat nyertesei: 1. Simon Alica (Pozsony), 2. Lengyel Luca (Szene), 3. Bréda Flóra (Pozsony) és Lehel Júlia (Pozsony). Az iro­dalmi pályázat helyezettjei: 1. Du- dek Henrietta (Párkány), 2. Gerez- des Zsuzsa (Pozsony), 3. Majtén Krisztina (Zselíz) és Makó Szabolcs (Pozsony). A délelőtt folyamán a fiatalok az egészséges táplálkozást szolgáló termékekből rendezett kóstolón vehettek részt, ezt követően pedig Horváth Rozália ivóvízről szóló, majd Jana Ružičková a fajok sokfé­leségét bemutató előadását hall­gathatták meg. Másnap a zselízi, a párkányi, a dunaszerdahelyi, a szenei és a mosonmagyaróvári gim­nazisták természetjáró körúton vettek részt a Kis-Kárpátokban. Tegnap a tehetséges diákok meg­védték a tudományos diákpályá­zatra beérkezett pályamunkáikat. A TDK eredményei: 1. Karim Aziz Dávid (Pozsony), 2. NagyAnabella (Pozsony), 3. Kristóf Enikő (Po­zsony). Az eredményhirdetés után két szakmai előadásra került sor, Bartal Miklós tanácsokat adott a tanulóknak arra vonatkozóan, ho­gyan táplálkozzanak egészsége­sen, milyen ételeket részesítsenek előnyben, s melyeket kerüljenek, Pomichal Richárd pedig Csallóköz védett növényeit mutatta be az ér­deklődőknek. Berta Ilona, a környezet- és egészségvédelmi napok szervező­je, a gimnázium tanára lapunknak elmondta, a meghirdetett pályá­zatokra 20 plakát, 10 irodalmi mű ás 11 tudományos diákköri mun­ka érkezett. „Pályázatunkban minden tehetségre gondoltunk, hiszen teret adunk minden diák­nak arra, hogy kibontakoztassa adottságait. Aki rajzolni tud, raj­zol, aki írni, az ír, aki pedig tudo­mányos munkába mélyed szíve­sen, az kutathat. A lényeg az, hogy minden műben az egészség­gel, a környezetvédelemmel fog­lalkozzanak a tanulók” - mondta el lapunknak Berta Ilona, (he) Szakmai tanulmányút tanároknak A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége képzőművészeti és vizuális nevelést oktató pedagógusok, óvónők, nevelónők részére három napos szakmai tanulmányutat szervez Berettyóújfalura az Igazgyöngy Alapítvány meghívására 2008. május 29-31. között. A tanulmányút teljes költségét és az útiköltség egy részét az Igaz­gyöngy Alapítvány téríti. Az SZMPSZ Komáromból autóbuszt indít, az útiköltség hozzájárulás SZMPSZ tagoknak 250, nem tagoknak 500 korona. Felszállások helye: Komárom, Érsekújvár, Léva, Ipoly­ság, Fülek, Rimaszombat, Tornaija. A jelentkezőlapot az SZMPSZ honlapjáról a www.szmpsz.sk lehet letölteni, melyet május 15-ig postán az SZMPSZ, P.O. BOX 49, 945 01 Komárno 1 címre, vagy elektronikusan az szmpsz@szmpsz.sk e-mail címre kell eljuttatni. Érdeklődni Jókai Tibor irodavezetőnél lehet a következő telefon­számokon 035/7713 572 vagy 035/7714 755. (Jt) A lévai gimnázium tanára kiváló sportolókat nevel Popellár József az év edzője keretek között itt vehették át az őket megillető okleveleket és díja­kat. Az elismeréseket Mária Mračnová, a Szlovák Olimpiai Bi­zottság alelnöke, Milan Belica me­gyei elöljáró, H. Psotová, a kerület oktatásügyi osztályának vezetője, valamint Z. Belaj, a Nyitrai Sport- központ vezetője adták át. Az edzők kategóriában a Lévai járásból Popellár József, a lévai pedagógiai szakközépiskola és a helyi egyházi gimnázium ma­gyar-testnevelés szakos tanára bi­zonyult a legjobbnak. Az utánpót­lás edzőjeként idestova húsz éve foglalkozik a gyermek és serdülő korosztályú röplabdás lányokkal a PALAS Röplabda Klubban. Tanít­ványai a tavalyi szezonban több említésre méltó eredményt értek el. A Szlovák Röplabda Szövetség által kiírt klubok közötti versen­gésben neveltjei az értékes 2. he­lyezést kapták meg. Noha a döntő­ben nagy csatában, rövidített játszmában alulmaradtak a po­zsonyi gárdával szemben, a sze­rény körülmények között működő 41. születésnapját ünneplő klub­nak ez kiemelkedő sikernek szá­mít. Popellár Józsefnek köszönhe­tően a lévai egyházi gimnázium diákjai idén tagjai lettek a Szlovák Tollaslabda Szövetségnek is. (he) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A nyitrai Andrej Bagar Színház­ban április 11-én immár negyedik alkalommal adták át az év edzője díját, melyet idén a lévai egyházi gimnázium tanára, Popellár József kapott. Az ünnepség meghívottjai között jelen voltak a tavalyi szezon legsikeresebb sportolói, edzői, funkcionáriusai és halmozottan hátrányos sportolói is. Ünnepélyes Az utánpótlás edzőjeként idestova húsz éve foglalkozik a gyermek és serdülő korosztályú röplabdások- kal (Képarchívum) Nagy sikerük van az iskolások számára szervezett előadásoknak, vetítéseknek Vándor, láss! A gyerekek számára szervezett természetjárásaink alkalmával próbál­juk megmutatni a világ, az élet, közvetlen környezetünk apró és mégis (A szerző felvétele) Öt éve szervezik vándorlá­saikat az ország határain innen és túl. Hogy egészen pontos legyek: a „vándor- láss”-okat, hiszen túráik lényege a megismerhetet- len megismerése, a látás és tudatos észlelés elfeledett tudományának életre kel­tése. Aki minderről vall: Kovács „Kovi” Zoltán életművész. LŐR1NCZ ADRIÁN A Vándor Láss nevet viselő polgári társulás az általatok szervezett túrák színvonala mi­att egyre népszerűbb. Ejtenél néhány szót az előzményekről? Gyermekkorom óta járom a he­gyeket. 6-7 éve szegődtek először néhányan a nyomomba, hogy megérthessék, megélhessék azt a hangulatot, amiről annyit mesé­lek. Tavalyelőtt hivatalos formát kapott a szerveződés, polgári tár­sulás lett. A természet és rajta ke­resztül önmagunk megismerésé­ről, a mozgás és az egészség szere- tetéről, meg egy csipetnyi filozófi­áról szól az egész. Merre vezettek eddigi ván­dorútjaitok? Elmondhatom, hogy bejártuk a Kárpát-medence legérdekesebb zugait. Több vándorlást szervez­tünk a Szlovák Paradicsomba, az Alácsony- és a Magas-Tátrába, a Fátrába, valamint a Kis-Kárpátok- ba és a Zoborra. Általában többna­pos kirándulásokról van szó, s a célközönség is változó. A főváros­tól északra elnyúló hegyvidék pél­dául kiváló kirándulóterep, kis­oriasi jelentőségű csodáit gyermekes családok számára ideá­lis helyszín a kikapcsolódásra, tát­rai vándorlásaink viszont nem egyszer komoly erőpróba elé állít­ják az edzettebb vándorokat is. Az országhatár persze nem akadály... így van; az elmúlt években Ma­gyarország számos hegyvidékét bebarangoltuk - például a Kősze­gi- és a Visegrádi-hegységet; meg­fordultunk a Prédikálószéken és a Rám-szakadékban, vadregényes ösvényeket jártunk be, s gyönyör­ködtünk a Dunakanyar nyújtotta látványban. Ezek a helyszínek álta­lában egy-kétnapos túrák kereté­ben bejárhatók. Aki esetleg nagyobb kihívá­sokra vágyik? Az velünk jöhet a Júliai-Alpok közel háromezer méteres csúcsai közé az olaszországi Montasio- csoportba, a szlovéniai Triglav Nemzeti Parkba, vagy a Magas- Taurok (Hohe Tauem) csodálatos csúcsai közé, élete első háromez­resére. Kínálatunkat e téren is fo­lyamatosan bővítjük - ahogy mi magunk is felfedezzük, bejárjuk az újabb helyszíneket, s kapcsolatok­ra, barátságokra teszünk szert. A társulás tevékenységi köre másra is kiterjed? Természetesen; vállalt céljaink egyike, hogy a természet szerete- tét az ifjabb korosztályba oltsuk. A gyerekek számára szervezett természetjárásaink alkalmával próbáljuk megmutatni a világ, az élet, közveüen környezetünk ap­ró és mégis óriási jelentőségű csodáit. Nagy sikerük van az isko­lások számára szervezett előadá­sainknak, a vetítéseknek is; ezek általában hegymászótúráink él­ményanyagához kapcsolódnak, de szólhatnak a környezetvéde­lem problémáiról, vagy éppen a keleti filozófiáról, harcművésze­tekről. Milyen irányban lehet erről a pontról mozdulni? Szeretnénk hűek maradni ere­deti elképzelésünkhöz, tehát ah­hoz, hogy elsősorban az iskolás­korúnkat szólítsuk meg. Ennek szellemében idén új helyszíneket, lehetőségeket iktattunk be ajánla­tunkba, melyek év végi osztály­vagy jutalomkirándulás kereté­ben felkereshetők. A már említett helyszíneken kívül bejött a képbe az ország keleti szeglete is; a Gö- mör-tomai Karszt, mely az ország legnagyobb kiterjedésű karsztvi­déke, számos barlangjával, ka­nyonjaival, a túraútvonalak, va­lamint a kulturális és történelmi emlékek sokaságával méltán tart­hat igényt az érdeklődésre. Ugyanakkor nyitottak vagyunk a gyerekek igényeire, azt is mond­hatnám: ha túráról, kirándulás­ról, vándorlásról van szó, nem is­merünk lehetetlent! Honlapun­kon (www.vandorlass.eu - a szer­ző megj.) minden szükséges in­formáció megtalálható. Szímőn hatodszor is megrendezték a mesemondó versenyt a régióbeli gyerekeknek Écsi Gyöngyi mesemondó szerint a kevesebb néha több ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Szűnő. Égigérő fa címmel ha­todszor rendeztek mesemondó versenyt a Vág menti településen, amelyre a szervezők - a Csema- dok helyi alapszervezete és a Jed­lik Ányos Alapiskola - meghívásá­ra Écsi Gyöngyi mesemondó és népdalénekes érkezett a gyerekek közé. Illés Anikó, a szímői alapis­kola igazgatónője nem titkolta örömét amikor kiderült, hogy idén a megszokottnál is több gye­rek, 56 régióbeli óvodás és alapis­kolás vesz részt a megméretteté­sen. Kantár Évától, a Csemadok helyi szervezetének elnökétől megtudtuk továbbá, hogy a Nyitra megyei önkormányzat és a Szülő­föld Alap támogatásával megva­lósuló rendezvényen idén már meseíró versenybe is pályázhat­tak a gyerekek. A sikeres írópalán­ták felolvashatták az alkotásaikat, és munkáik megjelennek a szímői iskolaújság, a Sulifirkák követke­zőlapszámában. A sikeres fiatal meseírók közül öten a helyi Jedlik Ányos Alapis­kola hírnevét öregbítik: Varga Dó­ra, Tóth René, Desat Dominika, Il­lés Barnabás és Illés Boglárka; 01- láry Ildikó pedig Nemesócsáról hozta a meséjét. Nem volt könnyű helyzetben a zsűri - Écsi Gyöngyi, Illés Anikó és Majer Anna - mivel a mesemondók idei mezőnye igencsak erősnek bizonyult. Még az óvodások is hosszú-hosszú me­sékkel készültek és bizonyítottak. Écsi Gyöngyi az értékelésében elmondta, szerinte néha a keve­sebb több. Nem kell az apróságo­kat* ilyen hosszú mesék elmondá­sára biztatni. A jó mesemondó A legjobb mesemondók Az első és második osztályosok közül Belokosztolszky Kristóf, Bar- talos Jázmin és Bombicz Éleonóra kerültek ki győztesen, a vendég­látó iskola képviseletében. A harmadik és negyedik osztályosok közül a legszebben Podhorský Dávid és Szapu Klára mondtak me­sét, mindketten Gútáról érkeztek. Második helyezett lett a nemes- ócsai Fekete Klaudia, harmadik pedig Kantár Máté Gútáról és Ba- ráth György Szímőről. Az alapiskola felső tagozatosai közül a ne- mesócsai Bagin Vivien és Pálíy Cyntia bizonyultak a legjobbnak, harmadik helyen végzett Jancsár Viktória Gútáról és Varga Viktó­ria Nemesócsáról. (száz) Az óvodás mesemondók elvarázsolták a közönséget és a zsűri tagjait (Csuport István felvétele) ugyanis már az első néhány mon­dat után magával ragadja a kö­zönségét és a zsűrit! A támogatók’ jóvoltából, senki sem ment haza üres kézzel, a versenyben résztve­vő gyerekek örömmell forgatták a Mátyás király izgalmas, országjá­ró történeteit bemutató mese­könyvet, és a felkészítő tanítók Écsi Gyöngyi népdalos kazettájá­nak örülhettek. A szímői óvodá­sok mellett, Tardoskeddről és Kamocsáról érkező gyerekek mondtak szebbnél szebb meséket, szám szerint tizenegyen. A marto- si, gútai, nemesócsai és szímői alapiskolások közül nehéz volt ki­választani a legjobbakat, (száz)

Next

/
Thumbnails
Contents