Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-19 / 92. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2008. ÁPRILIS 19. www.ujszo.com 1938-as epizód Amikor 1938 őszén a bécsi döntést követően Magyarország visszaszerezte az akkori Csehszlovákia déli területeit, Horthy kormányzó úgy döntött, meglátogatja a visszacsatolt országrészt. Eredetileg csak Kassát, a legnagyobb várost tervezte meglátogatni, de mikor ennek híre kelt, a nép oly állhatatosan kérlelte és sóvárogta látni vezérét, hogy a tengernagy, engedve a rábeszélésnek, azokban a fantasztikus napokban mindenütt megfordult, ahol csak látni akarták. A kormányzót mindeneknél inkább Léva lakói kívánták látni, ezért ebbe a városkába még az első napon elment. Az egykori Štefánikovo námestie, mely egyelőre még nem kapta meg új magyar nevét, úgy fel volt díszítve, mint még soha. Štefánik szobrát, hogy ne látszódjon, magyar zászlókba bugyolálták. A zsidó üzletek kirakatait, melyeket csak pár órával korábban vertek szét a szabadcsapatok és más hazafiak, deszkával födték be, ezekre meg Horthy-képmásokat, magyar címereket, valamint Szent István- portrékat ragasztottak. Halálának küencszázadik évfordulójáról abban az emlékezetes 1938. esztendőben Magyarországgal együtt egész Európa megemlékezett. A lyukakba, a falból kihúzott kampók után, melyek tegnap este még a csehszlovák címereket és a szlovák nyelvű táblákat tartották, most virágcsokrot lehetett szúrni. Patakokban folyt a bor és a pálinka, ráadásul ingyen. A gyerekek közt cukorkát és nápolyit osztogattak; az új hivatalos szervek eldöntötték, hogy e magasztos célra a Freund-vendéglő és a Tauber-féle csemegebolt teljes készletét felhasználják. A tér nyugati részén katonazenekar játszott, tagjai valamilyen adminisztratív tévedés folytán egyedül képviselték az új hatalom honvédelmi erejét a városban. Amikor déltájt szemeregni kezdett, az új hivatalos szervek hamar betiltották az esőt, és idézést küldtek a napnak. Horthy érkezése délután háromra volt betervezve. S valóban, amikor a toronyóra elütötte a hármat, a napot egy pillanatra nagy árnyék takarta el. Nem más, mint a turulmadár volt az, karmai közt a tengernagy hófehér lovával. Kecsesen körözött a meghökkent tömeg fölött. Aztán a madár letette a lovat a tér közepén, ahol egy-kettőre sorfal alakult ki. Elé a legnagyobb hazafiak a kabátjuk helyett szőnyegeket terítettek ki, amiket Link üdéiéből rekviráltak. Döbbent csönd állt be. S akkor a napot egy másik árnyék takarta el. A következő turul Horthy Miklóst hozta. A ló fölé szállt, és a tengernagyot annyira pontosan eresztette el, hogy az terpeszben egyenest a nyeregbe esett. Horthy arca egy pillanatra eltorzult a fájdalomtól. A zenekar belefogott az ünnepélyes indulóba, és a ló kecsesen kilépett a tömeg nyitotta szűk úton. Az asszonyok virágot dobáltak patái alá. Horthy birodalmi kormányzó erősen markolta a kardot, s lángoló tekintetével méregette az embereket. Látta a lelkesedésüket és az aggályaikat, a kíváncsiságot és a szomorúságot, az ősi haza iránti szeretetet és a régi-új haza iránti szeretetet. Amikor a ló megérkezett a sorfal közepére, a tengernagy a gyeplőt megrántva megállította, hogy rövid beszédet tarthasson.- Magyar férfiak, magyar asszonyok, magyar ifjúság és magyar gyerekek! Üdvözöllek benneteket a magyarok nemzetállamában. A magyar haza megmentett titeket, s lehetővé tette számotokra, hogy visszatéijetek abba a nemzetbe, amelyből származtok.- Éljen Magyarország! - kiáltotta valaki.- Éljen Magyarország! - ismételte Horthy.- Éljen Magyarország! - visszhangozta a tömeg.- Éljen Horthy kormányzó! - kiáltotta megint valaki. - Éljen Horthy kormányzó! - ismételte Horthy.- Éljen Horthy kormányzó! - visszhangozta a tömeg.- Éljen Szálasi Ferenc! - kiáltotta egy harmadik.- Éljen Horthy kormányzó! - ismételte Horthy.- Éljen Szálasi kormányzó! - visszhangozta a tömeg. Horthy ugyanolyan méltóságteljesen ment el, ahogyan jött. A derült égből hirtelen leszállt az első Turullus pannonicus, s karmai közé kapta a kormányzót, aki még utoljára intett a népének. Végül a második madár elvitte a lovat is.- Kár, hogy csak ilyen röviden lehetett köztünk - sóhajtott fel egy asszony.- Hosszú út vár még rá - okoskodott a mellette álló férfi -, karácsonyig eltarthat, mire Nagysurányba is eljut. Az egybegyűlt tömeg kisvártatva már csak két távolodó pontot látott az égbolton. Az emberek néztek utánuk, és talán a szeszes ital meg a duhaj mulatság hatására, melyek csakhamar eltompították érzékeiket, a Horthy emlékezetes bejövetelének emlékét fejükben fokozatosan más, sokkal hihetetlenebb élmények takarták el. Később sokan azt állították, hogy a tengernagy nem is járt a városban. S ez a tévedés a hivatalos történetírásban is meggyökerezett. 1943-as epizód Jozef Tiso, a Szlovák Köztársaság elnöke lehajolt, hogy megoldja cipőfűzőjét. Ekkor a gyomrából visszatért szájába az ebédre elfogyasztott leves félig emészteden húsgombócainak fanyar íze. Megborzongott. Hamar vett az asztalról egy darab diós kalácsot, az utálatos szájízt elnyomandó. Az elnök végignyúlt a bőrpam- lagon, melyre látogatóit szokta ültetni.- Torkosság, torkosság - sóhajtotta. Mmt már annyiszor, most is azon gondolkodott, vajon megszabadul- e valaha az ötödik főbűntől is. Mér- hetedenül kevélyen gondolt arra, milyen rég kiirtotta életéből a kevélységet, a fösvénységet, a bujaságot, az irigységet, a haragot és a jóra való restséget. Csak a torkosság volt egyelőre hatalmasabb nála.- Te tehetsz róla - kiáltott fel mérgesen, s belecsípett tekintélyes hasába.- Te vagy az a telhetetlen - kiáltott fel megint, és a hasába öklözött.- Joj! - nyögött fel fájdalmában.- Ha te nem volnál, a lábam se dagadna - mondta kissé megenyhülve. Az ütés is, melyet hasának intézett, enyhébb volt ezúttal. Tiso azon gondolkodott, milyen különös, hogy a Sátán már évek óta csak ezzel az egy bűnnel kísértgeti. Meg hogy az ő szinte végtelen felebaráti szeretete vajon miért foglalja magába a jó étel iránti szeretetet is.- Vedd föl a kereszted, és kövess engem - idézte az elnök. Két tenyerébe vette hasát, s felállt. Fáradtan szuszogott. Az asztalához ment, lerogyott a székre.- Otomar - szólította a palotaőrség parancsnokát. Az ajtó hirtelen kinyílt, a fekete egyenruhás férfi vigyázzba állt.- Topánky - utasította Tiso. Az elnökre reggel hatos nagyságú cipőt húztak. Mivel több belső szerve rossz működése következtében dagadt a lába, Otomar minden délután hat és feles cipőt hozott neki. Ha azonban az elnök étrendje a nap folyamán különösen sok zsírt tartalmazott, vacsora után már csak a hetes papucs jöhetett szóba. A mai nap is ilyennek tűnt.- Pán prezident - mondta a fekete egyenruhás férfi Tiso előtt térdelve -, teljesen átizzadta a zokniját, engedje meg, hogy kicserélhessem.- Tedd, ahogy jónak látod, Otomar. A fekete egyenruhás férfi a belső zsebében tartotta készenlétben a pótzoknit. Amikor lehúzta az elnökről azt az átizzadtat, Tiso meztelen lábát látva nem tudta magát türtőztetni. Lehajolt, s forró csókot nyomott rá. Az elnök már megszokta az odaadásnak ezeket a megnyilvánulásait, és nem szentelt nekik figyelmet. Gondolatait teljesen lefoglalta az ötlet, mely épp most pattant ki a fejéből.- Otomar, tudod, hogyan szabadulok meg a torkosságtól?- Hogyan, pán prezident?- Fogadok egy szakácsot, aki 1952-es epizód Epiz csak magyar meg zsidó ételeket fog nekem főzni. Úgy ám, a tökéletesség felé vezető úton az ellenségeink táplálékával fogom ostorozni a gyomromat. A mártír teste műiden tagjának készen kell állnia az önfeláldozásra. Amikor Otomar távozott, az elnök elégedetten elmosolyodott.- Gulyást fogsz kapni, meg sóletet - szólt a hasához, s pajkosan belecsípett. Látástól vakulásig dolgozott. Mért, fűrészelt, vágott, gyalult, fúrt, faragott, illesztett, ragasztott, pácolt, festett, lakkozott. Mit sem vesztett hajdani kézügyességéből, csak a fáradtság fogta el most sokkal hamarabb. A kalapácsot nem szorította olyan erősen, műit fiatalkorában, fűrészének fogai valahogy lassabban merültek el a faanyagban, mint azelőtt. Az ingén sokkal hamarabb átütött a verejték, műit évtizedekkel ezelőtt, az inas- iskolában. De ő figyelembe se vette a fáradtságot. Látta maga előtt a férfiakat, akiknek az utolsó nyughelyüket készítette. Többet nem tehetett értük. Mindegyik koporsó, mely keze alól kikerült, egyiküknek rendeltetett. Ez tagbaszakadt, idézte föl, ezért szélesebbre készítette a koporsóját. Mikor a következőt szabta ki, elképzelte a másikat, aki magas volt, tehát a koporsónak is hosszabbnak kellett lennie. Annak a nagylábúnak meg olyan kell, amelyiknek magasabb a fedele. Mindegyikükhöz sok emlék kötötte. Több volt ez barátságnál. Harcostársak voltak. Kapcsolatuk azonos reményekből és vágyakból született, és az üldöztetés meg az ellenségek elnyomása edzette. Testvérekké váltak. Ismerték egymás kedvenc ételeit és italait, kölcsönösen megszokták egymás rossz szokásait vagy gyengéit. Az ács jól tudta, milyen színek és árnyalatok tetszenek egykori társainak. Egyikük koporsóját sötétbarnára festette, a másik esetében a zománcfény volt fontosabb. Mindent megtett, amit tudott és tehetett, ahogy a szíve, az elméje és a lelkiismerete diktálta. Társainak nem sok idejük volt már hátra. S ugyanolyan gyorsan fogyott az ő ideje is. A vár alatti szűk utcácskában található műhelyben ősz óta egyre több órát töltött. Gyakran éjjel-nappal dolgozott. Nem nyúlt az ételhez sem, amit hoztak neki. Botladozott a fáradtságtól, s helyben, a maga gyártotta koporsókban aludt el. Egy nap kinyílt a műhely ajtaja. Hívták. Gyorsan körülnézett, tekintetével végigmérte az elkészült koporsókat. Egy, kettő, három... Elöl összesen hat volt, hátul további há. -i.’-ifltoWMI „A kormányzót mindeneknél (REUTERS „Tiso meztelen lábát látva (AP Photo/
