Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-19 / 92. szám, szombat
Egyszer egy lyukas kanna, tele vízzel, átment a szalonon, s összecsepegtette a kifényesített parkettát. Ezt a haszontalan kannát alighanem elfenekelték. ANATOLE FRANCE: RIQUET GONDOLATAI 1 SZALON 1 Szeretnék bekukkantani a fogadószobába - no meg még a szalon után következő szobába is. Hej, milyen gazdag ott a berendezés! Micsoda tükrök, porcelánok! GOGOL: AZ ŐRÜLT NAPLÓJA 2008. április 19., szombat 2. évfolyam 16. szám Régi vizes család a miénk, a nagymama nem engedte egyik unokát sem úgy ki az életbe, hogy ne tudja megkülönböztetni a halat a horgásztól... A halőr Amikor megláttam a hirdetést a helyi újságban, úgy megörültem, hogy ki kellett mennem, hátra a kertbe. Kell egy hely, ahol az ember fia jó hangosan ki tudja mondani, mit mondani, ordítani, fröcsögve visítani, hogy igen. SZÁVAI ATTILA Ebben az igenben benne volt minden remény, minden megvilágosodás, az elmúlt húsz év minden lelki válsága feloldódott, mint elejtett savanyúcukor a nyári pocsolyában. Miközben mondtam, hogy igen, felnéztem az égre, ami innen lentről úgy festett, mint egy nagy tó felszíne, mely szépen feszül, mintha a partról traktorokkal húzták volna szét a hullámok gyűrődéseit. A hirdetésben az újonnan épített tóhoz kerestek halőrt és úszómestert. Azt nem jelölték meg, hogy ez most egy fő, vagy két fő. A lényeg, hogy most már nekünk is volt tavunk. Lesznek benne halak, hullámok, nádszag, meg talán néhány vízi hulla is, noha az utóbbit nem szokták tervezni, azok csak úgy jönnek maguktól, ez a sorsuk. Már évekkel korábban gyanús lett, hogy minden második faluban tavat csinálnak, hogy legyen mit bámulniuk a turistáknak. Annyi itt a tó, hogy Dunát lehet rekeszteni vele. Lassan már a falvak lesznek a Úgy is lehet nézni a teliholdat, hogy nem felfelé leseget az ember, hanem nézi ott bent a vízben, ahogy szépen tükröződik. szigetek, mi meg a bennszülöttek, akik kicsit elkanyarodtak a civilizációtól. Mondjuk, ehhez nem kell tó, meg az ázott növények savanyú szaga, elég, ha bekapcsolod a tévét, egyből gellert kap benned az evolúció. Én nem tudom, de eddig jól elvoltunk tótlanul. A tótlanságban is emberek tudtunk maradni, jó, persze nekünk is megvoltak a stiklijeink, mint mindenkinek. A nyár esti sörözések, aztán dobálni a kaszát, hogy ki bírja messzibb. Biciklizések a határban, ami úgy tudott remegni, ha hason nézte az ember, mintha valami nagy gép rázná szét a tájat. A biciklisek úgy néztek ki messziről, mint valami különös állatok, amiknek kerek a lábuk. Hallgatni nagyokat, miközben ülünk a réten. Szó nélkül elvoltunk tó nélkül. Amióta meg idetették a tavat, csak a csinnadratta van, annyi az idegen, hogy már azt kezded hinni, valami másik világban élsz, ahol másként mennek a dolgok kör- be-körbe. Amikor először elmentem a tóhoz, az tetszett a legjobban, hogy úgy is lehet nézni a teliholdat, hogy nem felfelé leseget az ember, hanem nézi ott bent a vízben, ahogy szépen tükröződik. Néha olyan sima a víz, hogy legszívesebben rálépne az ember, menne szépen rajta fütyörészve, és nagyon komoly dolgokat gondolna el. Állítólag valaki ezt megcsinálta egyszer, de hogy közben fütyörészett-e, ebben senki sem biztos, bár kizárni sem lehet. A kocsma melletti fülkéből felhívtam a számot, ahol be- mondták, hogy mind a két állás üres, melyik akarok lenni. Nekem mindkettő végzettségem megvan, mivel régi vizes család a miénk, a nagymama nem engedte egyik unokát sem úgy ki az életbe, hogy ne tudja megkülönböztetni a halat a horgásztól. Úgy éltünk, mint az elefántok, a legidősebb nőstény vezette a csordát. Az úszómestert meg csak úgy megcsináltam, hogy legyen valami tanfolyam is az életemben, és ne csak úgy folyjak összevissza a világba, mint egy vödör szétöntözött moslék. Nehezen tanultam meg szépen úszni, de azt mondják, gusztusos, mikor csapkodom szét a vizet magam körül. Egyszer egy fuldoklót is kimentettem. Feküdtem a parton, hallgattam a rádiót, éppen mondták a tiszai vízállást, a hajóvonták találkozásait, mikor valaki ordítozni kezdett, hogy segítség. Először arra gondoltam, minek ment olyan mély vízbe, ha nem tud úszni, ez olyan, • mintha kiállnék a sínekre, miközben sejthető, hogy a tehervonat valamivel erősebb, mint én, hiába az elhatározás, meg a bátorság. Aztán persze megsajnáltam, és beúsztam érte, hogy ne csak ott köpdössön meg verje szét a hullámokat, hanem itt a parton legyen, jobban áll neki a stégen ülés, mint a halálfélelem. Meg így talán nem gondolnak hülyeségeket róla a halak. Gyerekkoromban sokáig nem láttam élő halat, csak mikor karácsonykor betettük a kádba, hogy ellegyen egy-két napig, amíg eszünkbe jut, hogy halászlé. Aztán már csak a nagy' halhiányt lestem a kádban, és kicsit féltem beleülni, mikor fürödni kellett, közben nagyokat büfögtem a halászlétől. Vagy talán a hal beszélt belőlem, jelzett, pedig tudtommal a halak nem tudnak sokkal többet, csak úszni, meg közben nézni a vizet a nagy szemeikkel. Pár napig ilyenkor arra gondoltam, hogy ezzel az erővel disznót is tarthatnánk a nappaliban, mielőtt levágjuk. Anya gyakran mondta apámnak a nappaliban, hogy te disznó, lehet, hogy apámban egy disznó reinkarnálódott szét. Sokáig tanakodtam magamban, hogy melyik lenne a jobb, a halőr, vagy az úszómester, a víz felett kapálódzó halakat figyelni, vagy a víz alatt kapálódzó embereket. Nem sok a különbség ezek között, annyi mindenesetre egyezik, hogy az az egészséges, ha mindenki ott akar érvényesülni, ahová való, ami megy neki, az ember embe- relje meg magát, és csináljon szép életet magában, a hal meg halazza szépen magát a víz alatt és ne röhögje ki hangosan azokat, akik úsznak felette. Végül a halőr mellett döntöttem, mivel az embereket mostanában csak fenntartásokkal tudom nézni, viselni. A tótlanságban is emberek tudtunk maradni... (REUTERS/Tim Wimborne)
