Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-19 / 92. szám, szombat

10 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2008. ÁPRILIS 19. www.ujszo.com Nagy Zsolt: „A Shooting Stars programja semmihez sem hasonlítható. Itt tényleg elhitették az emberrel, hogy milliárdos csávó, és érte történik minden..." • Igazgatói felkérésre lett az Európai Filmakadémia tagja Váratlan, de annál megtisz- telőbb felkérés érte Nagy Zsoltot az elmúlt napokban. Nem sokkal azután, hogy Shooting Star volt Berlin­ben, az Európai Filmakadé­mia hívta soraiba. SZABÓ G. LÁSZLÓ Legutóbbi alakítását, a Novák Erik rendezésében készült Zuhanó- repülés alvüági zűrökbe keveredett Theóját ugyanis olyan bravúros tel­jesítményként értékelte a Berlinale vezérkara, hogy Robert De Niro Dühöngő bikájához hasonlította. Ennek eredményeként Nagy Zsolt nem a megszokott módon, tehát meghívásos alapon, vagy a többi tag együttes ajánlásával került az Európai Filmakadémia tagjai közé - őt nem kisebb személyiség, mint Yves Mormion, az Akadémia elnö­ke választotta be. Az 1989-ben ala­kult szervezetet negyven jeles eu­rópai filmes hívta létre, köztük Ing­mar Bergman, valamint Wim Wen­ders, Pedro Almodovar, Theo Ange- lopulos, Bernardo Bertolucci, Claude Chabrol, Stephen Frears, Nyikita Mihalkov, Andrzej Wajda, Jin' Menzel és Szabó István. Magyar részről azóta Jancsó Miklós, Gyar- mathy Lívia, Mészáros Márta és Koltai Lajos is tagja lett az Európai Filmakadémiának. Nagy Zsolt az el­ső magyar színész, aki ekkora szak­mai elismeréssel büszkélkedhet. Európa legjelesebb színészei közül kivel került most egy csa­patba? Hogy csak egyetlen nevet említ­sek: Ben Kingsley is tagja az Akadé­miának. De ami ebben az egészben a legnagyobb öröm számomra: évente negyven filmet küldenek majd, hogy megnézzem és pontoz­zam őket. Európa filmtermésének legjavát láthatom majd. Ez nagyon nagy ajándék. Napi szinten felké­szült lehetek. És hogy énrám maga az elnök gondolt...! Kinyomozta, minek köszönhe­tően? Csak tippelni tudok. Vagy látta a filmemet, vagy találkoztunk a Shooting Starson, és azt követően lett kíváncsi a munkáimra. Ha nem ez történt, akkor nem tudom, ho­gyanjutottam el idáig. A papírokat mindenesetre kitöltöttem és vissza- küldtem már, befizettem száz- nyolcvan eurót, és tag vagyok. Már az összes rendezvényen fenntartott helyem van. Ez felér egy komoly fesztivál- díjjal. Nekem ez biztatás, vállon vere- getés, hogy „Jól van, öcsém, csi­náld tovább!” Kétségtelen: hatalmas szak­mai siker. Én már az új filmszerepeket sze­retném látni. Gondolom, élvezte, hogy a kinti szakma a fiatal, európai Robert De Niróként ünnepelte. Mindent megtettek azért, hogy én ezt egy perc alatt el tudjam fo­gadni. Mindenki alám dolgozott. Ez csodálatos volt. Mindegyikünk- . kel elhitették, hogy kivételes tehet­ségek vagyunk. Esküszöm, engem is ugyanúgy kezeltek, mint Ben Kingsleyt. A kollégák is segítettek, a kiválasztott színészek. Az idén ráadásul jóval keve­sebb kiválasztott volt, mint a ko­rábbi években. Szigorított a fesz­tivál. Szakítottak a már bevett formával, hogy minden európai ország delegálhat egy ígéretes tehetséget, akit aztán meghív a Olóh Csaba felvétele Berlinale. Most először mindösz- sze küenc színészt választott ki a nemzetközi zsűri. Tehát alapo­san redukálták a Shooting Sta- rok számát. Nem is méricskéltük egymást. Mindenkinek az arcán az volt, hogy „örülök, hogy itt vagyok, ez nagyon fontos momentuma az életemnek”. Egy itthoni újságíró megkérdezte tőlem, hogy milyen érzés magyar­nak lenni ennyi külföldi filmcsillag között. Szerintem azt várta tőlem, hogy majd azt felelem, hogy szar. De nem azt éreztem, mert rendkí­vül kedvesek voltak velem, min­denki köszönte, hogy ott voltam, és azzal búcsúztunk egymástól, hogy milyen jó lenne a jövőben újra ta­lálkozni, együtt dolgozni. Három nap, amely felkavarta az életét? Négy. A negyediken már sietni kellett Damaszkuszba. Vártak a többiek, a krétakörösök. Én még Berlinben voltam, amikor ők már átrepültek Dahába, az arab félszi­get déli csücskébe, és onnan foly­tatták az utat Damaszkuszba, ahol a Sirájjal vendégszerepeltünk. Ki­vitt a Shooting Star-kocsi a berlini repülőtérre, ott beálltam a dohai járathoz, és már csak azzal foglal­koztam, hogy hány küót nyom a táskám. Tizenkettőt vagy tizenhár­mat. Ahogy elbúcsúztam a felesé­gemtől a vörös szőnyegen, már tel­jesen másról szólt az életem. Hat­órás repülés után aztán megérkez­tem egy nyomorúságos városba, ott öt órát vártam, majd háromórás utazással megérkeztem Damasz­kuszba, ahol beültem egy őrült arab sofőr mellé, aki a négysávos úton szembe hajtott a forgalom­mal. Bevitt a színházba négykor, és hétkor már Trepljovot játszottam. Filmszerepeivel és a Krétakör külföldi vendégszerepléseivel sokféle sikert megélt már. A Shooting Stars programja semmihez sem hasonlítható. Itt tényleg elhitették az em­berrel, hogy milliárdos csávó, és érte történik minden. Kocsit kap sofőrrel, jöhet-mehet, vi­szik frankó helyekre, mindent megtesznek érte. Volkswagen és Vanity Fair-fotózásra, bele­raknak egy Boss-öltönybe, mutatja a fotós a port­folióját, hogy ne ijed jek meg tőle, ő már Anthony Hopkinsszal is dol­gozott. A negyedik nap végére azt éreztem, hogy már alig bírom tarta­ni a tempót, hogy ez nekem, a tuzséri fiúnak kezd sok lenni. Miközben az elmúlt néhány év alatt bejárta a vüágot, hónapo­kat töltött Párizsban egy-egy kré­takörös bemutatóra készülve. Más, más, más. Azok másfajta találkozások voltak. Berlin mester­ségesen felpumpált, felfuttatott va­rázsvilág volt. Engem még nem fo­tózott soha kétszáz fotós egyszerre úgy, hogy folyamatosan villogtak a vakuk. Ezt nagyon furcsa volt meg­élni. Ebben a pörgésben nem kell kokain után nyúlni, ott nem kell a cucc, mert a tempótól ekkora a pu­pillád! Én legalábbis totál kivoltam hegyezve, élezve mindenre. „Ennyi volt, vége? Akkor jöhet a következő beszélgetés. Gyerünk!” Azért vol­tam ott, hogy profin lenyomjak mindent, nem lehetett megroppan­ni, alámenni, hibátlanul végig kell csinálni az egészet. Aztán irány to­vább! Berlin, Damaszkusz, Buda­pest. Nem lehet megállni. Az majd később fog kiderülni, hogy min­dennek mennyi értelme volt. De már jönnek az ajánlatok. Pedig a Shooting Stars program sem ga­rancia semmi­re. Van, aki­nek be- j ö n, sokat terem, és értékes produk­ciókba hívják, mint Andreas Wilsont, a svédek 2004-es jelölt­jét, de van olyan is, aki nyomot sem hagy maga után Berlinben. Az ügynökön nagyon sok múlik. Ha nem jó, semmi sem történik. Kapcsolatokat kell építem, s most úgy néz ki, hogy elég jól alakulnak a dolgaim. Miközben szép lassan megvá­lik a Krétakörtől. Választási lehetőség. Döntenem kellett. Én most inkább filmezni szeretnék. Vagyis kilép a társulatból. Mondtam, hogy én már nem akarok ott dolgozni. Nyolc év elég volt. Schilling Árpád tovább viszi a Krétakör nevet, és a következő pro­jektjében, a Szabadulóművész apo­lógiájában, amely megy ki Párizs­ba, még benne leszek. Ősszel pedig Pesten akar valamit létrehozni, de már nem a rég fenntartott rend­szerrel, hanem szabad csapatokkal kommandózva. Nekem ez tetszik. Szétszaladnak a tagok. Ami volt, az nyolc sűrű év volt. Ennek vége. Másfajta Krétakör lesz. Színházi elfoglalt­ságai mel­lett, épp ez alatt a nyolc év alatt, sokkal kevesebb filmes felkérésre mondhatott igent, mint két jó ba- rátja, Csányi Sándor és Nagy Er­vin. Igaz viszont, hogy amíg ők forgattak, ön különböző színházi produkciókkal járta a vüágot, de a Kontroüon, a Szezonon és most, a Zuhanórepülésen kívül ritkábban jutott nagyobb filmes feladathoz. Ez mennyire zavarta? Semennyire. Mindenkinek más út adatik. Szerencsére eddig is jól kerestem, nem voltak anyagi gond­jaim. A magánéletem is teljesen rendben, ahogy haladok a szakmá­ban, azzal meg nem elégedetlenke­dem. Várni is tudni kell. Néha sze­rettem volna én is ugyanolyan hí­res lenni, mint Sanyi vagy Ervin, fő­leg, amikor együtt mentünk vala­hova, és láttam, hogy ők mennyivel könnyebben csajoznak, hogy annyi lány van körülöttük, mint a pely­va... ez engem is csábított. Én is hiú vagyok, hát, hogy a fenébe ne len­nék az!? De hogy féltékeny lettem volna a sikereikre, az nem fordult elő egyszer sem. Hál’ istennek, any- nyi dolgom volt, hogy ilyesmivel nem is foglalkoztam. Nyílván, ha ők forgatnak^én meg semmit sem csinálok, akkor szívom a fogam. De amikor ők itthon filmeztek, én New Yorkban játszottam, meg Kínában, Koreában. Egyébként pedig annyi minden jöhet még! Nekem is nyomnom kell, hiszen már har­minckettő leszek. Érzem, hogy nagy dolgok várnak rám. Hogy most jön valami, amit erősen meg kell fognom. Érdekes, hogy a Berlina- léra sem a franciákkal forgatott Új élettel ju­tott el, hanem Novák Erik első rendezésével. Én ebbe még bele sem gondoltam. így alakult. Ez van. Eredetileg ki sem akartam menni Berlinbe. Tényleg nem. Rá kellett, hogy beszéljenek. Nem volt kedve hozzá? Nem vágyott semmiféle pompára, csillogásra? Nem akartam időt pocsékolni üyesmire. Mások boldogok, hogy kap­nak egy ekkora lehetősé­get. Most már tudom, hogy butaságot követtem volna el, ha itthon maradok. Ott kellett lennem. Engem nem köny- nyű egyeztetni a Krétakörrel. Fil­meket buktam, mert nem tudtak kiadni. A Szabadság, szerelemben is eredetileg én játszottam volna Csányi Sanyi szerepét. De akkor is rengeteget voltunk külföldön. A Kaméleonban pedig, amelyet má­jusban kezdenek forgatni, megint Sanyi lépett be a helyembe. Abban sem lehetek benne. Májusban Pá­rizsban leszek a Krétakörrel, utána meg itthon vannak előadásaim. De mondjuk ki a lényeget, hogy mind a hárman más figurák vagyunk. Sanyi is, Ervin is, én is. Tehát egé­szen más feladatokra hívnak ben­nünket. A Kolorado Kid című filmből viszont nem maradt ki. Azt két év után fogjuk befejezni. Ötvenhatos történet Eörsi Pista bá­csi és Vágvölgyi B. András tollából. Ez egy pesti csibészről szól, aki kilö­ki a lovat a zsoké alól, mert pénzt akar nyerni, és sikerül is neki. Aztán szerelmes lesz, és végigszeretkez­nék a forradalmat, csak beesik egy repülőbomba a szobájukba. Le kell vinni a Corvin-köziekhez, mert ők ott kint már javában durrogtatnak. A lányt és a csibészt nem érdekű a forradalom, a srác nem akaija agyonlövetni magát, ő tényleg sze­remé kimaradni ebből az egészből. Ő nem akkora hazafi, és nem is az a hőstípusú ember, aki ebben min­denáron részt akar venni. Ám ha beleköpnek a levesébe, azt nem hagyja annyiban. És ez történik. Be­szorulnak a lakásba. Visszalő, és el­indul a durvaság. Megölik a barát­ját, ezért brutálisan végeznek egy árossal, egy fogolyszabadításba is belekeveredik, kémkedik az ango­loknak, a végén már minden van. S mivel egy cellatársa elárulja, tizen­öt évre leültetik. Amikor kijön a bör­tönből, megöli a csávót, aki fel­nyomta. Egyszerű történet. De mi lesz akkor, ha majd kül­földről kap ekkora lehetőséget? És menni kell? Méghozzá hosszú hetekre, s nem is közeli helyre. Már ezt is kitaláltuk. A családom is jön velem. Ötéves a nagyobbik fi­am, kettő a kisebbik, és most jön a harmadik. Ő is fiú lesz. Majd úgy kötöm meg a szerződést, hogy ők is ott lesznek mellettem. Nem fogom őket itthon hagyni. Ez kikötés lesz a részemről. Tüdőm, hogy lesz kül­földi szerep. Ebben biztos vagyok. Ez egy mese, ami tizennyolc éves korom óta velem történik. Nekem ez még mindig mese, amelyből nem akarok felébredni. Remélem, nem is fogok. Nem baj, ha alszom egész életemben, és álmodom. Re­latív, hogy mi a valóság. Az ébren­lét vagy az álom? Nem tudhatjuk. Ha nincs a Zuhanórepülés, nem is lamentálna ezen. Sajnálom, hogy itthon nem volt akkora sikere a filmnek. Megérde­melte volna, hogy többet étjén el. Én még most is hiszek benne. Hogy csak engem választottak ki vele, és én mehettem tovább, azzal, remé­lem, a film érdemeit is erősítettem. Ez a produkció robbantott oda, ahol most vagyok. Ezt egyértelmű­en a Zuhanórepülésnek köszönhe­tem. Hálás is vagyok érte nagyon Novák Eriknek. Ha majd akkora vi­lágsztár leszek, hogy milliókat ke­resek, akkor úgy fogom meghálálni neki, hogy olcsóbban vállalok sze­repet nála, mint külföldön. így legyen! így is lesz. Én hiszek benne. So­kaknak szeretnék játszani. Milli­óknak. És úgy látom, a sors is ezt akaija.

Next

/
Thumbnails
Contents