Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-14 / 87. szám, hétfő

VI Egészségünkre ÚJ SZÓ 2008. ÁPRILIS 14. www.ujszo.com Nem csak esztétikai probléma a túlsúly, hiszen csökkenti a „jó" koleszterin szintjét, elősegíti a 2. típusú cukorbaj kialakulását A kövérség a 21. század járványa lesz Április elsején országos felvilágosító program in­dult a kövérség megféke­zésére, amelyet az egész­ségügyi minisztérium az Egészségügyi Világszerve­zettel (WHO) közösen ren­dezett. Valamit tenni kell - sürgelődnek már nemcsak a szakemberek. Mit mond a statisztika? Valóban olyan súlyos a helyzet? ÚJ SZÓ-INFORAAÁC1Ó Európában minden második felnőtt és minden ötödik gyer­mek túlsúlyos. Egyharmaduk már kifejezetten kövér, a többi pedig hamarosan azzá válik. Több mint egymillió ember halá­lát a túlsúly és a kövérség okozza - mutat rá a WHO. A szlovák kor­mány januárban fogadta el kö­vérség elleni programot, amely­ben pontosan meghatározta a legfontosabb feladatokat. Azóta valóban mintha meg­mozdult volna valami - legalább­is a szavak szintjén. Szakorvosok igyekeznek felhívni a figyelmet arra, milyen betegségek forrása lehet, ha a mérleg 10, 20, netán 30 kilóval többet mutat az opti­málisnál. Nem győzik hangsú­lyozni, hogy minden kis ered­mény óriási jelentőséggel bír. A kérdésről tartott legutóbbi tájé­koztatón hangzottak el azok az előadások, amelyeknek legfonto­sabb gondolatait, adatait az alábbiakban ismertetjük. Darina Sedláková, a WHO szlovákiai irodájának igazgatója: SZLOVÁKIÁBAN FORDULAT ÁLLT BE A világon egymilliárd ember kö­vér vagy túlsúlyos. Ha ez így foly­tatódik, 2015-re már másfél milli­árd lesz. Elrettentő a kövér gyere­kek száma. A probléma gyökere a gyorsan változó szociális-gazdasá­gi közegben keresendő, amelynek jelentős, túlsúlyra csábító hatása van. Az élvezeti cikkek hozzáfér­hetőbbek, néha a házhoz szállítják a finomságokat, s az üzletek is ren­geteg kalóriadús ételt kínálnak. Felbomlott az energialeadás és - felvétel egyensúlya. Miért beszé­lünk annyit a kövérségről? Azért, mert nem fertőző krónikus beteg­ség, amibe az érintettek többsége belehal, hiszen elősegíti a rák, az anyagcsere-, mozgásszervi, vala­mint a lelki betegségek kialakulá­sát. El kell mondani, hogy Szlová­kiában e téren bizonyos változás tapasztalható: az emberek kezde­nek felelősséget érezni egészségü­kért. A WHO 2004-ben fogadta el az étkezéssel, mozgással és egész­séggel foglalkozó globális stratégi­áját, amely feladatul adta a tagor­szágoknak, hogy tegyenek lépése­ket azért, hogy a kövérség ne vál­jon a huszonegyedik század járvá­nyává. 2006-ban megszületett a kövérség elleni európai charta is. Alapszabály, hogy az elfogyasztott energia nem lehet több a leadott­nál. Egyszerű, ugye, ám annál ne­hezebb megtartani. Jó tudni, hogy az egészséges étkezés és a mozgás késlelteti a betegségek kialakulá­sát, meghosszabbítja az életet. Dr. Andrej Dukát professzor, az egészségügyi minisztérium obezitológiai szakértője: NÁLUNK JÁRVÁNY A KÖVÉRSÉG A kövérség túlzott zsírlerakó­dást jelent. Férfiaknál 20-25, a nőknél 25-31 százalékot tesz ki a test zsírtartalma. Az utóbbi időben az ún. abdominális, vagyis hasi kövérség került a figyelem kö­zéppontjába. A zsírszövet a test­nek ezen a részén belső elválasztá- sú mirigyként működik, s mint olyan, a szív- és érrendszeri beteg­ségek kockázati tényezője, és gyorsítja az érelmeszesedés folya­matát. Már viszonylag kis test­súlycsökkenés - 5-10 százalékos - lényegesen enyhíti a szív- és ér­rendszeri betegség, a cukorbaj kia­lakulásának kockázatát, csökkenti a vérnyomást és a koleszterinszin­tet. Az IDEA elnevezésű epidemio­lógiai felmérésben a megkérdezet­tek 46 százalékánál abdominális kövérség volt megfigyelhető, s minden harmadik nő és minden negyedik férfi túlsúlyos volt. Az is bebizonyosodott, hogy a már em­lített betegségek kialakulásának esélye annál nagyobb, minél na­gyobb a hastérfogat. Dr. Gabriel Kamensky, az egészségügyi minisztérium kardiológiai szakértője: SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI BAJT OKOZ A kövérség ma már nemcsak or­vosi, hanem társadalmi probléma is, s a világ fejlett országainak több­ségében nagy hatással van a lakos­ság egészségére. Szlovákiában 1,5-2 millió ember túlsúlyos, a nők 26 százaléka kövér, 35 százaléka pedig túlsúlyos, a férfiak esetében ez az arány 17, illetve 48 százalék. A zsírszövet egyrészt hat a szívre és az érrendszerre, másrészt pedig anyagcseretermékei az éreleme- szesedésre és a szív működésére. Egyik súlyos következménye a bal kamra falának megvastagodása, ami a kövér emberek 50 százaléká­nál figyelhető meg. Bár a túlsúlyo­sak között viszonylag sok a magas vémyomású, a bal kamra érfala megvastagodik függetlenül attól, magas-e a vérnyomásuk. Ha a kö­vér embernek 20-24 éves korában magas a vérnyomása, magas ko­leszterinszintje vagy cukorbaja van, kétszer-háromszor nagyobb az esélye, hogy súlyos szív- és ér­rendszeri betegség alakul ki nála, mint annak, aki csak 45 éves kora után hízik meg. A legnagyobb ve­szély azokra leselkedik, akinek testtömeg-indexük (BMI, a testsúly osztva a testmagasság négyze­tével) 40 felett van. A fokozott szív­ás érrendszeri kockázat egyszerű mutatója az ún. abdominális kö­vérséget jelző haskörfogat. Férfiak esetében a 94, nőknél a 80 cm felet­ti érték már fokozott veszélyt je­lent. A kövérség nagyon kóros a szervezetre: csökkenti a jó kolesz­terin szintjét, emeli a trigliceridek szintjét, elősegíti a 2. típusú cukor­baj Idalakulását. Maga a zsírszövet sok káros anyagot termel. Ha vala­ki 10 kilót hízik, 15-20 százalékkal megnő az agyvérzés kockázata, s ha 16 év alatt 10-19 kilót szed fel, a veszély a háromszorosára emelke­dik. A 20 kiló súlygyarapodás pedig hét és félszer növeli meg az isché- miás szívbetegség kialakulásának kockázatát. Ám ez a veszély lénye­gesen csökken, ha 10 kilót lefo­gyunk. Ugyanígy csökken a rossz­indulatú daganatok előfordulá­sának, a cukorbaj kialakulásának kockázata és a koleszterinszint. Meggyőző és ösztönző tények, amelyeket érdemes megszívlelni. Dr. Boris Krahulec, a Szlovákiai Obezitológiai Társaság elnöke: A GYÓGYULÁS ÉS A KEZELÉS LEHETŐSÉGEI A testsúly csökkentésében a feladatoknak reálisaknak, szigo­rúan testre szabottaknak és hosszú távúaknak kell lenniük. A cél az, hogy csökkenjenek a koc­kázati tényezők, hogy megakadá­lyozzuk a visszahízást. A testsúly 5-15 százalékos csökkenése reális cél és egészségjavító hatása bizo­nyított. Húsz százalékos testsúly­csökkentést azoknak kellene követniük, akiknek testtömegin­dexe 35-nél magasabb. Tudatosí­tani kell, hogy a kövérség króni­kus betegség, s kezelése egészen az élet végéig tart. A kezelés módjai Diéta: Több gabonafélét, rostot, zöldséget, gyümölcsöt kell fogyasz­tani, a félzsíros és zsíros élelmisze­reket soványakkal vagy hússal kell helyettesíteni. Általános ajánlások: csökkenteni az ételek és italok energiatartalmát, az adagokat, ke­rülni az éjszakai étkezést. Általá­ban elég, ha 15-30 százalékkal csökkemjük a korábban elfogyasz­tott kalóriamennyiséget. Mozgás: minél kevesebbet ül­jünk; mozogjunk többet, pl. közle­kedjünk gyalog vagy kerékpáron, ( ne használjuk a felvonót. Naponta végezzünk legalább 30 perces közepes erősségű mozgást. Kognitív behaviorális terápia: azokat a technikákat tartalmazza, amelyekkel átértékeljük ismerete­inket, véleményünket a testsúly­csökkentésről, a kövérség káros kö­vetkezményeiről. Gyógyszeres kezelés: az általá­nos kezelés része, de sok esetben el lehet kerülni. A gyógyszeres kezelés azoknak ajánlott, akiknek BMI-je több mint 30, vagy 27, de magas vérnyomás, cukorbaj társul hozzá. Három gyógyszer jöhet szóba, ame­lyet az orvosnak kell meghatároz­nia. Arra szolgálnak, hogy segítsék g a diétás szokások elsajátítását és az ™ egészséges életmód kialakítását. Sebészi kezelés: Negyven feletti testtömegindex már sebészeti bea­vatkozást indokol. A túlsúly kezelése nem mindig jár sikerrel. Ennek következtében - főleg a bulvársajtóban - se szeri, se száma azon fogyókiírás recep­teknek, amelyeket úgy nép­szerűsítenek, hogy hatásuk egyál­talán nem bizonyított. Az orvos felelőssége, hogy csak bizonyíté­kokon alapuló, hatásos és bizton­ságos kezelést ajánljon azoknak a betegeknek, akik eldöntötték, hogy megpróbálnak megszaba­dulni felesleges kilóiktól. Feldolgozta: ki 4 (Képarchívum) Az Új Szó felhívására azok jelentkezzenek, akiknek fontos az egészségük l Szabadulj on meg túlsúlyától! Már mindent kipróbált, s a mérleg mégis többet mutat a kelleténél? Magas a vérnyomása, a ko­leszterinszintje, a cukorszintje, fájnak az ízületei? Szabaduljon meg a súlyfeleslegtől - segítünk. Hamarosan induló „közös fogyókúránkhoz" kere­sünk vállalkozókat. Azok jelentkezését várjuk, akik hajlandók arra, hogy az Új Szó-olvasók szeme előtt - szakember felügyeletével és tanácsai, útmutatásai alapján - próbálnak megszabadulni felesleges kiló­iktól. Ha döntött, töltse ki az alábbi szelvényt: Név: ................................................. Életkor: ......................Magasság:. .................Testsúly: ... Derékbőség: .................................... C sípőbőség:............... Kezelik-e valamilyen betegségre: Kezelték-e már túlsúly ellen:...... J A beküldés határideje: május 15. A szelvényhez csatoljon egy egész alakos képet. A kiválasztottakat hamarosan az Új Szó egész olvasótábora megismerheti, és figyelemmel kísérheti testsúlycsökkentő igyekezetüket. Mutassa meg, hogy önnek sikerül! Rendszeres időközönként beszámolunk a látható eredményről, s közben nemcsak a versenyzőkre, hanem az olvasókra is sok meglepetés, ajándék vár. Aki fél év alatt a legnagyobb súlytól szabadult meg, ajándékot kap. A hat hónapig tartó program szakmai védnöke dr. Dagmar Prokešová endokrinológus-obezitológus. Az ún. alma és körte típus: az előbbi a veszélyesebb (Képarchívum) A nyilvánosság rendelkezésére áll a www.linda-chudnutie.sk és a 0800/500 321 ingyenes telefonvonal, ahol választ kaphatnak fo­gyással kapcsolatos kérdéseikre.

Next

/
Thumbnails
Contents