Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-14 / 87. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. ÁPRILIS 14. Egészségünkre Vll Minél több őssejt termelődik, annál valószínűbb, hogy a károsodott szervek állapota javul Valóban csodafegyver az őssejt? Kevés olyan felnőtt ember van, aki még soha életében nem volt beteg. Tudjuk, hogy minden betegség - ilyen-olyan mértékben - árt a szerveinknek, s a károsodások az évek során felhalmozódnak, a szervezet elhasználódik, ha úgy tetszik: megöregszik. TÁJÉKOZTATÓ Ám Vein egy fegyverünk, amelyről régen keveset tudtunk, de ma már csaknem mindent. Egyedülálló tulajdonsága, hogy „ki tudja javítani” a betegségek okozta tartós zavarokat, képes regenerálni a szerveket, az egész testet. Ez a fegyver az őssejt. Sokakban talán feleimet kelt már maga a kifejezés is, de csak azért, mert a laikus ember még mindig keveset tud róla. Most megpróbáljuk fellebbenteni a képzeletbeli fátylat, és bemutatni, mit is tud ez a különleges képességű sejt. Klára 50 éves, hét évvel ezelőtt sok-sok kivizsgálás után orvosa közölte vele a diagnózist: Sclerosis multiplex. Állapota gyorsan és látványosan romlott, s hamarosan ágyban fekvő beteg lett. Ám ez a múlt, mert azóta minden megváltozott: már bevásárolni is egyedül jár... „Látászavarral kezdődött, később fáradékonyság, kimerültség társult hozzá. Napról napra romlott az állapotom. A bal lábam például egyszerűen nem Már nem szorulok segítségre Az igazi csoda akkor történik, amikor a férfi és a női ivarsejt találkozik, vagyis a fogantatás pillanatában. A megtermékenyülés utáni 15. napon a sejtek, jobban mondva az őssejtek osztódni kezdenek. Ám ez nem egyszerű, hanem különleges, pontosan meghatározott osztódás: némelyek idegsejtekké, izomsejtekké, bőrsejtekké, vagy egyéb sejtekké válnak. A szervek kialakulásához tehát őssejt kell, amely azon kívül, hogy „építi” a szerveket, regenerál is, vagyis ha a szerv károsodik, a hibát ki tudja .javítani”. Ennek csak egy feltétele van: az őssejtnek el kell jutnia a beteg szervhez. Kutatások igazolják, hogy ha például szívinfarktus után őssejteket juttatnak a megfelelő területre, regenerálódik a károsodott szövet, s helyreáll a szívműködés. A kutatások felcsillantották a reményt, hogy a jövőben talán a rettegett Alzheimer- vagy Parkinson-kórban szenvedőknek, a cukorbetegeknek és a leukémiásoknak is segíthetnek az őssejtek. Tüdni kell, hogy őssejt köldökzsinórvérből és gerincvelőből nyerengedelmeskedett. Igazán rossz állapotba férjem halála után kerültem. Éreztem, hogy alig bírok állni a lábamon, minden kiesett a kezemből, nem tudtam késsel, villával enni, sokszor félrenyeltem az ételt. Megromlott a beszédkészségem is. Állapotom rohamosan romlott, már a vizeletet és a szeleket sem tudtam visszatartani. Rettenetes volt. Az utcára sem tudtam kimenni. Ágynak estem. Könyörögtem a Jó Istennek, hogy szólítson magához, vagy gyógyítson meg, mert így képtelen vagyok tovább élni... Szerencsére meghallgatott. Olimpiq stemXcell őssejt kapszulát szedtem, s hála Istennek, úgy rendbe jöttem, hogy ha normális tempóban sétálok, a mozgásomon nem is lehet észrevenni, hogy beteg vagyok. Csak én érzem, hogy a bal lábam még nem tökéletes. A szemem teljesen olyan, mint egy ötvenéves emberé. Egy-két hónappal ezelőtt még a járás is nehezemre esett, most pedig már szatyrot is cipelek. Teljesen egészségesnek érzem magam, nem szorulok mások segítségére, és ez csodálatos! El sem tudom mondani, milyen boldog vagyok...” hető. Mit tegyen az, akinek a köldökzsinórvérét, vagyis az őssejtjeit nem konzerválták? Őket nem védhetik az őssejtek? De igen, számukra is van megoldás. Őssejtek termelődnek a felnőtt szervezetben is, mégpedig a gerincvelőben, csak nem könnyű őket elkülöníteni. A véráramba kerülve ezek az őssejtek ugyanúgy regenerálják a szerveket, tehát egyenértékűek a magzati őssejtekkel. Ám minden öregszik, így a csontvelő is, aminek az a következménye, hogy az évek múlásával egyre kevesebb őssejt termelődik. Pedig épp idősebb korban lenne nagy szükség arra, hogy a szervezet bármely pontján elvégezzék a szükséges korrekciókat. Minél több őssejt termelődik, és kerül a véráramba, annál nagyobb az esélye annak, hogy szervezetünk képes megújulni, annál valószínűbb, hogy a károsodott szervek állapota javul. De vajon lehet-e serkentem az őssejtek termelődését? A „mindentudó” étrendkiegészítő Néhány évvel ezelőtt egy kanadai kutatócsoport elsőként jött rá, hogy a kék-zöld alga az őssejtek többlettermelésére serkenti a gerincvelőt. Néhány magyarországi kutató ennek a hírnek a nyomán más anyagokat is tesztelni kezdett, s rájött, hogy például a körömvirág és a fokhagyma is jelentős mértékben fokozza az őssejtek termelődését. E kutatás eredményeképpen fejlesztették ki a Olimpiq stemXcell étrendkiegészítőt. Senld ne gondolja, hogy csodaszert fedeztek fel a kutatók, ám azt mindenképpen el kell mondani, felmérések bizonyítják, hogy hatására a gerincvelő több őssejtet termel. Mit jelent ez az ember számára? Azt, hogy felgyorsul a szervezet természetes regenerációja, magyarán: megerősödik öngyógyító képessége. A Olimpiq stemXcell tulajdonképpen nemcsak arra „veszi rá” a szervezetet, hogy több őssejtet termeljen, hanem „elintézi”, hogy védőanyaggal ellátva „elvezesse” oda, ahol éppen szükség van rá - mondta a kutatócsoport vezetője. Az Olimpiq stemXcell kifejlesztésével megdőlni látszik az az elmélet, miszerint nem lehet az őssejtek számát növelni a szervezetben. Ezzel az étrendkiegészítővel óriási lehetőséget kap az ember: erősítheti szervezete öngyógyító képességét, amivel sok-sok szenvedéstől szabadulhat meg. HA KELL, SEGÍTÜNK! Ha Önt részletesebben érdeklik 0 StemXcell 0. az őssejtekkel kapcsolatos gaa lt«B információk, esetleg mmm' wüsbp § egészségi problémái miatt pilTj segítségre szorulna. o. „ * keresse munkatársainkat a következő elérhetőségeken: S ... f s VITA CRYSTAL SLOVAKIA s. r. o., Cukrová 14, 813 39 Bratislava, fax: 02/5263-2148, elektronikus elérhetőség: vitacrystal@flavin7.sk e-shop: www.vitacrystal.sk, infovonal: 02/5263-5632 vagy 5263-2147, mobil: 0905/733-759 Az OLIMPIQ stemXcell kapszulák kaphatók a gyógyszertárakban és gyógynövény-szaküzletekben. Megrendelhetők a termék kizárólagos forgalmazójánál is. A megrendeléseket 48 órán belül díjmentesen házhoz szállítjuk. BETEGSÉGEM TÖRTÉNETE Kelj fel, és járj! Figyelmébe ajánljuk a jövő héten A gabona és az érbetegségek Az egészség megőrzésével kapcsolatos lehetőségek és fogalmak a világ számos országában szorosan összekapcsolódnak a teljes kiőrlésű gabonatartalmú ételek fogyasztásával. A motorizált, felgyorsult világunkban mégis egyre több áldozatot szednek a helytelen életvitellel és táplálkozási szokásokkal összefüggő ún. civilizációs bántalmak, amilyenek például a szív- és érrendszeri betegségek. Magabiztos az ágyban? Erre a kérdésre csak akkor tudhatja meg a pontos választ, ha kitölti a jövő héten közölt tesztet. Itt nincs félrebeszélés, most végleg lehullhat a lepel! Arcunkra írt érzelmek Ha minden rendben van, a bőrünk sugárzik, de ha nehezebb időszakot élünk át, tükröződnek a gondok. Ha néhány apróságra odafigyelünk, a bőr is könnyebben vészeli át a lelki mélypontokat. MIT TANÁCSOL AZ ORVOS? Növényekkel a rák ellen Jelige: Egy hű olvasó. „Arra lennék kíváncsi, hogy a rákot gyógynövényekkel is meg le- het-e gyógyítani, vagy csak kemoterápiával, sugárzással és műtéttel?” A rák kezelésében háromféle megoldás lehetséges. Abban egyetért mindenki, hogy a betegség kezdeti stádiumában könnyebb gyógyítani a beteget. A megoldások a következők: 1. Csak a természetgyógyászat eszközeivel kezelni addig, míg nincsenek áttétek, és a betegjó erőnlétben van. Első lépés az, hogy megtaláljuk a rák kialakulásának okát. Pl. ha a vastagbélben a penészgombák rákkeltő anyagokat termelnek, akkor olyan gyógynövényeket ajánlunk, amellyekkel megsemmisítjük a gombákat. Általános méregtelenítő kúrával megtisztítjuk a szervezetet, az emésztést könnyítő természetes gyógyszerekkel aktivizáljuk az immun- rendszert, hogy pusztítsa el a rákos sejteket. A tisztító és erősítő kúra alatt diétát is kell tartani. Amikor eljutottunk erre a pontra, a beteget onkológushoz küldöm ellenőrzésre. A konkrét gyógynövényes kúrát csak azért nem írom le, mert sokan azonnal elkezdenék alkalmazni, és nem biztos, hogy mindenkinek egyformán segítene. 2. A másik lehetőség az lenne, hogy a kemoterápiával vagy a rádioterápiával párhuzamosan zajlana a természetgyógyászati kezelés. A kemoterápia is hatékonyabb lenne, ha egy méregtelenítő-tisztító kúrával felerősítenénk a szervezetet. Ezzel azt is elérnénk, hogy a kemoterápiának nem lennének olyan káros mellékhatásai. Tudjuk jól, hogy ha infúzióban kapja a beteg a gyógyszereket, gyógyul ugyan, de legalább 1 hétig rosszul van. 3. A harmadik lehetőség a műtét lenne abban az esetben, ha a rákos daganat olyan nagy, hogy sem kemoterápiával, sem fitoterápiával nem lehet kezelni. Mindenképpen el kell távolítani azt, ami nem oda való. Nagyon sok beteg életét lehetne így megmentem. A műtét után még egy ideig kell a kemoterápia, de szükség lenne a fitoterápiára is. Ilyen kezelés után fel kell erősíteni a szervezetet, hogy többé ne térjen vissza a betegség. W Dr. Nagy Géza természetgyógyász Remélem, hogy ezzel egyetértenek az orvoskollégák is. Többször hangsúlyoztam, most is elmondom: a szakorvosi kezelést nem szabad elutasítani. Sajnos, volt olyan eset, hogy a családtagok vagy a barátok lebeszélték a beteget a kemoterápiáról, és rávették, hogy csak a Breuss-féle 42 napos lékúrával gyógyítsa magát. Annyira lefogyott és legyengült, hogy azért halt meg, mert nem volt energiája a gyógyuláshoz. Ezért nyomatékosan kérek mindenkit, hogy ne kísérletezzenek ezzel és egyéb kúrával, mert a rák gyógyítása szakember kezébe való. Kik nyertek Férfiaknak ajánlott vitaminkészítményt nyert őcsár János bélyi, id. Básti Tibor füleki és Kiss End ipolysági olvasónk. Enzimkészítmény küldünk (ecskés Mária tiszacsernői, Dávid Katalin hanvai és Geleta Ferenc hetényi olvasónknak. egeszsegunkre@ujszo.com Kedves Olvasóink, kíváncsiak vagyunk véleményükre! A hagyományos postai forma mellett e-mail címünkre is várjuk észrevételeiket, ötleteiket. Minden hónapban felteszünk Önöknek egy kérdést, amelyre igennel vagy nemmel, esetleg bővebben is válaszolhatnak. A beérkezett válaszokat havonta egyszer kiértékeljük. Áprilisi kérdésünk Ön tesz-e valamit a szénanátha ellen? Ha igen, írja meg, hogy mit és hogyan? Ha igen, írja meg azt is, hogyan. IGEN —— NEM A szavazók közül egy olvasónknak ajándékot küldünk.