Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-05 / 80. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. ÁPRILIS 5. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ IZVESZTYIJA Anna Politkovszkaja újság- írónő megölését Borisz Bere- zovszkij, Nagy-Britanniában élő orosz oligarcha rendelte meg - hangsúlyozta Dmitrij Dovgij. Az orosz ügyészség nyomozati bizottságának vezetője az Izvesztyijában fejtette ki véleményét, hogy a főleg a csecsenföldi háborúról, s az emberi jogok ottani megsértéséről írt oknyomozó cikkeivel nevet szerző újságírót személyisége miatt ölték meg. ,A cél Politkovszkaja eliminálása mellett a rendvédelmi és az igazságügyi szervekkel szembeni bizalom aláásásavolt... (mti)- Remélem, nem írtok olyan hülyeségeket a dolgozatotokba, amilyenek az új oktatásitörvény-javaslatban vannak! (Peter Gossónyi karikatúrája) HÉTVÉC(R)1 Fuss már be, te rohadt dög! A március idusán ledöfött Caesar, és az ő naptárát a hiányzó napok betoldásával megreformáló XIII. Gergely pápa méltó utódra akadt egy kassai köztisztviselőben - bízzunk benne, hogy hamarosan megismerhetjük e XXI. századi reformer nevét is -, aki vagyonnyilatkozatát március 32-ei dátummal küldte el a parlamentbe. KOCUR LÁSZLÓ A Tisztelt Ház vagyonnyilatkozatokat gyűjtő összeférhetetlenségi bizottságának el kell döntenie, március 32-e még időben van-e, vagy azon nyomban késedelmi bírsággal kell sújtani a tréfás kassai polgárt. A hírek szerint Gál Gábor, a bizottság elnöke már táviratozott a Vatikánba. Addig is, míg a Szentszék válaszát váiják, a testület helyi erők bevonásával próbálta orvosolni a problémát. Ä vitához eddig Ľudmila Mušková HZDS-es képviselőnek volt a legkonstruktívabb hozzászólása. A március 32. tulajdonképpen nem április 1.? - tette fel a lényegretöró kérdést a kiszu- caújhelyi honanya. Ezt az éleslátást! Már érthetjük, miért olyan nehéz bejutni a parlamentbe... Örömmel töltheti el a választókat, hogy politikusaink fegyelmezettek, mindenki időben leadta a vagyon- bevallását. Kár, hogy nem tudni megbelőlüksemmit, legfeljebb azt, hogy a politikusoknak van házuk és autójuk. Ha önök szombat délután, egy kiadós metszés vagy veteményezés után kezdik olvasni a lapot, akkor már jó eséllyel a pozsonyi Szlovák nemzeti felkelés teréről is hazamentek a legények, akik a nagy szlavofil összeborulás jegyében Szerbia mellett és Koszovó ellen tüntettek. Ezt a tüntetést - a Slovenská pospolitosť demonstrációja után alig pár héttel - ezúttal a kommunistákhoz közeli Polgári Béke Bizottság jelentette be. Csodálatos dolog ez a Koszovó, bár a világhálón gyakran barangoló olvasók még emlékezhetnek a Sme online kínos videójára, amikor a képviselők közül alig valaki tudta megmutatni a parlamenti vita tárgyát képező, akkor még szerb tartományt. Csodálatos, mert képes integrálni a teljes szlovák politikai palettát, a szélsőjobbtól a szélsőbalig. Még több Koszovót! De felesleges a határon túlra tekingetni, .politikusaink idehaza is gondoskodtak arról, hogy a héten ne maradjon témádan a sajtó. A Koalíciós Tanács ülése után a hármak kijelentették, nem engednek a törvényből. A jogszabály, melynek egyedüli célja a renitens sajtó meg- rendszabályozása, úgy lesz elfogadva, ahogy az nekik tetszik. Fi- cónak fáj, hogy a sajtó nem kormánybarát. De hát ilyenekkel kinek lenne kedve barátkozni... Mindenesetre a kormánypártiak nagyon biztosak magukban. A házelnök kijelentette, a sajtótörvény elfogadása után megkezdik az ellenzék (egy része?) által túszul ejtett Lisszaboni Szerződés vitáját. Talán ő már tudja, honnan szerzi meg a hiányzó szavazatokat? Esedegesen beígértek pár szennyvíztisztítót meg útfelújítás pár megfelelően szavazó ellenzéki képviselőnek? Vagy azokra az européer elkötelezettségű ellenzéki képviselőkre hajtanak, akik nem tudják feldolgozni, hogy kevesebb teret kapnak a kamerák előtt, s bármit megtennének egy kis sajtónyüvánosságért? Meglátjuk. Nemcsak a sajtó, az oktatásügy nótáját is elhúzta a törvényhozás e héten. Persze, a vészharangokat kongatni részben korai, mert a második olvasat során még akármi történhet egy jogszabállyal. Másrészt már késő, mert a helyzet eléggé elfajult. A minisztérium koncepciótlanul összehívogat mindenféle csoportokat, amelynek tagjai a tanácskozás előtt gyakran nem is tudják, miről fognak tárgyalni, sőt, nemegy képviselőjük a sajtóból tudta meg, hogy tagja valamelyik csoportnak. A miniszter előbb a hazafias nevelés fontosságát hangsúlyozza, majd a matekra gyúrna rá, végül mégis arra jut, hogy a szlováknak kell a húzó tantárgynak lenni, akár a magyarórák kárára is. De félni nincs okunk, mert a magyar nyelv jó helyzetben van Szlovákiában, és nem fog kihalni, ezt egyenesen Rafael Rafaj, a Szlovák Nemzeti Párt szóvivője mondta. Ó már csak tudja. A hét eseményéről viszont akkor sem a politikusok gondoskodtak. A hét eseménye holnap lesz: 13.30 perckor a hosszú téli szünet után újra megnyitja kapuit a lövi. Tavaly volt egy csúnya versenynap, amikor cowboyok helyett talpig feketébe öltözött kommandósok csaptak le a békés tömegre, és kiemeltek közülük néhány zugbukmékert. A szerencsejáték állami monopólium, így a bukik vitathatatíanul törvényt sértettek, de hát mit tehetünk, náluk jobb nyerési szorzószám volt, tétre, helyre, befutóra egyaránt, és magyarul is lehetett fogadni, az ablakoknál meg nem. A harmincadik jubüeumi évet kilenc futammal nyitják meg, és összesen 24 versenynap várja a lósport kedvelőit, ebből 16 a ligetfalui ügetőn, de örvendetesen jön föl a vidék is, Szencen és Nagysurány- ban egy-egy alkalommal üvölthetik magukból kikelve a nézők, hogy: „Fuss már be, te rohadt dög!”, két ügetőverseny pedig Újbarson lesz. A maradék négy Nagytapolcsány- ban. Klasszika. Ősszel, az utolsó, kicsit szomorkás versenynapon azon töprengtem, mit csinálnak ezek a lovis típusarcok tavaszig? Hogyan élik túl a számukra végeláthatatlannak tűnő öt hónapot? A vörös hajú, szeplős, hózentrágeres agglegény; a pacalhasú, nagykalapos, bü- dösszivarú férfi, aki kétszer is mellém ült, elviselheteden dohánybűzt árasztva; a dadogó kalapos hölgy, a joviális küllemű nagymama, aki sosem dadog, ha kedvenc paripáját kell üvöltve megbiztatni a tribünről. Hova fogja felhajigálni ötliteres zacskóit a pattogatottku- korica-árus, akinek rekedt hangja már-már védjegy a pályán. Remélem, túlélték a telet. Szerintem egyébként Dyktis és Numera Due a hétvége legnagyobb esélyesei... Fogadjunk?! JEGYZET Szerkesztői kis Dekameron TALLÓSl BÉLA Bár nem szent életű barátok irányítása alatt nyiladozott a tudatom, talán túlságosan is erkölcsös, visszafogott neveltetést kaptam odahaza és egykori oskolámban, ahol (annak idején) bizony gyakran nyaklevesekkel, körmösökkel és tenyeresekkel terelgettek a szép- és helyesírás, az osztást-szorzás buktatói között. Ehhez az erkölcsösséghez adott a sors (az intelligens tervezés elmélete szerint bizonyára más) olyan ízlést, amely mindig távol tartott a trágár, útszéli stílustól. A távoltartás nemcsak abban nyilvánult meg, hogy magam nem gyakoroltam, hanem mástól sem bírtam elviselni, ha a szentek nevét vette hiába a szájára. Nem színlelt prüdéria volt ez, sarj adzó palánta koromban valóban óvtak mindenféle feslett- ségtől, mai értelemben, illetve szóhasználattal a romlottságnak még a virtuális jelenlétét is tűzzel-vassal irtották körülem. Aztán ez így is maradt meg sokáig, mígnem a kamaszkor mezsgyéit taposva csőstül zúdult rám a kárhozat. A nemiség pokla. Persze ez is csak virtuálisan volt jelen, pontosabban csupán verbálisán. Szenvedtem a verbális kielé- gülők erotikus hőstetteitől, mert úgy gondoltam, a nemiség nem lehet kérkedés tárgya, a szex kulturált viszonyok között az ágyba, nem annyira kulturált viszonyok között pedig felnőttfilmbe való. És most szép korba lépve tűrnöm kell. Akarom vagy nem, kapom és élem a szerkesztői kis Dekame- ront számítógépes szerkesztésitördelési nyelven. Olyan felszólítások és kérdések röpködnek körülöttem tisztességes, jó ízlésű kollégák szájából, hogy: „Tedd be nekem!”. Durvább formája a „Vágd be!”, „Bevágom.” formula. Gyakori felszólításként hangzik el az is, hogy: „Lógasd ki!” Ezek természetesen mind ártatlan szövegszerkesztési manővereket megnevező kifejezések. Mint ahogy az is, aminek ugyancsak gyakran vagyok tanúja, hogy valaki a közösség tudtára adja: „Jó, akkor most elmentem.” Ami azt jelenti, „széveli” a szöveget, vagyis memóriába rögzíti. Nagyon tudunk örülni annak is, hogy „bent vagyunk”, vagyis hogy épp befér az adott oszlopba a riport. Az is előfordul ugyanis, hogy „túl hosszú, nem fér be”, és ilyenkor „kilógunk”. Ennek a fordítottja, mikor „rövidek vagyunk”. Ilyenkor „meg kell nyomnunk egy kicsit” - ami csupán annyit jelent, hogy szét kell húzni a szöveget. És amikor már „befértünk”, vagyis „bent vagyunk”, akkor zsargonnal szólva „nyomunk” - vagyis nyomtatuk egy levonatot a kész, megszerkesztett, betördelt oldalról. A csúcs az, ahogy ma elbánt velem kedves kolléganőm. Azzal kért fel e jegyzet megírására, hogy „lehetek hosszú”, mert nem oldalt „állok” majd, hanem „le leszel fektetve” ide, ahol most éppen „élvezik” az írásjelekre átfordított verbális újságírás kis pornográfiáját. A Kocur Lacit meg fölém teszi. KOMMENTÁR Veszíts el egy könyvet BALLAD. KÁROLY Ha az ember könyvekről akar írni eszmefuttatatást, akkor szinte megkerülhetetlen két szállóige idézése. Az egyik nemzeti po- ézisünk nagy alakjának, Vörösmarty Mihálynak a költői kérdése, tudniillik, hogy „Ment-e/A könyvek által a világ elébb?” Ha pozitív a hozzáállásunk, a válasz nyilvánvalóan igen, ha azonban a vüág megjavíthatatlanságának képzetével küzdünk, netán cinikusan megkérdőjelezzük vagy egyenesen elvetjük az írott szónak a világ folyására gyakorolt hatását, akkor válaszolhatunk nemlegesen is. Könyvekről értekezve szinte ugyanilyen kötelező felvetni a második században élt késő római stiliszta, Terentianus Maurus latin aforizmáját: „Habent sua fata libelli” - azaz a könyveknek megvan a maguk sorsa. Nem árt egyébként tudni, hogy az eredeti megállapítás az olvasók felfogókészsége által megszabott sorsra utal, mi mégis inkább akkor hozakodunk elő vele, ha egyes könyvek hányattatására, történetük véletlen vagy éppen szükségszerű fordulóira, kalandos sorsukra utalunk, netán arra, hogy elveszhetnek és meg is találhatják őket. Történt, hogy a Békés megyei mezőváros, Orosháza könyvtárának a munkatársai (egy olvasójuk ötletét továbbfejlesztve) igen különleges akciót szerveztek. Neves kortárs íróktól dedikált könyvpéldányokat szereztek be azzal a céllal, hogy valamely nyilvános helyen - elveszítsék őket. Hogy szándékosságról van szó, és hogy ez voltaképp egy mozgalom, arról kis beragasztott cédula tájékoztatja a szerencsés megtalálót: „Ha megtaláltad, olvasd el, majd veszítsd el Te is! Tedd le a parkban egy pádon, buszon vagy vonaton, orvosi váróban, vagy a hivatali folyosó ablakpárkányán, az oviban, a suliban, kedvenc kocsmád pultján, vagy a legközelebbi telefonfülkében - bárhol, ahol sokszor megfordulsz, ahol sok ember jár, és ahol megtalálhatják. Ha kedved van, kapcsolódj be Te is a játékunkba úgy, hogy megválsz egy kedves könyvedtől. Helyezd el benne ezt a szöveget... és hagyd el valahol. Esetleg beszélj rá másokat is ugyanerre.” A gondos előkészítésnek és megfelelő hírverésnek köszönhetően alig néhány nap alatt a mozgalom országossá nőtt. Új és újabb könyvtárak, iskolák, társaságok és magánszemélyek csatlakoztak hozzá, százak vagy talán ezrek veszítik el sorra könyveiket. A nagyszerű játéknak az is része, hogy az elveszítők megpróbálják nyomon követni könyvük sorsát(!). Erre természetesen az internet a legalkalmasabb: az orosházi könyvtárosok nyitotta fórumban mindenkijelezheti, mit hol veszített el - és ugyanitt lehetne dokumentálni azt is, ha valaki ráakadt az elhagyott olvasnivalóra. Nos, előbbire százával sorjáznak a példák, a szerencsés megtalálók azonban nem igazán jelentkeznek. Holott a beragasztott cédulában a mozgalom internetes elérhetőségei is szerepelnek. Időközben persze az is kiderült, hogy az ötlet nem teljesen eredeti: nemzetközi színtéren régóta sikerrel zajlik BookCrossing néven. Mindez azonban aligha csorbítja a magyar kezdeményezők érdemeit: ha sikerül folyamatosan fenntartani az érdeklődést a mozgalom iránt, akkor annak bizony jelentős olvasásnépszerűsítő hatása lehet. Az orosháziak meg is tesznek mindent azért, hogy akciójuk tovább hullámozzon: minden hónapban (postai irányítószáma alapján) kisorsolnak egy települést, és tesznek róla, hogy a kortárs írók által felajánlott példányok abban a hónapban éppen ott vesszenek el. Bár egyéni megmozdulások révén a kezdeményezés már most áthömpölygött a Magyarország határain túli magyar nyelvterületekre. Talán okos dolog lenne intézményi szinten is felkarolni. Persze, ahol a lakosság vegyes nyelvű, ott talán nehezebb a lebonyolítás. Ám éppen ezért a siker is édesebb - és talán a világ is láthatóbban lódulhat előre. GLOSSZA A kígyó és az ő farka GRENDELÁGOTA Robert Fico háborog. Rosszallja, hogy Mlynkyben (a gyengébbek kedvéért: Pi- lisszentkereszten) az önkormányzat megszüntette az ön- kormányzat szlovák nyelvű lapját, mert az bírálta az ön- kormányzatot. Márpedig, ha egy kiadó kiad egy újságot, elvárja tőle, hogy lojális legyen vele, ne bántsa, érvel a mlynkyi (pilissszentkereszti) önkormányzat prominens embere, maga a polgármes- . tér. Talán az lenne a legegyszerűbb, ha szerződtetnének egy ódaszerzőt az első oldalra, néhány himnuszírót a többire, egybői megszűnne a bírálat lehetősége, sőt még a gondolata sem merülne fel senkiben. Odáig egyelőre nem fajult a helyzet, hogy válaszadás lehetőségének megteremtésére kötelezzék a'pilla- natnyilag nem létező lapot, és arról sem értesültünk, hogy valakit pénzbüntetéssel sújtottak volna Mlynkyben (Pi- lisszentkereszteri), a meg nem jelenő lap nem létező szerkesztői közül, esetleg egyenesen a főszerkesztőt, mert elzárkózott a válaszadás lehetőségének megadásától. Lehet, hogy csak azért, mert tulajdonképpen nem a szerkesztőt, nem a lapot, hanem a kiadót kellene szankcionálni. Azaz, a kígyó a saját farkába harapna. Itt, Pozsonyban (Bratislava) viszont az hiányzik, hogy Fico kormánya államosítsa, azaz saját tulajdonába vegye a szerkesztőségeket, s joggal kérhesse, hogy csak szépeket újon róla minden média. Viszont: minden bizonnyal törölné a törvény azon részét, mely a kiadót pénzbüntetésre kötelezi, ha..., nehogy kígyóvá váljon, mert a saját farka síny- lené meg.
