Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-29 / 74. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. AAÁRC1US 29. Szalon 13 ló barátság fűz az egykori iskolatársakhoz, s ezt nem szívesen adnám fel. Ez az, ami „idegenben” a legjobban hiányzik. Minthogy a kilencvenes évek végétől gyakorlatilag úton vagy, hogyan éled meg azt az átrendeződést, változást, mely Szlovákiában végbemegy? Ha az ember sokáig távol van, hajlik afelé, hogy idealizálja az otthont; ott jobban esik az étel, más a levegő, ám ha hazakerül, egyszerre kell szembesülni a hiányosságokkal. így vagyok én Szlovákiával - hetente átjárok az egykori iskolatársaimhoz, barátaimhoz, de ha huzamosabb ideig otthon kell lennem, már keresem a menekülési útvonalakat. Nem vezet ez egyfajta önként vállalt hontalansághoz? Az idegenben boldogulásukat kereső s azt megtaláló embereknél ez az állapot óhatatlanul beáll - aki úgymond elveszíti a hazáját, az igazából sem itt, sem ott nem érzi már otthon magát. Ebben az a körülmény is közrejátszik, hogy a nyugati országokban általában éreztetik is a külföldről érkezett emberrel: maradhat, míg az adott társadalomnak szüksége van rá, míg hasznos tagja tud lenni, de nem tovább. A kozmopolitizmus diszkrét bája? így van; s ez nálam, kisebbségi sorban született és nevelkedett szlovákiai magyarnál fokozottan előjön. Például amikor azzal szembesülök, hogy bármelyik országába megyek a világnak, mindenütt szidják a kisebbségeket, szinte mindenütt ugyanazokkal a jelzőkkel illetik. S én olyankor - bár semmi közöm hozzá - érintve érzem magam. így itt, Ausztriában mindig csak bevándorló leszek - míg odahaza, Szlovákiában örökre kisebbségi magyar maradok. Hogy lett ebből ismét Bécs? Egy szezont játszottam Darm- stadtban, majd 2004 júniusában részt vettem egy meghallgatáson, így lettem a Bécsi Opera színpadi hárfása, valamint állandó kisegítő a Bécsi Filharmonikusoknál. Közben belekóstoltál más műfajokba is? Igen, de ezek csak kísérletek voltak. 2000-ben például Bonnban elvégeztem egy dzsesszhárfa- mesterkurzust, s a bemutatkozó cédémen blues is hallható. Teljes váltást igényelne, ha ezekkel a műfajokkal komolyabban akarnék foglalkozni, hiszen nemcsak a hárfa megszólaltatásának a technikája más, hanem maga a hangszer is - a dzsesszt elektromos hárfán játsszák. Számomra ez a dolog a komolyzenéről szól - a hangversenyről, az operáról, és itt-ott a kamarazenéről. Hadd kérdezzem meg: hogy mérik le a komolyzenész komolyságát? Például úgy, hogy egy zenekari próbajátékon kapsz másfél percet, hogy meggyőzd a zsűrit arról, te vagy a legjobb. Ebben a szakmában annyiszor kell nulláról kezdened, ahányszor részt veszel egy-egy megmérettetésen. Sehol sem állhatsz ki úgy a nézők vagy a szakmai zsűri elé, hogy én vagyok az, aki ilyen és ilyen díjakat gyűjtött be, mert egyszerűen önteltnek néznének. Az elsőtől az utolsó hangig mindegyiket maximálisan ki kell játszanod, hogy meggyőzd a zsűrit a képességeid felől. Néhány évvel ezelőtt még szólókarrierről beszéltél. Hol tartasz ennek megvalósításában? Több menedzserrel is tárgyaltam, de a dolognak számos összetevője van. Például az ismertség, mely az eladott hanghordozók számával is mérhető. Ma azonban már ennek sincs akkora súlya, mint egydíjat nyertem, ugyanakkor annak is, hogy a szakmán belül számon tartjuk egymást. Pozsonyban, Kassán és Zsolnán léptem fel a közelmúltban, tavaly novemberben pedig egy zürichi zenekarral jártuk a Kárpát-medencét. Győrben, Nyit- rán, Kassán, Lőcsén, Pöstyénben, majd Eisenstadtban adtunk elő Mozart fuvola-hárfaversenyt. Milyen most Közép-Európá- ban a komolyzene piaca? A klasszikus zene mindig is egy szűk réteghez szólt, s még ezen belül is rétegződtek az egyes műfajok. Az opera például jóval kevesebb embert szóh't meg, mint egy népszerű nagyzenekari mű, s egy zongorakoncert mindig több embert mozgat meg, mint egy hárfahangverseny. A zenészek hierarchiája is valahogy ehhez igazodott: tehát vannak a szuperszólisták, majd a zenekarokhoz igazolt muzsikusok, akik szólóban is játszanak, végezetül pedig az állandó szerződés nélküli szabadúszók. Jómagam a második kategóriába tartozom; a legnehezebb helyzetben viszont a szabadúszók vannak. Megtelepedésed itt, Bécs szomszédságában véglegesnek tekinthető? Ide köt a munkánk, engem és feleségemet is. Elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemmel, de ez nem azt jelenti, hogy most már nyugodtan hátradőlhetek. Keresem az újabb kihívásokat, s a szólópályafutásról sem tettem le. Feleségem, Tina több kamarazenekarban is fuvo- lázik, ugyanakkor kultúrmenedzs- mentet tanul - s ezzel itt jobban lehet érvényesülni, mint odahaza. Különben gondolkodtunk azon, hogy Pozsonyban fogunk élni, de akkor ingázással telne a fél életünk. Ilyen szempontból Deutsch Wagram eszményi hely. Hová lehet még innen dobbantani? Bárhová, a világ bármely nagy zenekarába, ám számomra nagyon fontos Pozsony közelsége. Az, hogy tudjam: ha beülök a kocsimba, egy órán belül a családomnál vagy a barátaim között lehetek. Életre szókét évtizeddel ezelőtt, hiszen csak pénz kérdése, mikor ad ki az ember cédét; a terjesztés viszont annál több időt igényel. Következő dolog, hogy meg tudja-e találni a művész a célközönséget, azaz van-e igény a produkció iránt. A hárfakoncert sosem tartozott a tömegműfajok közé, s ez, azt hiszem, a jövőben is így marad. Aztán: minden országban akad egy-egy kiugró tehetség, aki nem szívesen engedi át a helyét másnak... Viszonylag sokat játszol Szlo- kiában - ez a te porondod? Otthon mindig is szívesen láttak, s számos zenekartól kaptam felkérést az együttműködésre. Ez annak is betudható, hogy számos hazai
