Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-18 / 66. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. MÁRCIUS 18. Vélemény És háttér 7- Drágám, fütyülök a tavaszi tisztítókúrára, mert imádom a kacsasültet. És fütyülök a politikai élet megtisztítására, mert élvezem a korrupció előnyeit. (Peter Gossányi karikatúrája) Nem világos, milyen adatokat és modelleket használva számoltak a szakértők Tomanováék elemzése agyaglábakon áll TALLÓZÓ OROSZ LAPOK A Gazeta című moszkvai lap „Hallgassátok a magyar táncokat” címmel közölt kommentárt a hét végi budapesti eseményekről. „Az új magyar ellenzék 700 harcosa kövekkel és Molotov-koktélokkal dobálta meg a gyászünnepségen a képmutatókat, nemzetárulókat, volt KISZ-vezetőket, akik mindennek emelik az árát, és a piac ostorával terelik a népüket. Az 1848-as forradalom 160. évfordulóján a magyar testvérek szembeszegültek a rendőrséggel, a kormánnyal, Gyurcsány miniszterelnökkel és a jóllakott közönséggel, amely helyet foglalt a szocialista miniszterek körül, előre felvett böjtös arccal” - írta a szerző. Véleménye szerint ez Európa új arca, a városi partizánok új válfaja, akik torkig vannak az emberarcú szocializmust és a menedzserek világát hozó földi mennyországról szóló ígéretekkel. „Nem lehet őket rábeszélni, hogyjó egyetemen tanuljanak, nem vonzza őket, hogy teljes szociális csomaggal ellátva tanácsadóként dolgozzanak. Ilyen félelmet nem ismerő gyerekek csak itt, Európa szívében, a Rómával szembeszegülő Attila országában, a mások számára érthetetlen nyelven beszélő hunok földjén születnek” - véli a cikkíró. Nagyezsda Kevorkova szerint egyelőre a városi szegények utcai megmozdulásairól van szó, de ez még nem a fő harc. „Budapesten nem gulyás- és nem nadrágos forradalom van, ezeket a fiatalokat nem lehet fundamentalistának vagy narancsosnak nevezni, mint a francia és dán diákokat, a tüntető olasz milliókat. Ezért igyekeznek meggyőzni arról Európát, hogy az irányított fasizálódó fiatalság jelentéktelen kirohanásáról van szó” - szól a kommentár. A Kommerszantban Andrej Ivanov Hatalmi harc feleimmel, Viharosan ünnepelték a függetlenség napját címmel számolt be a történtekről azzal, hogy a Fidesz-nagygyűlésen 10-25 ezer ember vett részt, noha a szervezők több százezres tömegre számítottak. A rövid írás ismertette Orbán Viktor beszédét, utalt a múlt vasárnapi népszavazásra. Rámutatott: noha Orbán a kormány menesztésére szólított fel, a rendezvény békésen ért véget. A rendőrségi intézkedések ellenére nem sikerült elkerülni a zavargásokat. A rendőrség ugyan feltartóztatta a szélsőséges nacionalista Nemzeti Önvédelmi Mozgalomnak a miniszterelnöki beszéd helyszíne elleni rohamra induló tagjait, de azok kövekkel és gyúlékony folyadékot tartalmazó palackokkal dobálták meg a rend őreit, majd kukákat borítottak fel, megrongálták a közlekedési lámpákat és a parkoló autókat. A rendőrség kénytelen volt könnygázt bevetni. Három rendőr megsérült, és a rombolás több mint 20 résztvevőjét őrizetbe vették - így a beszámoló. A Nyezaviszimaja Gazeta című lap rövid hírben számolt be az eseményekről, megemlítve, hogy a Fidesz nagygyűlésén, amelyen mintegy 10-25 ezer ember vett részt, Orbán Viktor a magyar népet elnyomó Habsburgokhoz hasonlította Gyurcsány Ferenckormányát. (MTI) A második pillérben való takarékoskodás előnyeiről és hátrányairól szóló elemzésből hiányoznak a hivatkozások a nemzetközi szakirodalomra, a világ tőkepiacainak és nyugdíjtakarékossági intézeteinek sok évtizedes tapasztalataira. Ami ennél is fontosabb, demográfiai előrejelzéseken alapuló kalkulációt sem tartalmaz. GÁL ZSOLT A Fico-kormány egy törvény- módosítással fél évre (2008 januárjától júniusig) megnyitotta a nyugdíjbiztosítási rendszer úgynevezett második pillérét az onnan kilépni, illetve az oda belépni szándékozó állampolgárok előtt. A törvényhozás szociális bizottsága számára a Viera Tomanová vezette szociális minisztériumban készített tanulmánynak - Elemzés a II. pillérben való maradás előnyeiről és hátrányairól - már a neve is mutatja, hogy a szerzők (a kormány politikájával összhangban) kizárólag azzal törődnek, kinek éri meg maradni, ill. kilépni a nyugdíjpénztári alapokból, arra fittyet hánynak, hogy számos olyan csoport van, amely tagjainak megérné belépni. Például azoknak a fiatal pályakezdőknek vagy jól kereső középkorúnknak (40 éves korig), akik korábban nem csatlakoztak a nyugdíjtakarékoskodáshoz a II. pillérben. De Fico kormányfő kijelentéseinek jegyében (a kormánynak nem érdeke, hogy a magán-nyugdíjalapok telhetetlen torkát tömje) természetesen nem fognak kampá- nyolni a pénztárak javára. A tanulmány odáig még rendben lenne, hogy felvázolja az első és a második pillér eltérő működési mechanizmusait, majd ennek alapján levezeti az előnyeiket és hátrányaikat. Azt is helyesen állapítja meg, hogy a generációk közötti szolidaritáson alapuló első pillér számára a legnagyobb kihívást a demográfiai folyamatok (konkrétan a lakosság elöregedése) jelentik, míg a második pillér legnagyobb kockázata az, hogy a nyugdíjalapokba áramló megtakarítások értéke a tőkepiacokon zajló folyamatoktól függ. Ezek függvényében a takarékoskodók számláján levő összeg egyes időszakokban csökkenhet is, és valóban nincs semmi garancia arra, hogy jelentősen növekedni fog. A számlákon levő pénz gyarapodását a tőkepiacokon az elmúlt évtizedekben elért árnövekedésből próbálják levezetni. A tanulmány szerint azonban az elmúlt időszakban egyre erősödnek a közgazdászok azon félelmei, hogy a tőkepiacokon az elmúlt 30-50 évben tapasztalt árnövekedés megismételhetetlen. Ez mind szép, csak az a gond, hogy a tanulmány egyetlen nemzetközi hírű közgazdászt sem említ, semmilyen elemzésükre nem hivatkozik. Az egész tizenhat oldalas anyagban mindösszesen két (!) hivatkozás van, a szlovák pénzügyminisztérium 2004-es hatástanulmányából ragadtak ki egy passzust (az oldal megjelölése nélkül, én nem találtam meg a megjelölt dokumentumban) és a szociális minisztérium 2004-es népszerűsítő brosúráját idézik. Pedig széleskörű nemzetközi tapasztalatok és gazdag szakiroda- lom van a tőkepiacok fejlődéséről az elmúlt több mint 100 évben, valamint a működő magán- és vállalati nyugdíjpénztárak hozamairól az elmúlt évtizedekben Amerikától Chilén át Európáig. Ezek persze azt mutatnák, hogy a befektetések hosszú távon nem túl magas, de biztos (inflációt meghaladó) reálhozamot eredményeztek. Ezzel nem lehet több tízezer embert kiüldözni a nyugdíjalapokból, ezért a szerzők inkább hallgatnak róla. Miközben az elemzés folyton a második pillér bizonytalanságaira és kockázataira mutat rá, a felosz- tó-kirovó elven működő első pillérről azt állítja, nem függ a ciklikus gazdasági és pénzpiaci folyamatoktól. Mivel a nyugdíjak folyamatos emelését törvény szavatolja, ezért a rendszer az elemzők szerint garantálja a juttatások értékállóságát, sőt annak folyamatos növelését. Ez így durva csúsztatás. Ha a gazdaságban jelentős ciklikus válság van és tömeges munkanélküliség alakul ki, azaz csökken a foglalkoztatottság, akkor a kevesebb dolgozó által fizetett járulékból hogyan fizetik ki a nyugdíjakat? A legfélrevezetőbb az lehet, hogy a dokumentum szerzői ugyan számolnak az öregedés kockázataival, de semmilyen modellel nem jelzik előre, miképpen romlik az aktív dolgozók és a nyugdíjasok aránya. Pedig számos létező demográfiai prognózisra támaszkodhatnának. Marad az unalomig ismételt mantra: a nyugdíjak emelkedését az I. pillérben a törvények garantálják, így azok folyamatosan követik majd a bérek növekedését. Csakhogy a felosztó-kirovó nyugdíj- rendszer egésze egyszerű parlamenti többséggel bármikor átalakítható (politikai kockázat), és ami ennél is fontosabb, a járulékfizetők és a nyugdíjasok közötti arány drasztikusan romlani fog (demográfiai kockázat). A szerzők az általuk idézett pénzügyminisztériumi tanulmányból is kiolvashatták volna, hogy míg 2002-ben egy 65 éven felüli lakosra hat munkaképes korú (15-64 év közötti) lakos jutott, addig 2055-ben ez az arány kettő az egyhez lesz. Ez elkerülte a figyelmüket. Pedig nem kevesebbet jelent (figyelembe véve azt a tényt, hogy a munkaképes korú lakosság körében a foglalkoztatottság jobb esetben is csak 75% körüli mértékre emelhető), hogy fél évszázad múlva 1,5 dolgozó járulékbefizetéséből kellene 1 nyugdíjast eltartani az I. pilléren belül! Pontosan ilyen helyzet elkerülésére találták ki előrelátóan az első pillért kiegészítő, takarékoskodáson alapuló második pillért. Amelyet most Fico és Tomanová állandóan támad. Bizonyára nélküle is el tudják képzelni a jövőt. A reális variációk ez esetben a következők: a nyugdíjkorhatár drasztikus megemelése (fokozatosan 70 év felé) és egymillió bevándorló befogadása (akiknek a többsége járulékfizető dolgozó kell, hogy legyen). Esetleg egy csoda folytán a születések számának látványos és tartós emelkedése. Mivel ez elfogadhatatlan és/vagy irreális, ezért maradni kellene a két pillér kombinálásánál. Sejtheti ezt a lakosság is, hiába ijesztget sorozatosan Fico és Tomanová, az 1,5 millió nyugdíjpénztári tagból eddig alig tízezer tért vissza kizárólag az első pillérbe. Úgy látszik most, amikor az emberek megtakarításaira megy ki a játék, nem hat a szuper népszerű miniszterelnök semmilyen győzködése. KOMMENTÁR Ámo(n)k JARÁBIK BALÁZS Már megint a szerzetesek (angolul monk)... Burma után szabadon és kissé balra, immáron Tibet fővárosában, Utászában mondanak a csuhások summás véleményt, mit is gondolnak a kínai rendszerről. Hát, nem sok jót... Meseszerűen indult ez a sztori is. (Ha jobban tetszik valakinek, kocsmaszerűen: az úgy kezdődött, hogy visszaütöttek.) Ami ez esetben azt jelenti, mindenki másként emlékszik, ki is kezdte. A tibeti - jórészt Indiában élő - ellenzék azt állítja, a kínai katonák legalább nyolcvan civilt öltek meg a március 10-e óta, amikor elkezdődött a tüntetés. Tibet kínai kormányzója viszont 13 civil áldozatról, meg 61 sérült katonáról tud, mindezt persze a „csőcselék” produkálta, s. k. Helyben vagyunk. Március 10. éppen az 1959-es, kínaiak által véresen elnyomott tibeti felkelés évfordulója. Tibet, amely történelme során szinte végig autonómiát élvezett, 1950-ben lett Kína része hivatalosan is, elvesztve korábbi privilégiumait, egyebek között a buddhista vallás szabad gyakorlását. Ráadásul a kínaiak az addig tiltott várost, Ihászát igyekeznek megszabadítani tibeti varázsától. A kínaiak betelepítése a helyiek számára az elviselhetetlenségig fokozódott, amikor néhány éve Ihászát már vasút köti össze Kína többi részével. Ami az ország többi régiója számára modernizáció, az a buddhista központ, Tibet számára a ferdeszemű halál. Nem csoda, hogy olyan dátum ez, amikor minden tibeti izgalomba jön Tibeten innen és túl. S bár a kínaiak is a szokásosnál tágabbra nyitják egyébként is vigyázó szemüket, az elmúlt napok eseményei azt is mutatják, hogy Tibetnek nincs több vesztenivalója. Autonómia helyett modernizációba oltott asszimilációt kapott. Persze, az időzítés rendkívül fontos. Egyre-másra nyitják ki (még) csipás szemüket a különböző emberjogi mozgalmak és a nagy kínai embertengerben elnyomott kis nemzetek. Kína ugyanis a nyári olimpiai játékokra készülve meg akarja mutatni a világnak, melyik lesz a jövő vezető nagyhatalma. A hivatalosan 1,4 milliárd, Kínában élő ember közül pedig jócskán akadnak olyanok, akik azt szeretnék megmutatni a világnak, mi Kína valójában. Tibet mellett érdemes lesz figyelni Tajvanra, amelynek talán soha nem lesz olyan esélye a függetlenség kikiáltására, mint most. Nem csak az olimpia miatt. Kínának van otthon elég baja. Az óriási ütemű gazdasági növekedés ugyanis hatalmas méretű szennyezéssel jár, mivel Kína elsősorban szénnel tüzeli gazdasága teljesítményét. Az egyre izmosodó középosztály pedig a befektetni akarás mellett nyakra-főre zöldül a víz és levegő szennyezettségétől. Kínában immáron legitim, szinte a kommunista párt által is elismert ellenzék ütötte föl a fejét, a zöldek. Kína az olimpia évében könnyen futhat ámokot. Igaz, ez még nem olimpiai sportág, de ha a kínai futam emlékezetes lesz, ki tudja... JEGYZET Felmosórongy milliókért BUCHLOVICS PÉTER Itt a tavasz, eljött a húsvéti nagytakarítás ideje, siessünk, forogjunk, sertepertéljünk! Ekképp gondolhatta Tomanová ténsasszony is, a minisztérium kipucoválásának 11 milliós tendere ügyében. Tette mindezt oly szorgalmasan és villámgyorsan, hogy a közbeszerzés kiírása és a határidő lejárta - mit ad Isten!- ugyanarra a napra esett. Elképzeltem, ahogy a csalódott és lemaradt cégek partvisokkal és toliseprűkkel rohamozzák meg dühükben az épületet, ahonnan több emelet magasból zúdítják nyakukba a teli felmosóvödrök tartalmát... De félre a tréfával. A tárca most azzal mentegetőzik, hogy a minisztérium illetékes söprűfelelősei időben, már március elsején közzétették a tendert az Európai Közlönyben, a Közbeszerzési Hivatalt pedig még február 29-én értesítették. A hivatalnak viszont a törvény szerint hat-tizenhárom napja van a közzétételre. Ámde akadt olyan közbeszerzési szakértő, áld úgy vélte: ha valaki nem tudott előre a versenyről, annak jelen esetben esélye sem volt részt venni a pályáztatásban. Pályázatíró legyen a talpán, aki kora reggel, akár „véletlenül”, akár mert más dolga nem lévén, a közlönyt böngészi, észreveszi benne a hirdetést, heuréka!, kiált fel, nyomban mozgásba lendíti agyát, és kora délután már le is adja az anyagot. Netán el is nyeri a megrendelést. Anélkül, hogy előre ítélkeznék, gyanús ez a fajta loho- lás, ráadásul megéltünk itt mi már ennél cifrább tendereket is. Főképp, ha figyelembe vesszük, hogy már- már a politikai folklór részévé vált az a fajta eljárás, melynek során rendre olyan tendereket szerveznek, s olyan feltételekkel, hogy lehetőleg csak az éppen regnáló pártok holdudvarába tartozó, előre kiszemelt cégek jáijanakjól, lehetőleg azok kapjanak állami megrendeléseket. Sőt, a törvény kiskapuit is betéve ismerik. Biztos, hogy a minisztériumban csak a helyiségeket kellene kitakarítani, és a bútorokat kéne leporolni? Apropó, eddig sajnos még nem találták fel azt a roppant hatékony ablaktisztítót, amellyel olyan glancosra lehetne pucolni az üveget, hogy száradás után ne maradjon ott a részrehajlás és visszaélés gyanújának légypiszka.
