Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-08 / 58. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. AAÁRC1US 8. Szalon 13 szerb falvakba, és a lakosok üzletelhetnek egymással. Azt az autóbuszt, amely hetente kétszer közlekedik a falu és Mitrovica között, ma már nem kísérik páncélozott járművek. Aki tehát azt állítja, hogy a tartományban nem javult a helyzet, az nem mond igazat. Eszerint csak idő kérdése, hogy a szerbek mindenütt bekapcsolódjanak a tartomány mindennapi életébe? Ez attól függ, hogy mely területekről beszélünk. A legnehezebb azoknak a szerbeknek a helyzete, akik elszigetelt, kicsiny falvakban élnek. Az Ahtisaari-terv egyik eleme volt, hogy jöjjön létre hat szerb önrendelkezéssel bíró terület, amelyeknek önálló bírósága, rendőrsége, iskola- és egészségügyi rendszere lenne. A tervvel a koszovóiak és a szerbek is egyetértettek, ám ez csak azoknak a szerbeknek a helyzetét oldotta volna meg, akik az említett hat régióban élnek. A 120 tagú koszovói parlamentben húsz hely törvényüeg a nemzetiségek képviselőinek van fenntartva, ebből tíz a szerbeknek. Sajnos, mivel Belgrad mindig arra szólítja fel a szerbeket, hogy ne vegyenek részt az ottani választásokon, ez a tíz hely évek óta betöltetlen. Mi a helyzet Koszovó gazdaságával? A tartomány gazdasága jelenleg romokban hever. Az éves költség- vetés mindössze 700 millió euró, ami egy kétmilliós ország esetében nevetségesen kevés. A bevételek 90 százaléka a vámokból származik. Az országban gyakorlatilag semmi sem működik. Az egykori állami cégek többsége azért nem, mert ezek a függedenség kikiáltásáig jogilag a szerb állam tulajdonában voltak, s ez a helyzet blokkolta tevékenységüket. A függedenség kikiáltása már csak ezért is fontos lépés volt, mert így ezekben a vállalatokban a termelést újra meg lehetne indítani. Az más kérdés, hogy Koszovó lakosai hosszú időn keresztül nem fizettek adót sem. Miután 1989-ben Milosevics megszüntette a térség autonómiáját, az ottani albánok megteremtették a saját illegális államukat. Ebben az időben 250 ezer gyermek garázsokban kialakított iskolákban tanult, a pedagógusok pedig egyeden dinár fizetést sem kaptak a szerb államtól. Őket a félmillió emigrációban élő albán jövedelmének a 3 százalékából fizették, amelyet támogatásként hazaküldtek. Értelemszerűen a koszovói albánok már akkor sem adóztak a jövedelmük után. Ha a tartomány gazdasága romokban, akkor hogyan lehetséges, hogy szinte az egész országban mindenki építkezik? Honnan van erre a lakosoknak pénzük? Ez nagyon jó kérdés, ám tartok tőle, hogy a pontos választ senki sem tudja megadni. Én három dolgot tartok elképzelhetőnek. Először is, szülte minden koszovói albánnak van olyan hozzátartozója, aki külföldön dolgozik. Vélhetően 1. Katonasírok Koszovóban szinte minden út mentén láthatók 2. Vér, de bárányoké. A tavaszi Ederlezi ünnep alkalmából ezrével ölik le a bárányokat Babaj i Bokesen. Az albán rituálé során egy szent ház falára fröcskölik a vért... 3 3. Lázár Cár Gárdájának tagjai a múlt évben a szerbiai Krusevác- ban tettek esküt arra, hogy ha kell, fegyverrel foglalják vissza a tartományt A prizreni ortodox szerb templomot néhány évvel ezelőtt még fegyveres német katonák őrizték. A hivatalos szervek mostanában már a tatarozását is elrendelték „Ha valamelyik szlovák politikus kimondaná, hogy a koszovói albánok a Milosevics-féle politika áldozatai, nem pedig drogdílerek, akkor ezzel azonnal választókat veszítene" (Leczo Zoltán felvételei) ők jelenleg is támogatják az otthon maradt családtagjaikat. Másodszor tény, hogy a háborún sokan meggazdagodtak. Tagadhatadan, hogy főleg a háború utáni években a tartományban virágzott a kábítószerkereskedelem és a prostitúció. Erről rengeteg mítosz és legenda kering, de szerintem az utóbbi években mindkét dolgot sikerült, főleg az ENSZ jelenlétének köszönhetően visszaszorítani. Koszovó határai a mai napig sincsenek annyira biztosítva, hogy rajtuk keresztül ne folyhasson csempészet. Prizren mellett gyakorlatilag az ottani KFOR-erők tudtával és jóváhagyásával működik egy Big Brother nevezetű üzlet, melyben számítógépes programoktól „márkás” ruhaneműig minden kapható - az eredeti árának a tizedéért. Koszovó jelenleg egy olyan piactérre hasonlít, melyen még nem tisztázottak az üzlet szabályai. Koszovó függedenségét 2008. február 17-én hirdették ki. Évekkel ezelőtt viszont a helyiek már úgy nyilatkoztak, hogy a tartomány rég elveszett a szerbek számára, csak nincs olyan szerb politikus, aki ezt ki merné mondani. Mikor vesztették el Koszovót a szerbek? Koszovó szerintem abban a pillanatban végérvényesen elveszett számukra, amikor az egyébként jogos dühükben, az UCK-sok ellen indított harcuk során elkezdték a ci- vü lakosság likvidálását, és tankokkal meg helikopterekkel indultak az albán falvak ellen. Ezt nemcsak én mondom, hanem Artemije raska-prizreni püspök is. A koszovói szerbek fő egyházi vezetője 1998-ban nyüatkozott így, amikor a szkanderaji vérengzés során a Jashari család tagjai közül 58 embert irtottak ki a szerb fegyveresek. Február 17-én Pristinában egy új európai állam született. Milyen érzés volt jelen lenni ennél a történelmi pillanatnál? Helyenként meghatottságot érzett az ember, ám a nap eseményei leginkább arra emlékeztettek, amikor a naganói olimpiáról hazatértek a győztes cseh hokisták. A pristinai függedenség kinyilvánítása kissé giccsesre sikeredett. Koszovó függedenségének egyoldalú kikiáltása nem az elképzelhető legjobb, hanem a legkevésbé rossz megoldása volt a helyzetnek. A tartomány még hosszú ideig nem lesz ténylegesen önálló, hanem az Európai Unió protektorátusaként fog működni. Koszovó tulajdonképpen most a Belgrádtól való függedenségét kiáltotta ki. Annak viszont örülök, hogy eddig ez az egész halálos áldozatok nélkül történt. Komolyabb zavargások ezután sem várhatók? Ezt senki sem tudja megjósolni. A szerbek még sokáig nem fognak megbarátkozni Koszovó elvesztésének a gondolatával. Mitrovicá- ban hosszú hetekig, hónapokig tüntetnek majd. Szerb tartalékosok esetieg megpróbálnak bejutni a tartományba, ám azt jól tudják, hogy ha az egész szerb hadsereget mozgósítanák is, akkor sincs ahhoz elegendő katonai erejük, hogy visz- szafoglalják a tartományt, mert ott jelenleg 16-17 ezer NATO-katona állomásozik. Valószínűnek tartom azonban, hogy a távolabbi jövőben a szerbek lakta észak-koszovói rész elszakad az országtól, és kérni fogja a Szerbiához való csatolását. Szerbiában milyen mostanság a közhangulat? A médiában természetesen vezető helyen foglalkoznak a függetlenséggel, ám az emberek egy kicsit már belefáradtak az egészbe. A szerb elnökválasztás során hallottam olyan véleményeket, hogy Szerbia számára is üdvös lenne, ha végre megoldódna Koszovó helyzete. Keveset hallani viszont arról, hogy Szerbia a vüág negyedik leg- elöregedettebb állama. Az átiag- életkor 40,2 év, míg Koszovóban a lakosság 65 százaléka 30 évnél fiatalabb. Ha a tartomány Szerbia része maradt volna, akkor 20-30 év múlva a lakosság harmada, talán fele lenne albán nemzetiségű, s akkor akár országos szinten is meghatározó politikai erőt képviselhettek volna. Sokan úgy vélekednek, Koszovó függedenségének a kikiáltása nem volt helyes döntés. Milyen más, reális megoldása volna az ott kialakult helyzetnek? Nem tudok ilyenről. Koszovóba még most is hetente érkeznek a kék kamionok Szerbiából, melyek a tömegsírokból hozzák haza a háború áldozatait, 2000 embert még mindig eltűntként tartanak nyüván. Szülte minden albán családnak vannak háborús halottjai. Őket kilenc évvel a történtek után nehéz volna arra kényszeríteni, hogy a szerbekkel közös államban éljenek. Főleg hogy eddig a szerbek még csak bocsánatot sem kértek az albánoktól az ellenük elkövetett bűnökért. Borisz Tadics Boszniában ezt már megtette, és ez a horvátok- kal kapcsolatban is megtörtént. Koszovó jelenlegi helyzete mely térségekkel hasonlítható össze a világban? Sem Baszkföldön, sem Romániában, sem a Vajdaságban, sem Szlovákiában nem hasonlítható össze a többségi nemzet és a kisebbség viszonya azzal, ami az ottani szerbek és albánok között történt. Talán Kurdisztánban vagy Csecsenföldön zajlottak hasonlóan tragikus események. Mit szól ahhoz, hogy egyesek a szlovákiai magyarok helyzetét a koszovói albánokéval vetik ösz- sze? Ezek a viszonyok egymással összehasonlíthatadanok. Milosevics a saját kisebbsége ellen indított háborút. Szlovákiában a múltban senki sem tett vagy tervezett olyasmit, amit az ottani hadsereg és a rendőrség művelt a civil lakossággal. Ezért nálunk tudtommal semmilyen magyar felszabadítási hadsereg nem jött létre, amely ellen harcolnia kellene az államnak. Miért olyan fontos kérdés Szlovákia számára, hogy ne ismerje el Koszovó függedenségét? Biztos vagyok abban, hogy ez belpolitikai kérdés. A politikai pártok nem Koszovó ügyével foglalkoznak elsősorban, hanem a téma kapcsán új választókat akarnak szerezni. Ha valaki kimondaná, hogy a koszovói albánok a Milosevics-féle politika áldozatai, nem pedig drogdüerek, akkor ezzel azonnal választókat veszítene. Az egyszerű szlovák választó- polgár számára Koszovó ügye ennyire központi kérdés? Koszovó a szerb mitológia bölcsője. Itt nem a történelmi tényekről van szó, hanem mítoszokról, melyek erősebbek a tényéknél. A szlovákok számára, akiknek a mítoszaik szintén fontosak, rokonszenves ez a legendákon alapuló történelemszemlélet. A politikusok pedig sikeresen ültették el azt a gondolatot a választóik fejében, hogy Koszovó ügye a szlovákok problémája. Mellesleg nem tudok egy olyan európai nemzetről sem, amely olyan intenzíven foglalkozna Koszovóval, mint Szlovákia. Annak ellenére, hogy az emberek lényegében nem is tudják, hogy miről van szó. Mi a történelmünk során mindig a szerbek oldalán álltunk. Čaplovič nemrégiben kijelentette, hogy Koszovó nem Koszovó, hanem Drogovó. Erre senki sem reagált érdemben, pedig fölháborító megnyüvánulás volt. Itt tetten érhetők azok a beidegződések, melyek szerint az albán bűnöző, míg a szerb vagy áldozat, vagy hős. Mintha ezzel a hozzáállással a saját mítoszainkat élnénk újra. Másként néznek Önre az albánok vagy a szerbek, amikor megtudják, hogy egy olyan országból jön, amely ellenzi Koszovó függedenségét? A szerbek másként. Jarinjában, ahol a határátkelőt felgyújtották, hallottam, amint Robert Fico éppen bejelenti, hogy Szlovákia talán sohasem ismeri el Koszovó függetlenségét. A háziak széles vigyorral töltögették a poharainkba a rakiát azzal, hogy itt vannak a szlovák testvéreink közöttünk. Az albánok viszont mostanság sem tudják, hogy mi is az az önálló Szlovákia. Számukra csak Csehszlovákia létezik. A tájékozottabbak is csak any- nyit tudnak, hogy mi a csehektől milyen kulturáltan és békés körülmények között váltunk el. Nairn Breznica, a koszovói Radio K igazgatója mondta nekem egyszer, hogy a nemzetközi rendőri erők holnap hazamehetnének Koszovóból, ám a NATO- seregeknek örökre ott kellene maradniuk. Mi a véleménye erről a kijelentésről? Koszovó az elkövetkező hónapokban az ENSZ irányítása alól átkerül az EU üányítása alá. És az EU-nak legalább az elkövetkező tíz évben jelen kell még lennie a tartományban.
