Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-05 / 55. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2008. március 5., szerda 5. évfolyam, 10. szám Oda megyünk lakni, ahol tejet kapni? Egyre többen választanak köztes létformát: a családi otthont sokan falun teremtik meg 26. oldal „Sok az előítélet a magyar nemzetpolitika iránt is" Szerencsés János kassai főkonzul a 2006-os karcsúsítás után egyedül látja el hivatalát 29. oldal 30. oldal Bajnok lett az egykori bajnok lánya Kráľ Klaudia nyakába először akasztottak aranyérmet az országos bajnokságon A losonci zsidó temető egykori siratóházában él kutyájával, Benyvel Ladislav Karásek. Az idős férfi csak nevet, amikor mások szörnyülködnek: „a halottak nem bántják az embert, sokkal jobban tartok az élőktől" - mondja. Elárulta, régebben gyakran garázdálkodtak vandálok a sírok között, amióta odaköltözött, inkább elkerülik a temetőt. (Jón Kroslák felvétele) JEGYZET Ajándékozzunk ingatlanadót LECZO ZOLTÁN Bevallom, először én is csak jót nevettem azon az ötleten, hogy Királyhelmecen a lakosoktól idén úgy akarják beszedni az ingadandót, hogy a polgármester levélben megkéri őket, az adójuknak megfelelő összeggel ajándékozzák meg a városukat. Történt ugyanis, hogy a Bodrogköz központjában egyes önkormányzati képviselők a múlt évben oly sajátságosán dolgoztak a közért, hogy a sok munka és fáradozás közepette végül nem sikerült megszavazniuk az ingatla- nadó kivetéséhez szükséges általános érvényű rendeletet, s így 2008-ban a település kasszájába 3,3 millió koronával kevesebb folyik be. Ebben a furcsa helyzetben találta ki valaki a fent említett megoldást, azaz hogy önkéntes alapon dobják össze a polgárok a hiányzó pénzt. Mondom, először én is csak kacagtam a ötleten. Ezek aztán jól kitalálták! A szegény ember fog majd ingatlanadót ajándékozni nekik, csak azért, mert képtelenek voltak arra a rövid időre tárgyalóasztalhoz ülni, míg azt a munkát elvégzik, melyre a törvény és az esküjük kötelezi őket! Persze, majd a nyúl viszi a puskát, a befőtt meg elteszi a nagymamát! Rihegtem-röhögtem, akárhányszor eszembe jutott ez az ajándé- kozós dolog. Am egyszer csak elmúlt a nevethetnékem, és komolyan elgondolkoztam a felvetésen. Mert mi is történt valójában? Adódott egy kétségtelenül rendhagyó helyzet, s valaki ennek a megoldására hasonlóan rendhagyó ötíettel állt elő. Felnőtt, gondolkodó és felelősségteljes emberként próbálta kezelni a választópolgárt, azaz felajánlotta neki a lehetőséget, hogy önként vállalja a közterhek rá eső részét. Ne azért fizessen, mert muszáj, hanem azért, hogy a közös kasszából több pénz jusson az elesettek megsegítésére, az emberek életkörülményeinek javítására, az oktatás, a sport vagy a kultúra támogatására. Kérdés, hogy erre a felvetésre képes lesz-e felnőttként reagálni egy olyan város polgára, akit már hosszú ideje gyerekként kezelnek, s ezért urambocsá!, olykor gyerekesen is viselkedik. Eltűri, hogy négyévente a választásokkor elhalmozzák ígéretekkel, amelyeket aztán rendre elfelejtenek betartani. Mindig türelmesen meghallgatja az aktuális szónokok zengedelmeit, majszolja az ingyengulyást, issza hozzá a kampánysört, s közben nem kérdi meg a soros megváltójelöltektől, ez ideig konkrétan mit is tettek a közért, illetve mi akadályozta meg őket abban, hogy vállalásaiknak eleget tegyenek. Választani aztán választ a szegény polgár a rendelkezésre állók közül, ám az azután következő időszakban megint csak tűri birkamód, a választottjai hónapokig azzal legyenek elfoglalva, hogy szétválogassák a helyieket - ki tudja milyen jogon és miféle szempontok alapján - jókra és rosszakra, szépekre és csúnyákra, szentekre és ördögökre, „mieinkre” és „tieitekre”. Lenyeli a polgár azt is, hogy egyes képviselők, kihasználva az önkormányzati törvény hiányosságait, törvényesen ne végezzék a dolgukat. Hallgatja a jámbor a méltatlan vitákat és a semmittevés képtelen indokait, nézi, ahogy szaporodnak az illegális szemétlerakatok, a csatornarendszer hiányában folyik a szennyvíz az utcákon, és mindeközben ámuldozik azon, mivé is lett az egykor dicső város. Ezután elballag emberünk a járhatatlan utcákon a munkanélküli-segélyért, és otthon elolvassa gyermeke távolból írott üzenetét, aki egy élhetőbb élet reményében már rég messzire szaladt a szülővárosától... Persze, hogy odaajándékozza-e az ingatlanadóját a királyhelmeci polgár, az attól is függ majd, képes lesz-e felülemelkedni a nem mellesleg jogos sérelmein, az elmúlt évek történései láttán reménykedni tud-e abban, hogy egyszer tényleg megváltozhatnak itt a dolgok. Hisz-e abban, hogy a jövőben a köztisztviselők mindegyike képes lesz lelkiismeretesen végezni a munkáját, hogy a meglévő gondok megoldódnak egyszer, és hogy végre Királyhelmecen is a közjava lesz a legfőbb törvény. Én - mivel mást nemigen tehetek - ebben bízom, és fizetek. Fizetek, s arra biztatom Ki- rályhelmec minden lakóját, hogy gondolja végig felelősségteljesen a dolgokat, majd döntsön a lehetőségei és a legjobb meggyőződése szerint, felnőtt ember módjára. A mindenkori városvezetés figyelmét pedig felhívnám arra, hogy ugyanez a hozzáállás tőlük is joggal elvárható, s ha erre esetleg bármilyen okból képtelenek volnának, akkor a következő helyhatósági választás alkalmából a királyhelmeci városháza nagyterme helyett inkább keressenek maguknak más játszóteret!
