Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-04 / 29. szám, hétfő
IV Egészségünkre ÚJ SZÓ 2008. FEBRUÁR 4. www.ujszo.com AMIT TE ESZEL, ABBÓL TE LESZEL Vitamin és vérnyomás A szelénnel, magnéziummal, kalciummal, káliummal, C- és E- vitaminnal gazdagított tejital fogyasztása a közönséges tejhez képest rövid távon bizonyítható egészségügyi előnnyel nem jár. Ez a tanulsága annak a tudományos vizsgálatnak, amelyet holland kutatók végeztek. P. W. de Leeuw és munkatársai 124 egészséges önkéntes felnőttnek adtak különleges tejitalt nyolc héten át. A vizsgálati alanyok fele szelénnel, magnéziummal, káliummal, kálciummal dúsított, 2,5 deciliter sovány tejitalt fogyasztott minden nap, amelybe C- és E-vitamint is tettek, a másik csoport ugyanannyi vizet ivott. A vizsgálat végére az önkéntesek szisztolés vérnyomása átlag öt higanymilliméterrel csökkent - de egyformán, akár a vitaminkoktél-ivók akár „vizesek” csoportjába tartoztak. De Leeuw és munkacsoportja fölvetette annak a lehetőségét, hogy talán nem adtak elég sok vitamint vagy káliumsót a tejhez, de valószínűsíthető az is, hogy a táplálékkiegészítők egyes alkotóelemei erősítés helyett éppen ronthatják egymás kedvező hatását. A magas vérnyomás csökkentésére tehát a látványosan reklámozott készítmények helyett érdemes inkább kezelőorvosunkkal megbeszélni a legjobb gyógyszeres kezelést. Drága az egészséges ennivaló Az Egyesült Államokban a gyümölcsök és zöldségek ára gyorsabban emelkedik, mint az infláció, miközben az egészségtelen ételek ténylegesen kevesebbe kerülnek - igazolta egy most közölt vizsgálat. Seattle-ben a Washingtoni Egyetem kutatói megvizsgálták, hogy az élelmiszerboltokban 2004 és 2006 között miképpen alakult 372 féle étel és ital ára. Az Egyesült Államok fegyveres erőinek egészségügyi parancsnoka, Richard Carmona 2006-ban nagy vihart kavart azzal a kijelentéssel, hogy az elhízás veszélye Amerikában nagyobb gondot és veszélyt jelent, mint a terrorizmus. A most megjelent vizsgálat azért választotta témájául az élelmiszerárakat, mert a kutatók véleménye szerint az amerikaiak kövéredésében nagy szerepe van annak, hogy éppen az a társadalmi réteg nem tudja megvenni a drágább, de egészséges ennivalót, amelyiknek erre a legnagyobb szüksége volna. A zöldségek, gyümölcsök ára két esztendő alatt csaknem 20 százalékkal növekedett, ugyanakkor ebben az időszakban a sült krumpli vagy az édességek ádag két százalékkal olcsóbbak lettek. Az eper megvéd a szívbajtól Azok a hölgyek, akik szeretik az epret, jobb eséllyel kerülhetik el az érelmeszesedés kifejlődését, mint azok, akik nem kedvelik ezt a zamatos gyümölcsöt, jelezte egy tanulmány. Ezt a tanulmányt 1985-ben az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet kezdeményezte annak vizsgálatára, hogy hormonális hatások mennyiben befolyásolják az emlőrák kifejlődését. Részletes kérdőívre válaszolva a rendszeresen vizsgált hölgyek megadták étkezési szokásaikat, beleértve zöldség- és gyümölcsfogyasztásuk adatait is. Kiinduláskor a hölgyeknek csaknem egynegyede gyakorlatilag nem evett epret, a csoportnak fele havonta csak 1-3 alkalommal, a többi résztvevő hetenként fogyasztott a gyümölcsből. A szív- és érrendszeri katasztrófák gyakorisága szempontjából a különböző mértékű eperfogyasztók között statisztikailag értékelhető különbség nem volt, de az érelmeszesedéssel összefüggő, gyulladásos folyamatot jelző fehéijék szintje az epret gyakran fogyasztók körében alacsonyabbnak bi- zohyult. A szerzők kimutatták, hogy az epernek kísérleti körülmények között jelentős véralvadásgátló hatása van, ami szintén fontos tényező a szív- és érrendszeri katasztrófák megelőzése szempontjából. (MTI) Az elhanyagolt prosztatabajok rákká fajulhatnak, s az első panaszok esetén segíthetnek a gyógynövények Urak, védekezzenek! Alig múlt harmincéves és idősebb ismerőseinek prosztataproblémáin csak nevet? Nagy hiba. A biztonság kedvéért vegye fel az étlapjára a tökmagot, a paradicsomszószt és a hagymát. ÖSSZEFOGLALÓ A negyvenévesek 10 százalékát gyötrik prosztataproblémák, ötven év után pedig már a férfiak felét. Erről árulkodnak a vizeletürítési zavarok és a gyakori éjszakai vizelés. Mi az, ami segít? A gyógyszer- tárak a táplálékkiegészítők gazdag kínálatát adják, de úgy is segíthetnek magukon, ha körülnéznek a konyhában. Cink és réti füzény A prosztatát a cink tartja formában. Megakadályozza a növekedését, de segít akkor is, amikor már enyhe problémák jelentkeznek. Próbáljon meg naponta néhány héten keresztül 10 milligramm cinket fogyasztani. Ha nem kedveli a tablettákat, gazdagítsa étrendjét belsőségekkel, gombával, tojással, teljes őrlésű péksüteménnyel, tökmaggal, mustárral. Kitűnően hatnak a gyógynövények is, mint például a csalán, a fűzfa. Ha nehézséget érez, ne várjon, míg a betegség teljesen kifejlődik, hanem minél előbb főzzön speciális gyógynövényteát. Gyulladáscsökkentő, megszünteti a vizelési panaszokat, a görcsöket és rendbe hozza a prosztatát. Tea réti fiizényből 100 g rétifüzény-levél 50 g aranyvessző 50 g kamilla 50 nyírfalevél 50 g repcsés kalluna A gyógynövényeket keveije össze, négy kávéskanálnyi keveréket forrázzon le egy liter vízzel. Fél óráig hagyja kilúgozódni, szűrje le és tegye termoszba. Kis adagokban egész nap kortyolgassa. Paradicsom és paradicsomszósz Az elhanyagolt prosztatabajok rákká fajulhatnak. Ha betöltötte az ötven évet, évente keresse fel az urológust, s egyen sok fokhagymát és hagymát. Rendszeres fogyasztása 50, sőt 70 százalékkal csők- kend a prosztatarák kialakulásának esélyét. Hasonlóan, ha nem erősebben hat a paradicsomban lévő likopén. Felejtse el a mondást, hogy a zöldség nyersen a legjobb. A likopén sokkal hatásosabb, ha a paradicsomot megfőzik. Rendkívül egészséges a paradicsomszósz vagy a paradicsomos pizza. Tökmag A cinken kívül erős vízhajtó hatású ola- v jat tartalmaz, ami megkönnyíti a Sä húgyhólyag kiürülését. Olyan lí anyagot I is tartal- rn a z , amely !J megaka- f, dályoz- za, hogy a jó tesz- toszteron nP rosszá vál- W tozzon. Este a televízió előtt inkább tökmagot rágcsáljon, mint krumpH- pelyhet. Örülni fog, hogy az akciófilm alatt nem kell állandóan a toalettre szaladnia, (zd-ki) A legjobb orvosság egy szelet teljes őrlésű kenyér vastagon megkenve - paradicsomszósszal, hagymával és fokhagymával megszórva. Az egészséges bélflóra alapját a Lactobacillus és a Bifidobaktérium fajok adják Bélbaktériumok kényes egyensúlyban TANÁCS Gondolta volna, hogy szervezetünkben több mint négyszáz féle baktériumtörzs található? Tudta, hogy a Bifidus tényleg létezik, és nem csak reklámszöveg? Tudta, hogy miért tartjuk közérzetünk kulcsának a bélrendszert? Tudja, mi szükséges az egészséges bélmozgás megtartásához? A bélben található mikroorganizmusok összességét, amelyek különböző gombákból és baktériumokból állnak, gyűjtő nevükön bélflórának nevezzük. A bélflóra nagy szerepet játszik az immunrendszer fenntartásában és az allergiás folyamatok visszafordításában, tehát úgy is mondhatjuk, hogy a bélflóra egészséges egyensúlyának fenntartásában nélkülözhetetlen a szervezet számára. Az egészséges bélflóra alapját a Lactobacillus és a Bifidobaktérium fajok adják, amelyek mellett egyéb számtalan mikróba is jelen van. Ezeket a baktériumokat probiotikumnak nevezzük. A porbiotikumok testvérei a prebioti- kumok, azok a természetes tápanyagok, amelyek a probiotiku- mok tápanyagai, így elősegítik szaporodásukat, túlsúlyba kerülésüket, vagyis az egészséges bélműködést és a jó emésztést. Mire jóka pro- és prebiotikumok? ♦ megakadályozzák a kórokozó baktériumok, paraziták és káros gombák elszaporodását, ♦ elősegítik az emésztést, javítják a tápanyagok felszívódását, ♦ B-vitaminokat és folsavat termelnek, ♦ lebontják a tejcukrot, ♦ elősegítik a bélrendszer perisztaltikus mozgását, a salakanyag könnyebb távozása érdekében, ♦ fokozzák a reakciókészséget, erősítik az immunrendszert, vagyis a betegségekkel szembeni ellenálló képességünket, ♦ betegség után csökkentik az antibiotikumok által okozott gyomor- és bélrendszeri mellékhatásokat és bélflóra-károsodást. Ezenkívül fontos szerepet játszanak ♦ a daganatok elleni védelemben, ♦ a vérnyomás szabályozásában, ♦ a beleket érintő fertőzések elleni védelemben, ♦ a tejcukor-intolerancia tüneteinek enyhítésében, ♦ a koleszterin- és trigliceridszint csökkentésében, ♦ a gyomor és a húgyivarszervek védelmében. Az egyensúlyfelbomlás tünetei Az allergiás tüneteken, az immungyengeségen, a krónikus fáradtságon, az állandó fertőzésre való hajlamon, a visszatérő náthán és a nyákképződésen kívül különféle bőrtüneteket okozhat, mint az ekcéma, a bőrgombásodás, a zsíros, pattanásos bőr vagy a korpásódás. Ezeken kívül gyakori tünet az állandó puffadás, a nyálkahártya, pl. a hüvely visszatérő gombás megbetegedése, a gyakori fogszuvasodás, valamint minden bélgyulladás, és a reggelre a nyelven képződő fehér le- pedék. Közérzetünk kulcsa a bélrendszer Az ősi mondás, miszerint amit te eszel, abból te leszel, igaz. Nem mindegy, mit fogyasztunk, és milyen mennyiségben. Miközben az étel órákon keresztül ve- rekszi át magát a hosszú tápcsatornán, annak minden szakasza veszélyzóna lehet. A túlevés, a nem megfelelő ételek fogyasztása a fogak romlásától a gyomor- savtúltengésig a bélgörcsökön át a székrekedésig, számos olyan problémát okozhat, amely kihat a közérzetünkre. (Fittinfo) Jótékony finomságok articsóka fokhagyma póréhagyma vöröshagyma spárga tojás élőflórás tejtermék aloe vera (Képarchívum) t i 1 < 4