Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-04 / 29. szám, hétfő

11 Egészségünkre ÚJ SZÓ 2008. FEBRUÁR 4. www.ujszo.com TUDTA? Öt éven belül lesz kannabiszpirula Egy holland gyógyszerészeti ma­gáncég öt éven belül piacra kíván­ja dobni a világ első kannabisztar- talmú piruláját. Az Echo Pharma­ceuticals azonban vetélytársra is számíthat, amely nem más, mint a Cannasat, az a kanadai cég, amely szintén a kannabiszpirula kifejlesztésén dolgozik. 2005-ben Kanada a világon elsőként hagyta jóvá egy kannabisz alapú spray előállítását és tesztelését (a brit GW Pharmaceuticals Plc által), amelyet sclerosis multiplexben szenvedőknek szánnak. Az Echo közölte, hogy a Namisol nevű kannabiszpirulájának klinikai vizs­gálatai 2008 első felében kezdődnek meg, és hogy a 4 müliárdosra becsült piac 20-30 százalékát tartja megszerezhetőnek. Mint a cég vezetője, Geert Woerlee elmondta, kutatások igazolták, hogy kan­nabisz alapú gyógyszerek hatékonyak lehetnek a Parkinson-kór, a sclerosis multiplex, a migrén és az Alzheimer-kór esetében. Woer­lee szerint egy új gyógyszer bevezetése általában öt évig tart, de reméli, hogy a Namisol hamarabb elterjed a piacon. „Voltaképpen könnyű a dolgunk, hiszen e gyógyszer hatása több ezer év óta is­merd’ - mondta az igazgató. Kalcium: jó a csontnak, árt az érnek Sok idős hölgy szed csontjainak erősítése végett kalciumké- szítményeket, de egy új vizsgálat most arra utal, hogy ezek a sze­rek fokozhatják a szívinfarktus kockázatát. Az eredmény a kuta­tókat is meglepte, mert korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a kálciumot tartalmazó gyógyszerek, táplálékkiegészítők csökken­tik a „rossz” koleszterin szintjét és ezért azt várták, hogy a kalci­um adására a szív- és ér­rendszeri katasztrófák - szívinfarktus, szélütés, hirtelen szívhalál - gya­korisága csökken. Az adatok még gondosabb átnézése és elemzése után a két csoport közöt­ti különbség valame­lyest csökkent, de az eredmények minden­képpen azt jelzik, hogy az orvosnak egyedileg kell mérlegelnie, mielőtt bárkinek azt javasolná, hogy csontjainak épsége érdekében szed­jen valamilyen kalciumkészítményt. Az öregek egyik csoportja a legkülönbözőbb gyógyszereket kapta a csontsűrűség javítása céljából, a másik csoportot gyógyszeresen nem kezelték, de ezeknek az otthonában megjelent egy speciálisan képzett nővér, aki átnézte a környezetet és szükség szerint átrendezte a lakást úgy, hogy az elesés, a baleset kockázata minimálisra csökkenjen. Az eredmény az volt, hogy a rettegett combnyaktörés és általá­ban mindenféle kórházi kezelés lényegesen ritkábban fordult elő azok körében, akik gyógyszert ugyan nem szedtek, de környeze­tüket, otthonukat szakember segítségével igyekeztek balesetve­szély-mentessé tenni. Békabőrrel a kórházi fertőzések ellen Nem középkori kuruzslás, hanem mai orvostudomány: a kórhá­zakban felbukkanó, antibiotikumoknak ellenálló baktériumok el­len a békák bőre nyújthat segítséget római és pisai egyetemi kuta­tók szerint. Az olasz kutatóorvosok megállapítják, hogy egyes két­éltűek bőrén található anyagok hatásosnak bizonyultak a veszélyes baktériumokkal szemben. A kutatók a fehérjék építőkö­veit, bizonyos peptideket izoláltak három, különböző békafaj bőréről, amelyek öt baktériumfajt támadtak meg, köztük a - főként kórházi körülmények között a legyengült szervezetekre - rendkívül veszélyes staphilococcus- és pseudomonastörzseket. A különféle békavegyületek különböző baktériumokra jelentenek veszélyt, de a megfelelő ellenanyag húsz percen belül végzett az adott kórokozóval. A jó házasság titka: a veszekedés Hosszú és egészségben leélt házasságra szá­míthatnak a veszekedő párok - erre a követ­keztetésre jutottak mi- chigani kutatók, akik ezzel a kutatással me­gerősítették azt a régen gyanított tényt, hogy akik • hajlamosak ma­gukba fojtani az indu­lataikat, rövidebb életre számíthatnak. Az amerikai kutatócsoport 192 házaspár életét vizsgálta 17 éven át. A párokat négy kategóriába sorolták:- a férj és feleség egyaránt kiadja magából a dühét,- a feleség veszekedős, a férj visszafogott,- a férj veszekedős, a feleség hallgat- mindketten magukat rágják inkább. Az eredmények azt mutatták, hogy ez utóbbi, „elfojtós” cso­portba tartozók kétszer nagyobb eséllyel számíthatnak korai ha­lálra, mint a többiek. Jobb néha egy-egy „olaszos” családi jele­net. (MTI-Panoráma) Fültőmirigy-gyulladás Meddőséget okozhat Sérülés vagy műtét után szövődmények alakulhatnak ki (Képarchívum) Sérülés vagy műtét után minden szövetünk hegesedéssel gyógyult - eddig Sebgyógyulás heg nélkül A Bristol Egyetem kutatói nemrég felfedezték, hogy egy, a sebgyógyuláskor akti­válódó gén gátlásával fel­gyorsítható a sebek gyógyu­lása, és akár az is elérhető, hogy a heg kisebb legyen. MEDIPRESS Amikor a bőrön valamilyen folytonossági hiány (seb) alakul ki, véralvadék képződik a sérülés helyén, alatta pedig elkezdődik a keletkezett hiba folyamatos kijaví­tása. A hegképződés a sebgyógyu­lási folyamat természetes velejá­rója, mely leginkább vágott vagy égési sebek után jön létre. A hege- sedés lehet egyszerű (pl. lehor­zsoljuk a térdünket) vagy lehet krónikus (pl. a cukorbetegek láb­szársebeinél), és általában nem szorítkozik kizárólag a bőrre. Sérülés után minden szövetünk hegesedéssel gyógyul, legyen az például az alkohol okozta májká­rosodás utáni kötőszövetes átépü- lés (fibrózis) vagy nagyobb hasü- regi műtétek után a szerveken megjelenő hegek, melyek későbbi súlyos szövődmények kialakulá­sához vezethetnek. Amikor a járást akadályozza a seb A szöveti sérülés immunreakci­ót is kivált, mivel a szervezet meg akarja akadályozni a fertőzés kia­lakulását, a megjelenő fehérvér­sejtek azonban a kórokozók el­pusztítása mellett a kollagén ter­melésének irányítása révén a helyreállítást is befolyásolják. A kollagén segíti a gyors sebgyógyu­lást, azonban nem üleszkedikbele az eredeti szöveti környezetbe, és hegként megmarad. A Bristol Egyetem kutatója, Dr. Paul Martin professzor és munka­társai vizsgálataik során felfedez­ték, hogy az osteopontip nevű, hegképződést serkentő gén működésének gátlásával felgyor­sult a sebgyógyulás és csökkent a heg mérete. A jelenség hátterében az erek regenerációjának segíté­se, valamint az eredeti szöveti szerkezet helyreállításának gyor­sítása áll. „Mind a falósejtek, mind a hely­reállítást serkentő kémiai anya­gok (például a vérlemezke ere­detű növekedési faktor), mind pe­dig maga az osteopontin gén cél­pontjai olyan kutatásoknak, me­lyek a szöveti regenerálódás hege- sedéses formáját kívánják gátolni minden olyan szövet esetében, ahol a heg kialakulása működés­beli csökkenést okozna. Remél­jük, hogy nem kell sokat várni olyan eljárások megjelenésére, melyek ezt a klinikai munka során lehetővé teszik. Az osteopontin gátlásán alapuló hegcsökkentő el­járások engedélyeztetése egyéb­ként már folyamatban is van” - hangsúlyozta Martin professzor. A mumpsz, vagyis fültőmirigy- gyulladás egy erősen fertőző, akut vírusfertőzéses állapot, amely mindkét nagy nyálmiri­gyet érinti a fül és az áll között, il­letve kismértékben érintettek le­hetnek a herék is. Ha a beteg a pubertás előtt esik át a mumpszon, nem lépnek fel komplikációk. Azonban ha később fertőződik meg egy fiú, előfordulhat, hogy steril lesz. Ugyanis, ha a herék elkezdtek fejlődni, 20 százalékban meg­fertőződnek. A betegség általá­ban csak az egyik herét érinti, na­gyon ritkán terjed mindkettőre. A spermiumok elhalnak a fertőzés következtében, s a fertőzött here ezután már nem képes spermiu­mot termelni. A mumpsz vírusa azért ve­szélyes, mert emberről emberre terjed cseppfertőzéssel. A mumpsz általában a 2-12 év kö­zötti gyermekeket fertőzi meg, de bármely életkorban bekövet­kezhet. Felnőttek esetében nem­csak a nyálmirigyeket érinti, ha­nem más szervekre is ráterjed, mint például a herékre, a köz­ponti idegrendszerre, vagy a has­nyálmirigyre. A fertőzés lappangási ideje ál­talában 12-24 nap. Legfőbb tüne­tei közé tartozik az arc fájdalma, a nyálmirigyek gyulladása, a ma­gas láz, a fejfájás, a torokfájás, duzzanat a halántékon, vagy az áll körül. A férfiaknál előfordul­hat herefájdalom, csomók tapin­tása a herén, és a herezacskó­gyulladása. A mumpsznak nincs kifejezett kezelése. A tünetek javulnak, ha az érintett területre hideg boroga­tást teszünk, és gyógyszert sze­dünk a fájdalom csillapítására. Langyos sós vízzel gargalizálva, pépes ételek és bőséges folyadék fogyasztásával szintén enyhít- hetők a tünetek. Miután a beteg­ség elmúlt, az illető egy életre szó­lóan védett, vagyis ellenálló lesz a mumpsszal szemben. (Életmód) (Képarchívum) EGYHETASZEPASSZONNYAL Február 4., 5. - a Hold a Mérleg jegyében van Ahhoz, hogy a vesék jól tudja­nak dolgozni - tisztítani a vért és fenntartani a savak és lúgok egyensúlyát (hogy ne vezessen a test elsavasodáshoz), szükségük van megfelelő mennyiségű folya­dékra. Igyunk tiszta szénsavmen­tes vizet (legjobb a forrásvíz), kör­nyezetbarát földművelésből nyert minőségi teákat, gabonakávét. Időnként igyunk friss gyümölcs- és zöldségleveket, de ezeket is hígít­suk minőségi vízzel. Ásványvizet is fogyaszthatunk, de csak ritkán. A biológiai óra alapján a vese energi­ája minden nap 17 és 19 óra között a legerősebb. Február 6., 7., 8. - a Hold a Skorpió jegyében van A Skorpió hatással van a nemi és kiválasztó szervekre, a húgy­hólyagra, a végbélre és a szexua­litásra. Ne felejtsük el a reggelit - reggel a vér cukorszintje nagyon alacsony és reggeli nélkül ez még tovább csökken. Reggelire pró­báljunk ki egy tál müzlit joghurt­tal vagy tejjel - a zabpelyhek B- vitamint és ballaszt anyagokat tartalmaznak, amelyek sokáig képesek megtartani a telítettség érzését. Ezeken a napokon igyunk teát orvosi ziliz leveléből (háromszor naponta). A húgyve­zeték fertőzése esetén segít a ka- millás ülőfürdő. Ha holdnegyed idején böjtölünk, segítsük ma­gunkat autoszuggesztióval: tisz­tulok, örülök. Igyunk meleg zöldségfőzetet, gyógyteát vagy hígított gyümölcslevet. Szeres­sük magunkat! Február 9., 10. - a Hold a Nyilas jegyében van A Nyilas hatással van a com­bokra, a csípőre, a keresztcsontra és a mozgásra. Az izmokat és ízü­leteket ellazítja a meleg fürdő, a szauna és a masszázs. Masszíroz­zuk meg magunkat kefével (a pó­rusokból távoznak a mérgek). Pi­henjünk felpolcolt lábakkal. Si­mogassuk meg lábunkat az ujjak- tól a fartőig. A kényelembe he­lyezett láb, megnyugtatja a gon­dolatokat is. Törődjünk magunk­kal - együnk C-vitaminban gaz­dag élelmiszereket, teljes kiőrlésű gabonaféléket, zöldsé­gekkel és gyümölcsökkel tarkít­va. Együnk almát (a piros 5x több C-vitamint tartalmaz, mint a zöld). Próbáljuk ki a lencsét - folsavat tartalmaz, amely szükséges a test fejlődéséhez (különösen fontos a várandós nők számára). Ha valamilyen fel­adat megoldása előtt állunk, mondjuk magunkban: „Ez egy­szerű, képes vagyok rá”, ha vala­mit egyszerűnek tartunk, való­ban képesek leszünk rá. www.krasnapani.cz

Next

/
Thumbnails
Contents