Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-23 / 46. szám, szombat

16 Szalon ÚJ SZÓ 2008. FEBRUÁR 23. www.ujszo.com Sebastiáo Salgado képei személyes képek. Magukkal sodró, kimerevített pillanatok. Sajgó, égető képek. Képek, amelyeken az arcok mindig meztelenek. Ünnepeljetek! De előbb nyissátok ki a szemeteket! Sebastiáo Salgado. Aligha van még egy fotósa a világ­nak, aki annyit látott és adott Afrikából, mint ő. Első riportját, még a hetvenes években Nigériában fényké­pezte, azóta bejárta Etiópi­át, Szudánt, Csádot, Namí­biát, Kongót, Ugandát, Spa­nyol Szaharát. SZABÓ G. LÁSZLÓ Sebastiáo Salgado. Aligha van még egy fotósa a világnak, aki annyi reménytelenséget, kiszolgál­tatottságot, fájdalmat, megalázott- ságot, nyomort és szenvedést, erő­szakot és üldözöttséget olyan kö­zelről fényképezett volna, mint ő. Sebastiáo Salgado. Emberi sorsok feketén-fehéren, mégis a legszínesebb színesben. Művészi „röntgenfelvételek” segít­ségre szoruló nőkről és férfiakról, halálra rémült gyerekekről. Doku­mentarista fotográfiák a végső két­ségbeesés kapujából. Nincs még egy ilyen fotós a vilá­gon. Aki ott jár, ahonnan mások el­menekülnek. Aki oda néz, ahon­nan mások elfordítják a fejüket. Aki arra figyel, amit sokan tudomásul sem vesznek. Szívet-lelket feldúló drámák ezek a képek. Döbbenetes tudósítások. Hatalmas felkiáltó- és égető kér­dőjelek. Lelki S.O.S.-ek. Elnémult jajsza­vak. Befelé folyó könnyek. Ki ez az ember? Brazíliában született 1944-ben. De nem kórházban - marhafar­mon! Ötévesen már egy kisváros lakója, tizenöt évesen, hogy köz- gazdasági iskolába járhasson, Sao Paulóba költözik. 1971-ben Párizs­ban doktorál. Pár évig közgazdász­ként dolgozik, aztán fényképezni kezd. Afrikába megy kölcsönkért kamerával. Nem sokkal később már a legjobb ügynökségeknek dolgozik. Sajtófotós. 1979-ben tag­ja lesz egy világszerte ismert nem­zetközi fényképészcsoportnak, a Magnum Photosnak. Akkoriban már Latin-Amerika országait jáija, az ottani pásztorokat és földműve­seket fotózza. Brazíliai és mexikói indiánok életét dokumentálja. A nyolcvanas évek közepén francia orvosokkal indul Afrika aszály súj­totta tartományába, hogy az ott élők méltóságát és kitartását mu­tassa meg a világnak. Sahel: Ember a nyomorban. Ä dm magáért be­szél. 1986 és 1992 között huszon­hat ország kétkezi munkásait fény­képezi. Elképesztő felvételek pa­kisztáni hajóbontókról, brazü gyé­mántbányászokról, orosz gépgyá­rak alkalmazottairól, kuvaiti tűzol­tókról, akik égő olajmezőket igye­keznek emberfeletti áldozatok árán eloltani. Nem kevésbé drámai a következő sorozat sem: negyven­egy ország menekülő, jobb sorsra vágyó gyerekei. Afgán és mexikói, vietnami és koszovói gyerekek ar­cai. Huncutság és játékosság apró cseppjei a fájdalom, a talajvesztett- ség, a teljes kiszolgáltatottság hal­mazában. Riadt, rémült, remény- vesztett szempárok a világ külön­böző pontjain. Ugyanaz a fájda­lom, ugyanazok a megváltásra vá­ró tekintetek, de még mindig ott ég bennük a méltóság, a tartás, az em­beri büszkeség parányi tüze. Salgado nem áll meg soha. Tizennyolc hónapig dokumen­tálta a Mali térségben dúló éhínsé­get. Vissza-visszatérő látogatója különböző menekülttáboroknak. Ott volt Afganisztánban, Ruandá­ban, Srebrenicában, a mexikói-ka­liforniai határövezetben, örök ván­dorok között a világ legveszélye­sebb útvonalam. Ócska sátrakban, hirtelen tákolt viskókban, szükség szülte odúkban, erdők sűrűjében. Betegek és elcsigázottak, fegyvere­sek és fegyvertelenek között. Nem hatásra vadászik - az igazat mutat­ja meg rendkívüli pontossággal. A valót komponálja felejtheteden lát­vánnyá. Megérkezik, és sokáig ma­rad. Sebesültek és haldoklók között dolgozik a megszállottak kitartásá­val. A legegyszerűbb helyzetekben is megtalálja, amit keres, és tovább is tudja adni, mert ahhoz is kifino­mult érzéke van, nemcsak a meglá­táshoz és döntő gombnyomáshoz. Az elmélyülés a fontos, állítja. A té­mával való maximális azonosulás. A másik emberrel való teljes lelki egybeolvadás. Közel lenni, a lehető legközelebb, minden ezen múlik, mondja. Közel a szenvedéshez, a nyomorúsághoz, a fájdalomhoz, a kétségbeejtő magányhoz. Ott a ké­pek forrása, onnan ered elképesztő erejük. Salgado képei személyes képek. Magukkal sodró, kimerevített pilla­natok. Sajgó, égető képek. Képek, amelyeken az arcok mindig mezte­lenek. És mert meztelenek, elmon-

Next

/
Thumbnails
Contents