Új Szó, 2008. február (61. évfolyam, 27-51. szám)
2008-02-09 / 34. szám, szombat
Egyszer egy lyukas kanna, tele vízzel, átment a szalonon, s összecsepegtette a kifényesített parkettát. Ezt a haszontalan kannát alighanem elfenekelték. ANATOLE FRANCE: R1QUET GONDOLATAI SZALON Némán, fehéren állottak a párok/ És kipirult a sápadt idegen. /S a kopott szalon úgy érezte mostan, / Hogy valami bús, óriás szív dobban /A sántalábú, ócska hangszeren. JUHÁSZ GYULA: MUZSIKA 2008. február 9., szombat 2. évfolyam 6. szám Csak az a fontos, hogy próbán és előadáson ki legyen egyensúlyozva a lélek itt bent, meg hogy ne hagyjam otthon a szemüvegem Ahogy kifér a csövön Persze, hogy nem zavar, ha magnóra veszed, csak siessünk, mert mindjárt kezdődik a próba. SZÁVAI ATTILA Nem tudom, miért a legfelső sorba tettek, balról a hamiadik- nak, de nem is érdekel. így legalább nem látni be a mandulámig a kamerákkal. Amikor felmerült a női énekkar ötlete, én ott sem voltam, aztán mégis bekerültem. Innentől tudtam, hogy fontos része vagyok az emberiségnek, kihagyhatatlan félhang a vüág hangskáláján. És most már nem csak a varrodában kell ülnöm és varmi szét magam, meg össze a világot, hanem lehet énekelni, ahogy jólesik, ahogy kifér a csövön (ezt a kisebbik fiam szokta mondani így). Már gyerekként is gyakran kacsintgattam a világ azon része felé, ahol hangokban fogalmazzák meg az olyan dolgokat, hogy például házikolbász. Mármint hogy leírják kottába, megzenésítik azt, ami nekjk fontos. Nekem csak az a fontos, hogy minden próbán és előadáson ki legyen egyensúlyozva a lélek itt bent, meg hogy ne hagyjam otthon a szemüvegem, mert akkor emlékezetből kell énekelnem. Elég erős a szemüvegem, ha volna kedvem, meg volna nagy napfény, szerintem gyújtogatni lehetne egy jó fókuszálással. Ha meg nincs rajtam a pótszemem, nem látok sokat, az is leginkább olyan, mint mikor egybeöntik a krumplifőzeléket a halászlével, mintha ezen keresztül lesnék ki. Volt egy előadás, amikor emlékezetből énekeltem, de azt mondták, jobb lett volna, ha tátogok csak, mert így olyan volt, mintha az előadás közben bekapcsoltak volna egy motorfűrészt valahol a színpad mögötti erdőben. Nem a memóriám rossz, csak az volt a baj, hogy a szokásos ábrándozás, amit ének közben szoktam, nem sikerült jól. Annál a résznél, mikor szélben szaladó lovakra kellett volna gondolnom a teljes beleélés reményében. Helyettük - egy végzetes tarkóviszketés miatt - olajoskannák jöttek a fantáziába, és ezeket ugye nehéz visszaadni zenében. Ellenben a lobogó sörényű fekete lovakkal, amiknek bármekkora szélben jól áll egy érzelmekben gazdagabb pentaton skála. Akkor majdnem kitettek a kórusból, de visszaénekeltem magam. Direkt felhívták a figyelmem, hogy jobban kellene figyelni a magasabb fekvésű részekre, és a pontos belépésre. A belépéseim néha úgy történtek az izgalomtól, mint mikor a szomszéd Pista bácsi lépett be hatvannyolcban a téesz- be: köpködött közben. Aztán már megszoktam a ritmust, ahogy Pista bácsi is. Mondta nemrég egy költő, hogy szerinte Istennek is csak onnan ment jobban a vüág- csinálás, mikor megtanulta a ritmust, a dolgok menetét. Kitől? Hát ez az. Vannak még fehér foltok a világűrben, hiába fekete az egész. Elég sokat próbálunk, hiszen nem lehet kijönni a ritmusból, hetente kétszer gyakoroljuk hangszálainkat, nehogy berozsdásodjanak. Hülyén is néznénk ki, ha éneklés közben rozsda potyogna a szájsarkokból. Bár némelyik modem kórusmű kottáját elnézve, jöhetne a szájból teherpályaudvar is, vakvágánnyal. Úgy érzem, néha ezek a nagy modern művészek elméretezik a világot magukban, a költőnek is mondtam már ezt. Ő meg azt mondta, hogy szerinte az átlagos, hétköznapi lélekállo- mányban van inkább zsugor, nem emóciónál jól mostanában az emberiség. Lehet. Gyakran úgy éneklek, hogy kicsit elkalandozom közben. Olyan jól ismerem a repertoárt, mint a bal lábfejem. A jobb teljesítmény érdekében, például az érzelgő- sebb részeknél, gyakran gondolok olyanokra, hogy virágos rét, patakcsobogás, szalmaillat satöbbi, vagy a már említett lovakra. Ilyenkor behunyom a szemem, érzem a langyos szellőt, ahogy fújja a hajam az arcomba, olyanokat trilláznak a madarak, hogy telimegy vérrel az arcbőröd, szépen feszül az égbolt, nyomja a szél a felhőket a hegynek, ilyenek. Hajói sikerül az átélés, mindig megdicsér a karnagy, hogy Piriként, büszke vagyok rád. Van, mikor a kottafüzetbe nem is kottát, hanem tájképeket, családi fotókat rakok, főleg ha messzire megyünk turnéra. Lényeg, hogy legyen valami vi- zionális motiváció (hogy kissé tudományos legyek), legyen valami szórakozás a szemnek és a léleknek, ne csak a kottacsíkok és a hangjegyek csapatai. Direkt nem csordát mondtam, pedig tudom, hogy ilyesmit vártál, túlontúl tisztelem a kis fekete jeleket, hogy csak úgy lecsordázzam őket. Pedig a költő szerint néha tényleg úgy néznek ki, mintha az istálló kerítésére teniszütővel ütöttek volna fel egy madárrajt, és azok meg odaragadtak volna a lécekre. Volt idő, mikor próbálkoztunk modem művekkel is a kortárs választékból, de hamar leszoktunk a dologról, mivel néha olyan műveket műveltek a kottákra a magukat művészeknek nevező pancserok, hogy jobb nem is említeni. Némelyik darab, ha a hangulatát nézzük, valahol a hasmenés és egy kiégett lakókocsi hangulata között van, meghintve halványan azzal a lelkiállapottal, mikor megtalálunk egy befizetetlen villanyszámlát. Nem kilowattal megy az ember, mégis megélénkül a perisztaltika benne, ha meglátja a végösszeget. Utazni is sokat kell a kórussal, ha szezon van. Megesett, hogy elvesztettük az emberünket, akinél a negyven jegy volt. Ajándék és fizetségképpen az út hátralévő, mintegy két és fél órás részét végigénekeltük a személyzetnek és az utasoknak. Némelyeknek tetszett, és szépen figyelték, ahogy az elsuhanó fákkal és villanypóznákkal a hátunk mögött dalolunk régi mozgalmi kórusműveket meg a többit. Persze olyanok is akadtak, akik ezt nem tartották túl jó ötletnek. Annál az egyórás résznél, mikor gregorián énekeket adtunk elő a vonat kattogására ültetve a ritmikát, már többen könyörögtek, hogy elég, ők a modern dolgokhoz vannak szokva, nem az ilyen historikus hanghisztériához. Ha már itt tartunk, és gyorsan mondom, mer’ mindjárt kezdődik a próba, igen aktív közösségi életet élünk. Járunk nyáron bográcsozni, télen a műjégre. És ezek között ugye van némi születésnap, házassági évforduló, betonozás, málnaszedés és kútásás. Utóbbira persze nem járunk, ezt csak úgy mondtam. Bár, így belegondolva, nem is rossz ötlet. Kútásás. Valahol a zene is egy nagy kút, bár napjainkban olyan, mintha belefulladt volna valami nagy büdös állat. (AP Photo/Cheryl Gerber) Nem tudom, miért a legfelső sorba tettek, balról a harmadiknak, de nem is érdekel. így legalább nem látni be a mandulámig A több ezer oldalas lista Elnökválasztás Szerbiában KÍNÁLATUNK Az áttelepítendő magyarok névsorának története 12—13. oldal Dél-Szlovákia, 2007-ben A szlovák-magyar együttélés jellemzői 16-17. oldal Radikálisok és demokraták, többség és kisebbség 14. oldal
