Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-26 / 22. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 26. Szalon 17 nek is köze volt a kábítószerhez? Ez tulajdonképp nem érdekelt. Csak az érdekelt, hol és mikor fényképezte őt le. Még egyszer alaposan szemügyre vettem a felvételt, de semmilyen további, az időt és a teret azonosító jelet nem találtam rajta. A világosbarna kosztümös idős hölgytől a bejáratnál katalógust kértem, abból szerettem volna Droxxitó\ több információt szerezni. Hogy már elfogyott. Még azt se tudta megmondani, hol találom a kiállítás rendezőjét vagy kurátorát. Mindössze egy betanult valószínűtlen története volt arról, hogy a kurátor Amerikába utazott, mert állítólag ott is igényt tartanak erre a kiállításra. Még egyszer keresztülmentem a csarnokon addig a fényképig, de kis idő múltán az ügyeletes hölgy távozásra szólított azzal, hogy ma négykor zárnak. Otthon azonnal elkezdtem keresni Droxxit az Interneten. Az első Droxxi egy roppant magabiztos norvég középiskolás volt, aki énekesnek, zeneszerzőnek, szövegírónak és performemek nevezte magát. Rövid életrajzából megtudtam, hogy abban az évben, amikor az a felvétel készült, kilencéves volt. A második Droxxi egy kozmetikára, drogériára és gyógyszerekre szakosodott nemzetközi terjesztőhálózat volt. A harmadát Droxxi, teljes nevén Doctor OxyGenius X, allergiások számára gyártott házi légtisztító berendezés volt. Kitartóan nézegettem a további oldalakat. Szex, sci-fi, baseball és mindenféle egyéb Droxxi. Végül mégis találtam valamit az egyik egyetem honlapján. Eszerint Rónay Robi magyar fotográfus munkássága a naturalista portréalkotásnak ahhoz az eszmeköréhez köthető, melyet a Droxxi nevű legendás együttes tűzött zászlajára. De semmi egyebet. Aznap elhanyagoltam a kötelességeim. Nem vittem le sétáltatni az ő kutyáját. A pincét se szellőztettem ki. Egyre csak az Internet végtelen terein száguldoztam. Elképzeltem, amint Droxxit - ezt a minden bizonyára bohém alakot, könyökhajlatában tele tűszúrás okozta folttal - a nyakánál fogva tartom, s addig püfölöm, míg eszébe nem jut, hol és mikor készítette azt a fényképet. Fejjel a billentyűzeten aludtam el. Hajnalban aztán végignyúltam a nappaliban a heverőn. Alig bírtam kivárni, hogy ismét elmenjek a kiállításra. Mindenekelőtt a szervezőivel kellett felvennem a kapcsolatot. Majd ők megmondják, hogy kicsoda - vagy kicsodák - az a Droxxi. Nem tudom, miért, de reggel tervet változtattam. Az Egyetemi Könyvtárba mentem, majd a Városi Galériába. A Droxxi nevű együttesről kerestem bármiféle említést. Minél több könyvet és folyóiratot néztem át, annál nagyobb kedvet kaptam továbbiak átnézéséhez. Csakhogy semmit se találtam. Az eredménytelen nyomozást csak dél körül szakítottam félbe, hogy végre elmenjek a kiállításra. Megint kellemetlen fagyos idő volt. A csarnok bejáratában az az idős hölgy állt. Megint a vüágosbama kosztümjét viselte. Először be sem akart engedni, merthogy a A tizenharmadik karácsony című kiállítást úgymond bezárták. Nem törődve az illemmel, benyomakodtam a helyiségbe. Igazat mondott. A panelek fele már üres volt. Az utolsó, melyen már nem volt fénykép, éppen az volt, amelyik miatt ide jöttem. Az öregasszony dühös volt rám, és nem volt hajlandó semmit elárulni. Csak szidott, amiért olyan durván benyomultam. Kisvártatva jött két munkaruhás férfi, s szedték szét a további panelokat. A fényképeket fadobozokba rakták. Nem voltak készségesek, de közölték, hogy a képek első felét egy furgon jó egy órával ezelőtt elszállította. De nem tudták, hová. Akkor hozzánk lépett a világosbarnába öltözött nő. Kárörvendően kiegészítette őket, mondván, hogy az autó Németországba tart, s onnan a fényképeket repülő viszi Amerikába. Sértődötten megjegyezte, jól emlékszik rá, mennyire hitetlenül fogadtam tegnap a szavait arról, hogy a kurátor Amerikába utazott. Pedig így van, és a kiállítás anyaga már útban van oda. Hazatértem. Végre kivittem az utcára a kutyát. Igyekeztem visszafojtani az érzéseimet, és racionálisan meghányni-vetni, hogyan tovább. Ez a Droxxi elillant, mint a kámfor. A fényképezés helyére és idejére vonatkozó információkat máshonnan kell megszereznem. Öt óra tájt nekiláttam vacsorát készteni. Egy kis lábasban megmelegítettem a konzervet, átöntöttem műanyag pohárba a tegnapi tea maradékát. Ezekkel lementem a pincébe. Alig nyitottam ki az ajtót, lépések hallatszottak, meg a lánc csörgése. Tegnap reggel óta nem kapott enni. De eltökélt szándékom volt, hogy addig nem adok neki egy kortyot és egy falatot se, amíg meg nem mondja az igazat. Tudnom kell, miként jutott ki innen egy nap, öt évvel ezelőtt, és mi célból fotózta le az a gané. Ha nem sikerülne megtudnom, nem lehetnék biztos abban, hogy most már tényleg képes vagyok őt megvédeni. Pavol Rankov (1964, író) Csanda Gábor fordítása
