Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-26 / 22. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 26. Szalon 15 Egy író felfedezte magának napjaink legbefolyásosabb médiáját, a televíziót. Ezzel elévülhetetlen érdemeket szerzett, példája pedig mindenképp követendő A bortáskás bölcs ember esete a tévével Január 31-én illusztris író- vendégei lesznek a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének Pozsonyban. Vámos Miklós és Németh Gábor beszélgetnek egymással az alkotás folyamatáról és a kulturális élet dolgairól. JUHÁSZ KATALIN Első blikkre nehéz közös vonást felfedezni e két íróban, ám azt hallottam, összeszokott párost alkotnak. Hát, kíváncsi vagyok. Nem árulom el, melyikük áll közelebb a szívemhez, egyrészt neveleüenség lenne, másrészt feltételezem, hogy a kedves olvasót hidegen hagyják személyes vallomásaim. Legyen elég annyi, hogy egyiküktől minden fellelhetőt elolvastam, sőt második kötete egész akkori „alkotói korszakomra” nagy hatással volt. (Vékony könyvecske, és a címében a „könyv” szó is szerepel.) Inkább az elektronikus médiának, közelebbről a televíziónak az irodalomra gyakorolt hatásáról szólnék. Tíz átiagemberből kilenc (eseüeg tíz) ugyanis nem hallott még Németh Gáborról, Vámos Miklóst viszont azok is felismerik az utcán, akik csak a sportrovatot olvassák el az újságban. A kortárs kultúra iránt érdeklődők pedig egészen biztosan olvastak is tőle egyet s mást. De vajon hányán vásárolnának Vámos-könyveket, ha az írót nem ismernék a képernyőről? Ha mondjuk másnak jutott volna eszébe annak idején a Lehetetlen című (eléggé leheteden című) tévéműsor ödete...? Érdekes folyamat zajlott le a szemünk előtt az elmúlt években: egy kortárs író tévéműsorainak köszönhetően vált országosan ismert emberré, és könyvei a gyakori tévés szerepléseknek köszönhetően tisztes példányszámban kezdtek fogyni. Elejétől fogva nem tévésként viselkedett a kamerák előtt, hanem hangsúlyozottan, szinte tüntetőén civil maradt, illetve fontosnak tartotta jelezni, hogy íróként van jelen a beszélgetős műsorokban. A kedves nézők pedig természetesen kíváncsiak voltak, miket ír ez a lassú, megfontolt, kiegyensúlyozott, bölcsnek tűnő bortáskás ember. Aki tán maga sem gondolta volna, mekkora publicitást jelent a tévé. Vámos egy idő után nyilatkozóként is egyre gyakrabban bukkant fel az emberek otthonában, különböző kulturális jellegű kérdésekben kérték ki véleményét a riporterek, akik számára kézenfekvő volt, hogy ha írót kell megszólaltatni, Vámos orra alá dugják a mikrofont. A „tévés civil” csinált rögtönzőszínházat, ismert emberek otthonába látogatott, a kultúra különböző területem tevékenykedőket hozott össze egy műsorba, újabban pedig egy-egy kollégájával beszélget irodalomról. Ezért igencsak hálás vagyok neki. Beszélgetni ugyanis nagyon tud. A nézők pedig, akik elsősorban miatta kapcsolják be a tévét, talán felfigyelnek a kortárs irodalom nagyja- ira is, akik Vámos nélkül aligha kerülhetnének ilyen kedvező műsorsávba. (A múltkor egy totális tévés abszurditásnak is tanúi lehettünk: Vámos Miklós önmagát faggatta új kötetéről. Részemről no comment, ismerőseim egy része viszont kifejezetten poénosnak találta a dolgot.) Lényeg a lényeg: egy író felfedezte magának napjaink legbefolyásosabb médiáját, a televíziót. Ezzel elévülheteden érdemeket szerzett, példája pedig mindenképp követendő. Érdekes megfigyelni a szakma, a kollégák és a kritikusok reakcióit. Egy részük fanyalogva figyeli Vámos káprázatos karrierjét, féltékenységből, esetleg irigységből szapulják köteteit, mondván, hogy egyszerű lektűríróval van dolgunk, akikből több tucatnyi szaladgál ma Magyarországon. Azaz: ami ennyire népszerű, az nem lehet nívós irodalom. Ami ennyire szórakoztató és olvasmányos, az nem képezheti a magas kultúra részét. Vámos eléggé kiszámíthatóan vágott visz- sza honlapján: kijelentette, hogy számára a közönség véleménye az első, csak utána következnek a szakmai ítészek. (Megkockáztatom, hogy ezt azért nem gondolta egészen komolyan. Alkalomadtán majd rákérdezek.) Mások szerint viszont ott a helye a Parnasszuson, mert a „sztár” is lehet jó író. „Vámos műveinek első pillantásra legdelejesebb vonása az érték-, idea-, kor- és nemzedékszembesítő történetek sokasága, gazdagsága, érdekessége, egyedisége. A magne- tikus »mese« alatt azonban változatos, mindig ötletes prózai struktúrák, gondosan alakított epikai nagyszerkezetek dolgoznak, s ezek jószerivel össze is függenek egymással. Aki e könyvet végigböngészi (akár bele-belelapozva, mint a breviáriumba), a történetek történetére nyit rá - s egy még nagyobb szabású Történetet talál” - írta róla Tarján Tamás. „Én a biztos siker titkát nem tudom, de a biztos bukás titkát ismerem. A biztos bukás titka az, ha az ember megpróbál olyasmit csinálni, amiről azt hiszi, hogy az embereknek éppen az tetszik. Én beérem azzal, hogy a szövegeimet olyan jóra tudom írni, amennyire képes vagyok az adott időszakban. Ha azután ez eljut az olvasói szívekhez, és netán meg is érinti őket, az a bonusz. Törekedni rá nem lehet. A siker egyébként is olyan, mint a nedves szappan, aki meg akarja ragadni, annak kicsusszan a kezéből” - állítja Vámos egy tavalyi interjúban. Németh Gábor lényegesen kevesebbet szerepel a médiában. Szerkesztett és vezetett ugyan irodalmi tematikájú rádióműsorokat, a rádióhallgatók száma azonban elenyésző a tévénézőkével összevetve, Németh közismertsége így meglehetősen csekély. A pozsonyi vendégszereplést beharangozandó nemrég igyekeztem rábírni néhány, szlovákiai magyar írót, hogy elemezzék Németh Gábor munkásságát egy internetes honlapon. Hatból hárman csak a nevét ismerték, a műveit nem, ketten pedig először hallották ezt a nevet. A magyarországi szakma már jóval tájékozottabb, a megítélés pedig rendkívül kedvező, Vámos és Németh közül egyértelműen ez utóbbi felé billenne a képzeletbeli mérleg nyelve. Csuhái István így ír róla: „Németh Gábor munkáival kapcsolatban gyakran hangzik fel a szövegirodalom kifejezés (fiatalabb olvasók kedvéért jelzem, hogy a nyolcvanas-küencvenes évek fordulóján és egy darabig utána is az akkori magyar irodalom bonyolult körülállásainak következtében ez inkább negatív címkének számított), és van ennek új keletűbb, jóindulatúbb megfogalmazása is, amely elsősorban az ő mondatközpontú poétikájára utal, mondatainak a végleteiig vitt csiszoltságára és perfekciójára. Tulajdonképpen egyik megjegyzés sem igaztalan, mi több, Németh Gábor mindenkori beszélője szívesen osztja meg olvasóival írásainak (illetve azok egy- egy elemének) konkrét születési körülményeit, s a mondatkészítés mint elvi koncepció sem marad rejtve ezekben az írásokban. Történeti értelemben Németh korai pályaszakasza ugyanannak az önreflexív, intertextuális írásmódnak a rendkívül következetes továbbvitele és expanziója, ami a korabeli magyar irodalomban Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba című folyamának egy-egy darabjában artikulálódott.” Nos, kettejüket látja vendégül a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete csütörtökön, a Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezésre kerülő esten. Azt, hogy mikor melyikük lesz a riporter és a riportalany, vélhetően a helyzet hozza magával. Vámosról azonban tudni érdemes, hogy annak idején tartott egy nagy sikerű előadást Hogyan legyünk jó riportalanyok? címmel. Most majd meglátjuk... F0LY0IRAT-AJANL0 Az irodalmi, művészeti, kritikai lap legújabb számáról KENÉZ BORBÁLA Az intermedialitás a fő témája a Szőrös Kő legújabb számának - nem mellékesen annak apropójaként, hogy húszéves a Stúdió érté. A jubileumnak a Mérföldkő rovatban külön összeállítást szentel a folyóirat. Az ebben a rovatban olvasható írások a művészeti társulás (és fesztivál) alapítóinak munkásságával foglalkoznak; Németh Ilonáéval Beke Zsolt tanulmánya (A public art Németh Ilona művészetében), Juhász R. Józsefével Jozef Cseres (Rokkó performan- szaival és akcióival), H. Nagy Péter (Rokkó sorrendben második kötetével) és Ardamica Zorán (Rokkó vizuális költészeti alkotásaival), Mészáros Ottóéval pedig L. Varga Péter (Ottó Poemateria című kötetével). A Juhász R. Jó- zsef-anyagok egy része egyébként, mint azt a hozzájuk tartozó jegyzet is jelzi, kedvcsinálók a szerzőről hamarosan megjelenő monográfiához. A lap központi témájához kapcsolódik a Szőr mentén rovat két dolgozata is, Beke Zsolt (Intermedialitás és mutáció) és H. Nagy Péter tanulmánya (Szövegátminősítések; Szombathy Bálint Én is éltem című kötetéről). S természetesen ide sorolandó Mészáros Ottónak a hátsó borítóra helyezett vizuális költeménye. S ha már vizualitás, szóljunk a szokásos színes fényképanyagról is; nyüván elvárások és ízlés kérdése, számomra mindenesetre nagyon rokonszenves, hogy a lap rendszeresen beszámol néhány fényképpel és képaláírással a szerzőivel kapcsolatos legfontosabb irodalmi eseményekről. Ezek közül itt most három tavaly év végi szerepel: a Léggyökerek című Tő- zsér-kötet Vámbéry-beli bemutatója Dunaszerdahelyen, az érsekújvári helyszínű Kassák-újratöltve beszélgetés, valamint Az irodalom sötét oldala című nyitrai szimpózium. (A lapot Csanda Máté grafikái illusztrálják.) A Meglepő szőrösszeállítás most Panyi Zita novellájával indul. Mogyorósi László és Kulcsár Ferenc verseit szintén novella követi, Poór Józsefé, majd Batári Gábor versei, végül egy Mihai Maniutiu- szövegrészlet, Karácsonyi Zsolt fordításában. A Startkő rovat nem kevésbé színes, most nyolc szerzővel: a prózát a nagyváradi Karetka Adalbert, a dunaszerdahelyi Haizok Melinda és a királyhelmeci születésű, jelenleg Komáromban egyetemista Szallár Szabolcs képviseli. Dúll Kata (Budapest) egy versciklussal szerepel, Dobsony Erzsébet (Párkány) prózaverssel, Botora Ákos (Dunaszerdahely), Bajnóczy Zoltán (Egervár) és a Budapesten főiskolás füleki Rácz Boglárka versekkel. A Kő kövön kritikarovatban két kötetbemutató szöveg olvasható, Ardamica Zoráné (Z. Németh István Anticitrom című kötetéről) és Z. Németh Istváné (Balázs F. Attila kétnyelvű, magyar és szlovák novelláskötetéről: Casanova átválto- zásai/Premeny Casanovu). Ugyanitt Rácz I. Péter a Ne bánts, Virág! című Márton László-kisregényt recenzálja, B. Mánya Ágnes pedig Zeman László Gymnasiologia című kötetét. A Szőrös Kő sorrendben utolsó rovata (nemcsak ahogy mondani szokás, hanem szó, Tőzsér szavai szerint is) igazi csemege. Tőzsér Árpád esszéje (Klumpa) folytatása a már több fordulót megért Szőrös Kő-vitának - a hagyománytörténésről és a kortárs magyar líra szlovákiai paradigmáiról. Tőzsér szemlélődésének és szempontjainak egyik következtetése szerint a vitaindító H. Nagy Péter kínálta „»mozgó esztétikán« csak azok háborodhatnak föl, akik nem nyitott rendszerekben, hanem zárt kánonokban, paradigmákban gondolkodnak, s mivel nincs szemük a nyitottságra, a nyitottat is zártnak látják”. Tegyük hozzá, ilyenek eddig nem szóltak hozzá ehhez a tanulságos és színes vitához.
