Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-18 / 15. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 18. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ Politkovszkaja nevét viseli Anna Politkovszkaja orosz új­ságírónőről nevezték el a ter­met, melyben az Európai Par­lament sajtóértekezleteit tart­ják - jelentette be Hans-Gert Pöttering. Az EP elnöke hang­súlyozta, hogy az újságírónő „a szabad és független sajtó melletti elkötelezettség jelké­pe ”. „Bátor asszony volt, a saj­tó- és kifejezési szabadságért harcolt. Tisztelettel adózunk küzdelmének, melyet igen nehéz körülmények között folytatott” - hangsúlyozta a névadáson az EP elnöke. Po­litkovszkaja a csecsenföldi háborúról tudósított, lelep­lezve az emberi jogok soroza­tos megsértését. Saját moszk­vai lakóépülete lépcsóházá- ban gyilkolták meg 2006. ok­tóber 7-én. (mti) J j c3 * ör / '*/</ / *i|lt o x^/l Um Q*- Sajnos, lakótelepen élek, és az emberek az ablakon dobálják ki a karácsonyfát. (Peter Gossónyi karikatúrája) Az ötlet a spanyol himnusz szövegének megírására a spanyol olimpiai bizottság elnökének fejében fogant Különféle hangon, egy szívből A március 9-én esedékes par­lamenti választások előtti kampányt színesítheti egy aláírásgyűjtés, amelynek cél­ja megerősíteni a spanyol himnusz szövegére kiírt pá­lyázaton legjobbnak talált verset. Ám belpolitikai fe­szültségek miatt kétséges, hogy a „nemzeti dalt” 30 év után ismét énekelhetővé tevő strófák egybeforrasztják-e a sokszínű s újabban a szepa­ratizmus kísérteteivel hada­kozó országot. MTl-ELEMZÉS A spanyol himnusz zenéje az 1761-ből származó Királyi induló (Marcha Real), szerzője ismeret­len. II. Izabella uralkodása alatt vált Spanyolország hivatalos him­nuszává. Korábbi szövegét, Jósé María Pemán versét, amelyre még a múlt század 30-as éveiben adta ál­dását Francisco Franco jobboldali diktátor, 1978óta tilos énekelni. Az abban az évben elfogadott demok­ratikus alkotmány ugyanis csak a zenét hagytajóvá. A mű ettől kezdve csak zenekari változatban „élt” - mint az NDK himnusza, amelyet Erich Honecker hatalomra jutásának éve (1971) után fosztottak meg szövegétől. A keletnémet himnusz záró soraiban ugyanis a „Németország, egységes hazánk” kifejezés szerepelt. Kelet­kezésekor, 1949-ben mind Kelet-, mind Nyugat-Németországban bi­zonyosra vették, hogy a német ál­lam és nemzet egysége pár év után helyreáll. A 70-es évek elején, az NDK és az NSZK kölcsönös elisme­rése és ENSZ-felvétele nyomán már tudni lehetett, hogy a megosztott­ság hosszabb távú lesz. A spanyolok 30 éven át tűrték azt a furcsa helyzetet, hogy ünnepi al­kalmakkor, sportversenyeken leg­följebb dúdolhatják a himnuszu­kat. Az ödet az új szöveg írására Alejandro Blancónak, a spanyol olimpiai bizottság elnökének a fe­jében fogant meg, amikor 2006-ban az FC Liverpool stadion­jában megtekintett egy labdarúgó­mérkőzést. Mély benyomást tett rá, ahogyan 40 ezer helyi szurkoló énekelte teli torokból a You'll never walk alone-t, a Liverpool „him­nuszát”. A tavaly kiírt pályázatra több mint 2000 pályamű érkezett. Egy amatőr költő, Paulino Cubero alko­tását nyilvánította győztesnek a zsűri, amelyben irodalmár, zene­tudós, történész, zeneszerző és egy atléta kapott helyet. Ahhoz, hogy a vers a himnusz szövegévé váljon, 500 ezer támogató aláírásra van szükség. Ha ez megvan, akkor ke­rülhet a szöveg a madridi parla­ment elé jóváhagyásra. Már a pályázat kiírásakor sokan úgy vélték, nem koronázhatja siker a vállalkozást. Hogyan is lehetne a himnusznak olyan szöveget adni, amely megfelel a részben saját nyelvvel és kultúrával büszkélkedő valamennyi régiónak, köztük azoknak is, amelyek hideglelést kapnak a „nemzeti identitás” han­goztatásától? A szkeptikusok jóslatát megerő­sítik az első reagálások. A Cubero- vers kezdő sora - Viva Espana (él­jen Spanyolország) - a Franco-dik- tatúra alatti változat nyitó sorával azonos. Emiatt főként a baloldalon kelthet ellenszenvet, és aligha arat tetszést Baszkföld és Katalónia sze- paratistáinakkörében. A második strófa első sora (Sze­resd a hazát) kívülállók fülében ár­tatlanul csenghet, ám sok spanyol számára ez is a jobboldali diktatúra évtizedeit idézi. Franco tábornok azon rögeszméjét, hogy Spanyol- ország egységes nemzetállam, mely vasszigorral fojtja el a függet­lenségre törekvő katalánok, basz­kok és mások vágyait. A kezdő stró­fa elismeri az ország sokszínűségét, amikor arról szól, „énekeljünk együtt, különféle hangon, egy szívből”, ám a politikai pártok első reagálása nem biztató. „Ez a szöveg bűzlik” - jelentette ki Gáspár Lla- mazares. Az Egyesült Baloldal ve­zetője úgy véli, a strófák a Franco- diktatúrára emlékeztetnek, amikor a nemzeti jelképekről a politikai jobboldal jutott az emberek eszébe. A spanyol konzervatívok sem igazán lelkesednek az új szövegért. Az ellenzéki Néppárt vezére, Mari­ano Rajoy azonban jobbnak látta, ha nyilvánosan egyelőre nem foglal állást a versről. Első hallásra meg­lepően józanul nyilatkozott a par­lamenti katalán szeparatisták párt­jának szóvivője. Joan Tarda leszö­gezte: ésszerű dolog, hogy a spa­nyol nemzet himnuszának is le­gyen szövege. „Éppen úgy, aho­gyan a mi katalán nemzetünknek is van saját himnusza” - tette hozzá, az Els Segadorsra utalva. Ez utóbbi arra buzdítja Katalánia népét, hogy „sarlóval aprítsa” a spanyol betola­kodókat. Tarda pragmatizmusá­nak valódi oka abban rejlik, hogy a spanyol himnusszal felértékelődik a katalánoké. Mindkét nemzetnek (a 2005-ben Madriddal kialkudott új autonóm alkotmány nemzetként definiálja a katalánokat) saját him­nusza van, tehát egyenrangúak. Innen már csak egy lépés a barcelo­nai szeparatisták követelése: a ki­válás a spanyol államból. A spanyoloktól nyelvileg is távol eső baszkok helyzete közismert: az ETA évtizedek óta vív fegyveres harcot Baszkföld önállóságáért. Újabban mozgolódnak az andalú- zok és a galíciaiak is. Az előbbiek a helyi alkotmány átírásakor beve­zették a „nemzeti realitást” mint közigazgatási fogalmat (az auto­nóm régió helyett). Az utóbbiak ta­valy óta ádáz harcot vívnak saját al­kotmányuk átírásáért. A cél a galí­ciai „nemzed’ fogalmának beveze­tése, a spanyol és a galíciai nyelvjá­rás egyenrangú használata, vala­mint 21 milliárd euró kicsikarása Madridtól a megkezdett beruhá­zásokra (gyorsvasúti vonalak, au­tópályák). A legújabb ötlet: az or­szág északnyugati csücskében fekvő Galíciában állítsák egy órá­val vissza az időt. Ezáltal Santiago de Compostelában nem a madri­dival, hanem a lisszabonival (meg a londonival) azonos időt mutat­nának az órák. Nem valószínűtlen az sem, hogy az uniópártok és az SPD a választások után is egymásra lesz utalva Egymás fogságában a CDU/CSU és az SPD MTl-HÁTTÉR Egymás fogságában vannak a konzervatív kereszténypártok (CDU/CSU) és a szociáldemokra­ták (SPD) a német nagykoalíció­ban, s az esetleges kilépésre - minden viszály ellenére - egyikük számára sem kínálkozik megfele­lő forgatókönyv - vélekedett Gerd Mielke, a mainzi egyetem professzora, az egyik legnevesebb német politológus. Mielke - aki jelenleg az 1966 és 1969 között kormányzó első né­met nagykoalíció akkori stabilitá­si tényezőit vizsgálja - annak a nézetnek adott hangot, hogy az uniópártok és a szociáldemokra­ták „érdek- és kényszerházas­sága” a 2009-ben esedékes szö­vetségi parlamenti választások után is fennmaradhat. A szakértő szerint a jelenlegi - a küszöbönálló tartományi válasz­tások előtti - éles koalíciós fe­szültségek egyáltalán nem jelen­tenek meglepetést. Az ellentétek ugyanis lappangva mindig is fennálltak a két nagy néppárt, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Német Szociál­demokrata Párt között, azok ki­éleződése a tartományi választá­sok előtt természetes. Ugyanak­kor a január végi választások után aligha tér már vissza a korábbi „fegyvemyugvás” -jelentette ki. Mielke szerint 1966 és 1969 között egészen más volt a helyzet. Akkor a két nagy párt szándéko­san törekedett az együttmű­ködésre. A CDU-nak „be kellett rendezkednie” a Konrad Adenau­er kancellár utáni korszakra, az SPD-nek pedig bizonyítania kel­lett, hogy kormányzóképes párt. A mostani időszakhoz képest alapvető különbséget jelentett az is, hogy abban az időben a sza­baddemokraták (FDP) mindkettő­jük számára megbízható koalíciós partnert jelentettek a későbbiek­re, azaz fennállt a kilépés forgató­könyve. Most azonban - mint Mielke vallotta - a 2009 utáni idő­szakra nincsenek megfelelő koalí­ciós kilátások, a jelenlegi ötpárti felállás - a CDU/CSU, az SPD, az FDP a Zöldek és a Baloldal pártja - nem kínál egyszerű kormányzati perspektívát. Ilyen körülmények között szül­te teljesen kizárt, hogy a CDU/CSU és az SPD még a 2009-es választások előtt fel­mondja a koalíciót - nyilatkozott Mielke, aki szerint egyáltalán nem valószínűtlen az sem, hogy az uniópártok és az SPD a választá­sok után is egymásra lesz utalva, s egymás foglyai maradnak. KOMMENTÁR Fico Airport MOLNÁR IVÁN A kormányra e héten - legalábbis ideológiai szemszögből nézve - nem lehet panaszunk. A pozsonyi repülőtér és a Cargo Slova­kia vasúti teherfuvarozó sorsáról pontosan úgy döntött, ahogy egy klasszikus szocialista kormányhoz illik. Az előző rendszer kollektivista hagyományaira építve egy talpa­latnyi kifutópályát, egy fogaskereket sem adunk a kapitalisták­nak. A szerdai kormányülés után „öröm” volt nézni Robert Fico boldogságtól sugárzó arcát, amint mindezt bejelentette, közben már a jövőt tervezgette. Hogyan fogja ő, pontosabban az állam felvirágoztatni mindkét társaságot, bebizonyítva, hogy az állam is lehet jó gazda. Fico igenis megérdemli, hogy bizonyíthasson, hiszen mindkét cégért keményen megküzdött. A Dzurinda-kormány majdnem mindkettőt eladta az orra elől, és csak a szerencsének - ponto­sabban Fico szerencséjének - köszönhető, hogy az utolsó pilla­natban még sikerült elzavarniuk a befektetőket. Igaz, hogy most emiatt a pozsonyi repülőtér privatizációjának győztese, a bécsi repülőtér perrel fenyeget, Ficónak azonban emiatt nem fő a feje. Ugyanígy nemigen érdekli őt saját minisztereinek a vé­leménye sem. Ľubomír Vážny közlekedési miniszter például a kormányülést követően bevallotta, hogy ő személyesen egy tőkeerős befekte­tővel alakított közös vállalatban látta a pozsonyi repülőtér jövő­jét, ami biztosabb pénzforrásokat jelentett volna a repülőtér fej­lesztésére. Ficónak azonban sikerült leszavaznia a józan észt, a kormányfő ugyanis bízik bennünk, egyszerű adófizetőkben. Tudja, hogy nekünk nem probléma összedobni azt a csaknem 9 milliárd ko­ronát, ami a kormány szerint a repülőtér fejlesztésére kell az elkövetkező években. Mindez semmiség, ha örömet szerezhe­tünk a kormányfőnknek. Fico sugárzó arcát látva talán még ar­ról is megfeledkezünk, hogy a Dzurinda-kormány által kiírt pri­vatizációs pályázat győztese, a bécsi repülőtér vezette TwoOne konzorcium 6 milliárd koronát kínált a reptéri részvények 66 százalékáért, a pénzinjekció 7,9 milliárd korona lett volna, a beruházási-fejlesztési ígéretei pedig 9,75 milliárd koronára szóltak. Megfeledkezünk talán arról is, hogy a TwoOne azt ígérte, sűrítik a járatokat, több lesz az utas, amivel megközelí­tőleg 35 ezer új munkahely jött volna létre. Talán azt is sikerül kitörölni a fejünkből, hogy 2015-ig a TwoOne 18 milliárd 974 millió koronát tervezett költeni a pozsonyi repülőtérre... Fico szerint mindez semmi a mi becsületesen megkeresett 9 milliárdunkhoz képest. Ebből olyan repülőteret építhetünk, amely a dolgozó népet szolgálja. Magyarul, lehet hogy a légi- társaságok többsége széles ívben elkerüli, és nekünk Budapest­ről vagy Bécsből kell repülnünk, de így, üresen és kopottan is a miénk lesz. Mi marad nekünk, akiknek Fico kollektivizációs agyréme még­sem olyan vonzó? Talán gyakrabban gondolhatnánk Fábry Zoltán 1945 decembe­rében tett naplóbejegyzésére: ,A kollektivizmus és individua­lizmus vitája, harca: a szervezet egészségére mutat. Ahol e harc, e vita megszűnik, ott az egyik betegsége vagy túlsúlya megfertőzte, elnyomta a másikat. És ez a halál.” JEGYZET Dackorszak BUCHLOV1CS PÉTER Hölgyeim és uraim, meg lehet nyugodni. A legőszintébb be­széd, a legteljesebb nyíltság ideje jött el, egész pontosan szerdától. Robert Fico kor­mányfő ugyanis akkor mondta meg a tutit. Mármint, hogy a kormányzás mindig is a hata­lomról és az érdekekről szólt, azért kormányzunk, hogy a saját érdekeinket érvényesít­sük bármi áron, s ez így van Angliában is. Sőt, hogy a nemzetközi politikában ez még durvább, hiszen ott sem kereshetünk semmiféle érté­ket, eszmét. Azt leszámítva, hogy ezek a megállapítások csak afféle fél­igazságok - például Angliában működik egy olyan civil és ha- talomellenórző demokratikus rendszer, melynek csíráit Fico oly szeretettel igyekszik ide­haza eltiporni, ráadásul ott a kormány megbukna, ha a saj­tót szeretné megregulázni, de már ennek ötletétől is -, az is pazar, ahogy kormányfőnk gondolatai és válaszai szofisz- tikálódnak. Például arra a kérdésre, miért adott Tapol- csánynak 1,2 milliós állami támogatást, kijelentette, hogy csak. Adott és kész. Miért ne adott volna? Tetszenek érteni. Nem kell többé magyaráz­kodni, nem kell megindokolni többé semmit, észérveket pe­dig végképp vágjunk a sutba. Meg nem is támogatunk sen­kit a pártunk szerint, de nem ám! Szerdától a kormány hisztis, sértődött, dackorszakos kis­kamasz szintjén beszél ve­lünk, s legfeljebb ilyen részle­tes magyarázatok lesznek: csak, de, nem, azért se, bee! Persze, a Szlovák Földalap ve­zérigazgatóját nem menesztik, csak a többieket rúgták ki, minden marad a régiben, csak most még azon morfondíroz­nak, hogy a kormány szabhas­sa meg, ki az újságíró és ki nem az. Erről kedden társal­góit a kedves vezérkar. Leleki szememmel már látom, ahogy sorban állunk, és Vasil Bilak elvtárs lefeleltet mar- xizmus-leninizmusból, izé, Fi­co elvtárs ebből a pszeudosz...rból, amit ő de­mokráciának nevez. Kivert a verejték. Kenyában nádvágó késsel vág­ják le az ellenzékiek khm.... fütyijét. Jaj, minek is szóltam, még lekoppintják ezt a remek ötletet....

Next

/
Thumbnails
Contents