Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-17 / 14. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 17. Kultúra 11 A Művészetek Palotájától a Nemzetiig - szubjektív visszapillantás Budapest ünnepi kulturális kínálatára Kellemes élmények és csalódások Ruttkai Éva Alexandraként a Vígszínházban, 1945-ben (Képarchívum) Két épület, a sima kvadrátos külsejű Művészetek Palotája és a „romantikusan csicsás” Nemzeti Színház, ott a Lágymányosi híd pesti lábá­nál, mely esti kivilágításá­ban a panoráma éke, volt ka­rácsonyi kultúrélményeim alfája és ómegája. VARGA JÓZSEF Lévén karácsony, szinte köte­lező Csajkovszkij Diótörője. Itt és most az ötletdús Kocsis Zoltán­nak az jutott eszébe, hogy a fül­nek kedveskedve megszólaltatja zenekarával a „müpá”-ban a slá­gerszámba menő balett teljes ze­nei anyagát, míg a látványt a Bábszínház művészeire bízta. Jómagam a második esten lát- tam-hallottam a produkciót, me­lyen a legapróbb gyerekközönség dominált, élvezve a bábosok re­mek produkcióját. Nem tartozom sem a balett, sem az orosz nagy­romantikus zenéjének hódolói közé, de meg kell említenem, hogy mikor 1950-ben az Opera­ház bemutatta Vaszilij Ivanovics Vajnonen koreográfus balettköl­teményét, mely ma is műsoron van, a frenetikus sikert kiváltó élmény alól én sem tudtam ki­vonni magam. Azóta sem talál­koztam a művel, s így vevője let­tem Kocsis ötletdús kombináció­jának, melyhez rögvest hozzá­fűzöm, hogy míg anno 1950-ben Vajnonen ejtett bámulatba, most a Pjotr Iljics zenéjét tolmácsoló Kocsis és briliáns zenekara a Nemzeti Filharmonikusok. Zenei körsétám második állo­mása az annyira szeretett Ybl-pa- lota volt, ahol éppen egy ked­vemre való mű fogadott. Umber­to Giordano híres-neves operája, az André Chenier, mely megízlel- teti a francia forradalom atmo­szféráját és a neves rímfaragó utolsó útját, amikor szerelmével, Magdalena de Coignyvel boldo­gan üdvözli a halált - Viva la morte! -, és örömittasan indul­nak kéz a kézben a guillotin alá vezető úton. Újdonság volt szá­momra a Selmeczi György ren­dezte előadás, mely minden szempontból megnyerte tetszé­semet. A három főszereplő - Kiss B. Attila (a költő), Fokanov Ana- tolij (Gerard, az egykori lakáj) és a világjáró Lukács Gyöngyi (Magdalena de Coigny) - egy­aránt kitűnőt alakított, ami eme triásztól elvárt követelmény. Egy ragyogó kis ékkő volt a vak asszonyt megszemélyesítő Wie­demann Bernadett remeklése. Számomra azonban Kesselyák Gergely temperamentumos és stí­lusbiztos vezénylése volt az igazi meglepetés. Miután elhagyom a zene biro­dalmát, és prózai vizekre térek át, meg kell említenem, hogy ilyenkor az oldott ünnepi hangu­lat követelményeként a színhá­zak dramaturgjai a könnyebb faj­súlyt kedvelők igényének hódol­nak. Ez számomra, aki újabban már csak a sátoros ünnepek ide­jén ruccanok át a „Duna gyön­gye” epiteton omanst kiérdemelt fővárosba, mindenkor elszomo­rít. Eme műsorpolitika eredője­ként nincs műsoron például a Magyar Színházban Anouill re­meke, a „Becket, vagy isten becsülete”, a Nemzetiben Ger­hardt Hauptmann sziporkázó tol­vajkomédiája, „A bunda” vagy a Pestiben David Eldridge családi drámája, „Az ünnep” és ugyanott a Maria Callast megidéző „Mes­terkurzus”. így meg kellett elé­gednem a kínálattal. Ezt tanul­mányozandó azonban felfigyel­tem a Ruttkai Éva Színház tervé­re, mely névadója tiszteletére annak 80. születésnapját meg­ünnepelendő Molnár Ferenc szi­porkázó játékát, a Hattyút tűzte műsorára, melybe Ruttkai 17 és fél évesen a beteg Tolnay Klári helyett ugrott be, nagy sikert aratva. Ezek után minden követ megmozgattam, hogy ott legyek december 29-én eme előadáson. Ott voltam! És bevallom, keserű szájízzel távoztam. Eme műinté­zetben, mely mostanság a Nyuga­tival átellenben, az egykori Szik­ra moziban működik, még soha­semjártam, de ha már ezt a nevet viseli és ilyen kegyeletteljes akci­óra készül, akkor... Messze többet vártam, mint amit kaptam. Az előcsarnokban Ruttkai Éva színházi öltözőjét megidéző kellemes miliő foga­dott, hogy aztán itt éljen az első komoly pofon: kisült, hogy sze­reposztásos program nincs! Egy rajzlapféleségen szépen kipin- gálva ott áll a mű címe és alatta ömlesztve a közreműködők neve. Ebből az ömlesztett masszából az „öregeket” - Voith Ági, Esztergá­lyos Cecília, Lőte Attila - ismer­tem, de hogy ki lesz Alexandra - a Hattyú - és ki Ági Miklós tanár úr, már csak dedukálni tudom, így ha nem tévedek, Alexandra az attraktív Dobó Kata, a herceg- fiakat okító snájdig tanár pedig Ozsgyáni Mihály. Sajnos azon­ban az ugyancsak kidolgozatla­nul megformált trónörököst, az­az Albert herceget, aki végül is Alexandrát vezeti majd oltár elé, még csak dedukálni sem tudom. Mivel az első sor kellős közepén ültem, pontban 58,5 cm-re a fris­sen ácsolt fekete súgóbódé mö­gött, így a bódéban szorgoskodó fiatalembert jobban hallottam, mint a színpadon kisugárzás nél­kül ágáló halovány Alexandrát. Az első felvonás még csak amo­lyan lezser hirtelenséggel össze­csapott emlékezetpróbát moti­vált - Voith Ági mesteri barnás­fekete parókakölteménye alól árulkodóan kandikáltak ki a ra­koncátlan szürkésfehér hajtin­csek -, míg a második felvonás­ban már kezdett valami kibonta­kozni, hogy aztán a harmadikban robbanjon, mikor Mária Domini­ka hercegnő, azaz Esztergályos Cecília besüvöltött a színre, és temperamentumával csúcsfordu­latokra pergette az előadást. Az est abszolút győztese azon­ban az volt, aki pontban 130 éve született, maga a szerző, Molnár Ferenc. Az év utolsó színházi estjén a Nemzeti Színházban Szomory De­zső: Hermelinjére találtatott még számunkra jegy, így az évet ezzel a századfordulót megidéző művel zártam. E fanyarédes műben a ne­ves színházi rendező két nő között ingázik. Az egyik hölgy az írót ké­nyeztető nagynevű színésznő, a másik pedig az író egykori szerető­je, Tóth Hermin, aki azért toppan be, hogy pár hónapra az író gond­jaira bízza futó románcukból szü­letett hároméves fiacskáját. A né­pes és ragyogó társaságból csak hármukat említem, éspedig az írót (Stohl András), az ajnározó művésznőt (Básti Juli) és az egy­kori kedvest (Ónodi Eszter), akik a pompázatos díszletben tünemé­nyesen hozták a három főhőst és idézték meg a kor jellegzetes at­moszféráját. Alvin és a mókusok Mire van szüksége egy zenész­nek, ha éppen nincs pénze, nincs ihlete és nincs kedve semmihez? A válasz: három kismókusra, akik rátalálnak a muzsikus elhanya­golt otthonára, beköltöznek hoz­zá, és mindent azonnal átalakíta­nak. Dave először tiltakozik. Az­tán belenyugszik. Végül nagyon örül nekik: a szégyellős Theodore, a zseniális Simon és az ügybuzgó Alvin ugyanis nemcsak mókás mókusnak bizonyul, hanem az év­század zenei sikercsapatának is. Dave ettől kezdve az impresszári­ójuk és a pótpapájuk szeretne lenni. Csakhogy új haverjai hamar rájönnek, a sztárok izgalmasab­ban élhetnek, ha nincsen pótpapá­juk. Fellázadnak Dave ellen, és nekivágnak a nagyvilágnak. Alvin and the Chipmunks / Alvin a Chipmunkovia. Amerikai családi film, 2007. Rendező: Tim Hill, (port.hu) (Képarchívum A sztár kismókusok Újra Nagyijai cigányok Pozsony. Február 8-án és 9-én az ExperiDance Magyar Nemzeti Táncszínház újra bemutatja nagyszabású pro­dukcióját, a Nagyidai cigá­nyokat az Istropolisban. A társulat ötödik egész estés darabját Arany János víg­eposza nyomán Schwajda György alkalmazta táncszín­padra. A produkció zene­szerzője Czomba Imre, ko- reográfusa-rendezője pedig az ExperiDance alapítója, Román Sándor. „A mai tán­cosok feladata sokkal nehe­zebb, összetettebb, mint elő­deiké volt, hiszen úgy kell megőrizniük és népszerű­síteniük a régi tánchagyo­mányokat, hogy azok a mai emberek számára is érthető­vé, élvezhetővé váljanak” - vallja Román Sándor, (ú) Kilenc film küzd még a „külföldi" Oscar-díjért Versenyben A csapda is MTl-HÍR Los Angeles. Az eredetileg több tucatnyi alkotásból álló lista ki­lenc filmre szűkült - az illetékes döntnökök végül ezekből választ­ják majd ki az öt Oscar-jelöltet. Eredetileg 63 produkciót nevez­tek be országaik a rangos megmé­rettetésre, ez a tekintélyes lista szűkült most le küencre. A ver­sengők: a náci pénzhamisításról szóló Pénzhamisítók című osztrák produkció, a 70-es években ját­szódó brazü The Year My Parents Went on Vacation, a kanadai Days of Darkness című vígjáték, az iz­raeli Beaufort, Giuseppe Tomato- re Az ismeretlen című munkája, a Mongol című kazah film, Andrzej Wajda Katyn című háborús drá­mája, Nyikita Mihalkov 12 című bírósági thrillere, valamint A csapda című szerb dráma, amely egy magyar produkciós cég közreműködésével készült. A tavalyi berlini filmfesztiválon debütált A csapda márciusban Szófiában megkapta a nagydíjat, majd a wiesbadeni filmfesztivál három díját is elnyerte. Az elmúlt évben a legrangosabb filmfóru­mokon és számos ország, köztük Magyarország mozijaiban is lát­ható volt. A csapda című film fő­szereplője egy fiatal és boldog belgrádi házaspár. Mladen és Ma­rija nagyon szeretik tízéves fiukat, Nemanját. Bíznak abban, hogy hamarosan jobb napok jönnek, és a rendszerváltás nehéz évei után könnyebben megy majd a soruk. Nemanja azonban egy napon ro­hamot kap, és kiderül, ritka szív- betegségben szenved, amin csak külföldi operáció segíthet. A műtét árát nem tudják a szülők előteremteni, ezért hirdetésben kémek segítséget. Egy rejtélyes „mentőangyal” jelentkezik, aki ki­fizetné a 30 ezer eurót, csupán annyit kér cserébe, hogy Mladen ölje meg egy ellenségét. Az öt jelöltet jövő kedden hir­detik ki. Az Oscar-díjak kiosztásá­ra február 24-én kerül sor. Friss bizonyíték került elő Mona Lisa kilétéről Egy kereskedő felesége MTl-JELENTÉS Berlin. Friss bizonyíték került élő arra vonatkozóan, hogy a Mo­na Lisát egy firenzei kereskedő fe­leségéről, Lisa del Giocondóról mintázta Leonardo da Vinci - je­lentette be a minap a Heidelbergi Egyetem könyvtárának igazgató­ja. Veil Probst azt mondta, hogy egy firenzei hivatalnok, bizonyos Agostino Vespucci feljegyzései, il­letőleg könyve szerint, amelyre a Heidelbergi Egyetem könyvtárá­ban bukkantak rá, a Mona Lisa modellje Francesco del Giocondo firenzei kereskedő felesége volt. A feljegyzések keltezése 1503, a könyvre Armin Schlechter aka­démikus találta rá. Ezáltal még pontosabban meg tudjuk hatá­rozni a festmény keletkezési ide­jét, és megdönthetetlen bizonyí­tékkal szolgálni arra az általános elméletre vonatkozóan, ki is volt a Mona Lisa modellje - mondta az igazgató. Probst szerint eddig csupán egyetlen másik bizonyíték volt az elmélet mellett, nevezetesen Giorgio Vasari 1550-ben napvüá- got látott Leonardo-életrajza, amelyben a szerző megírta, hogy a Mona Lisa modellje a velencei textilkereskedő felesége volt. Ezért kaphatta később a kép a má­sik címét: La Gioconda. Vasari azt írta, hogy a festményt 1503 és 1506 között festette Leonardo. „Leonardo egyszer sem tett em­lítést a Mona Lisáról a feljegyzése­iben vagy a rajzain” - mondta Probst, hozzátéve, hogy kételyek övezik Vasari értesüléseit, mivel az építész-festő-íróról az a hír jár­ta, hogy hajlamos volt engedni az anekdoták csábításának. Leonardo soha nem nevezte el a képet, mivel a reneszánsz idején még nem volt szokás a festmé­nyeknek címet adni. A Mona Lisa címet Giorgio Vasari adta 31 évvel a mester halála után. A Mona az olasz madonna (asszony, asszo­nyom) szó rövidítése. A Gioconda pedig a gondtalant is jelentő Gio­condo név nőnemű alakja, tehát ez a cím kettős jelentésű: utalás a férjre és a rejtélyes mosolyra egy­aránt. A fAona Lisa címet Giorgio Vasari adta 51 évvel a mester halála után (Képarchívum)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents