Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-17 / 14. szám, csütörtök
Vélemény És háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 17. TALLÓZÓ OROSZ LAPOK A Rosszijszkaja Gazeta szerint Anthony Brenton moszkvai brit nagykövetet aligha érhette váratlanul, hogy a British Council ügyében a külügyminisztériumba kérették, hiszen a brit fél mindent elkövetett ennek érdekében, a britek eljárását Oroszországban kihívásnak tekintik. A Kommerszant A British Council nem távozik angolosan című írásában rámutatott: a külügyminisztérium jelezte, ha az intézmény nem tartja be az orosz jogszabályokat, kitehetik a szűrét Oroszországból. „Az orosz fél nem rejti véka alá, hogy a British Council története az államközi kapcsolatokban mutatkozó feszültségek lakmuszpapírjává vált” - írta a lap. Idézte a külügyminisztérium közleményét, mely a British Council tevékenységének újév utáni folytatását az orosz tiltás ellenére a kétoldali kapcsolatokban meglevő feszültségek kiélezését célzó provokációnak tekinti. A Kommerszant idézte Konsztantyin Koszacsovot, a duma külpolitikai bizottságának elnökét, aki szerint London nagyobb feltűnést keltő botrányt akar, hogy egyre újabb helyzetekben vádolhassa Oroszországot civilizálatlan, jogellenes lépésekkel. A Nyezaviszimaja Gazeta Jekatyerina Kuznye- covát, a posztindusztriális társadalom kutatóintézetének vezetőjét idézte, aki szerint minden tisztelet kijár a brit fél jogi érvelésének, de naiv dolog lenne abban reménykedni, hogy ha egyszer az orosz hatóságok országukban el akarják temetni a British Councilt, akkor ebben zavartatják magukat bizonyos homályos és nem kötelező érvényű nemzetközi megállapodásoktól. NÉMET SAJTÓ Berlini sajtóértesülések szerint Brandenburg tartományban hosszú idő óta tart a vita egy állítólagos tömegsír feltárása körül, amely történészek és kutatók szerint több mint 700, a nácik által meggyilkolt magyar zsidó holttestét tartalmazza. A történészek szerint ez a legnagyobb, még feltáradan tömegsír Németországban. A sírban „elásott” magyar zsidókat a nácik közvedenül a háború vége előtt gyilkolták meg. A tömegsír egy 5000 négyzetméteres területen fekszik a brandenburgi Jam- litz településen, ahol náci koncentrációs tábor volt. A lágerben mintegy 10 ezer zsidót tartottak fogva, 1945 elején azonban a történészek szerint felszámolták. A foglyok közül sokan már a táborban meghaltak, sokakat pedig Auschwitzba deportáltak. Günter Morsch, a brandenburgi emlékhelyekkel foglalkozó alapítvány igazgatója szerint azonban „1342 beteg és mozgásképtelen fogoly a lágerben maradt, s őket a náci hadsereg, az SS lelőtte”. Morsch utalt arra, hogy a tömeggyilkosság 1945. február 2-án, illetve 3-án történt, s az áldozatok magyar zsidók voltak. Az egykori koncentrációs tábor területén régóta családi házak állnak. Hiába bohóckudunk, a politikusokat nem tudjuk felülmúlni! (Peter Gossányi karikatúrája A szerbiai elnökválasztáson a magyarok máris nyertek Kampányfínis útjelzőkkel Az eredmény akár előre megtippelhető: a szerbiai elnökválasztás első rundja a radikális Tomiszlav Nikolics diadalát hozza, végül - minimális előnnyel - a Demokrata Párt jelöltje, Borisz Tadics győz, megőrizve államfői posztját. Minden más forgatókönyv csak fokozná a zavart a válaszút előtt álló országban. S1NKOV1TS PÉTER Igen sokan komoly várakozással tekintenek a megmérettetés elé, bár az előrejelzések szerint vasárnap a szavazásra jogosultak mindössze negyven százaléka járul az urnákhoz (mintegy hárommillió- nyian), hiszen mindenki számára világos, hogy a tényleges döntés a második fordulóra marad. Szimbolikus állásfoglalás lesz ez: Szerbia határozottan elindul az Európai Unió felé, vagy vállal egyfajta - szinte mindenkivel szembeforduló - különutas elszigeteltséget, az orosz befolyás erősödésével. Ebben a játszmában nem kis tétel Koszovó sorsa; a déli tartomány leválásának traumája hosszú ideig nyomasztja a közéletet. Mellesleg, Kertész Imre jellemzi egy helyen a világrendet „a gonosz köznapi varázsaként”, s ha e tétel igaz, akkor azonnal megjegyzendő, hogy a „kis szerbiai világrendből” korántsem távozott a korábbi, erőszakos hábbrúkat kiváltó politika szelleme, az inkább - miután az őszinte szembenézésre nem volt erő - továbbra is jelenlevő valóság, ködös nemzetieskedő „varázsként”, utólagos igazolásként. A szerb társadalomban ezeket a dilemmákat a 2000 októberében bekövetkezett „fordulat” után sem sikerült tisztázni, ezzel magyarázható a háborús bűnösök rejtegetése, a NATO iránti ellenszenv dédelgetése, az oroszpártiság megizmosodása. Csak így értelmezhető, miért befolyásos politikus továbbra is a „szalonnacionalista” Vojiszlav Kostunica kormányfő, aki jellemző módon a mostani választásokon nem a demokrata blokk jelöltjét, Tadicsot támogatja, hanem közvetlen koalíciós partnereként az alpári viselkedéséről ismert Velimir Ili- cset indíttatta. A második fordulóban Kostunicának is döntenie kell, melyik oldalra áll. Mindez kormányválsághoz is vezethetne, ám a koszovói „vészhelyzet” miatt valószínűbbnek tűnik a kabinet maradása. A hivatalos Belgrád közben „makrancos hölgy”-ként nem tette lehetővé, hogy a vasárnapi választáson az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából is érkezzenek megfigyelők, kéretve magát feltételeket támaszt az uniós csatlakozás folyamatában, mindezt megkoronázandó a szerb pravoszláv pátriárka a minap átkozta el mindazon montenegróiakat, akik hajlandók lesznek elismerni Koszovó függetlenségét. A kilenc induló jelölt között ott szerepel Pásztor István is, a Magyar Koalíció színeiben. A rendszerváltás óta Szerbiában először fordul elő, hogy a köztársasági elnöki posztot egy magyar is megcélozza. A kezdeményezést a szerb politikai elit egy része egyfajta egzotikumként fogta fel, a másik része pedig alig leplezett megütközéssel és gyanakvással. Pásztor négy magyar párt (VMSZ, VMDK, VMDP, MPSZ) egyeztetett programjával lépett fel, a tizenkét pontos dokumentum pedig világosan szorgalmazza például az euroatlanti integrációt, a háborús bűnökkel vádolt személyek kiadatását, a koszovói helyzet békés rendezését, a hivatásos hadsereg létrehozatalát (a sorkatonai szolgálat megszüntetését), a köz- igazgatási határok megváltoztatását, Vajdaság tartomány és a helyi önkormányzatok hatáskörének bővítését és a magyar autonómia- törekvések valóra váltását. Az öthetes kampánykörút során hetvennél több településen (Belgrádban is, nagy médiafigyelem közepette) ismertetett program a vajdasági magyarok körében osztadan ro- konszenvre talált, ezen túlmenően mindenütt elsősorban a magyar pártok összefogását üdvözölték. Egyeznünk kell azzal a megállapítással, hogy „az utóbbi napokban a lakossági fórumok hangulatát a történelmi VMDK indulásakor a 90-es évek elején megtartott összejövetelek önfeledt közösségi megnyilatkozásaihoz lehet csak hasonlítani”. Ugyanakkor szinte mindenki arra kíváncsi, egyszeri „összeborulásról” van szó, vagy valóban tartós együttműködésről. Az 1956-ban született jogi egyetemet végzett Pásztor István (tartományi privatizációs titkár, a VMSZ elnöke) erről így fogalmazott: „Eljutottunk odáig, hogy létrejött egy vajdasági magyar nemzeti akarat, egy egység, amiről azt gondoltuk, hogy már nem hozható össze. Azért fontos ez, mert az elkövetkező hónapokra, évekre meghatározza teljesítőképességünket, potenciáljainkat”. Nos, egyértelműen az itteni magyarok politikai befolyásának megerősítése a cél. Mint emlékezetes, pontosan egy évvel ezelőtt a szerbiai parlamenti választásokon a magyar pártok két táborra szakadva, külön indultak - az akkori kudarcból azóta tanultak. A májusban esedékes helyhatósági választásokon pedig az ismételt együttes fellépés révén néhány magyar körzet bizonyára máris visszaszerezhető lesz. A Magyar Koalíció ezúttal mintegy nyolcvanezer szavazatra számíthat (hozzávetőlegesen 280 000 magyar él a Vajdaságban), amely nem is annyira számszerűségével, mint inkább az adott nemzetiség közösségi akaratának megnyilvánulásaként le- hetjelentős. Tomiszlav Nikolics Pásztor István Borisz Tadics (Képarchívum) . KOMMENTÁR írott malaszt MAL1NÁK ISTVÁN Még véget sem ért Bush látványos közel-keleti körútja, az egyik legfontosabb célkitűzést, az izraeli-palesztin rendezést illetően máris nyilvánvalóvá vált, hogy az amerikai elnök látogatása nem volt több puszta látványosságnál. Bush az Annapolisban, majd a párizsi adományozói konferencián született elképzelések megvalósítására-to- vábbvitelére próbálta rábírni az - Amerika-barátnak nevezhető - arab államokat. Nem rajta múlott, hogy nem sikerült. Hiába jelentette be ismét nagy garral, hogyleszpalesztinállammégmielőttlejára mandátuma, mert szinte biztosan nemlesz. Ugyanis a főszereplők közül sem a palesztinok, séma döntő befolyással bíró arab országok nem akarják. Amikor Bush Izraelbe érkezett, a Hamász uralta Gázából a palesztinok újabb, Izraelre kilőtt rakétákkal fogadták. És amikor az amerikai elnök Szaúd-Arábiában tárgyalt - nemcsak az izraeli-palesztin rendezésről, hanem Irán megfélemlítését célzó fegyverüzletekről is -, az izraeli hadsereg az utóbbi évek legvéresebb megtorló akcióját hajtotta végre a Gázai övezetben. Az arabok közül mégaszaúdiaksem mondták Bushnak, hajlandók Izraelt zsidó államként elismerni, márpedig izraeli részről ez az egyik alapvető feltétele a palesztin állam létrejöttének. Annapolis után pár hétig úgy tűnt, bár a nemzetközi körülmények nem kedvezőek, mégis hozhat áttörést. Ha az iráni problémát figyelmen kívül hagyjuk, elmondható, a Bush-körút legfontosabb tanulsága: Annapolis sorsa ugyanaz lesz, mint az úgynevezett izraeli-palesztin békefolyamat minden eddigi, történelminek vagy mérföldkőnek nevezett állomásáé. írott malaszt marad, a papír sok mindent elbír. A forgatókönyv is a régi: amint felsejlik az előrelépés lehetősége, a szélsőséges fegyveres palesztin csoportok azonnal provokálnak, Izrael pedig megtorolja ezt. És mindenki elmondhatja: üyen hangulatban nem lehet tárgyalni. Pedig most még pénz is lenne a kezdeti elrugaszkodáshoz, de úgy tűnik, a Párizsban Abbászéknak felajánlott 7,4 milliárd dohár- már ha megkapják- nagy része újfent ebek harmincadjára kerül. Akárcsak a korábbi milliárdok. Nem furcsa, hogy a Palesztin Hatóság megalakulása óta folyamatosan romlik a palesztinok életszínvonala, s ma már a palesztin területek gazdasági helyzete katasztrofálisnak nevezhető, összehasonlíthatatlanul rosszabb, mint az izraeli kivonulás előtt volt? Izraeli-arab béke addig nem lesz, amíg a fej ekben nem történik változás. Akkor lesz, ha a palesztin anyák nem mártírnak, hanem az életnek nevelik fiaikat, ezt pedig nem lehet nemzetközi konferenciákon elérni. Ehhez egy kis adalék: az izraeli külügyminiszter asszonnyal Annapolisban arab kollégái még kezet sem voltak hajlandók fogni. Akkor mi várható a radikalizálódó tömegektől? KÉZIRAT Gerincszabás MIKLÓSI PÉTER Ajoguralom egyik alapismérve, hogy a törvények mindenkire egyformán érvényesek. A szabad választás lehetőségének törvénye is. Egy demokratikus politikai közösségben ajogszabályok uralmának érvényesülése-napi döntéseik tükrében - az embereken múlik. Például mostanában a szlovákiai magyar gerincszabászat legfőbb próbatétele: vajon a magyar szülők anyanyelvi iskolába íratják-e hatévessé cseperedett gyermeküket. Szigorúbban szólva: a szlovákiai magyar szülőben komolyan felvetődik-e, hogyne magyar iskolába írassa gyerekét? Tudatosítja- e aszülő, amagyar gyerekszámára a magyar iskola közvetíti ama értékeket, amelyek alapján kialakul a hovatartozás tudata. Ez az a sajátos felépítésű tudás, kulturális kötődés, amit a szlovák iskola, de még a magyarországi magyar iskola (!) sem tud átadni. Ez az a többlet, ami tartást ad, ha az ember tud (ato- sít) ja, hová nyúlnak a gyökerei, hová tartozik. Az a ráadás, aminek révén a becsületes ember sosem tagadhatjamegőseit. Félreértés ne essék: amit eddig leírtam, nem jelenti, hogy a magyar iskolában nem lehet megtanulni szlovákul. Nemhogy lehet, kell- a szaktudás, a teljes élet érdekében! Ez az a plusz, ami az embert megtanítja magyarként létezni a szlovákközegben is: egyetemen, utcán, sportpályán, munkahelyen, egy-egy árvái kocsmában és zsolnai kávéházban... Elég körbepillantani, hogy első blikkre lássuk: az elmúlt évtizedekben tízezrekre tehető a hazai magyar iskolákból kikerült, szlovák, esetleg cseh egyetemeken végzett diplomásokszáma. Mi ez, ha nem a megfellebbezhetetlen bizonyítéka annak: merő tévhit s hazugság, hogy csak az a szlovákiai magyar gyerek érvényesül felnőttként, akit szlovák iskolába járatnak a szülei. Van ennek egy „titka”: akarni kell! Akarni kell tanulni, érzelmileg megtalálni saját arcunkat a bennünket körülvevő természetes többségi rengetegben. Ez akkor sikerülhet lelki tusák, bezárkózás, elbizonytalanodás nélkül, ha ismeijükaKincskeresőkis- ködmönt, elolvastuk az Aranykoporsót, az Egri csillagokat, eltűnődhetünk Emese álmán, eldúdolhatjuk, hogyAcsitári he- gyekalatt... Mert ha-szüléink rövidlátása miatt- nem ezt hozza számunkra az élet, aligha lesz fogalmunkAdyról, Örkényről, Erkelről, Latinovitsról. Szlovákiai magyarokként a21.században az a kulcsfeladatunk, hogy jól megalapozott tudással felvértezett, őszinte lokálpatrióták- kéntváljunkeuropéerekké; hogy anyanyelvűnket őrizve tudatosítsuk nap mint nap: a gerinc nem annak hosszán, hanem szilárdságán méretik. Kell-e többet érvelnem amellett, hogy gyakran j üssön eszünkbe Illyés Gyula alaptörvénye: Magyar az, aki vállalja! Például az iskolaválasztás révén. Apropó: (kormány) hatalmi szóval csak azt a magyar iskolát lehet bezárni, ahol nincs elegendő diák. Nem a demográfiai hullámvölgy okán, hanem mert a magyar szülők gyermekei is a szemközti szlovák iskolába járnak.
