Új Szó, 2008. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-11 / 9. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JANUÁR 11. Vélemény És háttér 7 FIGYELŐ Zsidómentő magyar tiszt Gyürk András (Fidesz-MPSZ) európai parlamenti (EP) kép­viselő szervezésében levetítet­ték az EP brüsszeli épületében az Ocskay László százados, az elfelejtett hős című dokumen­tumfilmet, amelynek címsze­replője a II. világháborúban a nácik kijátszásával több mint kétezer zsidó gyermeket és nőt mentett meg a deportálástól. Ocskay katonatisztként a bu­dapesti Abonyi utcai zsidó gimnáziumban egy álvarrodát létesített a német egyenruhák javítására, ezzel sikerült rá­vennie a németeket, hogy őrizzék az épületet a nyilasok betöréseitől. Ám neve nem szerepel a magyar történe­lemkönyvekben. A film után tartott kerekasztal-beszélge- tésen bejelentették, hogy a filmet bemutatják a 39. Ma­gyar Filmszemlén is, Buda­pesten. (mti)- Hidd el, drágám, miután kifizetted ezt a méregdrága báli ruhát, nincs jogod szociális segélyre! (Peter Gossónyi karikatúrája) Hasim Thaqi rettegett gerillavezérből nyílt tekintetű, széles mosolyú, elegáns politikussá vált „Kígyóból” lett miniszterelnök Kígyó - ijesztően hangzik, de valóban ez volt a moz­galmi neve a nyolc éve még géppisztollyal a kezében szerb rendőrökre, kato­nákra vadászó új koszovói miniszterelnöknek, Hasim Thaqinak. PORTRÉ A terepszínű katonai öltözéket viselő, szemét állandóan sötét napszemüveggel takaró, rette­gett gerillavezérből mára nyílt tekintetű, széles mosolyú, mindig elegáns és konszolidált politikus­sá vált férfiról csak keveset lehet tudni. Sorjáznak ugyan körülötte a tények, de ezek ahelyett, hogy bizonyosságot adnának, csak újabb és újabb kérdéseket vetnek fel. Ami biztos: Hasim Thaqi 1968. április 24-én született Koszovó középső, Drenica nevű részén, egy Brocna nevű kis faluban. Már a pristinai egyetem filozófia és történelem szakos hallgatójaként a szerbekkel szembeni - akkor még békés ellenállás - aktivistája lett, s 1991-re az albán egyete­misták szövetségének vezetőjévé választották. Fiatal értelmiségi pályakezdő­ként 1995-ben Svájcba ment - ott él az egyik legnagyobb létszámú nyugat-európai albán közösség -, s a Zürichi Egyetemen folytatott történelmi és politológiai tanul­mányokat. Aztán a szorgalmas diák egyik pillanatról a másikra otthagyta a nyugodt svájci várost, hazatért, s 1997-ben már ő volt a Kígyó, az Ibrahim Rugóvá - a koszovói függetlenségi gondolat atyja - ál­tal vezetett csöndes, békés albán ellenállásnak hátat fordító, a fegyveres harcot előnyben része­sítő Koszovói Felszabadítási Had­sereg (UCK) egyik legelismertebb vezetője. Az albánok körében legendák­kal övezett népi hőssé vált, harci csoportját 1993-ban megalakító Adem Jasari mellett kezdte. Mi­közben a „terepmunkában”, te­hát szerb rendőrök és katonák el­leni rajtaütésekben is kitüntette magát, intelligenciája, képzett­sége, világlátottsága rövid idő alatt a külvilággal tárgyalni tudó politikai vezető rangjára emelte .A Párizs közelében levő Ram- bouillet-ban 1999-ben folytatott béketárgyalásokon már ő képvi­selte az UCK-t, és kőkeményen viselkedett: nem volt hajlandó aláírni a koszovói rendezésről szóló megállapodást, mert az nem irányozta elő a dél-szerbiai tartomány sorsáról szóló népsza­vazást. Akkor még háromszor annyi szerb élt Koszovóban, mint ma, a később Thaqi által is vezé­relt pogromok után, de az albá­nok már akkor is kétségtelenül többségben voltak. Aztán mégis történt valami. Néhány hosszú, Madeleine Al­bright akkori amerikai külügy­miniszterrel folytatott beszélge­tés után Thaqi hazautazott Ko­szovóba, pár napig tárgyalt har­costársaival, majd visszarepült Párizsba, és aláírta a megállapo­dást. Ez azonban mégsem léphe­tett életbe, mégpedig azért nem, mivel a magát súlyosan elszámító Szlobodan Milosevics jugoszláv elnök nem vonta vissza Koszovó- ból a szerb rendőri és katonai erőket. Következett Szerbia 78 napig tartó, Belgrád megadásához ve­zető NATO-bombázása, amely után Thaqi már mint igazi politi­kus bukkant fel (igaz, még terepszínű öltözékben). Ő volt a fő irányítója a koszovói gerilla­hadsereg gyors reagálású, könnyű fegyverzettel ellátott erővé való átállításának. Hogy a korábban használt méregdrága nehézfegyverek honnan érkez­tek, soha senki sem firtatta. Thaqi idővel harctériről ko­moly polgári öltözékre váltott, s öltönyben, nyakkendőben meg­alakította a Koszovói Demokrata Pártot (PDK). Gerilla voltát azonban nem feledte, s a neve rendszeresen felbukkant a gyúj­togatások, demonstratív gyilkos­ságok által kiváltott első - akkor már nemzetközi felügyelettel le­zajlott - szerb menekülési hullám előidézői között. Amikor politikusként is meg akarta méretni magát, Thaqi 2000-ben vesztett Ibrahim Rugo- vával szemben, 2001-ben ismét, s utána is mindig, egészen az idén november 17-én tartott vá­lasztásig. De mindig az élvonal­ban maradt, ellenzéki vezetőként sem lehetett kihagyni a Koszovó jövőjéről szóló tárgyalásokat folytató csapatból. . Egyszer botlott csak meg egy picit: tájékozatlan budapesti ha­tárőrök 2003-ban, Ferihegyen átutaztában pár órára feltartóz­tatták, mert egy gyilkosságokért 1999-ben Pristinában kiszabott - senki által soha nem érvénytele­nített - ítélet alapján nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben ellene. A „félreértés” néhány gyors telefonhívás után tisztázó­dott, s Hasim Thaqi folytathatta útját, (mti) Az UNESCO-világörökség részévé nyilvánított terület nemcsak magyarország, hanem az egész világ kincse Franciák a pesti zsidónegyedért MTl-ÖSSZEFOGLALÓ A budapesti világörökségi helyszín, különösen a régi pesti zsidónegyed megőrzése érdeké­ben nyílt levelet intézett Sólyom László köztársasági elnökhöz, Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz és Demszky Gábor budapesti fő­polgármesterhez a magyar kultú­ra párizsi népszerűsítésével fog­lalkozó Mardis hongrois de Paris (Párizsi magyar keddek) nevű francia kulturális egyesület. A hét elején elküldött levélhez csatolták azt a petíciót, amelyet 313-an írtak alá: a kultúra, a vá­rosrendezés, az építészet, az örökségvédelem képviselői, poli­tikai, közéleti személyiségek és magánszemélyek. A petícióban a párizsi civil szervezet az ÓVÁS! Egyesülethez csatlakozva kérte Francesco Bandarintól, az UNESCO Világörökség Központ Igazgatójától, segítse elő, hogy nemzetközi szakértők a helyszí­nen megvizsgálják a történeti vá­rosrészt érintő szabályozási ter­veket, és értékeljék a folyamatban levő városrendezési lépéseket. A petíció aláírói között van Fej­tő Ferenc író, újságíró, történész, Méray Tibor író, Ariella Mas- boungi állami főépítész, Dany Jul­iién, a Civitas Nostra elnökhelyet­tese, Dominique Bertinotti, Párizs Marais negyedének a polgármes­tere, Jacques Boutault, Párizs II. kerületének polgármestere, Jean Basáé, a francia Földrajzi Társa­ság elnöke, Maggie Cazal, az Ur- banisták Határok Nélkül civil szervezet elnöke, Paulo Lins e Sil­va, az Ügyvédek Nemzetközi Egyesületének elnöke. A Mardis Hongrois de Paris azt kéri a köztársasági elnöktől, a miniszterelnöktől és Budapest főpolgármesterétől, hogy rendel­jenek el „teljes moratóriumot mindennemű bontásra és építés­re az érintett negyedben, és ké­szíttessenek olyan városrehabili­tációs tervet, amely célul tűzi ki a Zsidónegyed néven ismert építé­szeti és városképi együttes meg­őrzését és rendbe hozását”. Vé­leményük szerint az UNESCO-vi­lágörökség részévé nyilvánított terület nemcsak Magyarország, hanem „az egész világ kincse”, amelynek megmentéséhez első­sorban „politikai vízióra és aka­ratra van szükség”. A levélírók példaként említik a párizsi zsidó­negyed, Marais negyed látványos rehabilitációját, amelyhez hason­lóan a régi pesri zsidónegyed is olyan turisztikai lehetőségeket rejt magában, amelyek a fejlesz­tések kiindulópontjául szolgál­hatnának. A petíció elküldése után Mi­chel Polge építész-urbanista, az ICOMOS Történeti Városok és Falvak Nemzetközi Bizottságá­nak tagja tavaly novemberben el­látogatott Budapestre a Világ- örökség Magyar Nemzeti Bizott­ság Titkársága és a Fővárosi Ön- kormányzat meghívására. A pá­rizsi civil szervezet azt kéri nyílt levelében, hogy Magyarország hozza nyilvánosságra a szakértői jelentést, amelyet az UNESCO a közeljövőben juttat el a magyar illetékeseknek. KOMMENTÁR smmmmmmmmmmmimmmmmmmsmmgmmmmmm&mmmmmzmmmmmmHmmmmmsmm Irány - a gödör alja MOLNÁR IVÁN Szlovákia az Európai Unió harmadik leggyorsabban növekvő gaz­daságával büszkélkedhet. Az elmúlt években növekedtek a reálbé­reink, vagyis a fizetésünkből többet engedhetünk meg magunk­nak, mint korábban. Jelentős mértékben visszaesett a munkanélküliség... Folytathatnám, a lényeg azonban ugyanaz maradna: a múlt század 90-es éveiben deformált gazdasági kör­nyezetet az elmúlt években sikerült kigyógyítani. A Dzurinda- kormány szociális és gazdasági reformjainak köszönhetően a nyu­gati beruházók újra felfedezték Szlovákiát, sereghajtóból így régi­ónk egyik legígéretesebb országává váltunk. Mit tennék, ha Szlovákia legnagyobb ellensége lennék? Mit ten­nék, ha azt akarnám, hogy a nyugati beruházók nagy ívben elke­rüljenek bennünket, hogy a már itt levőket elzavarjuk? Hogy nő­jön a munkanélküliség, megakadjon a bérnövekedés? Nos, igye­keznék a lehető legjobban elbizonytalanítani a beruházókat, de­formálnám az árképzést. Felülvizsgáltatnám a rég lezárt magáno­sításokat, igyekeznék beleszólni minden apróságba, amit a külföl­di beruházók tesznek. Minden egyes áremelés után rablóknak, ka­pitalista kizsákmányolóknak nevezném őket. Pontosan azt ten­ném, amit Szlovákia jelenlegi kormányfője. Hatalomra kerülése után Robert Fico először a Slovnafttal került összetűzésbe, amikor a benzinárakat próbálta megregulázni. Amikor látta, hogy ez nem vezet eredményre, az üzleüáncokra zú­dította a haragját, azt állítva, hogy a nyereségeik csak az ember- és fegyverkereskedők profitjával hasonlíthatók össze. A napokban nyilvánosságra került a gazdasági tárca elemzése a kereskedők ár­réseiről, ami nem igazolta Fico vádaskodását. A kormányfőt azon­ban nem lehet olyan könnyen meggyőzni, hiszen szerinte ő téved­hetetlen. így most a pénzügyminiszternek adta ki a feladatot, hogy dolgozzon ki egy elemzést arról, miképp szabályozhatná az állam az élelmiszerek és a benzin árát. Valószínűleg ez sem vezet ered­ményre, azonban addig is szabadon pocskondiázhatja a kereske­dőket. Ugyanilyen „következetesen” jár el a magánosítások felülvizsgála­tában is. Az aktuális célpont a Szlovák Gázművek, és persze az azt magánosító előző kormány. A gazdasági miniszter természetesen erről is elemzést dolgozott ki, amit ezúttal is titkosítottak. Mindez Ficót nem gátolja abban, hogy bőven idézzen belőle, tolvajoknak és a nemzet legnagyobb ellenségeinek nevezve az előző kormánykép­viselőit, mivel azok szerinte áron alul adtak túl a gázmüveken. Valószínűleg ez a „botrány” is úgy végződik, mint az összes többi. Kiderül, hogy az elemzést a kormányfő ismét felfújta, és a fele sem igaz annak, amit mond. Ficót persze mindez nem izgatja, hiszen a lényeg a nyugati beruházók elbizonytalanítása. Miért teszi mindezt a kormányfő? A válasz egyszerű: Ficónak nincs szüksége egy gazdag országra. Ficónak egy elesett, nagy munka- nélküliséggel, stagnáló bérekkel küszködő államra van szüksége. Csak egy elesett népet lehet ugyanis megmenteni, és nem lehet két­ségünk afelől, hogy a kormányfő legfőbb célja épp ez. Megmenteni bennünket mindentől és mindenkitől. Ehhez azonban a végsőkig elkeseredettnek kell lennünk. Fico most ezen dolgozik, pártja így hamarosan nevet változtathat. Az Irány- a Szociáldemokráciát el­feledhetjük, helyette itt az Irány- a gödör alja. GL0SSZA Köszönöm, miniszter úr! KOCUR LÁSZLÓ Amindennapjait a számítógép előtt töltő ember jól teszi, ha időnként felkeresi a szemorvost. Aminapígytetteménis. Szem­orvosom gyermekkori legjobb barátom édesanyja- a fiúval an­nakidején együtt szívtuk el az el­ső cigarettánkat, s az ilyen barát- ságoktartósak-édesanyja, így évente egyszer, amikor rászá­nom magam a vizsgálatra, álta­lában odatelefonálok, hogy_ „Marika néni, mennék...”. Őerre a legtöbbször azt mondja: - Gye­re, Lacika”-noha már krisztusi korba léptem, dehátaszokás hatalma... így történt most is. Panelkér­dés, panelfelelet, ám ezúttal hozzátette: De hozzál ám be­utalót is! Nem csodálkoztam, hiszen tudtam, január elsejétől szakorvoshoz csak a körzeti or­vos beutalójával mehetünk, há­la Ivan Valentovič egészségügyi miniszternek. így elügettem a város egyik pontján található körzeti orvosomhoz. Ilyen kes­keny folyosón ennyi embert összezsúfolódva utoljára a so­rozáson láttam. Hát persze, inf­luenzaszezon van. A rendelő aj­taja előtt biztosítási kártyájukat csápként nyújtogató vírushor­dozók sorfala. Csak a második ajtónyitásra tudtam átvereked­ni magam rajta, hogy a nővér­nek elmondjam, nekem csak egy beutaló kellene. így - Ivan Valentovič bölcs előrelátásának köszönhetően - mintegy egy órát volt lehetőségem edzeni az immunrendszeremet kb. 30 köhögő, tüsszögő, orrát fújó náthalázas között, mire végül a következő ajtónyitáskor meg­kaptam a beutalómat, s indul­hattam a város másik pontján található szemorvosi rendelő­be. Rutinellenőrzés, szerencsé­re minden rendben volt. Ha szemorvosom valami rendelle­nességre bukkant volna, s újabb szakorvoshoz irányít, mehetek vissza a prüszkölő, lázas tö­megbe újabb beutalóért, mivel specialisták nem küldözgethe­tik egymás között a páciense­ket. Es én még szerencsés va­gyok, mert szüleim ötéves ko­romban úgy döntöttek, hogy fa­luról városba költözünk. A kör­zeti orvos - szakorvos - körzeti orvos - szakorvos váltó ugyanis a Komárom-Bátorkeszi útvona­lon talán nem is abszolválható egy nap alatt. így akinek körzeti orvosa és szakorvosa között te­temes a távolság, az aztán utazhat kedvére. Betegen. Bravó, miniszter úr!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents