Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)
2007-12-05 / 279. szám, szerda
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2007. DECEMBER 5. www.ujszo.com Egy titkosszolgálati klikk immár teljesen kezében tartja az orosz gazdasági és politikai életet Az új orosz KGB-állam A Szovjetunióban gyakran tartották a hírhedt titkosszolgálatot, a KGB-t valóságos „államnak az államban”. Bár már megszűnt, egykori ügynökei tejhatalmat szereztek, ellenőrzésük alatt tartva a politikát, a gazdaságot és a médiát. A KGB már maga az állam. GÁL ZSOLT 1991-ben a KGB vezetői és a hadsereg meg a politikai vezetés keményvonalasai puccsal próbálták megdönteni Mihail Gorbacsov hatalmát. A csúfosan megbukott hatalom-átvételi kísérlet után a feldühödött tüntetők tömege a KGB hírhedt Lubjanka téri központjába vette az irányt. Sokaknak úgy tűnhetett, hogy befellegzett a rettegett titkosszolgálatnak. A tömeg végül csak az elődszervezetnek, a Cseka alapítójának, Félix Dzserzsinszkijnek a szobrán állt bosszút. A KGB-re és mintegy félmilliónyi ügynökére azonban nehéz idők vártak. A szervezetet szétdarabolták, legfőbb örökösévé az FSZB (Szövetségi Biztonsági Szolgálat) vált. Ügynökök tízezrei voltak kénytelenek a rendőrség vagy a határőrség kötelékébe, esetleg egyszerű hivatalnoknak elszegődni, elviselni az alacsony fizetést. További tízezrek magán őrző-védő cégeknél keresték a boldogulásukat. Közben az ex- ügynökök irigykedve figyelték, ahogy a Jelcin-korszakban a húsosfazékhoz közel álló vállalkozókból kialakult az oligarcháknak keresztelt szupergazdag réteg. A szétdarabolt, megtizedelt, pénzszűkében levő utódszervezet élére került 1998-ban Vlagyimir Pu- tyin (1991-ig KGB-ügynök volt), aki a következő évben miniszter- elnökké avanzsált, s egy évre rá elnökké választották. A nagy visszatérés Miután Putyin került az elnöki székbe, fokozatosan megkezdődött a hatalom koncentrálása a KGB-ből és utódszervezeteiből, de legfőképp Putyin korábbi munkatársaiból verbuválódott szűk elit kezében. Az orosz köznyelvben szilovikoknak nevezik azokat az embereket, akik az állami erőszakszervezetekben (hadsereg, belügyminisztérium, rendőrség, titkosszolgálatok) dolgoznak vagy dolgoztak. Mostanra ők és a hozzájuk kapcsolódó egyének alkotják a vezető hivatalnokok háromnegyedét. A hatalmi piramis csúcsán feltűnően sok magas beosztású személy volt Putyin közeli munkatársa a KGB-nél vagy a szentpétervári városházán. Az elnöki vezetés fokozatosan és szisztematikusan morzsolt fel minden más hatalmi központot, amelynek jelentős befolyása lehet: a parlamentet, az oligarchákat, a médiát, a regionális kormányzókat, az ellenzéki pártokat és a civil szervezeteket. A kilencvenes években látványosan meggazdagodott és közutálatnak örvendő oligarchák ellen elég volt néhány elrettentő példát statuálni. A Jelcin-korszakban az elnöki hatalom legszűkebb körének, a „családnak” a legbefolyásosabb és leggazdagabb üzletemberét, a Borisz cárnak becézett Borisz Berezovszkijt, valamint Vlagyimir Gusinszkijt emigrációba kényszerítették. A putyini hatalomnak főként az általuk üzemeltetett televíziókra fájt a foga, mindkettőt vissza is vették a biztos állami kézbe. A legnagyobb orosz olajtársaság, a Jukosz vezetője és tulajdonosa, Mihaü Ho- dorkovszkij azonban nem tanult a példából, és továbbra is finanszírozott két ellenzéki pártot. Emiatt az orosz hatóságok nagyszabású eljárást indítottak Hodorkovszkij és a Jukosz ellen, az előbbit 2003 októberében letartóztatták, majd (kétévi vizsgálati fogság után) 8 év börtönbüntetésre ítélték (Moszkvától 6000 kilométerre, a szibériai krasznokamenszki börtönben tartják fogva), a Jukoszt feldarabolták és elárverezték - gondosan ügyelve arra, hogy „megfelelő“ kezekbe kerüljön. A leggazdagabb oroszok sorsán okulva a többi oligarcha még idejében lelépett külföldre, vagy úgy táncol, ahogy a Kreml fütyül. Ha kell, „megfelelő” áron eladják a részesedéseiket. Ellenkező esetben náluk is milliárdos adóhátralékot mutathatnak ki, mint a Jukosznál, majd elárverezhetik a cégüket, és/vagy korrupcióval, sikkasztással, pénzmosással vádolhatják meg őket. Mihaü Gu- cetjev, a Rusznyefty olajtársaság tulajdonosa nem hitt ebben. Egészen addig, míg az orosz főügyészség, az adórendőrség és a belügyminisztérium el nem. kezdett nyomozni nála, végül jobbnak látta, ha megválik cégétől. A Kreml a regionális kiskirályokkal is leszámolt, a választási reformokkal biztosították, hogy a helyi kormányzókat ne a lakosok válasszák, hanem Moszkvából nevezzék ki őket (mint a régi szép szovjet időkben), az egyéni választókerületeket pártlisták váltották fel. Idén további „reformok“ következtek: az Állami Dumába (az orosz parlament alsó háza) a bejutás küszöbét 7%-ra emelték, de ez a koalíciós pártokra nem érvényes. Az érvényességhez szükséges minimális részvételi arányt eltörölték. A kizárólag állami tulajdonban vagy a Kreml-párti kezekben levő fontos elektronikus média kivétel nélkül Putyinnak kampányolt, az ellenzékről legtöbbször szót sem ejtett. A hatalom valódi ellenzéke jelentéktelen kis pártocskákra, nem igazán népszerű politikusokra és néhány, Pu- tyinnal szemben továbbra is kritikus újságra, rádióadóra és civü szervezetre szűkült. A hatalmon levők növekvő paranoiáját jól mutatja, hogy ezek ellen a jelentéktelen szervezetek ellen is növekvő erőszakkal lépnek fel. A választásokon taroló, a szavazatok csaknem kétharmadát besöprő és a törvényhozásban alkotmányos többséget szerző Egységes Oroszország pártján kívül (amely választási listájának élére Vlagyimir Putyin állt, a pártnak hivatalosan nem tagja) csak három másik politikai erő jutott a parlamentbe. Egyikük a putyini vezetést támogató Méltányos Oroszország (7,8%), a másik kettő sem jelent demokratikus alternatívát. Az Orosz Kommunista Párt (11,5 %) a nevéhez híven a szovjet időket élteti és az akkori diktatúrát tekinti modellnek, a Vlagyimir Zsiri- novszkij vezette Orosz Liberális Demokrata Párt (8,2%) pedig se nem liberális, se nem demokrata. Egy szélsőségesen nacionalista, szintén önkényuralmi rendszert preferáló populista propagandával operáló erő. A Kremlnek megfelel az ellenzék látszata, amely nem veszélyezteti, sőt vezetői rendszeresen magukból csinálnak hülyét, bizonyítva alkalmatlanságukat a hatalom gyakorlására. Egyes elemzők azt sem zárják ki, hogy Zsirinovszkij pártját a titkosszolgálatok hozták létre az ellenzék megosztására és lejáratására. Az mindenesetre meglepő, hogy a londoni emigrációban élő, Putyint bíráló volt KGB-ügynök, Alexander Litvinyenko meggyilkolásával vádolt, szintén egykori KGB-ügynök Alexander Lugovoj a párt listáján indult a választáson. (Lugovojt az orosz hatóságok nem hajlandóak kiadni Angliának.) Az új hatalmi elit Az elmúlt években az oligarchák kiszorításával párhuzamosan Putyin mellől sorra kikoptak azok a vezetők, akik a demokrácia és a piacgazdaság hívei voltak. Lemondtak posztjukról, mint 2006- ban Andrej Iüarionov, aki hat évig volt befolyásos elnöki tanácsadó, vagy leváltották őket, mint Mihaü Kaszjanov miniszterelnököt 2004- ben. A kormányátalakítások után csupa szürke és szenilis apparat- csik ül a kabinetben, akik nem mondanak ellent Putyinnak. Az új hatalmi elitet azonban nem ők alkotják, hanem azok a szerényebb pozíciókban a nyüvánosság elől diszkréten félrevonuló szürke eminenciások, akik bábuként mozgatják a kormánytagokat. Andrej Illarionov 2006-ban azzal indokolta lemondását, hogy Oroszország eltávolodott a demokráciától és a piacgazdaságtól, s az állami vállalatok élén álló hivatalnok elit igazgatja a saját érdekei szerint. Illarionov olyan vezetőkre gondolt, mint Dmitrij Medvegyev, akkori első miniszterelnök-helyettes, a világ legnagyobb gázipari holdingjának, a Gazprom igazgatótanácsának elnöke. Vagy a látszólag nem túl jelentős funkciót, az elnöki adminisztráció helyettes vezetői posztját betöltő Igor Szecsin vagy Viktor Ivanov. Az előbbi a Jukosz bekebelezése után a legnagyobb olajtársasággá vált, állami kezekben levő Rosznyefty igazgatótanácsának elnöke, utóbbi a nemzeti légitársaságot (Aeroflot) és a légvédelmi rakétákat gyártó Almaz-Antei társaságot vezeti. Szecsin tanácsadója Nyikolaj Patrusevnek, az FSZB főnökének a fia. Szergej Ivanov volt védelmi miniszter és első miniszterelnökhelyettes a hadi-gazdasági komplexumot és a repülőgépgyártó céget felügyeli. Ivanov fia a gázipari óriáscég pénzintézete, a Gazprombank igazgatóhelyettese. Szergej Csemezov, Putyin egykori keletnémetországi KGB-s kollégája, a drezdai rezidenciáról az állami fegyverholdingot, a Roszoboron- exportot igazgatja, Alexej Gromov, Putyin sajtótitkára pedig arra ügyel, hogy az Egyes Csatorna, a legfontosabb orosz tévéadó, helyesen tájékoztassa a közvéleményt. A sort hosszan folytathatnánk. Az orosz vállalatok parancsnoki magaslatait megszálló hivatalnokok magukkal vitték a saját embereiket, főként szilovik- jaikat az új cégekbe. És ha ez még nem lenne elég, az orosz (vagy inkább szovjet) hagyomány megköveteli, hogy a nagyvállalatoknál számos olyan alkalmazott legyen, akiket fizetnek, de ők továbbra is a titkosszolgálat alkalmazottai (persze onnan is kapnak bért), és felügyelik, hogy a vállalatok ne sértsék a nemzeti érdekeket. Régi harcosok, régi beidegződések Az állami erőszakszervezetekből származó szüovikok a régi rutinnal igazgatják az országot. Zsigeri bizalmatlanságot táplálnak minden olyan intézmény és szervezet iránt, amelyet nem tartanak ellenőrzésük alatt, folyton külső és belső ellenségeket keresnek és találnak maguknak, és hisztérikusan reagálnak valamennyi kritikára. Ennek egyenes következménye az összes független szervezet és intézmény felszámolására és eüenőrzé- sére tett igyekezet, ami a demokrácia és a piacgazdaság felszámolásához vezetett Oroszországban. Amikor a megmaradt orosz ellenzék és a Nyugat bírálni merészeli a moszkvai vezetést, akkor az csak igazolva látja, hogy nyugati és belső ellenségei Oroszország ellen folytatnak aknamunkát, alá akarják ásni a megerősödött, önbizalommal teli új birodalom stabüitá- sát. A hatalmi elit azonban összetéveszti saját magát Oroszországgal. A saját eüenfeleit az ország ellenségének kiáltja ki, és még keményebben igyekszik elhaügattatni őket. Oroszország nem nevezhető többé demokratikus államnak. Nincs független igazságszolgáltatása, rendőrsége, ügyészsége, bűóságai. Ezek mind politikai befolyás alatt állnak, és a hatalmat szolgálják ki. Sajtószabadság sem létezik, a fontos elektronikus médiumok a kormányzati propaganda eszközei. Megszűnt a többpártrendszer is, a hatalmon levő, alkotmányos többséggel rendelkező parlamenti erőnek nincs releváns demokratikus ellenzéke. És szólásszabadság sincs, az ellenzéki demonstrációkat a rendőrség csírájában fojtja el. Csupán maga a voksolás volt jórészt szabad, de azt is tömeges manipulációk kísérték. Az ellenzék gyenge és megosztott, a Nyugat érdeke egy stabü és gazdagodó (de nem agresszív) Oroszország. Putyin elnök pedig olyan népszerű, hogy a választók többsége minden propaganda, manipuláció és ellenzéket elnyomó akciók nélkül is őt, illetve az általa preferált pártot támogatná. A lakosság a 90-es évek káosza és gazdasági összeomlása után, a stabilitás, a „rend” megteremtését kapcsolja össze a putyini vezetéssel. Az elmúlt években jelentősen nőtt az életszínvonaluk, országuk magabiztosan viselkedik a nemzetközi színtéren, a Szovjetunió megkopott büodalmi státusa látszólag visszatért. A viszonylagos jólétért, a nemzeti büszkeségért és a rendteremtésért cserébe a lakosság egy diktatúra kiépítéséhez asszisztált vagy apatikusan szemlélte. „Rendet teremtettek”, de milyent? A stabüitás és a rend viszonylagos. A gazdasági helyzet és az életszínvonaljavulását nem volt nehéz elérni a többszörösére növő nyers- anyagárak (főleg a kőolaj és a földgáz drágulása) révén. A rend és a stabüitás főleg azt jelenti, hogy Putyin és a hatalmi püamis csúcsán állók stabüan markukban tarlják az országot. Azt már nem, hogy a kormány legalább az elemi közbiztonságot szavatolni tudná. A bűnözési mutatók katasztrofálisak, a 100 ezer főre jutó gyilkosságok száma orosz földön 10-20-szoro- sa, mint az európai országokban, nagyobb életveszélyben már csak Kolumbiában, Venezuelában vagy a Dél-Afrikai Köztársaságban vannak az emberek. Az évi megközelítőleg 30 ezer gyilkosság meüett 50-60 ezren önkezükkel vetnek véget életüknek, további 30 ezren alkoholmérgezésben halnak meg. A közlekedési morál is igen gyatra, évente 35 ezren halnak meg autóbalesetben, csaknem annyian, mint a háromszor több lakosú Európai Unióban. A hadseregben kékre-zöldre verik az újoncokat, aki csak teheti, igyekszik elkerülni a katonai szolgálatot. A seregben évente 700 katona lesz baleset áldozata vagy követ el öngyilkosságot. A korrupció szintén hatalmas méreteket ölt. Hiába a titkosszolgálatokra és a fegyveres testületekre fordított többletkiadások, ezek képtelenek voltak rendet teremteni a kaukázusi tagköztársaságokban és eddig minden túszmentő akciójuk (a moszkvai Dubrovka színházban vagy az oszétiai besz- lani alapiskolában) tömegmészárlásba torkollott. A Szovjetunió vesztét a túlhajszolt fegyverkezési verseny és a versenyképességet és hatékonyságot garantálni képtelen merev és bürokratikus szocialista vállalatirányítási rendszer csődje okozta. Az új orosz rend egyre kísértetiesebben hasonlít a régi szovjet berendezkedésre, a veszte is hasonló lehet. A szüovikok képesek voltak ellenőrzésük alá vonni az orosz gazdaságot, a médiát, az igazságszolgáltatást és az államigazgatást, felmorzsolni a demokratikus ellenzéket, elnémítva kritikusaikat. Kiválóan tudnak helyezkedni, összeesküvéseket szervezni, intrikálni, külső és belső eüenségek eüen uszítani, a közvéleményt manipulálni, tisztogatni, elnyomni, valamit kikényszeríteni, zsarolni és a hatalommal visszaélni. A kérdés csak az, képesek-e hatékonyan működtetni az orosz vállalatokat és a gazdaságot. Valószínűleg nem, a fent felsorolt tulajdonságok ehhez nem elegendőek. A vállalatok megszerzésére képesek voltak, a beruházásokra, a hatékonyság növelésére, a technológiai fejlesztésekre, a versenyképesség fenntartására és a közvagyon menedzselésére és gyarapítására alkalmatlanok lesznek. Mert nem értenek hozzá, és mert a piaci törvények helyett politikai parancsoknak engedelmeskednek. A politikai szabadság feladása cserébe a viszonylagos jólétért tragikusan rossz üzlet volt az oroszok számára. Hosszabb távon a szabadság meüett a jólétet is elveszítik. És ha erre rájönnek is, már késő lesz. A putyini klikket már nem lehet leváltani. Kivel is válthatnák le? Zsi- rinovszkijjal vagy a kommunistákkal? Marad az apátia, a politikától való elfordulás, a hatalom skizofrén imádata és megvetése, valamint a vodka. A Jukoszt feldarabolták és elárverezték (AP-felvétel) Az oligarchák egy része idejében lelépett, vagy úgy táncol, ahogy a Kreml fütyül (Képarchívum)
