Új Szó, 2007. december (60. évfolyam, 277-298. szám)
2007-12-05 / 279. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. DECEMBER 5. Vélemény És háttér 7 A közel- és közép-keleti konfrontációban Irán nincs teljesen egyedül Lefegyverző csapás TALLÓZÓ DANAS Katonai nyomást szorgalmazott a függetlenségre törekvő koszovói albánokkal szemben Artemije püspök, a szerb ortodox egyház koszovói vezetője. Három napra az összes hadkötelest mozgósítani kellene Szerbiában - mondta a Danas belgrádi újságban megjelent inteijúban. Figyelmeztetésként Koszovó és Szerbia határán ugyancsak három napra le kellene állítani a teljes áru- és személyforgalmat, s tömegtüntetéseket kellene szervezni minden nagyvárosban. Megfigyelőként Szerbiába kellene hívni Oroszországot és Kínát az ún. sanghaji csoport tagjai közül. Az egyház dogmatikus szárnyához tartozó püspök bírálta a szerbiai politikusokat, akik részben kizárták a katonai beavatkozást Koszovóban. „Egyetértünk abban, hogy Szerbia nem a háború mellett van, de a legitim védekezésen gondolkodni kell” - fejtegette a napilapnak. FIGYELŐ Átalakul az AP hírügynökség A multimédiás tartalmakra helyezve a hangsúlyt átalakul az AP amerikai hírügynökség, amely így törekszik helytállni a piaci versenyben, és megfelelni a változó hírfogyasztói szokásoknak. A 161 éves hírgyár célja, hogy a nap 24 órájában ki tudja elégíteni a hírfogyasztók igényeit. Az AP átalakítja a hírek adagolását, szerkesztési és teijesztési menetét, négy új regionális szerkesztői csomópontot létesít. A fő újdonság a külön szórakoztató, üzleti, valamint sport anyagokat tartalmazó multimédiás hírcsomagok kialakítása. A hírügynökség egész működését digitális alapokra helyezik. Az AP vezetése reméli, hogy ezek az újítások megmentik a céget, és nem lesz szükség a bevételek zsugorodása miatt az állomány csökkentésére, amire a Dow Jones Newswires és a Reuters kényszerült. Kathleen Carroll főszerkesztő szerint a cég akkor maradhat sikeres, ha a távoli helyekről is tudnak hírekkel szolgálni és ha „felpörgetik az újságírást”, hogy lehengereljék a fogyasztókat. Az AP New York- i központi szerkesztősége csak a nap legfontosabb híreivel foglalkozik. A regionális irodák szerkesztői újra részt vesznek a tudósítói munkában, hogy több anyag születhessen, és kevesebb embernek kelljen gondoznia a cikkeket. Nem terveznek leépítést, de a szerkesztők munkája átalakul. Az AP az utóbbi években 4100 főre bővítette állományát, miközben több nagy hírügynökség létszámcsökkentésre kényszerült. A Reuters 2003-ban 3000 munkahelyet szüntetett meg. Az AP nonprofit alapon működik, így nem kell aggódnia a részvényárak alakulása vagy a kötekedő részvényesek miatt. De a túléléshez szükség van jövedelmekre, ezért a reklámtartalmakat is bővíteni igyekszenek, (mti) Havannában 118 ország vezetői írták alá azt a határozatot, amely az államok alapvető és elidegeníthetetlen jogának minősíti a nukleáris kutatásokat, az atomenergia békés rendeltetésű előállítását és felhasználását. MT1-ELEMZÉS Az Egyesült Államok évek óta kapta a belső és külső ösztönzést, ha nem is Irán lerohanására, de atomlétesítményeinek kiiktatásá- ra, valamint ötleteket saját egyoldalú katonai akciójának nemzetközijogi indoklására. A The Washington Post már 2004 augusztusában megírta: két fejlemény állíttathatja le az iráni atomprogramot. Vagy egy belső forradalom, vagy az atomlétesítményekre mért megelőző csapás. „Minthogy forradalomra aligha van remény, lényegesen fontosabb a megelőző csapás. Kár halogatni, hiszen az amerikai csapatok ott vannak a közvetlen közelben, Irakban” - érvelt akkor még derűlátóan az amerikai lap. Az ösztönzés más vonatkozásban is jelentkezett. A The Washington Post mellett mások is fölvetették azt az elképzelést, hogy az Egyesült Államok - az iszlám fundamentalizmus terjedésének megelőzésére - megkísérelhet világi rendszert hatalomra juttatni Iránban. Szakértők ebben a síkban is azt tanácsolták az amerikai politikusoknak, hogy ezt mielőbb valósítsák meg, még mielőtt Teherán atomfegyverre tesz szert. Nyomban megjelent a figyelmeztetés is: a külső nyomás a totalitárius rendszerre nem vezet a rendszer gyengüléséhez, hanem általában erősíti. A fenyegetőzés nyomán Iránban valóban nem lett nagyobb nyitottság, hanem fokozódott az elzárkózás a külvilágtól. Persze az az ösztönzés is megfogalmazódott, hogy egy Iránra mért csapás visszaadhatná az Egyesült Államoknak a stratégiai kezdeményezést, egyszersmind elterelhetné a figyelmet az iraki és afganisztáni kudarcról. Ezt a csapást még a busehri atomkomplexum üzembe helyezése előtt kellene lebonyolítani, különben nagy lesz a sugárszennyeződés és ennek nyomán a nemzetközi felháborodás, a világméretű tiltakozás. Ami az iraki kudarcot illeti, Manusehr Motta- ki iráni külügyminiszter 2007 július végén úgy fogalmazott, hogy több mint 170 ezer külföldi katona van Irakban, de képtelenek szavatolni az ország biztonságát, sőt saját biztonságukat sem. (Teheránt folyamatosan érte és éri az a vád, hogy iráni fegyverek jutnak az iraki ellenállókhoz.) Egy amerikai megelőző („lefegyverző”) katonai csapás jogszerűségét nem vonják kétségbe az illetékesek. Az amerikai külügyminiszter, Condoleezza Rice 2006 tavaszán kifejtette: Washingtonnak nem volt BT-engedélye sem a balkáni, sem az iraki hadműveletekhez. Ezeket az „önvédelem” jogának gyakorlásaként tudta bemutatni, amihez nem kell ENSZ-hozzájárulás. Akkoriban már szellőztették az Irak, Afganisztán, a Kaszpi-tenger és a Perzsa-öböl felől hat amerikai légi kötelék által végrehajtandó, közel másfél tucat iráni atomobjektum megsemmisítését célzó egyidejű támadás tervét, amely az akció félévenkénti megismétlését is előirányozta. Az „európaiak” azonban emlékeztették az amerikaiakat arra, hogy Irán 2500 km hatótávolságú „föld-föld” rakétákat vásárolt vagy vásárolhatott Észak-Koreá- tól, amelyek nemcsak Izraelt támadhatják, hanem egyes európai országokat is. Hozzátették, hogy Amerika Iránban sokkal jobban „leragadhat”, mint Irakban, törésvonalak támadnak a NATO-ban, és újabb ösztönzést kap a terrorizmus. Ami Teherán szándékolt válaszlépéseit illeti, a szakértők többsége az amerikai agresszióra adandó kemény aszimmetrikus iráni katonai lépést valószínűsít, például a Perzsa-öböl „kijáratánál” levő Hormuzi-tengerszo- ros blokádját. Ez nagyon kellemetlen lenne mind az Egyesült Államoknak, mind Európának. Szóba jöhet elaknásítás, nyugati társaságok olajfúrótomyainak lerombolása, ami az olajárak példátlan felszökéséhez és a dollár- árfolyam további eséséhez vezetne. Nem hagyható számításon kívül egy „félig szimmetrikus” iráni válaszcsapás lehetősége sem, amely nem feltétlenül csak az amerikai katonai potenciált érintené. Iránnak van az egyik legnagyobb és legharcképesebb hadserege a Közép-Keleten, fejlett rakétatechnikája, amivel nem csekély károkat okozhat, akár a közeli Izraelnek is. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a közel- és közép-keleti konfrontációban Irán sincs teljesen egyedül. Teherán inkább alkalomszerűen, de tartósan is szert tett támogatókra, egyebek között a népes „harmadik világban”, igaz, nem feltételek nélkül. Emlékezetes módon zárult jó egy évvel ezelőtt, 2006. szeptember 16-án az el nem kötelezettek csúcsértekezlete: Havannában 118 ország vezetői írták alá azt a határozatot, amely az államok alapvető és elidegeníthetetlen jogának minősíti a nukleáris kutatásokat, az atomenergia békés rendeltetésű előállítását és felhasználását. Az el nem kötelezettek felhívták a nemzetközi közösség figyelmét, dolgozzon ki egy okmányt, amely az atomenergia békés hasznosítására szolgáló objektumok elleni támadást, sőt a támadással való fenyegetőzést is megtiltaná. Az értekezlet után „Teherán és Caracas baráti kapcsolatai kialakítása jegyében” Hugo Chávez venezuelai elnököt „hazakísérte” az iráni államfő, Mahmúd Ah- madinezsád. Előbbi biztosította az utóbbit, hogy Venezuela - amely karnyújtásnyira van az Egyesült Államoktól - minden körülmények között Irán oldalán áll, még akkor is, ha azt háborús csapás éri. Ámi Irán közelebbi és távolabbi szomszédságát illeti, az Öböl menti Államok Szervezete, amelyben Irán regionális vezető szerepre törekszik, nemrégiben közös intézmények létrehozását határozta el a gazdasági fejlődés előmozdítása, az etnikai-vallási konfliktusok megszüntetése érdekében, a kölcsönös tisztelet jegyében. Egyúttal szorgalmazta egy kollektív biztonsági szervezet alapítását is. A német Der Spiegel 2007 tavaszán egy másik összejövetelről tudósítva megelégedéssel nyugtázta: „A Kaszpi-tenger parti államok akárcsak a közép-ázsiai országok - jóllehet Washington az elmúlt években sokat tett jóakaratuk elnyeréséért - deklarálták, hogy területükről nem indulhat ki Teherán elleni háború.” KOMMENTÁR Sorsjegyet Ficónak SZABÓ LÁSZLÓ Bevallom, tegnap elszaladt velem a ló. Vettem nyolc darab kaparós sorsjegyet, sőt négy lottószelvényt is feladtam, mert ez előbbin az állt, hogy 5 millió koronával lesz magasabb a bankszámlám, ez utóbbi pedig ennek sokszorosát ígéri. A sorsjegyekből nem lett semmi, 20 koronát kaptam csak vissza, és szinte már most borítékolhatom, hogy a lottó sem hozza meg a várt eredményt. De most már tudom, Ficónak hála visszakapom a befektetett pénzemet, de ha másban nem is, legalább egy kis kárpótlásban mindenképpen reménykedhetem. Mert engem bizony alaposan becsaptak. És az állam még hasznot is húz ebből átverésből, hiszen az ár egy része a központi költségvetés bevételi oldalát növeli. Robert Fico szerint azoknak az ügyfeleknek, akik a nem banki jellegű pénzintézetekbe fektették a pénzüket, jár a kárpótlás. Érvelése szerint azért, mert az állam is gazdagodott ebből, így gyakorlatilag csak visszaadja azt a pénzt, amit a tiszteségtele- nül eljáró szolgáltatóktól kapott. Az, hogy sokan ezekkel a befektetésekkel pórul jártak, sajnálatos tény. De gondoljunk csak bele, valójában senki sem kötelezte őket arra, hogy bizonytalan üzletbe fektessék a pénzüket, olyan cégbe, amely fűt-fát ígért, majd lelépett. Egy ilyen, negyvenszázalékos hozamot ígérő cégben megbízni a piramisjátékok fénykorában elég nagy vakmerőségre vall. így azok, akik mégis láttak jövőt ebben, és a megtakarított pénzt befektették, most megszívták. A rossz döntésekért senkit sem lehet kárpótolni. Ez ugyanis egy végeláthatatlan lavinát indíthat el. Hamarosan megjelennének azok a szerencse istenasszonyával kacérkodó urak, akik játékautomatákba dobálták az összes pénzüket, hiszen az is nagy hozamot, sok pénzt ígért, s nekik meggyőződésük volt, hogy egyszer csak megfogják az isten lábát. Á fogadóirodák kliensei is bátran kopogtathatnak Fico miniszterelnök úr ajtaján azzal, hogy vissza mindent, mert őket is becsapták. A kaszinók ügyfeleire is számítani lehet, valószínűleg ott is sok mindenki másra számított, mással csábították őket a ruletthez, a pókerasztalhoz a pókerarcú krupiék. A postás pedig csak segédekkel tudja csak kiszállítani a sok nyeretlen lottószelvényt és kaparós sorsjegyet és kérvényt tartalmazó borítékot, melyben a becsapott lakosok tisztelettel kérik a kormányfőt, kárpótolja őket, lehetőleg még karácsony előtt, s ha mást, többet nem, az ígért nyereménynekl lagalább a tíz százalékát utalja számlájukra, különben éhen hal a család, nem lesz káposztaleves, rántott hal, krumplisaláta a karácsonyi vacsorára. Ficót azonban szemmel láthatóan nem érdeklik az észérvek, őt csak és kizárólag a népszerűségi index fölfelé ívelése motiválja, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a mi pénzünkből kárpótolja azokat, akik anno rossz döntést hoztak. Ez a terve is csak egyetlen célt szolgál: ha egy mód van rá, még nagyobb legyen a népszerűsége. Am nem ártana, talán magának a miniszterelnöknek sem, ha Robert Fico tudatosítaná, hogy a kormányfői poszt nem marketingigazgatói pozíció. JEGYZET Terhesség? Megszakítás? GRENDEL ÁGOTA Minden rendszer megtalálja a lehetőséget arra, hogy élet és halál ura legyen. Magyarországon például az ötvenes években Ratkó-gyerekek születtek, akkor ott tilos volt az abortusz, boldog-boldogtalan életet adott, ha már egyszer megfogant benne a gyermek. Szlovákiában idén sokkal egyszerűbbre vették a figurát, a parlament úgy határozott, az első gyerek kap huszonötezer koronát, a többi egy megveszekedett vasat se, lehet, hogy sok családot az motivál a védekezésre. Noha időnként úgy gondolom, nemcsak az a csonka család, amelyből az apa vagy az anya hiányzik, hanem az is, amelyben nincs testvér. (Nem akarok mentegetőzni, természetesen nem vonatkoztatható minden családra, hiszen nem mindenütt születhet még egy gyerek, és ez nem az anyagi viszonyokat minősíti.) Hogy miért nem vállalja egy nő a szerelem gyümölcsét, ő tudja, talán fontosabb kérdés, miért lett gyümölcse a szerelemnek, ha nem kívánták. Tévedés ne essék, nem vagyok abortuszpárti, de gyerekott- honpárti sem. Határozottan gyerekpárti vagyok. Úgy vélem, az a legjobb, ha normális családban nő föl mindenki, tehát oda születik gyerek, ahol szeretik, várják, s nem azért jön a világra, hogy egyik otthonból a másikba vándoroljon, nevelőnőktől kelljen kierőszakolnia egy kis simogatást, egyszerre keljen, egyszerre lépjen, egyszerre nyeljen, egyszerre hunyja le a szemét hatalmas hálóteremben sok kis társával, akiknek csak annyi kiváltság jutott rövid kis életükben, hogy nem az utca neveli őket. Kapnak ruhát, meleg ételt. Ha szerencséjük van, egyszer fölbukkan valaki, akinek nem adatott meg, hogy saját gyereke legyen, és ő lesz a kiválasztott, hosszas adminisztrációs huzavona után. Tizenkét hét. Ennyi időt kap a nő, hogy eldöntse, meg kíván- ja-e tartani, szülni, föl akaija- e, föl tudja-e nevelni a gyermekét. A nő. Nem a szülők. Az apának vagy nincs beleszólása, vagy patriarchális rendszerünk apavédő? Netán ők, ott fönt, a parlamenti magasságokban úgy vélik, azzal egyenjogúsít- ják a nőket, hogy ezt az életbevágó döntést csak és kizárólag az ő nyakukba varrják?
