Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)

2007-11-26 / 271. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 26. Vélemény és háttér 5 TALLÓZÓ THE GUARDIAN Két hónap alatt tíz pontot vesztett, és kényelmes népsze­rűségi előnyből komoly hát­rányba került az egy évtizede kormányzó brit Munkáspárt, amelynek képviselői szombati sajtóértesülések szerint már a következő választások elvesz­tésétől tartanak. A The Guar­dian - a legnagyobb brit balol­dali napilap - megbízásából elvégzett legújabb felmérés szerint a Labour támogatottsá­ga jelenleg 31 százalék, az el­lenzéki konzervatívok 37 szá­zalékon állnak. Ez a csak egyé­ni jelölteket ismerő, egyfordu­lós brit parlamenti választási rendszerben jelentős különb­ségnek számít. A Munkáspárt népszerűsége még szeptem­berben is 40 százalék felett járt az összes akkori kimutatás szerint, és a toryk támogatott­sága volt 30 százalék környé­kén, vagyis alig két hónap alatt teljes fordulat történt a válasz­tói hangulatban. A The Guar­dian szombaton közölt no­vemberi felmérése szerint a Labour egyetlen hónap alatt 4 pontot vesztett. Igaz, a Kon­zervatív Párt népszerűsége is csökkent három ponttal. FOCUS A szerb kisebbség képviselő­it is kész bevenni kormányába Hashim Thaqi leendő koszovói miniszterelnök november 17-i választási győzelme után. Thaqi a Focus című német he­tilap hétfőn megjelenő számá­ba készített interjúban leszö­gezte: a koszovói szerbek in­tegrációjának első lépése a parlamentbe és a kormányba való bevételük lesz, de ezt kö­vetően is gyakran kikéri a vé­leményüket. „Komolyan ve­szem ígéretemet, mely szerint minden koszovói miniszterel­nöke akarok lenni” - mondta a politikus, hozzátéve, hogy azok a szerb vezetők, akik tá­mogatták őt a választások ide­jén, minden bizonnyal benne lesznek a kabinetben. Thaqi egyúttal megerősítette: a tar­tomány jövőjét illetően számá­ra csak a függetlenség az elfo­gadható megoldás. „Koszovó többé sosem veti magát alá Szerbiának. Nem lehet sem Szerbián belüli autonómia, sem föderáció, sem konföde­ráció”. De ezt a függedenséget - mondta - csak nyugati szö­vetségeseinek beleegyezésével fogja kikiáltani. M1AN1CSI S1MBUN Olyan kulcspozíciót kapott az észak-koreai kommunista pártapparátusban az országot vezető Kim Dzsong II második fia, amelyből jó eséllyel remél­heti, hogy egykor apja utódja lesz - jelentette szombaton a tokiói Mainicsi Simbun. A 27 éves Kim Dzsong Csul - a phenjani rendszerhez közel ál­ló forrásokra hivatkozó japán lap szerint - nemrégiben a Ko­reai Munkapárt szervezési osztályának vezetőhelyettese lett. Ugyanezt a tisztet foglalta el Kim Dzsong II 1969-ben, majd 1994-ben apja, a pártot és az országot vezető Kim ír Szén halálakor annak helyét töltötte be - emlékeztet az új­ság, amely szerint a 27 éves fiú ez idő szerint a legesélyesebb az ország 65 éves első embere pozíciójának elnyerésére, s ez­zel az egyetien hatalmon levő kommunista dinasztia meg­hosszabbítására. Szöveg nélkül (Ľubomír Kotrha rajza) Az 1950-53 közötti háború után évtizedekre fagyossá vált a viszony Közeledik a két Korea Egyre több közös gazdasági projektben működik együtt a hivatalosan jelenleg is hadban álló Észak- és Dél- Korea, ami némi optimiz­musra adhat okot a Koreai­félsziget békéje tekinteté­ben - írta a Newsweek elemzésében. MT1-ÖSSZEF0GLALÓ Októberben, a legutóbbi Korea- közi csúcstalálkozón Ro Mu Hjon dél-koreai elnök és Kim Dzsong II első számú észak-koreai vezető több igen jelentős, a kétoldalú gaz­dasági kapcsolatokat élénkítő pro­jektben állapodott meg. Egyebek mellett megegyeztek a demüitari- zált övezeten keresztül vezető vas­úti összeköttetés kibővítésében, az északi Hedzsu város kikötőjének fejlesztéséről és közveden légi já­ratok indításában a déli állam és a koreai nép bölcsőjének tartott északi Paektu-hegy között. Észak- Korea emellett újabban különféle gesztusokkal próbál barátságos színben feltűnni: szeptemberben felvette a diplomáciai kapcsolato­kat Dominikával, Guatemalával és az Egyesült Arab Emírségekkel, egy októberi vietnami látogatása során pedig az észak-koreai mi­niszterelnök meglepően pozitívan vélekedett Hanoi kínai stílusú re­formprogramjáról. Az 1950-53 közötti koreai hábo­rú után évtizedekre fagyossá vált a viszony a Koreai-félszigeten. A fe­szültség enyhülésének jelentős lö­kést adott Kim De Dzsung napfény­politikája az 1990-es évek végén. Az egykori dél-koreai elnök a konf­rontáció helyett a partnerségre va­ló törekvést állította a két Korea közti kapcsolatok alakításának kö­zéppontjába. Ennek eredménye­ként az elmúlt évtizedben közel kétmillió dél-koreai látogatott az északi országba, míg a korábbi 45 év alatt mindössze 2400. A két Ko­rea tisztviselői ma már rendszere­sen tartanak találkozókat. Az ál­landó riadókészültséget lassan megszokott rutin váltja fel, és a ke­reskedelmi kapcsolatok is jelentő­sen élénkülnek: idén az első 10 hó­napban a két ország közti árufor­galom értéke elérte az 1,44 milli­árd dollárt, ami 23 százalékos nö­vekedést jelent a tavalyi év ezen időszakához képest. A legutóbbi csúcstalálkozón tető alá hozott elvi megállapodások pedig további le­hetőségeket nyújtanak a dél-koreai vállalatok számára az északi szom­szédban, amivel újabb távlatok Ro Mu Hjon dél-koreai elnök (Reutersfelvételek) nyílnak a kapcsolatok normalizá­lása előtt. Néhány évvel ezelőtt a napfény­politika eredményeként több nagy dél-koreai cég Eszak-Koreában is megkezdhette működését gondo­san elzárt gazdasági enklávékban, például a Kumgang-hegység kör­nyékén. 2005-ben a két fél közösen nyitotta meg a demarkációs vonal­tól kissé északra eső Keszong határ­városban létesített ipari parkot. A komplexumban mára 30 dél-koreai kis- és középvállalat építette fel gyárait; ma már 15 ezer embert foglalkoztatnak, illetve évi 150 mil­lió dollár értékben állítanak elő ru­hákat, órákat és könnyűipari ter­mékeket. Szöul tervei szerint 2010- re már több száz cég adhatna mun­kát mintegy félmillió észak-koreai­nak Keszongban. Ezek a kötelékek egyfajta koreai szolidaritás érzését alakíthatják ki, és versenyképessé tehetik Dél-Ko- reát a régióban az alacsony munka­bérekkel termelő Kína és a fejlett technológiával rendelkező Japán Kim Dzsong II észak-koreai párt­vezér mellett. A keszongi ipari parkban egy munkás átlagos havi bére 62 dollár, ami alacsonyabb a vietnami munkások 70 dollárjánál, sőt messze elmarad a hasonló munkát végző kínaiak 170 dolláros bérének szintjétől. Ráadásul a keszongi be­ruházásokat serkenti, hogy a város mindössze egyórás autóútra fek­szik Szöultól, a munkaerő beszéli a koreai nyelvet, és a városba telepü­lő dél-koreai befektetők adóked­vezményben részesülnek. Egyelőre a Keszongban gyártott termékek túlnyomó része exportra készül, de több déli befektető jövőbeli tervei között szerepel a termelés kiter­jesztése az északi piacra. A demilitarizált övezet szigorú felügyeletének lazítása rendkívül fontos a további közeledés szem­pontjából. Ennek jegyében Észak- és Dél-Korea a napokban megálla­podott arról, hogy decembertől na­pi rendszerességgel közlekednek tehervonatok a két ország között: a teherszállítás Keszong ipari parkjá­nak ellátását szolgálja. Ez lesz az el­ső napi rendszerességű vasúti ösz- szeköttetés a több mint fél évszáza­da tartó megosztottság során. A fe­lek a vasúti összeköttetés további bővítését és az orosz transzszibériai vasútvonalhoz való csatlakoztatá­sát tervezik. A vasúti teherszállítás mind időben, mind pénzben sokkal hatékonyabb lenne a tengeri szállí­tásnál: Szöul becslései szerint hajó­val 35 napig tart, és 3800 dollárba kerül egy konténert Puszanból Moszkvába szállítani, míg vasúton mindez csak 10 napot verme igény­be, és 2800 dolláros költséggel jár­na. A Korea-közi, a transzszibériai és a kínai vasútvonalak összeköté­sével Dél-Korea végső soron Kelet- Ázsia logisztikai központjává vál­hatna. A gazdasági együttműködés po­zitív következményeiről azonban nem mindenki van meggyőződve. Egy szöuli egyetemi professzor sze­rint a befektetők lelkesedését sok­kal inkább politikai megfontolás, semmint az üzleti logika indokolja. A professzor úgy vélekedik, hogy amíg Phenjan nem hajlandó alap­vető gazdasági reformokat beve­zetni, addig a dél-koreai befektetés csupán pénzkidobás marad. A dél-koreai politikai vezetés szintjén ezt egyelőre másképp lát­ják. Még a decemberben leköszö­nő Ro Mu Hjon konzervatív kihí­vója sem tartja elhibázottnak az észak-koreai beruházásokat, sőt maga is további projektek elősegí­tését ígéri. Az már az északi szom­szédon múlik, mennyire lesz ké­pes hasznot húzni ezekből a közös ügyletekből. KOMMENTÁR Fico kapcája BARAK LÁSZLÓ Semmilyen lényeges fordulatot nem hozott a múlt heti szlovákiai belpolitika. Azon túl, hogy a sajtó emberei egyáltalán nem szen­vedtek témahiányban, hiszen a javából vihar dúlt a biliben, azaz marhaistállóban... Természetesen a Miroslav Jureňa esete Robert Ficóval című tragikomikus pankrációról van szó. Miközben nem is a vadparasztot alakító földművelési miniszter volt Fico partnere, hanem Vladimír Mečiar, az a kétségkívül szebb időket is megért politikai pankrátor, akinek most a pofozógép szerepe jutott. Külön­ben is, ha némi távolságtartással szemléljük a Jureňa leváltása kö­rül gerjedt ingyen cirkuszt, úgy nézett az ki, mintha forgatókönyv­ét az elsőtől az utolsó betűig - beleértve a HZDS pénteki választ­mányi ülésének megalázkodó fináléját is - Fico propagandistái ír­ták volna. Végig evidens volt ugyanis, hogy csak ő lehet a győztes, vagyis, mi lehet az eredménye annak a pénteken abszolvált előre megfontolt szándékkal elkövetett nyüt választmányi szavazásnak, amely szerint a Mečiar-féle párt a kormánykoalíció kötelékében, azaz istállójában marad. Ahol Miroslav Jureňa jelképesen meg­mártózott abban az undormányban, amit csupán finomkodva le­het politikai kultúrának nevezni. Ami tehát addig történt, nem más, mint olcsó szemfényvesztés. Mégpedig akkor is Fico javára, ha a tehénlepénybe belecsapó Jureňa olódnia az aktus során. Hogy nem így történt, annak több oka is van. Egyrészt az, hogy Mečiar korántsem olyan energikus és vérmes gazda már, mint annak ide­jén, amikor nimbusza zenitjén gond nélkül képes volt akár nyil­vánvaló bűncselekmények árán is megőrizni pozícióit, nem kevés­bé népes seregét. Könnyedén megtehette ezt, hiszen pribékjei fi­zetségéül szinte az egész országot képes volt fölkínálni és annak rendje-módja szerint zsebekbe játszani. Másrészt, most tulajdon­képpen Fico van ugyanilyen helyzetben. Azzal a különbséggel, hogy immár nem kénytelen olyan kendőzetlenül lopni egyetlen gazdagságra vágyó támogatója sem, mint anno Mečiar és bűnszö­vetkezetének legénysége, hiszen az uniós támogatások nagyság­rendje és az ország gazdasági teljesítménye tökéletesen elegendő­ek ahhoz, hogy egyszerre funkcionáljanak hatalmi mézesmadzag­ként és pórázként. Ha pedig esetleg valaki meg akarna lógni ebből az ugyan meglehetősen befülledt, büdös, ám annál melegebb akol- ból, azaz istállóból, azonmód fönnakad ezen a pórázon. Harmad­részt, azért nem árthatnak a kormányfőnek a HZDS-funkciósok kocsmai szintű hőbörgései, mert az ilyesmire már szinte teljesen immunis a szlovákiai közvélemény. Különös tekintettel a parla­menti szóhasználatban már rég honos „vénf@szozásokra”, Ján Slota moslékosdézsánál undorítóbb szájára, továbbá arra, hogy a jelenlegi legerősebb ellenzéki párt elnöke, Mikulás Dzurinda or- száglása idején is bőven akadtak korrupt, de legalábbis korrupció­val gyanúsítható politikusok. Mečiar tehát ezért lett és marad ön­ként - s lehet, hogy szokásához híven dalolva is - istállókörnyéki szakzsargonnal szólva, Fico lábának kapcája. Ám csak addig, amíg a gazda, az igazság bajnokaként pózoló Fico meg nem keríti magá­nak a teljes HZDS-állatállományt... JEGYZET Kormányálság BUCHLOV1CS PÉTER Nemtom’, mit képzel magáról a vén, fogatlan Sir Kán, hát én, az ifjú, okos, szép és nemes szí­vű Maugli csak egy koszos sa­kál volnék, sőt, csak egy sakál farka, amit csóválni lehet??? Rólam feltételezze az egész dzsungel, hogy üzletelek vele, haveroknak juttatom a legzsí­rosabb koncokat, már ami még maradt, sőt, hogy a tátrai ki­adós húsdarabokért cserébe az öreg majd nekem is hagy va­dászterületet? Ó, nem, kizárt, hogy nekem diktálhasson ez a korrupciótól, feketevadászatoktól, s egyebek­től bűzlő öreg tigris. Ráadásul még az a részeg gödény is bele­szól. Rend lesz, erkölcs és átlát­hatóság, ha a fene fenét eszik is, nem fogja a fullajtárjaival felzabáltatni a közös dzsungel- vagyoni - ami főképp az enyém, ugyebár. Mert hát előfordulhat-e akkora szégyen, hogy a hülye ellenzéki majmok a pofámba röhögje­nek, annak az ábrázatába, aki öreg dzsungellakóknak teszi boldoggá a karácsonyt, nyakló nélkül osztja a vadmézet, a sző­lőt, a lágy kenyeret? Csiripelhetik-e azok a lúzer ve­rebek, hogy a dzsungelvédelmi tárcánál felesleges telkeket és ingatlanokat készülök a have­roknak adni, s ezért még tör­vényt is módosítanék? Esetleg azt, hogy a Vadonalap felügye­lőtanácsában is csak az enyéim ülnek, azaz az én felelősségem is a botrány? Netán azt, hogy a pozsonyi katonai kórház telké­re is fáj már az enyéim foga, ezért úgymond összevonnánk a belügy kórházával, afféle kez­dő lépésként, s indokolhatnánk azzal, hogy ésszerűsítés? Nem! Ha kell, kivonulok a Vé­nek Tanácsából, Dzsungeligaz­gató sem leszek, de a becsüle­temet nem hagyom! Kedves vadon népe! Hát nem értitek, hogy kilopja a szeme-_ tek is ez az átkozott vérivó?! Ó csak a hasznot és a hatalmat akarja, mindenáron, benne nincs egy szikrányi együttér­zés, felelősségvállalás, gondos­kodás sem! Ó, ha ismernétek lelkem, szegény, meg nem ér­tett Maugli lelkének vívódásait, álmatlan éjszakáim összes ke­servét, éreznétek dolgos, érte­tek tevő hétköznapjaim fanyar verejtékillatát! Megtisztulni, megtisztulni, s a dzsungel fény­re derül... - zokogom gyakran, magányos éjjeleken.- Csáo, Sir Kán, mi van, öreg harcos, lecseszted már azt a kö­csögöt? Lemond már az a bal­fék? Na látod, megy ez... Vele­tek, öreg Donokkal mindig is az volt a baj, hogy túlságosan rugalmatlanok vagytok. Szóval mi a pálya, most hol fogunk va­dászni?

Next

/
Thumbnails
Contents