Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)
2007-11-26 / 271. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 26. Vélemény és háttér 5 TALLÓZÓ THE GUARDIAN Két hónap alatt tíz pontot vesztett, és kényelmes népszerűségi előnyből komoly hátrányba került az egy évtizede kormányzó brit Munkáspárt, amelynek képviselői szombati sajtóértesülések szerint már a következő választások elvesztésétől tartanak. A The Guardian - a legnagyobb brit baloldali napilap - megbízásából elvégzett legújabb felmérés szerint a Labour támogatottsága jelenleg 31 százalék, az ellenzéki konzervatívok 37 százalékon állnak. Ez a csak egyéni jelölteket ismerő, egyfordulós brit parlamenti választási rendszerben jelentős különbségnek számít. A Munkáspárt népszerűsége még szeptemberben is 40 százalék felett járt az összes akkori kimutatás szerint, és a toryk támogatottsága volt 30 százalék környékén, vagyis alig két hónap alatt teljes fordulat történt a választói hangulatban. A The Guardian szombaton közölt novemberi felmérése szerint a Labour egyetlen hónap alatt 4 pontot vesztett. Igaz, a Konzervatív Párt népszerűsége is csökkent három ponttal. FOCUS A szerb kisebbség képviselőit is kész bevenni kormányába Hashim Thaqi leendő koszovói miniszterelnök november 17-i választási győzelme után. Thaqi a Focus című német hetilap hétfőn megjelenő számába készített interjúban leszögezte: a koszovói szerbek integrációjának első lépése a parlamentbe és a kormányba való bevételük lesz, de ezt követően is gyakran kikéri a véleményüket. „Komolyan veszem ígéretemet, mely szerint minden koszovói miniszterelnöke akarok lenni” - mondta a politikus, hozzátéve, hogy azok a szerb vezetők, akik támogatták őt a választások idején, minden bizonnyal benne lesznek a kabinetben. Thaqi egyúttal megerősítette: a tartomány jövőjét illetően számára csak a függetlenség az elfogadható megoldás. „Koszovó többé sosem veti magát alá Szerbiának. Nem lehet sem Szerbián belüli autonómia, sem föderáció, sem konföderáció”. De ezt a függedenséget - mondta - csak nyugati szövetségeseinek beleegyezésével fogja kikiáltani. M1AN1CSI S1MBUN Olyan kulcspozíciót kapott az észak-koreai kommunista pártapparátusban az országot vezető Kim Dzsong II második fia, amelyből jó eséllyel remélheti, hogy egykor apja utódja lesz - jelentette szombaton a tokiói Mainicsi Simbun. A 27 éves Kim Dzsong Csul - a phenjani rendszerhez közel álló forrásokra hivatkozó japán lap szerint - nemrégiben a Koreai Munkapárt szervezési osztályának vezetőhelyettese lett. Ugyanezt a tisztet foglalta el Kim Dzsong II 1969-ben, majd 1994-ben apja, a pártot és az országot vezető Kim ír Szén halálakor annak helyét töltötte be - emlékeztet az újság, amely szerint a 27 éves fiú ez idő szerint a legesélyesebb az ország 65 éves első embere pozíciójának elnyerésére, s ezzel az egyetien hatalmon levő kommunista dinasztia meghosszabbítására. Szöveg nélkül (Ľubomír Kotrha rajza) Az 1950-53 közötti háború után évtizedekre fagyossá vált a viszony Közeledik a két Korea Egyre több közös gazdasági projektben működik együtt a hivatalosan jelenleg is hadban álló Észak- és Dél- Korea, ami némi optimizmusra adhat okot a Koreaifélsziget békéje tekintetében - írta a Newsweek elemzésében. MT1-ÖSSZEF0GLALÓ Októberben, a legutóbbi Korea- közi csúcstalálkozón Ro Mu Hjon dél-koreai elnök és Kim Dzsong II első számú észak-koreai vezető több igen jelentős, a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat élénkítő projektben állapodott meg. Egyebek mellett megegyeztek a demüitari- zált övezeten keresztül vezető vasúti összeköttetés kibővítésében, az északi Hedzsu város kikötőjének fejlesztéséről és közveden légi járatok indításában a déli állam és a koreai nép bölcsőjének tartott északi Paektu-hegy között. Észak- Korea emellett újabban különféle gesztusokkal próbál barátságos színben feltűnni: szeptemberben felvette a diplomáciai kapcsolatokat Dominikával, Guatemalával és az Egyesült Arab Emírségekkel, egy októberi vietnami látogatása során pedig az észak-koreai miniszterelnök meglepően pozitívan vélekedett Hanoi kínai stílusú reformprogramjáról. Az 1950-53 közötti koreai háború után évtizedekre fagyossá vált a viszony a Koreai-félszigeten. A feszültség enyhülésének jelentős lökést adott Kim De Dzsung napfénypolitikája az 1990-es évek végén. Az egykori dél-koreai elnök a konfrontáció helyett a partnerségre való törekvést állította a két Korea közti kapcsolatok alakításának középpontjába. Ennek eredményeként az elmúlt évtizedben közel kétmillió dél-koreai látogatott az északi országba, míg a korábbi 45 év alatt mindössze 2400. A két Korea tisztviselői ma már rendszeresen tartanak találkozókat. Az állandó riadókészültséget lassan megszokott rutin váltja fel, és a kereskedelmi kapcsolatok is jelentősen élénkülnek: idén az első 10 hónapban a két ország közti áruforgalom értéke elérte az 1,44 milliárd dollárt, ami 23 százalékos növekedést jelent a tavalyi év ezen időszakához képest. A legutóbbi csúcstalálkozón tető alá hozott elvi megállapodások pedig további lehetőségeket nyújtanak a dél-koreai vállalatok számára az északi szomszédban, amivel újabb távlatok Ro Mu Hjon dél-koreai elnök (Reutersfelvételek) nyílnak a kapcsolatok normalizálása előtt. Néhány évvel ezelőtt a napfénypolitika eredményeként több nagy dél-koreai cég Eszak-Koreában is megkezdhette működését gondosan elzárt gazdasági enklávékban, például a Kumgang-hegység környékén. 2005-ben a két fél közösen nyitotta meg a demarkációs vonaltól kissé északra eső Keszong határvárosban létesített ipari parkot. A komplexumban mára 30 dél-koreai kis- és középvállalat építette fel gyárait; ma már 15 ezer embert foglalkoztatnak, illetve évi 150 millió dollár értékben állítanak elő ruhákat, órákat és könnyűipari termékeket. Szöul tervei szerint 2010- re már több száz cég adhatna munkát mintegy félmillió észak-koreainak Keszongban. Ezek a kötelékek egyfajta koreai szolidaritás érzését alakíthatják ki, és versenyképessé tehetik Dél-Ko- reát a régióban az alacsony munkabérekkel termelő Kína és a fejlett technológiával rendelkező Japán Kim Dzsong II észak-koreai pártvezér mellett. A keszongi ipari parkban egy munkás átlagos havi bére 62 dollár, ami alacsonyabb a vietnami munkások 70 dollárjánál, sőt messze elmarad a hasonló munkát végző kínaiak 170 dolláros bérének szintjétől. Ráadásul a keszongi beruházásokat serkenti, hogy a város mindössze egyórás autóútra fekszik Szöultól, a munkaerő beszéli a koreai nyelvet, és a városba települő dél-koreai befektetők adókedvezményben részesülnek. Egyelőre a Keszongban gyártott termékek túlnyomó része exportra készül, de több déli befektető jövőbeli tervei között szerepel a termelés kiterjesztése az északi piacra. A demilitarizált övezet szigorú felügyeletének lazítása rendkívül fontos a további közeledés szempontjából. Ennek jegyében Észak- és Dél-Korea a napokban megállapodott arról, hogy decembertől napi rendszerességgel közlekednek tehervonatok a két ország között: a teherszállítás Keszong ipari parkjának ellátását szolgálja. Ez lesz az első napi rendszerességű vasúti ösz- szeköttetés a több mint fél évszázada tartó megosztottság során. A felek a vasúti összeköttetés további bővítését és az orosz transzszibériai vasútvonalhoz való csatlakoztatását tervezik. A vasúti teherszállítás mind időben, mind pénzben sokkal hatékonyabb lenne a tengeri szállításnál: Szöul becslései szerint hajóval 35 napig tart, és 3800 dollárba kerül egy konténert Puszanból Moszkvába szállítani, míg vasúton mindez csak 10 napot verme igénybe, és 2800 dolláros költséggel járna. A Korea-közi, a transzszibériai és a kínai vasútvonalak összekötésével Dél-Korea végső soron Kelet- Ázsia logisztikai központjává válhatna. A gazdasági együttműködés pozitív következményeiről azonban nem mindenki van meggyőződve. Egy szöuli egyetemi professzor szerint a befektetők lelkesedését sokkal inkább politikai megfontolás, semmint az üzleti logika indokolja. A professzor úgy vélekedik, hogy amíg Phenjan nem hajlandó alapvető gazdasági reformokat bevezetni, addig a dél-koreai befektetés csupán pénzkidobás marad. A dél-koreai politikai vezetés szintjén ezt egyelőre másképp látják. Még a decemberben leköszönő Ro Mu Hjon konzervatív kihívója sem tartja elhibázottnak az észak-koreai beruházásokat, sőt maga is további projektek elősegítését ígéri. Az már az északi szomszédon múlik, mennyire lesz képes hasznot húzni ezekből a közös ügyletekből. KOMMENTÁR Fico kapcája BARAK LÁSZLÓ Semmilyen lényeges fordulatot nem hozott a múlt heti szlovákiai belpolitika. Azon túl, hogy a sajtó emberei egyáltalán nem szenvedtek témahiányban, hiszen a javából vihar dúlt a biliben, azaz marhaistállóban... Természetesen a Miroslav Jureňa esete Robert Ficóval című tragikomikus pankrációról van szó. Miközben nem is a vadparasztot alakító földművelési miniszter volt Fico partnere, hanem Vladimír Mečiar, az a kétségkívül szebb időket is megért politikai pankrátor, akinek most a pofozógép szerepe jutott. Különben is, ha némi távolságtartással szemléljük a Jureňa leváltása körül gerjedt ingyen cirkuszt, úgy nézett az ki, mintha forgatókönyvét az elsőtől az utolsó betűig - beleértve a HZDS pénteki választmányi ülésének megalázkodó fináléját is - Fico propagandistái írták volna. Végig evidens volt ugyanis, hogy csak ő lehet a győztes, vagyis, mi lehet az eredménye annak a pénteken abszolvált előre megfontolt szándékkal elkövetett nyüt választmányi szavazásnak, amely szerint a Mečiar-féle párt a kormánykoalíció kötelékében, azaz istállójában marad. Ahol Miroslav Jureňa jelképesen megmártózott abban az undormányban, amit csupán finomkodva lehet politikai kultúrának nevezni. Ami tehát addig történt, nem más, mint olcsó szemfényvesztés. Mégpedig akkor is Fico javára, ha a tehénlepénybe belecsapó Jureňa olódnia az aktus során. Hogy nem így történt, annak több oka is van. Egyrészt az, hogy Mečiar korántsem olyan energikus és vérmes gazda már, mint annak idején, amikor nimbusza zenitjén gond nélkül képes volt akár nyilvánvaló bűncselekmények árán is megőrizni pozícióit, nem kevésbé népes seregét. Könnyedén megtehette ezt, hiszen pribékjei fizetségéül szinte az egész országot képes volt fölkínálni és annak rendje-módja szerint zsebekbe játszani. Másrészt, most tulajdonképpen Fico van ugyanilyen helyzetben. Azzal a különbséggel, hogy immár nem kénytelen olyan kendőzetlenül lopni egyetlen gazdagságra vágyó támogatója sem, mint anno Mečiar és bűnszövetkezetének legénysége, hiszen az uniós támogatások nagyságrendje és az ország gazdasági teljesítménye tökéletesen elegendőek ahhoz, hogy egyszerre funkcionáljanak hatalmi mézesmadzagként és pórázként. Ha pedig esetleg valaki meg akarna lógni ebből az ugyan meglehetősen befülledt, büdös, ám annál melegebb akol- ból, azaz istállóból, azonmód fönnakad ezen a pórázon. Harmadrészt, azért nem árthatnak a kormányfőnek a HZDS-funkciósok kocsmai szintű hőbörgései, mert az ilyesmire már szinte teljesen immunis a szlovákiai közvélemény. Különös tekintettel a parlamenti szóhasználatban már rég honos „vénf@szozásokra”, Ján Slota moslékosdézsánál undorítóbb szájára, továbbá arra, hogy a jelenlegi legerősebb ellenzéki párt elnöke, Mikulás Dzurinda or- száglása idején is bőven akadtak korrupt, de legalábbis korrupcióval gyanúsítható politikusok. Mečiar tehát ezért lett és marad önként - s lehet, hogy szokásához híven dalolva is - istállókörnyéki szakzsargonnal szólva, Fico lábának kapcája. Ám csak addig, amíg a gazda, az igazság bajnokaként pózoló Fico meg nem keríti magának a teljes HZDS-állatállományt... JEGYZET Kormányálság BUCHLOV1CS PÉTER Nemtom’, mit képzel magáról a vén, fogatlan Sir Kán, hát én, az ifjú, okos, szép és nemes szívű Maugli csak egy koszos sakál volnék, sőt, csak egy sakál farka, amit csóválni lehet??? Rólam feltételezze az egész dzsungel, hogy üzletelek vele, haveroknak juttatom a legzsírosabb koncokat, már ami még maradt, sőt, hogy a tátrai kiadós húsdarabokért cserébe az öreg majd nekem is hagy vadászterületet? Ó, nem, kizárt, hogy nekem diktálhasson ez a korrupciótól, feketevadászatoktól, s egyebektől bűzlő öreg tigris. Ráadásul még az a részeg gödény is beleszól. Rend lesz, erkölcs és átláthatóság, ha a fene fenét eszik is, nem fogja a fullajtárjaival felzabáltatni a közös dzsungel- vagyoni - ami főképp az enyém, ugyebár. Mert hát előfordulhat-e akkora szégyen, hogy a hülye ellenzéki majmok a pofámba röhögjenek, annak az ábrázatába, aki öreg dzsungellakóknak teszi boldoggá a karácsonyt, nyakló nélkül osztja a vadmézet, a szőlőt, a lágy kenyeret? Csiripelhetik-e azok a lúzer verebek, hogy a dzsungelvédelmi tárcánál felesleges telkeket és ingatlanokat készülök a haveroknak adni, s ezért még törvényt is módosítanék? Esetleg azt, hogy a Vadonalap felügyelőtanácsában is csak az enyéim ülnek, azaz az én felelősségem is a botrány? Netán azt, hogy a pozsonyi katonai kórház telkére is fáj már az enyéim foga, ezért úgymond összevonnánk a belügy kórházával, afféle kezdő lépésként, s indokolhatnánk azzal, hogy ésszerűsítés? Nem! Ha kell, kivonulok a Vének Tanácsából, Dzsungeligazgató sem leszek, de a becsületemet nem hagyom! Kedves vadon népe! Hát nem értitek, hogy kilopja a szeme-_ tek is ez az átkozott vérivó?! Ó csak a hasznot és a hatalmat akarja, mindenáron, benne nincs egy szikrányi együttérzés, felelősségvállalás, gondoskodás sem! Ó, ha ismernétek lelkem, szegény, meg nem értett Maugli lelkének vívódásait, álmatlan éjszakáim összes keservét, éreznétek dolgos, értetek tevő hétköznapjaim fanyar verejtékillatát! Megtisztulni, megtisztulni, s a dzsungel fényre derül... - zokogom gyakran, magányos éjjeleken.- Csáo, Sir Kán, mi van, öreg harcos, lecseszted már azt a köcsögöt? Lemond már az a balfék? Na látod, megy ez... Veletek, öreg Donokkal mindig is az volt a baj, hogy túlságosan rugalmatlanok vagytok. Szóval mi a pálya, most hol fogunk vadászni?
