Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)
2007-11-21 / 267. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 21. Régió 5 A községben pénteken zajló megemlékezésen indul az aláírásgyűjtés a Beneš-dekrétumok ügyében A kitelepítésre és deportálásra emlékeznek Marcelházán A szaktárca is elbírálja a tervet A tervezet elbírálását végző környezetvédelmi minisztériumban legalább harmincféle kikötést határoztak meg, amelyet a beruházónak be kell tartania. Ha ezt mind teljesíti - és a tárca pozitív állásfoglalást bocsátana ki-, a kérdés visszakerül a városi képviselő-testület elé. De az az érv is elhangzott: Vágsellye elutasító állásfoglalása sem hozna végleges megoldást, hiszen a szélerőműpark huszonegynéhány széltornya közül mindössze hat állna Vágvecse kataszterében, a többi a szomszédos Mocsonok határában épülne, s ha azok elkészülnek, a vágve- cseiekre is hatással lesznek. Végül is a képviselők elutasították a petíciót, vagyis egyelőre zöld utat adtak a szélerőműpark tervezésének, (gl) Egy-egy toronynak 20x20 méter területű, hat méter mély beton alapot kell építeni (Képarchívum) Ha a képviselő-testület eleget tenne a petícióban foglalt követeléseknek, vagyis megmásítaná korábbi határozatát, a befektető számára megakadályozná az építkezés további előkészületeit. Am ha érvényben hagyja az erőműépítést engedélyező határozatát, az még korántsem jelenti azt, hogy a létesítmény elkészül. A beruházónak ugyanis még sok követelménynek kell eleget tennie. Öt beruházó jelentkezett Pavel Bakonyi elárulta, öt beruházó jelentkezett, közülük egy a teljes területet iránt érdeklődött, négyen pedig bizonyos részeket vásároltak volna meg. A képviselő-testület által megszavazott vételár viszont magasnak bizonyult, s ezért végül a befektetők visszaléptek. Bakonyi szerint év végéig valószínűleg nem tűzik már napirendre az ügyet. Mint mondta, meg kell fontolni, hogy alacsonyabb-árat szab- nak-e meg, vagy várnak azokra a beruházókra, akik ilyen feltételek mellett is belevágnak a projektbe, (fm) Marcelháza. Pénteken, november 23-án megemlékezést tartanak a községben a deportálások és kitelepítések 60. évfordulóján. Keszegh Béla polgármester hangsúlyozta: mindennemű politikai felhang és politikai szónoklatok nélküli megemlékezést szerveznek. A rendezvényen aláírás- gyűjtés indul a Beneš-dek- rétumok ellen. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A 17 órakor kezdődő rendezvényen Keszegh Béla megnyitóját követően id. Édes Dezső visszaemlékezését hallhatják a résztvevők, majd Szarka László történész tart előadást a hatvan évvel ezelőtti korról, a Beneš-dekrétumokról és azok következményeiről. A helyi diákok irodalmi összeállítással készülnek a pénteki eseményre. „Már tíz évvel ezelőtt, a kitelepítések és deportálások 50. évfordulóján - mint iskolaigazgató - is fontosnak tartottam, hogy méltó megemlékezést szervezzünk községünkben - mondta a polgármester. - Tartozunk ennyivel szüléinknek, nagy- szüleinknek, az egész felvidéki közösségnek. Nem a bosszú a cél, hanem az, hogy soha ne felejtsük el az akkor történteket, mert csak a tények pontos ismeretében kerülhetjük el, hogy hasonló szörnyűségek megtörténhessenek.” A marcelházai megemlékezéshez csatlakozott több civil szervezet. A Never Again Polgári Társulás - a Csemadokkal, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházzal és a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségével karöltve - itt indítja el azt az aláírásgyűjtési akcióját. Azt az „1945 és 1948 közt a Kassai Kormányprogram és az annak szellemében született Beneš-dekrétumok, valamint a Szlovák Nemzeti Tanács rendeletéi következtében kisemmizett, szülőföldjükről elűzött, Csehországba kényszermunkára deportált és Magyarországra kitelepített (cseh)szlovákiai magyarok és németek, valamint azok leszárma- zottainak erkölcsi és anyagi kárpótlásáért” hirdették meg. Ugyancsak megtekinthető lesz Marcelházán a Fehér Csaba által Brüsz- szelben is bemutatott Never Again - Soha többé 1945-1948 című kiállítás. (vkm) Az MKP járási vezetésének felhívása A napokban Bastrnák Tibor, az MKP komáromi járási elnöke újságírók előtt számolt be arról, hogy járási elnökségük a Beneš-dekrétumok kapcsán - a politikát mellőzve - a téma történelmi szemszögből való megközelítésére kérte fel a párt országos elnökségét, a járási elnökségeket és az alapszervezetek vezetőit. „A dekrétumokkal kapcsolatban nagyon sok az elégtelen információ, a fiatalabb korosztály tagjai még a magyarok körében sincsenek teljesen tisztában az akkori eseményekkel. Ezért nagyon fontos, hogy a párton belül és kívül, valamint a többségi nemzetet is megszólítva, érzelmek nélkül, a tények szintjén beszéljünk róluk. Hosszú útra számíthatnunk, de csak ez vezethet eredményre” - mondta Bastrnák Tibor. Véleménye szerint ennek érdekében minél több civil fórumot kell szervezni; jó példaként említette a marcelházai megemlékezést, (vkm) A beruházás ellenzői figyelmeztetnek, hogy a tornyok a Duslo vegyi kombinát közelében épülnének Tovább tervezhetik a szélerőműparkot GAÁL LÁSZLÓ Vágsellye. A képviselő-testület a legutóbbi, múlt heti ülésén elutasította azt a petíciót, amelyben Vágvecse városrész lakosai a település határába tervezett szélerőműpark építése ellen tiltakoznak. A petíció 162 aláírója azt kéri, a képviselő-testület nyilvánítsa semmisnek a 2006 júniusában hozott határozatát, amelyben egyetértett a szélerőművek építésével. Kérésüket azzal indokolták, hogy a szél- tornyok és szélkerekek rossz hatással lennének az életkömyezetre. A képviselők részéről olyan kifogás is elhangzott, hogy a petíció nem tartalmazza, az erőművek konkrétan mivel károsítanák a környezetet. Azzal is érveltek, hogy osztrák tapasztalatok szerint a magasfeszültségű vezetékek jóval nagyobb veszélyt jelentenek a madarakra, mint a szélerőművek kerekei. Az az okfejtés sem volt igazán meggyőző, hogy a városnak anyagi haszna származna az erőműből, mert az üzemeltető az eladott áram bevételéből fizet bizonyos százalékot annak a településnek, amelynek a területén az erőmű áll. Gyurovszky László képviselő rámutatott: ez a bevétel korántsem vehető készpénznek, hiszen a szélerőművek önmagukban mindenütt a világon ráfizetésesek, haszonnal csak az állami támogatás révén tudnak működni. A petíciós bizottság képviselője az aláíróknak azt az érvét is megemlítette, hogy a 100 méter magas széltornyok a Duslo vegyi kombinát közelében lennének, ami egy lehetséges ipari katasztrófa szempontjából sem elhanyagolható dolog. A felszólaló kétségbe vonta a beruházónak azt az érvét, hogy az erőműépítés új munkahelyeket teremtene, hiszen az erőműpark működtetésére elegendő lesz öt ember. Edita Haládiková, a városi hivatal környezetvédelmi szakembere azt a kérdést is feltette, hogy az erőműnek van bizonyos élettartama, és senki sem tudja, mi lesz, ha befejezi a működését. Szerinte a területet mezőgazdasági művelés szempontjából használhatadanná teszi, hiszen egy-egy toronynak 20x20 méter területű, 6 méter mély beton alapot kell építem. A városháza épülete mögötti telket a zselíziek csak Prériként emlegetik, hiszen már két évtizede majdnem teljesen üresen áll (Levický László felvétele) A terület hasznosításával kapcsolatos tervek készek Igazi városközponttá válhat a zselízi Préri FORGÁCS MIKLÓS Zselíz. Húsz éve áll üresen a város központjában található terület, melyet a polgárok egyszerűen Pré- rinek hívnak. A terület beépítésének koncepciója már az ezredfordulón megszületett, de azóta csak egy 40 lakásos bérházat emeltek. A városi képviselő-testület szeptemberben módosította az eredeti dokumentumot, s így nagy valószínűséggel még ebben a megbízatási időszakban, remélhetőleg 2009-ig kialakul az új városközpont. Pavel Polka alpolgármester elmondta 1988-89-ben dózerolták el azt a száz év alatt kialakított, polgári ízlést tükröző hangulatos utcasort, amely a kisváros szívét jelentette. A rendszerváltás megakadályozta, hogy a tervezett, az elmúlt rendszer ízlésének megfelelő kockaépületek felépüljenek. „Sajnos, több generáció úgy nőtt fel, hogy Zselíznek nem volt igazi központja, egy üres terület alkotta a város szívét. Ők már nem emlékeznek, mi volt azon a helyen” - állapította meg Polka. Az 1998-2002 közötti megbízatási időszak egyik központi témája volt a terület beépítése. Akkor Pavel Polka képviselőként hevesen ellenezte azt a módot, ahogy a kivitelezést az akkori városvezetés elképzelte. A tervek elkészültek, végül 2002-2003-ban csaknem 80 millió koronából felépült egy lakótömb; a költségek fele állami támogatás volt, a másik felére a város hitelt vett fel, melynek törlesztése még folyamatban van. A következő megbízatási időszakban a képviselőket főként a 2005 végén bezárt kórház körüli gondok foglalták le, s a 2006-os ön- kormányzati választásokon mandátumot kapott, nagymértékben lecserélődött városvezetés szervezési kérdések mellett az intézmény után maradt 50 millió koronás adóssághalmaz kezelésére helyezte a hangsúlyt. Idén tavasszal négy olyan kérvény is a városi hivatal elé került, melyekben a terület egy részének beépítését vázolják fel az érdeklődők. Pavel Bakonyi polgár- mester hangsúlyozta: abhoz, hogy érdemben foglalkozhassanak a témával, módosítani kellett az eredeti tervezetet, hiszen az urbanisztikai szempontból már akkor elavult volt. Ezt a feladatot nyáron elvégezték. Az egyik fő változtatás, hogy az eredeti száz felszíni parkolóhely helyett kétszáz föld alatti parkolóhelyet és garázst alakítanak ki, hiszen az elképzelések helyett legalább 180-200 lakás épül majd a területen. A másik lényeges különbség a többfunkciós épületek elrendezése, hiszen az eredeti terv szerint egy nyitott, nem eléggé védett terület jött volna létre. Ezen a terven is változtattak. A háztömböket úgy alakítják ki, hogy köztük egy 60 négyzetméteres zárt tér képződik, amely biztosítja a lakók nyugalmát. A tervek kivitelezése több százmillió koronás befektetést igényel, hiszen a teljes ingadan 35 ezer négyzetméter nagyságú. Pavel Polka hangsúlyozta, az új beépítési terv már reményeket ad arra, hogy egy pezsgő, igazi város- központ alakuljon ki, mely okot ad az átutazóknak is megállni, körülnézni. Az elképzelések szerint a kivitelezés befejezése után vásárolhatná meg a befektető a területet. AJÁNLÓ November 21. (szerda) Szepsi - 18.00: a szepsi Városi Művelődési Központ és a Városi Könyvtár közös szervezésében a könyvtár épületében folytatódik a Biblia üzenete című nagysikerű előadássorozat. Előadó Gyüre Zoltán nyugalmazott református lelkész. (kozs) Ipolyság - 19.00: a Nothing But Swing Trio (Szlovákia) Klaudius Kováč (billentyűs), Robert Ragan (nagybőgő) és Peter Solárik (dobok) - koncertje a „Klasszikus és jazz” című Eugen Cicero (1940-1997) emlékének ajánlott koncertsorozat részeként, a helyi Művészeti Alapiskola épületében (Bartók Béla tér 1.), az Ipolyság város pecsétje alapítvány és a városi önkormányzat szervezésében, a kulturális tárca anyagi támogatásával. A belépés ingyenes. (fm) November 27. (kedd) Somoija - 18.00: Somoijai emlékek címmel Schrantz György képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a városi művelődési központ zöld termében, a Pozsonyi Magyar Galéria, a Cse- madok Somoijai Alapszervezete és a városi művelődési központ szervezésében. Köszöntőt mond Pogány Erzsébet, a Csemadok- alapszervezetének alelnöke. A művész életpályáját a kiállítás kurátora, Kalita Gábor képzőművész és publicista méltatja, közreműködik a Nagyboldogasszony- plébániatemplom Samária gyermekkórusa Bándy Katalin vezényletével. A kiállítás 2007. december 14-ig látogatható munkanapokon 10 és 19 óra közt. (kor) A napokban zajlik az őszi lomtalanítás Érsekújvár utcáiban. A kertvárosban akadtak lakosok, akik nemcsak a kacattól, hanem könyveiktől is szabadulni akarnak. (Csuport István felvétele)