Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)
2007-11-07 / 256. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 7. Régió 5 A szélsőségesek elleni harc hevében is az ártatlanokat verik szájon Már a rendőröktől is félni kell Nyitrán? Nyitra: Újabban már nem csak a neonácik, hanem a rendőrök is verik a cseh zenészeket Nyitrán - utóbbiak épp a szélsőségesek elleni harccal indokolják a kemény fellépést. ÚJ SZÓ-HÍR November 3-án a helyi Naozzay rockklubban tartott neonáci és drogellenses razziát a kommandós alakulat: az eredmény egy felrepedt szájú zenész és két elalélt vendég. Az akciót személyesen a kerületi rendőrparancsnok, Ján Štark irányította. Két nő elájult a teremben A rockklub tulajdonosa, Igor Haváé szerint a rendőrök vagy harmincán lehettek, és este fél kilenc körül rontottak be kutyákkal a helyiségbe, amikor már javában tartott a koncert. „Azt ordították, hogy kezeket fel, mindenki a falhoz, és rohantak a színpad felé. Az utóbbi időben gyakran volt nálunk ilyen razzia, de mindig rendben zajlott le, és legfeljebb tizenöt percig tartott. Most is mondtam, hogy váljanak, mert a zenészek a reflektorfénytől nem látják őket, és nem hallják az utasítást, de a parancsnok azt mondta, ne pofázzak a dolgába. Az egyik kommandós elkezdte kitépni a hangkeverő pultból a kábeleket, a másik pedig egyenesen felment a színpadra, és a fegyverével szájon vágta a csukott szemmel fuvolázó zenészt” - mondta el Igor Haváé. A razzia csaknem egy órán át tartott, közben a klubban két nő is elájult. Az egyik a tulajdonos lánya, volt, a másik a zongorista anyja. „Eddig biztonságban éreztem magam ebben a klubban, Nyitrán talán ez az egyeden szórakozóhely, ahová nem jártak bőrfejűek és rasszisták. De amikor láttam, hogyan dúlnak fel mindent ezek az álarcosok, és hogyan támadnak fegyverekkel a zenészekre, egyszer csak elsötétült előttem a világ” - mondta el lapunknak Zuzana Havéáková, akit ott a teremben locsoltak fel a barátai, mert a rendőrök nem engedték, hogy kivigyék. Razzia közben tilos fuvolázni A színpadon mindeközben a prágai Votchi nevű, fúvósokkal elegyített hardrockot játszó zenekarjátszott. „Csak azt láttuk, hogy a fekete csuklyás alakok felrohannak a színpadra, és egyikük a puskájával veri ki a fuvolás, Libor Bar- toch szájából a hangszerét. Libort azonnal elöntötte a vér, mert felrepedt az ajka. Attól tartott, hogy az érékes fuvola is megsérült, de szerencsére nem lett komoly baja. Csak játszani nem tud rajta, mert a szája még mindig fel van dagadva” - mondta a zenekarvezető zongorista, Marek Mužik, akinek az édesanyja is ott volt a koncerten. .Anyukám szívbeteg és az ijedtségtől sokkot kapott. A mellette állók mondták a rendőröknek, hogy rosszul van, de azok mintha meg sem hallották volna. Végül valaki kivitte a mosdóba, ott tért magához. A fuvolást ezzel ellentétben erőszakkal akarták bevinni az ügyeletre, mert erősen vérzett, és talán már ők is érezték, hogy elvetették a sulykot. Végül a rendőrségre vitték, mivel ellenszegült nekik, de követelte, hogy vegyék jegyzőkönyvbe azt is, ahogy ő látta a történteked’ - mondta a fiatal zenész. Szavai szerint Csehországban soha nem volt ilyen tapasztalatuk. Feljelentést nem tesznek a nyitrai rendőrök viselkedése miatt, feleslegesnek tartják. ,A sajtó foglalkozik az üggyel, ez talán elég lesz, hogy ilyesmi ne ismétlődhessen meg” - véli Marek Mužik. A tulajdonos feljelentés tesz A klub tulajdonosa viszont úgy gondolja, a vendégei miatt sem hallgathat. „Rendszeresen járnak ide a rendőrök ellenőrizni a fiatalok alkoholfogyasztását, és mindig együttműködtünk velük. Soha nem találtak nálunk drogot, három éve, amióta én vezetem ezt a klubot, itt nem volt verekedés és nem merészkedtek ide a szélsőséh'iprtfcá-? Borii Club naöZZáy liriam Hojčušová felvétele Igor Havát, a klub tulajdonosa gesek, mert a rockerektől .tartanak. Ezért szeretnek ide járni a magyar egyetemisták is, és én nem akarom, hogy mostantól a rendőröktől féljenek. Ha a rendőrök valóban a szélsőségesekre akarnak lecsapni, és - ahogy mondják - feltérképezték őket, akkor azt is tudniuk kellene, hogy nem egy rockklubban kell az ilyeneket keresni” - mondta Igor Haváé, aki még a héten feljelentést tesz a rendőrök brutalitása miatt. A zenész ellen eljárás indult A Nyitrai Kerületi Rendőrparancsnokság szóvivője, Renáta Čuháková azt mondta: a megelőző ellenőrzéseket a nyitrai biztonsági helyzet elemzése alapján tartotta a rendőrség a fiatalok által látogatott helyeken. Összesen huszonnégy klubbot és szórakozóhelyet ellenőriztek, mindenhol tudatták a jelenlévőkkel, hogy rendőrségi razziáról van szó, és mindenhol minden rendben zajlott. ,A Naozzay klubban is utasították a vendégeket, hogy maradjanak nyugton és készítsék elő a személyazonossági igazolványukat. Az egyik rendőr a színpadon a mikrofonba is bemondta, hogy rendőrségi akció zajlik, ennek ellenére a fuvolás tovább játszott. Mivel nem engedelmeskedett a rendőri utasításnak, bevitték a rendőrparancsnokságra és kihágásért eljárás indult ellene” - mondta Čuháková. A rendőrségi verzió szerint a zenész sérülése úgy keletkezett, hogy az egyik kommandós a kezével tolta el a fuvolát a szájától. A rendőrök azonnal felajánlották neki, hogy orvoshoz viszik, de ő nem akart menni. A szívbeteg asszony állítólag szintén elutasította, hogy orvost hívjanak hozzá. Nagyszombat megye és Győr-Moson-Sopron megye hétfőn együttműködési megállapodást kötött Szerződéses alapon is bővíthető kapcsolatok Tibor Mikuš (balra) és Szakács Imre a szerződés aláírásakor (Korpás Árpád felvétele) Budapest. A partnerségről és az együttműködésről szóló szerződést ír alá hétfőn Nagyszombat megye és a magyarországi Győr-Moson-Sopron megye elnöke a Szlovák Intézetben, a Nagy- szombati Kerületi Önkormányzat hete Budapesten című, holnapig tartó rendezvénysorozat nyitónapján. Tibor Mikuš és Szakács Imre egyaránt hangsúlyozta: a szerződés elsősorban a meglévő kapcsolatok továbbfejlesztéséhez teremt megfelelő alapot, valamint ahhoz, hogy a két régió közösen pályázzon európai uniós forrásokra. A partnerek az alábbi szakterületeken törekednek kooperációra: közművelődés, a kulturális örökség védelme, az idegenforgalom és a határ menti civil együttműködések fejlesztése, környezetvédelmi kérdések, információs technológiák fejlesztése, regionális kapcsolatok, szakbizottságok közti kapcsolattartás, területfejlesztés és katasztrófavédelem. Leszögezi a dokumentum azt is, hogy az együttműködés kiterjeszthető bármely más területre az önkormányzatok feladat- és hatáskörének megfelelően. Ugyancsak támogatja a két megye a helyi önkormányzatok, az egyes intézmények és civil szervezetek közti hatékony kapcsolat- tartást. A szerződés értelmében a két megye közt olyan partnerség alakul ki, amelynek köszönhetően az Európai Bizottság (vagyis az Európai Unió tulajdonképpeni kormánya) is hatékonyabban kezelheti, bírálhatja el a Nagyszombat megye és Győr-Moson-Sopron megye területéről érkező közös projekteket. Ezzel függ össze a szerződéstervezetnek az a kitétele is, hogy a partnerek kölcsönösen tájékoztatják egymást minden olyan támogatási és egyéb programról, amely érdekes lehet mindkét szerződő fél számára. Az uniós és más nemzetközi pályázati lehetőségeket a megyék képviselői rendszeres közös találkozókon tekintik majd át, és természetesen minden egyéb programról beszámolnak, amelynek hatása lehet a határ menti együttműködésre. A szerződést öt évre kötötték meg, ezután vagy meghosszabbítható, vagy pedig új megállapodás köthető. Az aláírási ünnepségen többek között jelen volt Juraj Migaš, Szlovákia rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete, Milan Kurucz, a budapesti Szlovák Intézet igazgatója, Kvarda József, Nagyszombat megye alelnöke és a magyarországi partnermegye alelnöke, Firtl Mátyás, valamint több Nagyszombat megyei képviselő, köztük Pallya Gábor, Pék László és Zsillé Béla (mindhárman az MKP részéről), (korp) Nem találtak kórokozókat a mintákban A lévai kórház betartotta a higiéniai előírásokat ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Léva. Még mindig nem lehet tudni, pontosan hogyan került a klebsiella species baktérium abba az altatókészítménybe, mely októberben öt pácienst is súlyosan megfertőzött a lévai kórházban. Október 25-én három gyereket kellett egy rutinműtét után a besztercebányai gyerekkórházba szállítani, mert állapotuk válságosra fordult. A lévai Regionális Közegészségügyi Hivatal megállapította, a fertőtlenítés és a higiéniai előírások betartása terén minden rendben van, legalábbis az október 29-én és 30-án az intenzív osztály műtőjéből vett 35 minta alapján erre a végkövetkeztetésre jutott. A minták a műtőben található berendezések, az operációknál használt segédeszközök, műszerek porszennyeződéséből és a kórház alkalmazottainak a kezéről, valamint a terem faláról, padlójáról származnak. Alena Frtúsová, a hivatal igazgatónője lapunknak elmondta, 33 minta vizsgálata már lezárult, és a különböző baktériumok jelenléte egy esetben sem haladta meg a megengedett mértéket. Két mintánál hátra van még egy-egy vizsgálat, de az eddigi eredmények ismeretében Frtúsová nem tartja valószínűnek, hogy módosulna az eddigi eredmény. Az igazgatónő viszont hangsúlyozta, az eredmények a műtő október 29-i és 30-i állapotáról vallanak, azt valószínűleg már soha nem tudjuk meg, milyenek lettek volna az operáció napján vett minták eredményei. Az azonban a szakember szerint kijelenthető, hogy a kórházban ezeken a napokon megfelelőek voltak a higiénés állapotok, minden előírást betartottak a fertőtlenítés és sterilizálás terén. A Regionális Közegészségügyi Hivatal november 2-án, pénteken leállította az operációkat az intenzív osztályon, s mint Alena Frtúsová megjegyezte, ha megérkezik az október 25-i műtéteknél jelen lévő orvosok és a szakszemélyzet tagjaitól vett minták vizsgálati eredménye, és azok negatívak lesznek, azonnal visszavonják a tiltó határozatot. Jelenleg a nyitrai és az érsekújvári kórház fogadja a műtétre váró lévai és léva környéki betegeket. A hivatal a kórház kérésére más műtőkből is mintákat vett, azok vizsgálata még tart. (fm) FELHÍVÁS A lévai Reviczky Társulás meghirdeti a Reviczky Gyula Vers- és Prózamondó Találkozó hetedik évfolyamát. Az alapiskola 4. osztályától várják az előadók jelentkezését, felső korhatár nincs. Mindenki egy szabadon választott verssel vagy prózával indulhat. A találkozó 2007. november 24-én 9.30-kor kezdődik a Reviczky Házban (Vojenská 28). Jelentkezni november 19-ig lehet írásban vagy személyesen a Reviczky Társulásnál, postacím: Združenie Reviczky-Reviczky Társulás, Vojenská 28,93401, Levice, telefon a 036/6313818 és 0908/419877 számon, e-mail: reviczky.lv@stonline.sk . A szervezők kérik, a jelentkezési lapokon tüntessék fel a résztvevő nevét, születési évét és címét, (fm) AJÁNLÓ November 5-30. Komárom - a Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója tiszteletére rendezett vándor- kiállítás november végéig az Ipari Középiskola aulájában tekinthető meg. A tárlat iránt érdeklődő egyének vagy csoportok a 035/7731 473-as számon jelezhetik látogatási szándékukat. (vkm) November 9. (péntek) Nagymegyer - 18.00: Nagy József grafikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Nagymegyeri Városi Művelődési Központ kiállítótermében. A rendezvényre a XV. Besnyei György Kulturális Napok keretében kerül sor. A kiállítás november 28-ig tekinthető meg. (as) HALÁLOZÁS TTv-'l Ife Mély fájdalommal értesítjük a rokonokat, ismerősöket, hogy a szeretett apa, férj, testvér, nagyapa, ÉRSEK IMRE elhunyt. Temetése 2007. november 7-én 13 órakor lesz a várkonyi temetőben. A gyászoló család BR-7-15405 MEGEMLÉKEZÉS Az emlékhez nem emlék, hanem szeretet kell, és akit szeretünk, azt nem felejtjük el. Fájó szívvel emlékeztünk halálának 10. évfordulóján id. TÓTH ZOLTÁNRA (Pózba), aki 1997. november 7-én távozott közülünk. Emlékét örökké őrző családja BR-7-15106