Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)
2007-11-07 / 256. szám, szerda
2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 7. www.ujszo.com RÖVIDEN Magyar szervezetekkel tárgyal a PES Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja, a szlovákiai magyar értelmiség és a civil szféra képviselőivel is találkoznak majd november 19-én Pozsonyban az Európai Szocialisták Pártjának (PES) küldöttei, erősítette meg lapunknak Hannes Swoboda, az EP szocialista frakciójának befolyásos tagja. A tárgyalások célja, hogy az európai szocialisták reális képet kapjanak a szlovák-magyar konfliktus okairól és a megoldási lehetőségekről. A pozsonyi látogatásra azután kerül sor, hogy október elején a PES-elnökség úgy döntött, nem újítja meg a Smer teljes körű tagságát a szervezetben, amit elsősorban a kiéleződött szlovák-magyar viszonynyal indokolt, (czk) Kiút a megmaradásba Nagykér. A helyi kultúrházba váija ma 14 órakor a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének alapszervezete és a Szövetség a Közös Célokért érsekújvári információs irodája azokat, akiket aggaszt és foglalkoztat a szlovákiai magyar tanintézmények jövője. A szervezők az érsekújvári és nyitrai régió alapiskoláinak helyzetét kívánják felvázolni, céljuk egyfajta kiútkeresés az intézményeket fenyegető asszimilációs folyamatból. A rendezvényre hivatalosak nem csak a témával foglalkozó szakemberek és iskolafenntartók, hanem a környék oktatási intézményeinek a pedagógusai és természetesen a szülők is. A nap vendége lesz Pukkai László pedagógus, aki Kiút a megmaradásba című könyvében a magyarság asszimilációs folyamatát elemzi, (száz) Kiírták a jelentkezési határidőket Pozsony. A legtöbb egyetem már nyilvánosságra hozta, meddig fogadja a 2008/2009-es tanévre a jelentkezési lapokat. Hat egyetem nyolc tanulmányi karára már ebben az évben be kell adni a jelentkezést. November 25-ig a Szlovák Műszaki Egyetem Architektúra Karára, ahol januárban tartják mind a tehetségi, mind az írásbeli felvételiket. A Pozsonyi Zeneművészeti Főiskola Zene és Tánc Karára, valamint a Besztercebányai Művészeti Akadémia Drámaművészeti, Zeneművészeti és Képzőművészeti Karaira november 30-ig várják a jelentkezést, januárban tartják a felvételit. Szintén november 30 a határidő a Kassai Műszaki Egyetem Művészeti Karára és a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskola minden karára. Ez az időpont érvényes a Zólyomi Műszaki Egyetem Faipari Karának bútor ill. enteriőr formatervezői szakjaira. December 3- ig kell beadni a jelentkezést a Pozsonyi Zeneművészeti Főiskola Film és Televízió Karára. Részleteket a www.modernaskola.sk oldalon találhatók, (jéem) Ülésezett a kormány kisebbségi tanácsa ígéret a Pátriának ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes tegnap megígérte, mindent elkövet azért, hogy a Szlovák Rádió jövőre is megkapja a Pátria rádió sugárzásához szükséges állami támogatást. A kormányfő helyettese erről a nemzeti kisebbségekkel és etnikai csoportokkal foglalkozó kormánytanács tegnapi ülésén beszélt. „ígéretet kaptunk, hogy a Pátria sugárzását jövőre is finanszírozza a kabinet” - mondta lapunknak Hrubík Béla, a Csemadok elnöke, aki a magyar kisebbség képviselőjeként kapott helyet a testületben. A Pátria rádió közép- hullámú sugárzása mellett foglalt állást a többi kisebbség képviselője is. Hrubík szerint azonban Miloslava Zemková, a Szlovák Rádió vezérigazgatója nem erősítette meg egyértelműen, hogy ezzel a Pátria megmenekül, és sugárzása, adásideje januártól változatlan marad. Az ülésen szóba került az oktatási minisztérium kisebbségi osztályának megszüntetése is, melyet több kisebbség képviselője is kifogásolt. Tárgyaltak egy kisebbségi törvény lehetséges elfogadásáról is. „Többen is felvetettük, hogy Szlovákia szinte az egyetlen a térség országai közül, amely nem rendelkezik ilyen jogszabállyal” - mondta Hrubík Béla. Úgy véli, ennek a törvénynek kellene szabályoznia a kisebbségi kultúra finanszírozását is. dpj) Később bontják fel a borítékokat Három pályázó az Ifjú Szivek igazgatói posztjára Esterházy Alice: politikusgenerációnak kell megjelennie ahhoz, hogy Esterházy János hamvai hazakerüljenek Apám hamvait nem adták ki, mert sírja zarándokhellyé vált volna — Esterházy Alice (Somogyi Tibor felvétele) Halála után ötven évvel bukkantak rá a mártírhalált halt egykori szlovákiai magyar politikus, Esterházy János hamvaira egy prágai temetőben. A Magyar Koalíció Pártja rögtön bejelentette, hogy újra kell temetni a grófot, politikusai részéről több, megfelelőnek vélt helyszín is elhangzott a végső nyughellyel kapcsolatban. Esterházy lánya szerint azonban a prágai temető méltó nyughely apja számára. LAJOS P. JÁNOS Miért nem kívánja hazahozat- ni édesapja hamvait? Nagyon szeretném, ha egyszer Szlovákiában lehetne eltemetni édesapámat, de erre a szlovákiai helyzet még nem érett meg. Amíg a szlovák politikusok megerősítik a Beneš-dekrétumokat, és úgy gondolják, hogy ezek képezik az államuk alapját, addig Esterházy jobb helyen van Prágában, a kommunizmus üldözöttéivel és a kommunista rendszer mártírjaival közös sírban. Tehát elutasítása nem végleges? Ön szerint is elképzelhető, hogy a hamvak egyszer Szlovákiába kerülnek? Ha a szlovákok megérnek arra, hogy kezet nyújtsanak a magyaroknak, ha más lesz a viszonyulásuk a magyar kisebbséggel szemben, ha a Beneš-dekrétumokat semmissé nyilvánítják, akkor Es- terházyt haza lehet vinni. Ehhez azonban csoda kellene, vagy legalábbis a csodával határos változás. Elképzelhetőnek tartja, hogy édesapját a közeljövőben rehabilitálják? Őszintén szólva nem érdekel, hogy Szlovákia mit tesz ez ügyben, édesapám mártír volt, hős volt, ha ezt a szlovákok nem ismerik el, akkor az csak az ő politikai éretlenségük bizonyítéka. Hogyan sikerült megtalálni a hamvaikat? A mírovi börtönben elhunyt rabokat elhamvasztották, a nagyné- ném még látta Olmützben, a krematóriumban azt a dobozt, amiben édesapám hamvait tartották. Onnan visszavitték a börtönbe, mert attól tartottak, hogy valamilyen módon a család kezébe kerülhet. Azoknak a hamvait ugyanis nem adták vissza, akik esetében tartottak attól, hogy sújuk zarándokhellyé válik. A rendszerváltás után helyezték el Prágában, a motoli temetőben. Nagyon fontosnak tartom, hogy Prágában gyönyörű helyen temették el. Az is fontos, hogy a cseh külügyminiszter, Karel Schwarzenberg személyesen kísért el oda. Ezt komoly gesztusnak tartom, hiszen azzal a cseh külügyminiszterrel mehettem oda, aki hozzám hasonlóan szintén a kommunista rendszer üldözöttje volt, Bécsbe kellett menekülnie. 0 egy korábbi találkozásunk alkalmával megígérte, hogy megkeresi a hamvakat, és ezt az ígéretét megtartotta. Édesapám azokkal együtt nyugszik, akik hozzá hasonlóan a kommunista rendszer áldozatai lettek, akik közül sokakat személyesen ismert. Én Olaszországban élek, ahol sajnos a politikusok egy része ma is büszkén vallja magát kommunistának, bejutnak az olasz parlamentbe, a brüsszeli Európai Parlamentbe, ezért is tartom fontosnak, hogy felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy mit tettek a kommunisták. Azt úgy is tudjuk, hogy Beneš mit követett el, de arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy hányán váltak a kommunizmus áldozatává. Ha úgy alakulna a helyzet, hogy haza lehetne hozni a hamvakat, hol lehetne azokat újrate- metni? Szerintem ehhez csodára lenne szükség, de ha csoda történne, akkor akár Pozsonyban is el lehetne helyezni. Lehetne akár a pozsonyi Szent Márton dómban, vagy akár a Máriavölgyi kegyhelyen. A Magyar Koalíció Pártja felvetette, hogy Esterházy végakaratával ellentétben Nyitraújlak helyett Galántán vagy Losoncon lehetne elhelyezni a hamvakat. Ezt nem tartom elfogadhatónak. Újra csak azt tudom megismételni, hogy a hazahozatalhoz meg kell várni egy új politikusgenerációt; én ezt talán már nem fogom megérni. Pozsony koronázó város volt, Pozsonyhoz fűz a legtöbb szál, ez az a hely, ahová édesapámnak majdan vissza kellene térnie. Az ellenzék alkotmánybírósághoz fordul, ha a törvény 10-ről 15 évre növeli a takarékoskodás minimális idejét Visszaküldi a hibás törvényt az államfő ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ivan Gašparovič köz- társasági elnök vállalta magára, hogy kijavílja a parlament által elkövetett hibát: tegnap bejelentette, nem úja alá a nyugdíjtörvényt, így lehetővé teszi, hogy visszakerüljön a parlamentbe, és a képviselők újra szavazzanak róla. A hibát a szavazást irányító Jana Valová Smeres képviselő követte el azzal, hogy szavazásra bocsátott egy ellenzéki javaslatot annak ellenére, hogy korábban a képviselők már jóváhagyták az ezzel ellentétes kormányjavaslatot. Hibázott Pavol Paška, az ülést vezető házelnök is, aki szintén nem vette észre a hibát. ,A nyugdíj- törvényt nagyon gyorsan visszajuttatom újratárgyalásra” - jelentette ki tegnap Ivan Gašparovič. Szóvivője azonban még nem tudta megmondani, hogy az ellentétes paragrafusok kijavításán kívül javasol-e egyéb változtatást a jogszabályban. , Az is elképzelhető, hogy már szerdán elkészül a konkrét javaslattervezet” - mondta lapunknak Marek Trubač, az államfő szóvivője. A szóvivő nem tartotta kizártnak, hogy a köztársasági elnök fogadja Iveta Radičovát, az SDKÚ alelnökét, aki a nyugdíjtörvény módosításának más, az ellenzék szerint alkotmányellenes részeire is fel akarja hívni az államfő figyelmét. A három ellenzéki párt jelezte, alkotmánybírósághoz fordul, ha a törvény a jelenlegi 10-ről 15 évre növeli a takarékoskodás minimális idejét, és kizáija a második pillérből a dolgozó rokkantnyugdíjasokat. A koalíciós többség ugyanis ezeket a módosításokat is elfogadta, jelenleg csak Ivan Gašparovič javasolhatja, hogy ezeket a paragrafusokat is töröljék a jogszabályból. Iveta Radičová szerint ezek a rendelkezések egyértelműen alkotmányellenesek. „Menet közben módosítják a szabályokat, és hátrányosak azok számára, akiknek kevesebb, mint 15 év van hátra a nyugdíjkorhatárig” - véli az ellenzéki politikus, (lpj, s) A HZDS és az SNS elutasítja a képviselői immunitás bárminemű szűkítését Jogot formálnak a szabálysértésekre ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Csak a pályázatokat elbíráló bizottság felállítása után derül ki, hányán és kik pályázták meg az Ifjú Szivek Táncegyüttes igazgatói posztját, az új igazgató neve várhatóan karácsony előtt lesz ismert. A kulturális minisztérium tájékoztatása szerint a kitűzött határidőig, október 31-ig hárman küldték be jelentkezésüket. ,A jelentkezés érvényességét, az alap- feltételek teljesítését csak a borítékok felnyitása után tudjuk megállapítani, ez már az elbíráló bizottság feladata” - tájékoztatta lapunkat Soňa Uličná, a kulturális tárca sajtóosztályának munkatársa. A bizottság még nem állt fel, tagjait Marek Maďarič kulturális miniszter nevezi ki. „A kisebbségi és regionális kultúra főosztályának javaslata alapján nevezi ki őket a miniszter, és első ülésükön nyitják fel a borítékokat, ellenőrzik a megszabott feltételek teljesítését, megállapítják az értékelés további kritériumait és a meghallgatás időpontját” - magyarázta Uličná. A meghívót a feltételeket teljesítő jelentkezőknek legkésőbb hét nappal a meghallgatás időpontja előtt meg kell kapniuk. A minisztérium bízik benne, hogy a pályázatok elbírálása legkésőbb december közepéig befejeződik, (lpj) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. El kell törölni a parlamenti képviselők mentelmi jogának szabálysértésekre vonatkozó részét - javasolja Pavol Paška házelnök, aki javaslatát rövidesen a parlament elé terjeszti. A HZDS és az SNS képviselői már jelezték, nem egyeznek bele az immunitás szűkítésébe, így a házelnöknek az ellenzék szavazataira lesz szüksége. A parlamenti képviselők a házelnök javaslata szerint már nem ülhetnének ittasan volán mögé - Paška ugyanis teljes mértékben el akarja törölni a mentelmi jog szabálysértésekre vonatkozó részét. A javaslatot a kormánypártok közül csak a Smer támogatja. Ján Slota határozottan elutasítja a javaslatot., Akkor töröljük el a bírók mentelmi jogát is, szabaduljunk meg mindentől, szüntessük meg a parlamentet, aztán lesz csak mindenki elégedett” - reagált az SNS elnöke. A HZDS tegnap nyilatkozatban szögezte le: soha nem támogatta és nem is fogja támogatni a mentelmi jog szűkítését. ,A javaslatot politikai tárgyalások nélkül akarják a parlament elé terjeszteni” - írta a nyilatkozatban Katarína Belická, a HZDS szóvivője. Az immunitás szűkítéséről szóló javaslatot hétfőn az alkotmány és házszabály módosítására létrehozott állandó parlamenti bizottság jóváhagyta. Paška erről tegnap Ivan Gašparovič államfőt is tájékoztatta, aki saját bevallása szerint helyeselné a mentelmi jog szűkítését. „A kezdeményezést elfogadhatónak tartom, mert az alkotmányban jelenleg olvasható megfogalmazás rossz, a képviselőkből vazallust csinál” - tette hozzá az államfő. Mivel a mentelmi jog szűkítéséhez alkotmánymódosítás kell, legalább 90 képviselőnek kell megszavaznia. Annak ellenére, hogy a koalíció nagy része elutasítja a javaslatot, Paška szerint az ellenzék segítségével sikerül elfogadni. „Ha jól tudom, az ellenzék soha nem mondott nemet az immunitás szűkítésére” - nyilatkozta a házelnök. Az SDKÚ, az MKP és a KDH képviselői nem látnak gondot az immunitás szűkítésébel. Dániel Lip- šic, a KDH alelnöke leszögezte: mindent elkövet, hogy az összes ellenzéki képviselőt meggyőzze, és megszavazzák a javaslatot. Véleménye szerint Paška módosításának elfogadása után vitát lehetne nyitni az immunitás teljes eltörléséről. Peter Miššík (SDKÚ) elmondta, hajlandók tárgyalni a szűkítésről. A parlament tegnapi tájékoztatása szerint, legkorábban jövő márciusban szavazhatnak a javaslatról. (dem)