Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)
2007-10-04 / 228. szám, csütörtök
ISKOLA UTCA 2007. október 4., csütörtök 4. évfolyam 31. szám Az EP javasolja olyan lehetőség tervbe vételét is, amellyel jogvédett művek volnának virtuálisan lapozhatóak (Képarchívum) Szerzői jogokkal nem védett könyvek elérhetősége Európai digitális könyvtárat hoznak létre ISMERTETÉS Az Európai Parlament (EP) képviselői támogatják az európai digitális könyvtár létrehozásáról szóló terveket. Egy ilyen intézmény elsősorban a szerzői jogokkal nem védett könyvek elérhetővé tételére koncentrálna, de a jogvédett írásokat is lapozhatóvá tenné. Az unió legfőbb végrehajtó testületé, az Európai Bizottság tavalyi ajánlásában arra szólította fel a tagállamokat, működjenek együtt egy európai digitális könyvtár létrehozása érdekében. Novemberben a tagállami kormányokat képviselő tanács egyhangúlag támogatta az elképzelést. Az EP által múlt hét csütörtökön elfogadott dokumentum egy európai digitális könyvtár lépésenként történő létrehozását javasolja az európai kulturális örökséghez való egyedi, közveden és soknyelvű hozzáférési pont formájában. A dokumentum szerint érdemes építeni a már meglévő európai kezdeményezésekre. A szöveg megemlíti az Europeana projektet, „amely egyesíti Franciaország, Magyarország és Portugália nemzeti könyvtárait”. Az EP hangsúlyozza, hogy noha a célkitűzés hosszú távon olyan eszköz létrehozása, amely a kulturális anyag valamennyi kategóriájára kiterjed - beleértve az audiovizuális tartalmakat is -, az európai digitális könyvtárnak kezdetben a szerzői joggal kapcsolatos korlátozásoktól mentes szöveges anyag lehetőségeire kell összpontosítania. A parlament ezért kéri az összes európai könyvtárat, hogy bocsássák az európai digitális könyvtár rendelkezésére azokat a szerzői jogvédelemtől mentes műveket, amelyek már digitális formában vannak a birtokukban. A képviselők az európai egyetemeket és más felsőfokú oktatási intézményeket, illetve a többi európai kulturális intézményt is arra kérik, vegyenek részt a projektben. Az EP javasolja olyan lehetőség tervbe vételét, amellyel jogvédett művek volnának virtuálisan lapozhatóak olyan különleges oldalakon, amelyek a szerzői jogok birtokosai által megkövetelt biztonsági követelményekre garanciákat nyújtanak. (mti) Matematika, földrajz és fizika szakos tanároknak Módszertani nap Zselízen AJÁNLÓ A zselízi Comenius Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi Regionális Központja, valamint az SZMPSZ Lévai- Nagykürtösi Területi Választmánya holnap módszertani napot szervez a matematika, földrajz és fizika szakos tanárok számára a Zselízi Városi Művelődési Központ nagytermében. A tervezett program: 9.15: Prezentáció - A földrajztól a geometriákig, avagy Nem-eukli- deszi kalandok a rajzgömbön. Az előadást Lénárt István, a budapesti Eötvös Loránd Túdományegyetem tanára, oktatáskutató, a Lénárt- rajzgömb megalkotója tartja. 10.45-12.15: Összehasonlító geometriai kísérletek síkon és gömbön címmel műhelymunka Lénárt István vezetésével, ahol részletesebben is megismerkedhetnek a rajzgömb-készlettel. Az összehasonlító geometria egyik legfontosabb célkitűzése a hagyományos iskolai síkgeometria alapfogalmainak (egyenes, távolság, szög, sokszög, terület, stb.) mélyebb és gyorsabb megértése az (Képarchívum) Lénárt István összehasonlítás, egy másik geometriával történő szembeállítás útján. Az anyag megértéséhez nincs szükség semmüyen nem-euklideszi előismeretre; a gyakorló tanártól csak a középiskolai szintű euklideszi síkgeometria ismeretét kívánja meg! A szervezők egyben felhívják a kollégák figyelmét arra, hogy a www.ematik.sk weboldalon lehetőségük van az Összehasonlító geometria (Porovnávaria geometria) tanfolyam elvégzésére (magyar vagy szlovák nyelven). A tanfolyam izgalmas és ingyenes. A módszertani napon részt vevő kollégák számára ebédet biztosítanak, (ú) „Alig jöttünk vissza a nyári szünetről, a tanárok máris feleltetnek, íratnak, leterhel a sűrű napirend“ Hogy viselted az első hónapot? Egy hónapja már, hogy megnyíltak az iskolakapuk, s a diákok örömmel vagy vonakodva, de kénytelenek voltak elkezdeni az új tanévet. Legtöbbjükben még üyenkor frissen élnek a nyáron szerzett élmények, de azért van egy bizonyos kisebbség is: ők örömmel mentek vissza az iskolába. Gimnazistákat kérdeztünk arról, hogyan élték meg az első hónapot az iskolában. BÍRÓ SZABOLCS Oszvald Gábor: „Bevallom, én már megkaptam az első ötösömet, de bármennyire is beszámít a későbbi eredményeimbe, én egyszerűen nem tudom komolyan venni. Rögtön a második hét legelső napján feleltettek olyasmiből, amit eszem ágában sem volt átismételni. A barátaimmal egy varázslatos sátorozásban volt részem Horvátországban, az én szemem előtt még mindig ennek az emlékképei lebegnek...” Hamvas Nikoletta: „Nem nagyon voltam sehol a nyáron, és az utolsó két hetet szinte csak otthon unatkozva töltöttem. Vártam már, hogy ismét az osztálytársaimmal legyek, főleg a messzebb lakókkal, akiket két hónapja nem láttam. Az első jegyem pedig egyes lett, aminek külön örülök: eléggé babonás vagyok, így bízom benne, hogy ez a jegy előrevetítette az egész év átlageredményeit.” Fekete Barnabás: „A suli számomra buli, kivéve, amikor sokat (Somogyi Tibor felvétele) Nem azt mondom, utálom a tanulást, de ez már azért sok.” Hajdú Bernadett: „Nekem mindig könnyen ment a tanulás, kivéve a kémiát, de hát azt is mindig kihúzom kettesre. Jó volt ismét az osztályban lenni, érezni azt a sajátos atmoszférát, amit csak itt szoktam érezni. Megint jöttek a megismételhetetlen helyzetkomikumok, a szituációs poénok, na meg idén már egy nagy adag adrenalinlöket is, mert hevesen szervezzük a szalagavató ünnepséget, a vacsorát... És közben tudjuk, hogy már nem leszünk többé együtt, kilépünk az ismeretlenbe.” Mindenki másként viselte az első tanulással eltöltött hónapot kell tanulnunk. Bár ez már az utolsó évünk, úgyhogy én a magam részéről örömmel jöttem vissza, hogy végzősként alaposan kiélvezzem a gimiben töltött utolsó évemet. A haverokkal eldöntöttük, hogy nem rezelünk be az érettségitől, és a legutolsó napig nagyszerűen fogjuk itt magunkat érezni! Szóval már az első hónapot is teljes erőbedobással kezdtük!” Fehér Rudolf: „Nem vagyok rossz tanuló, mégis a tornaórákat vártam legjobban. A tanár úrral nagyon jó kapcsolatot ápolunk, hiszen mindketten a sport bolondjai vagyunk. A tanulás nem nagyon izgat, mindig is közepes voltam, ezután sem lesz ez másként: kizárólag a sportnak élek. Örömmel vettem észre, hogy kisebb újításokat hajtottak végre a tornatermünkön. Hát nekem már csak ezért is megérte visszajönni a suliba!” Gajdos Ákos: „Csakis a barátaimnak köszönhetem, hogy nem kaptam még infarktust! Alig jöttünk vissza a nyári szünetről, a tanárok máris feleltetnek, íratnak, szinte megfulladok a sűrű napirendemtől! Felháborodtam, amikor megtudtam, hogy a hét két napján is négy óra után végzek csak, és persze ezután még otthon is kell tanulnom. A PSZICHOLÓGUS VÁLASZOL Nem akarom, hogy cigizzen Észrevettem, hogy a 14 éves fiam kabátja állandóan cigarettától bűzlik. Itthon senki sem dohányzik, ezért nagyon érzékeny rá az orrom. Ő azt állítja, nem cigizik, de nem hiszek neki. Hogyan győzzem meg, hogy a dohányzás káros dolog? Jelige: Dohányzás Pusztán rábeszéléssel nehezen fog menni. A gyereknek kell tudatosítania, hogy amit a szülő mond, az igaz, s a dohányzással nemcsak magának árt, hanem a környezetének is. Ebben a korban kevés gyerek tudja megállni azt, hogy ne kövesse a csoport íratlan előírásait, vagyis azt, ha valaki úgy dönt, most cigizni fogunk, akkor ő ne cigizzen. Úgy gondolja, ha ezt tenné, a többiek kiközösítenék maguk közül, különcnek tartanák, esetleg gyávának titulálnák, hogy nem mer ellenszegülni a szülői szigornak. Meg aztán a kíváncsiság is hajtja, szeretné tudni, milyen is lehet az, aminek ennyi felnőtt hódol, vagy másképpen fogalmazva oly sokan a rabjai. Ha tagadja, hogy cigarettázna, derítse ki előbb azt, esetleg csak a társaság többi tagja dohányzik, - vagy többen a csoportból-, s ő csak az illatot viszi haza. Mert ha erről Dr. Hadas Katalin pszichológus van szó, akkor nincs probléma, ön is megnyugodhat. Nézze át a zsebeit, táskáit, talál-e valamilyen bűnjelet, ami arra utalna, hogy tényleg dohányzik. Számoltassa el a zsebpénzét, mire költi, hisz napjainkban a cigarettáért komoly ösz- szeget kell fizetni. Ráadásul kiskorúaknak nem is adhatnak el dohányt, nem könnyű hozzájutni. Esetleg, ha kisebb településen laknak, és ismerős a bolti eladó, kéije meg, ő is figyeljen jobban oda arra, kiknek ad el cigarettát. Felderítést végezhet a baráti körben is, beszélhet a többi gyerek anyukájával, megtudhatja tőlük, hogy ők mit figyeltek meg a csemetéjükön, s ha a többi gyerek is gyanúsítható ez ügyben, akkor önök, szülők vegyék a fáradságot, és közösen lépjenek fel ez ellen. Ha a gyerekek érzik, hogy szigorú felügyelet alatt vannak, sem módjuk, sem lehetőségük nem lesz a dohányzásra. Ha az ellenőrzést bebiztosította, akkor jöhet a meggyőző akció, az észérvek, hogy miért káros a dohányzás az egészségre. Főleg a fejlődő szervezetre van rossz hatással, milyen betegségeket kaphat tőle, és hogyan árt vele a környezetében levő többi embernek. Szerezzen be olyan prospektusokat, amelyek ezzel a témával foglalkoznak, képeket is tartalmaznak, valamint statisztikai adatokat arról, mennyivel nagyobb a valószínűsége annak, hogy a dohányosok tüdőrákot, vagy más rákbetegséget kapnak. Szülői értekezleten is felhozhatja ezt a témát, bizonyára van más szülő is, aki ezzel a problémával néz farkasszemet, csak nem tudja, hogyan is fogjon hozzá a megoldásához. Osztályfőnöki órán, biológián vagy más tanórákon is kitérhetnek ennek a problémának a megtárgyalására. Jó, ha tudnak róla a tanítók is, mire kell jobban odafigyelniük. Nekik is könnyebb dolguk van, ha tudják, a szülők mit várnak el tőlük, s hogy bizalommal fordulnak feléjük megoldást keresve problémáikra. Lehet, nem egyik napról a másikra következik be a változás, de bekövetkezhet. Ha viszont nem tesznek semmit érte, akkor a várakozás is hiábavaló. Osztályfőnöki órán, biológián vagy más tanórákon is kitérhetnek ennek a problémának a megtárgyalására (Képarchívum)